Pápai Ifjusági Lap – 1. - 4. évfolyam – 1885-1889.

Második évfolyam - 1887-02-15 / 7. szám

Ne kérdd tehát! hogy mért oly bús az ének? „Mért a lemondás": mely dalomban reszket?? i\e ismerd e fájdalmak Golgotháját: Melyen vonszolom az élet keresztet! Te légy pacsirta: zengj szerelmet, élvet. Dalod ringasson, mint egy édes álom; Hadd merengjek rajt — miként holdas éjen Repkény övezte szirt felett a vár-rom. Soos LAJOS. Dunai halász dala. Halász vagyok a Dunán; Hej a halász nagy ur ám! Ha csólnakán barangol, A Dunának parancsol. Duna vize szót fogad: Felhozza a halakat, Kis halacska viz alatt A hálómba beszalad. Kis habocskák csacsognak, Tova surran a csolnak, Szellő lebeg körültem, //alászgatok derülten. Az ég boltja beborul, Öreg Duna komorul, Tajtékoznak a vizek: Hazafelé evezek. S mire zápor megered, Újra látom üdvömet, Kapok édes csókokat; Van-e nálam boldogabb! FREYSTADT DEZSŐ. —— Apja-e, vagy a fia. (Humoreszk.) Hogy nemzetes Orbanczay Jónásné asszonyom nem valami ideális szépség volt, az bizonyos. Termetének karcsúságára elég felhozni két mázsás mivoltát; ajakának legnagyobb disze volt azon 30 szál bajusz, amelyet leginkább férje irigyelt tőle, adatván neki a természettől épen felényi. — Mi iden egyéb fogyatkozásait azonban bőven kipótlá a gondviselés, felruházván egy pörögni soha meg nem szűnő nyelvvel, s hozzá olyan hanpgal, mely mellé versenytársul csakis Lehel kürtje állhatott volna. Vala pedig nemzetes Orbánczay Jónás uramnak épen 30 éves veszekedő társa, amely 30 év ugyancsak megviselte Jónás urat, legalább testileg. Lelkileg pedig szerzett neki állhatatos megnyugvást a gondviselés elrendelésében, a mely phlegma, hogy milyen nagy áldás volt rá nézve, nyilván mutatja termetének czingár gyengesége, amely feleségéével semmi tekintetben nem vetélkedhetett, amin*- a volt boldogabb idők kedélyes veszekedései tanúsítják. Jónás urnák azon jó tulajdonsága mellett, hogy pipája kialvását a lehető legnagyobb szerencsétlenségnek tartotta, — volt egy szép, kedves kis leánya Klárika. — No, már nem egészen kicsi, mert azon korba lépett, midőn a leányok szülei nem rosz szemmel néznek a háztüznézőkre, — de hát csak úgy hívták: kis Klárika. Lakott pedig Jóná-o ur szomszédságában nemzetes Dorombozy Mátyás uram, kivel ő igen szép és példás egyetértésben élt mindaddig, mig egymásnak szomszédai nem lettek; annak pedig már jó 20 esztendeje. A rosz nyelvek azt rebesgetik ugyan, hogy annakelőtte is csak azért valának egymásnak jó karói, mivel teljességgel nem ismerték egymást; hanem nem kell mindent elhinni. Dorombozy Mátyás uram szomorú özvegységben élte napjait. Gazdaasszonyt tartott, hogy legyen valaki a konyha körül, egyetlen fia Pista a gazdaságot vezette, mig maga elmélkedett a világ folyásáról. De hogy a tulajdonképeni történethez fopjunk, mint már mondám a szomszédok példás egyetértésben éltek, — Kertjeik is egymás mellett lévén, ha valami elveszett belőle, sohasem czivakodtak, inkább kárpótolták magukat kölcsönösen; az áttévedt tyúkokat, réczéket, ludakat haza küldték — igaz, hogy agyon verve; egymás virágos kertjét nagy gonddal gyomlálták, csakhogy mindez setétben történvén, tévedésből mindig több volt a kitépett virág, mint a gyom, szóval igen szerették, becsülték egymást.