Pápai Ifjusági Lap – 1. - 4. évfolyam – 1885-1889.

Második évfolyam - 1887-06-15 / 12. szám

radni, mert ezzel egy oly összeesküvés van kapcsolatban, mely tisztán politikai jellegénél fogva a Habsburgház túlkapásait, alkotmányos jogainknak lábba tiportatását juttatja eszünkbe. Ezen összeesküvés fejéről, Wesselényi Ferencz nádorról „Wesselényi féle összeesküvésének neveztetik s tekintve akár bonyolódott voltát, akár titokszerüségét a Catilina féle összeesküvés mellett méltó helyet foglal el. I. Erdély fejedelmi székét majd a bécsi udvar választottjai, majd a porta kegyeltjei foglalták el, a kik egymás ellen működve, ellenséges pártokra darabolták a nemzetet, újabb és ujabb örvénybe sodorták a szerencsétlen országot. Erdély valóságos árnyék fejedelemséggé sülyesztetett. Volt idö, midőn három év leforgása alatt öten viselték a fejedelmi cimet. Ezen haldokló korszakában Erdély két védúr szárnya alatt keresett menedéket; vérét, vagyonát feláldozva, majd egyik, majd másik pártfogója érdekéért küzdött, nem egyszer megtörtent, hogy a látszólagos jobblétért saját fiainak vérével mocskolta be fegyverét. Érdek és rokonszenv egyaránt ösztönözték a magyart arra, hogy ne engedje elveszni Erdélyt, mely nehéz napjaiban mindig hü bajtársa volt és melynek török kézbe jutása előkészítené Magyarország bukását is. Leopold kezdetben közönyösen viseltetett Erdély hanykódásai iránt. Várad bukásakor „hadai tétlenül nézték a rakomazi sáncból, mint foszlik le e fényes boglár a magyar koronáról." A magyar tanácsosok hiába terjesztenék elő a felföldi tizenkét megye kérelmét, hogy ne hagyja török kézbe kerülni az erősséget; bontsa fel inkább a békét, mely ilyen áron gonoszabb minden háborúnál. A bécsi udvar vagy nem mert a portával öszszetüzni, vagy csak véginségükben szándékozott segélyükre menni az erdélyi fejedelmeknek; veszni en- : gedte Rákóczyt és Erdély lüggetlenségét és csak akkor gondolt háborúra midőn mar a török lófarkak Magyarországot fenyegették. Midőn 1661-ben Ali roppant töröktatár sereggel Erdélybe jött és ott iszonyú pusztítást vitt véghez, a népre nagy sarcot vetett: Kemény János fejedelem, a besztercei gyűlés jóváhagyásával, Leopoldhoz folyamodott segélyért a torok ellen, mint a kitől végveszély fenyegeti nemcsak Erdélyt, hanem a magyar korona összes tartományait is. Leopold többszöri sürgetésre kiadta a parancsot, hogy Montecuccoli szedje össze Komárom környékén időző hadait és menjen Erdély védelmére. Montecuccoli egész magaviseletéből azonban azt lehet következtetnünk, hogy a bécsi udvar segélynyújtási szándoka csak annyi lehetett, hogy úgy lássék, mintha akarna valamit tenni Erdély megmentésére s a mellett szépen kivonja magát Ígéretének beváltása alól. Végre midőn sikerült Keménynek Montecuccolit hosszas késedelmezés után egyesülésre bírnia; midőn már a sereg égett a harczi vágytól, várván a percet, melyben az ozmánokon boszút állhat; midőn már az egyesült sereg Kolozsvárig nyomult: akkor vezéreié vissza különféle ürügy alatt a császári vezér seregét* Montecuccoli ugyanis azon ürügy alatt vonult vissza, hogy a hadseregben ragályos dögvész ütött ki és hogy a serege már éhséggel is küzd. Valószínűbb azonban, hogy a vezért Apaffyval török által való fejedelemmé választatása tartotta vissza a háborútól; ugyanis a bécsi udvartól olyan utasítást kapott, hogy ha a török Erdélyben fejedelmet választat, vele meg ne harcoljon, s csak ha a tartományt elfoglalni akarná, akkor álljon neki ellen. Kemény így cserben hagyatva a császári vezér által, kénytelen volt visszavonulni. Nemsokára ezután a sokat zaklatott székelyek segéJyére ment, hol a török segélyével erősbült Apaffy által győzetett meg s a csatában életét veszté. Ezen erdélyi viszályokból fejlődött ki a magyar történelemben oly nagy fontosságú 1663-iki torok háború. Mert a porta béke s/.egésnek vévén Leopoldnak Erdély ügyeibe avatkozásat és Zrínyi M.-nak adott azon engedélyt, hogy a Mura és Dráva közt Zerinvár erődöt építheti: a most nagyvezérré lett fiatal, tüzes Köprilí Ahméd izgatására háborút határozott Leopold ellen. Míg Erdély és a részek oly sok keserűséget szenvedtek, Magyarország aranylag békés éveket élt, ha mindjárt a béke csak külső, —- biztosítékot a nemzetnek és kiralynak nem nyújtó volt is. Az 1659-ikí pozsonyi országgyűlést Leopold személyesen nyitotta meg és százharminchárom törvény czikkelyt megerősített. — Ezen gyűlésen törvénybe iktattatott a többek közt, hogy „a magyar ügyeknek magyar tanács általi elintézéséről a kapitányoknak nem kiskorúakra, hanem alkalmas hazafiakra bízásáról szóló korábbi cikkelyek megújittatnak. Külföldi zsoldosok ezentúl csak a rendek megegyezésével hozathassanak be s azok, kik jelenleg a végekben vannak, három év múlva szállíttassanak ki az crszagból. A Magyarország és Ausztria között már-már meggyökeredző méltánytalan vámviszony orvoslást nyerjen." Leopold 1662. május hó i-cre Pozsonyba ismét országgyűlést hirdetett, hogy meghallgassa a magyar rendek véleményét és hogy elhatározzak, kezdjen-e háborút Erdély miatt a törökkel? A rendek nem hajoltak a háborúra. Részint a labancok kicsapongásai, részint a Montecuccoli mult: évi eredménytelen hadjárata, részint az újra felmerült vallásügyi zavarok elvettek kedvöket a háború kezdéstől. Annál is inkább sürgették a béftét, mivel az erdélyieknek is az volt legforróbb vagyuk, hogy vezettetné ki tüstént a minden haszon nélkül s a lakossag nagy kárára bent tanyázó német hadat. Montecuccoli sertve érezte ez ál-