Pápai Ifjusági Lap – 1. - 4. évfolyam – 1885-1889.
Második évfolyam - 1887-02-15 / 7. szám
Ádám elpártol az úrtól s a gonoszhoz, Luciferhez szegődik; Éva folyton vele van — s Lucifer ellenében az Isten szövetségese; de e mellett mégis hallgat az ördögi sugallmakra és ivadéka sorsát az egyes világtörténeti jeleneteknél szemléli a sátán munkáiban, ki minden vívmányt rosszra fordit, hogy Ádámot- a kétség örvényébe s így saját megsemmisítésére taszítsa, — De mellette van Éva, a nő, ki a sülyedésből újra képes őt felemelni. Ily küzdelmes jelenetek tárják fel az emberiség haladását, mely nem egyéb, mint folytonos szélsőségekbe sodordatás, melynek mindig egy újabb szélsőség a megbuktatója. A nö e haladásban, vagy is az embernek a szélsőségekbe sodortatása alkalmával, szóval válságos pillanataiban, midőn önző indulatai az ördöghöz csábítják, mint angyal áll mellette s magasabb hivatására emlékeztetvén. a javulás útjára vezérli. — Az ellentétes eszmék harczában tehát a nő a gyógyítás eszméjének képviselője. — De lássuk ennek bebizonyítására a mü tartalmának vázlatát. Az egész mü XV sziliből, vagy is felvonásszerü szakaszokból áll, melyeknek mindegyike teljesen önálló esemény-képet foglal magában. A három első szakasz képezi a bevezetést. az utolsó, a 15-ik a befejezést; a közbeneső 11 szakasz, a mü dereka, azon küzdelmeket és szélsőségeket festi, melyekbe az ember sodortatott. A bevezetésben a paradicsomi elcsábítás van előadva. Az emberpár csak két fától van eltiltva, melyeknek egyike tudással s örök ifjúsággal kecsegtet. — Ádámot a tudás, az igazság eszméje ; Évát az örök ifjúság, a szépség reménye csábítja el Lucifer tanácsára, „Megátkozá az Úr — (úgymond Ádám [t. i, a fát) — De csak szakíts. Jőjon reánk a minek jőni kell, Legyünk tudók, mint Isten!" — „S e felett örökké ifjak" válaszol Éva. És megszületett a bűn, a mely ivadékról ivadékra száll. Az édeni boldogságból a küzdések közé taszíttatva s rideg valóra ébredve: óhajtják most látni a jövőt, melyet ivadékaiknak készítettek s a mellett Ádám az igazság; Éva pedig a szépség diadalát is áhit ja, „Hadd lássam miért küzdök, miért szenvedek" kiált Ádám. S Éva viszont: „Hadd lássam én is, a sok ujulásban Nem lankad-e el, nem veszi t-e bájam?!" Ezután következnek a különbféle átalakulások, melyeknek alapja, czélja ugyan mindig igazolt, de kifejlődése téves és vészthozó. Az átalakulások első képét Egyptom, a Pharaók hona tárja elibénk. — Ádám a Pharaó, az Ur, a minden; a nép engedelmeskedik, küzd, fárad és mégis semmi. — Éva is e tömeghez tartozik. — Nem igazságtalanság-e az, midőn egy kedvéért milliók szenvednek, midőn egy az úr; a többi meg rabszolga?! — Ennek nem lehete így maradni: Milliók egy miatt! Ezt hörögte az agyon ostorozott rabszolga is. Ezóijt busúlt Éva, a rabszolga neje, Ádám mint Pharaó oldalán, miután magához emelte. — Mutatják ezen szavai: „Oh, Pharaó zúzz el, de megbocsáss, Ha a nép jajjá nem hágy megnyugodni : Korbácsolt háttal jajgat odakint Szivemben érzem szintén mind e kint.—" S a nő szenvedése meggyőzi Ádámot, hullatott könnyei orvosság gyanánt hatnak, Ádám ily szókra fakad: „Jobb mester valál te, Mert megtanitál a jajt hallanom Ne halljam többé, lm legyen szabad A szolga nép." Megváltozik tehát most a kép, hol nem az egyesért van a nép, hanem egyes ember a népért. — Előttünk álla a szabad Athene. Itt már nem egy, de sok is az úr. Ádám Miltiades személyében, mint jeles államférfiú szerepel, minden erejét, tehetségét a közügynek, a hazának szenteli s a nép, a felséges szabad nép hálából a legkisebb gyanú miatt halált mond fejére. — Hiába való volt hónáért való küzdése, hiába lelki nagysága, a sok uraság, a nép zsarnoksága minden fáradozását megsemmisíti. — Az ő jutalma halál, fiáé gyalázat, nejéé bánat, kit Éva 7*
