Pápai Ifjusági Lap – 1. - 4. évfolyam – 1885-1889.
Második évfolyam - 1887-03-15 / 8. szám
De melyik a középső, melyik az igazi? E tájékozatlanság hanyatlást idézett elő. Voltak, kik fogtalkoztak a nyelvvel, csakhogy oly alapon, oly irányban, hogy nem lehetett sikere. A nyelv szeretete volt ösztönzőjük, ábránd a vezérük. Mikor Anquetil du Perron megismertette Európával a Zendavestát, a zend nyelvvel vetették össze a magyart. Bopp működése arra inditotta őket, hogy a szanszkrittal hasonlítsák szavainkat. Hogy eme tágas körből, melybe sok mindenféle rendű nyelv bele volt foglalva, a török sem képezett kivételt, az egészen természetes. E képzelgő nyelvészeink közül legnagyobb és legtartósabb befolyást gyakorolt Horváth István, Ilévay tanítványa, majd utóda az egyetemen. O mestere hármas irányában haladva a legmerészebb következtetésekbe jutott, Mindenféle nyelvvel egyeztette a magyart, s minthogy csak a külső hasonlat volt jó formán kalauza, mindenütt talált rokonokat, Végre oda ért, hogy a magyar nyelvet a nyelvek ősének állította, tőle eredett minden más. Szerinte még az első emberpár is magyarúl beszélt és Ádám neve innen van, hogy úd-dm (t. i. almát.) Ha mindjárt Horváth István müveiből nem is lehet kivenni, hogy az élő nyelvek közül melyikkel tartotta rokonnak a mienket, de az kitetszik belőlük, hogy nemzeti hiúságból nem volt barátja ennek az elméletnek, mely a daliás és harczias magyart az igénytelen, szelid finnekkel hozta rokonságba. Az akkori írók egyáltalán ellenszenvet éreztek a halszagú finn-atyafiság iránt. Természetes. Századunk első harmadában összes Íróinak alapérzülete a remén3 7telen hazaszeretet, mely a jelennel nincs megelégedve, a jövőtől nem sokat vár és csak a múltban talál megnyugovást. Árvának érezte magát a magyar az európai nemzetek közt, azért Ázsiában nézett rokonok után. Ez az érzület hajtotta Körösi Csorna Sándort a távol keletre és ébresztett Vörösmartyban hasonló vágyat. Széchenyi István gróf fellépte szakítja félbe ezt a kaczérkodást a múlttal, ezt a sütkérezést az ősi dicsőség fényében. „Hitel" czimü reform irányú művével a régi időkről a jövőre terelte a nemzet figyelmét. A magyar nyelvészet folyama félszázadon át partjai közül kicsapott áradat volt a képzelődés határtalanságában, de a forradalom és szabadságharcz lezajlása után visszatért rendes medrébe. A Révaytól örökölt nyelvtudomány egy kusza gombolyaghoz hasonlítható. Hunfalvy Pál l) megtalálta a tónál végét, mi által a megoldhatatlanoknak látszó kérdések kezdettek kibonyolódni. E nagyszerű tudósunk vizsgálódásaiban csakhamar oda ért, hogy nyelvünk az ugor családhoz tartozik, mely a szamojéd, mongol, török-tatar és tunguz-mandzsu családokkal együtt az altaiságot alkotják. Hunfalvy a magyarok ős lakhelyét keresvén, arra az eredményre jött, hogy az Irtis alsó folyásánál lakhattak. Ugyanis a krónikák a hagyományos Dentu-Mogeriát (Dentia, Mogoria) Joria (regnum Jorianorum) mellé hetyezik, a hol a Togora vagy Togata folyó van. — Hunfalvy a Togata névben az osztjákoktól Tangatúriak nevezett Irtisre Ismer. Juria, melyet itt ott Juharia Ingria néven is neveznek, nem egyéb mint Ugria azaz Ugorország. Tehát a krónikái hagyomány az ős Magyarországot az Ugor föld szomszédságába képzeli. Kézay az Anonymus Dentu-Mogeriaját még egy névvel társítja, úgymint Bascardiával. E földön a IV. Béla idejében erre járt Julianus barát, ki hittérítő útjából már eleve meghozta hírét Európába a tatárok világhódító szándékának, magyarúl beszélő lakosságot talált. Az is bizonyitja a magyar-ugor rokonságot, hogy az oroszok a 15. században meghódítván a régi Ugoriát vagy Ugorországot, feljegyzéseik szerint ott oly helyneveket találtak, milyenek Magyarországon is vannak, u. m. Enying paul (Enying falu), Szob, Munkesz (Munkács). Hunfalvy Pál ez ugor eredetről tanúskodó érveket még azzal is szaporítja, hogy a latin irók a magyarokat mindjárt első megjelenésükkor ungri, ungari néven említik, mi ') Irt vogul és osztják nyelvtant. Számos egyéb mü vei közül legjelesbek „A vogul föld és népe", továbbá „ Magyaror szág Ethnographiája."
