Pápai Ifjusági Lap – 1. - 4. évfolyam – 1885-1889.
Második évfolyam - 1887-01-15 / 6. szám
György, mind öfcrokocsi Fóris Ferencz, mind pedig mások nagy befolyással voltak. Kiváló buzgalommal és széles tudománynyal fogott annak bebizonyításához '), hogy a hun-scytha irás nem ábránd, hogy a magyar ős irás egyezik vele, és hogy valamennyi a zsidóval egyenes ágon rokon. Ez elmélet harczosainak összes vívmányait Beregszászi Nagy Pálegyesitette nagy német nyelvű müvében, mely a magyar és ') De vetere literatura hunno-scytica Lipsiae, 1714. ') i'bev die Alinlichkeit der úrig. Spraclae mit den morgenlándischen. keleti nyelvek hasonlóságáról szól. Mind a mi igaz, mind a mi álmodozás ez elméletben van ; ' megtalálhat') Beregszászi könyvében, ugy, hogy az egész tant több száz éves eredményeivel meg lehet belőle ismerni. Beiegszászi szerint alkotta sémi-magyar szóegyeztetéseit Molnár János, a Könyvesház szerkesztője és irta „Magyar Iskola" czimü nyelvtanát Ágoston Antal. Ez utóbbi határozottan kimondja, hogy a magyar Japhet nyomán egyenest az első embertől származott le. ÚJLAKI KÁLMÁN. —• A- R *C Z Jl* Új„ / I z új é v e t m e g é r I e m i s m é f i\ e m v itte k e l b ú, k ó r, b a j o k." — így zeng az „Új Simeon" ajka Bilincsre vert korún sóhajtva; De tárca még egy szebb napol. Az új évet mi is megértük, A múlt hátunk megelt maradt, S ma: a jövő s múlt közti mesgyén Az eltűnt képeket keresvén: Együtt lelünk fényt s árnyakat. Voltak reményitik, — ért csalódás, Ürömre bánat jött viszont, Nyomor lépett jólét helyébe. Volt kéz, mely durván összetépte A hit, baráti, jó viszonyt. ev napjan. De ám szabad remélni újra, Elöltünk áll A é b ó n k hegye, Melynek magas ormára hágva. Benézhetünk egy új világba, — Rózsás lehet jövőnk ege. Oh válhatunk egy szebb jövendőt, Mint Simeon. eme napon: A s z evetet törvénye illhet Magasztos, fényes győzödelmet, Eltűnve nyomor, fájdalom ! Remélhetünk egy szebb jövendöl; A hit, remény áldást lehel, — Es működik az isten újjá: Meg jő a kor, hogy: Halleluja — Dalt zengedez minden kebel. FÜLÖP JÓZSEF Temetőben. (Öcsémnek Híjánál. Csendesen nyugszol itt virágos hant alatt Ius Öcsém! — a hova a mély bánat takart; Eljöttem sírodra. Elhoztam bánatom megterhelt felhőjét, Hogy a kiömlő kotty árjában fürödjék Sirod virágbokra. Te alszol csendesen, örök álmot alva, Engem hervaszt, epeszt a vesztés fájdalma — Sírodra borulok; Beszélgetek hozzád, — folyik könyem árja, e bánatos arezot, hogyha végig járja, Kis fejfádra csoro.g Oh! mily derült voltam, mig te enyim valál . . . Könyörögtem érted, — hogy jött a zord halál; De az nem könyörült: Jégkeblére ölelt, — elvitt karjaimból, Szivem majd meghasadt a nagy fájdalomtól, Mely reá nehezült Óh! mert nagyon fáj, hogy engem itten Itagyál Te. ki bánatomban oly hiven osztozál — Egyetlen kis Öcsém:
