Pápai Ifjusági Lap – 1. - 4. évfolyam – 1885-1889.

Harmadik évfolyam - 1887-10-15 / 1. szám

Szándékunk végül az, hogy bizonyítvánnyal szolgáljunk az iíjuság szellemi életének elevenségéről; mert miből volna az legjobban látható, mint önmunkássága termékeiből. Lapunk irányát tekintve határozottan komoly leend, melyre a szépirodalmi dolgozatok megválasztásánál is különös figyelmet forditandunk. Tartalmát most is alkalomszerű vagy közérdekű vezérczikk, komoly értekezések, a tárczában költemény, elbeszélés, karczolat s más hasonfaju dolgozat, — végül az iskola beléletére vonatkozó hirek fogják képezni. Legnagyobb tért a komoly értekezésnek engedünk, mely körülmény az ifjúság önmuir kásságát nagyban fogja utalni komoly irány" ban való működésre. A mi pedig nagy haszon, ha tekintjük, hogy ezeknek megírására tudvalevőleg több idő, kitartóbb buzgalom s mélyebb búvárkodás szükségeltetik. A lap szerkesztését újból én vezetem s bár érzem, hogy nag}

7 feladat előtt állok, a mennyiben ifjú, leginkább kezdő munkások dolgozataiból kell olvasásra érdemes darabokat kiszemelni, de hiszem, hogy a szerkesztő társak éber figyelme és ez irányban is segédkezése lehetővé teszik velem, hogy lapunknak ezen harmadik évfolyama az előző évfolyamokkal tartalmi tekintetben nemcsak kiállja a versenyt, hanem határozott haladást is tanúsít. Ezeknek előrebocsátása után a nagyérdemű közönségnek támogatását s munkánkra Isten áldását kérve, nyugodt lélekkel adjuk ki szerény lapunkat. FÜLÖP JÓZSEF felelős szerkesztő. A két Luther. — Egyháztörtém Az ujabb kor babért fiiz a győző vezér homlokára; a nagyok emlékét érczszobrokkal örökíti meg. De ezek magukban semmit sem érnek. Amaz elhervad, ezt az idő megemészti. Csak az maradandó, a mi hozzájuk fűződik; az bir igazi becscsel, a mi a szívből ilyenek láttára felfakad; és ez az elismerés érzete, a hű emlékezet. Luther Márton emlékét amaz életnagyságú szobor örökíti meg, rnel}

7 a wittenbergi piaczon áll. — A másik, a magyar Luther nem dicsehedhetik ilyennel. De érdeme azért nem lőn feledve. Az a szép emlék, mely a magyar prot. egyház minden tagjának szivében, vallásos lelkében fölállítva, bevésve van, bevésve kit-örölhetlenül: fényes bizonyíték a mellett, hogy a magyar Luther szelleme, emléke is él. Nem lehet ugjan őket egy színvonalra helyezni, nem lehet egyenlő magas polczon szemlélni, mert érdemük nem egyenlően nagy. Luther Mártonnak hálával adózik a föld minden protestánsa; a mi Lutherünk esak előtelmi tanulmány. — tünk, magyarok előtt oly nagy. Igen, mert amazé a fő érdem; a kezdet nehézségeit ő küzdötte le rendithetlen kitartással. A mi Lutherünk érdeme csak az, hogy jó és szép iránt fogékony lelkében hamar viszhangra találván a megkezdett reformáló törekvés,— minden tétovázás nélkül megtagadta múltját, s az igazság zászlóját fölemelve és végig lobogtatva mindkét magyar hazában: küzdött a mellett, bár a küzdelem életét fenyegeté is. A magyar Luther az vala hazájában, a mi Luther Márton a világon. Mindkettőnek éiete — a reformatio megkezdése, a zászló kitűzése előtt — ugyanazon körben mozgott, állván a római clerus szolgálatában, mely megakadályozta a gondolkodó lélek szabad szárnyalását. A szabadság után epedő lélek nem tűrhette a bilincseket, azokat szét kellett törni, hogy azután önmaguktól lepattanjanak. A bilincsek széttörését Luther M. kezdette meg, még pedig a szellem erejével. S midőn az önkény a föltámadt szellemi erőt a durva erőszak segélyével akarta a harcz-