Pápai Ifjusági Lap – 1. - 4. évfolyam – 1885-1889.
Második évfolyam - 1887-03-15 / 8. szám
A nö hivatása. (Az „Ember tragoediája" alapján.) (Folytatás és vége.) A VlII-ik színben következik a tespedés kora; a világ halad a régi kerékvágásban. Ádám csillag-vizsgáló Keplerré változik. —Csak a csillagok járását nézi, a földi dolgokat elhanyagolja, igy nejét Évát is. A ki, mint az örök ifjúság és hiúság képviselője, nagyon természetes, szórakozást keres — és egy udvaronczczaí enyeleg. De azért mégis legmélyebb vonzalommal férje iránt viseltetik, a mint kitűnik ez a férje halálát kivánó udvaroncznak tett eme nyilatkozatából: — Úgy sajnálnám szegényt, Hogy könyeim közt csók nem jutna néked!" Bár Évának e szerelmi viszonya minden esetre vétkes, férje mégis azt nem a nőben találja, hanem a korban, mert azt mondja, hogy a nőnek: „EL jó sajátja, Mig bűne a koré, mely szülte őt!" Ez a kor sem maradhat meg; Ádám egy olyan kort óhajt, — — — i-, m eh u) ' eM' erővel szemébe néz az elavult lomoknak; bíróul lép fel büntet és emel; nem retten vissza a nagy eszközöktől; nem fél a rejtett szót kimondani. És most megváltozik a szin. A véres franczia forradalom játszódik le előttünk. — (IX. szin.) Ádámból Danton, a franczia forradalom feje, a nép embere — Évából pedig egy nemes kisasszony lesz. — Mint ilyen elutasítja a nép emberének Dantonnak szerelmét. Majd pórnővé változik, ekkor meg ajánlja neki a magáét. — Nem kigűnyolása-e ez a szabadság, egyenlőség, testvériség szent eszméinek? Végre Danton is a véres forradalom zűrzavarának áldozata lesz; nyaktiló által végeztetik ki. Mi természetesebb, mint hogy Ádám — elkeseredettségében e hiú küzdések felett — újra Keplerré változik, hogy bizonyságot tegyen a tudomány hiúságáról! — X. szin. Tanítványával tűzre vetteti a sárga pergamenteket. „Ezek viszik — úgymond — a mull századok hibáit az új világba. A tűzre velők és ki a szabadbal Ez a szabad nem más, mint az élet, a pezsgő gyakorlati élet. Legteljesebben feltalálható pedig ez Angliában, a gyakorlatiság hazájában. A Xl-ik szin Londont tárja elibénk, hol: „Zúg az élet tengerárja/" Úgyde az életnek szabad versenyét a munkás és polgári osztály alkotja. Önként következik tehát, hogy Ádám mint munkás, Eva mint polgárleány szerepel. A szabad verseny nem egyéb, mint örök vásár; mindenki ad, vesz, más pénzét halássza, annyit ér, a mennyije van. — Eladó minden, azé lesz minden, aki legtöbbet ígér, igy Eva is. — Hanem nyűjthat-e a vásárolt sziv boldogságot? A versenyzők czélja az egymás megbuktatása, melynek vége természetes a közös örvény. És minő sors éri Ádámot Évával? Ez a kor is téves, félszeg irányával sirba hull, hogy újnak adjon helyet. Éva a sir szélén állva lelkesülten kiállt: „Mit állsz tátongó mélység lábaimnál? Ne hidd, hogy éjed engem elriaszt! A por hull csak belé, a föld szülötte; Én glóriával által lépem azt!" Azután fátyolát, palástját sirba ejti, maga pedig dicsőülten felemelkedik örök hónába, hogy mosolyával derűt sugározzon tovább is az emberi kebelbe. Szép jelképe ez a nő vigasztalni hivatásának ! Ádám pedig megy egy boldogabb nemzedéket keresni, mely nem ismeri az Ínséget, a szabad verseny tönkre juttató erejét, hanem gondoskodik minden emberről, azon helyre állítván, melyet megállapított tehetsége szerint legjobban betölthet. Megtalálja pedig ezt a phalanstere rendszerében, melyet a XH-ik szin foglal magában. Nincs többé tulajdon. Az ember létele nem a sors, nem az ember szeszélyeitől függ; biztosítja azt mindenkinek a tudomány. — Ugy de ez a puszta anyagi gondviselés, anyagi érdek kioltja a szellemit. — Az emberek
