Pápai Ifjusági Lap – 1. - 4. évfolyam – 1885-1889.

Második évfolyam - 1886-12-15 / 5. szám

setéthez s kezdte magát tájékozni. Sokáig határozatlan volt merre menjen. Végre elindult, sietett, futott. Vezére volt a hit, erőt adott lábainak a kétségbeesés. Nem félt a vadaktól, nem félt a megfugyástól, csak az eltévedéstől, az elkéséstől. Ment sokáig, ment fáradhatatlanul. Ekkor fény tünt szemeibe, magasan fellobogó lángnak! fénye. Most megkettőztette sietését. A fény mindKözelebbről látszott, végre előtte állt. Egy magas meggyújtott szálfa terjeszté azt, körülötte emberek voltak s ez emberek barátai, s azok egyike apja volt. A setétben tévelygőknek gyújtottak fáklyát, hogy összegyűjtsék őket, s a nélkül ő soha sem talált volna haza. Oda érve nem gondolt fáradtsággal, nem vette észre apját, csak annyit mondott: — Siessetek, mert meggyilkolják öt ! Azután összerogyott. Ereje melyet eddig is a félelem tartott fenn, most kiviil minden veszélyen végkép elhagyta öt. Apja odarohant hozzá, ölébe vette az élettenül fekvőt, kebelén melengetve iparkodott öt életre hozni. — Leányom ! szólj: mi történt véled ? Ilona lassanként visszanyeré eszméletét, azután gyenge hangon elbeszélte, hogy a tatárok holnap megtámadjak Veszprémet, azután legyilkolják a foglyokat — és kezeit összetéve könyörgött, hogy mentsék meg öt. férjét ! Majd lángoló szavakkal lelkesitette őket támadásra, a tatárok megtámadására, mikor azok a várat megrohanják. S a kis csapat lelkesedve tért haza Szt. Gálra, hogy társaikat rábeszéljék, hogy a magyar foglyokat megszabadítsák. . . . Es a Szt.-Gáliak éjnek idején fegyvert ragadtak és az asszonyok maguk küldték férjeiket, az anyák gyermekeiket. Reggel Karamán murza felébredve foglyát nem találta sehol. Maga elé hivatá az őröket és midőn nem tudták megmondani hol van, mind kivégezteté. A zután megesküdött, hogy Veszprémben kő nem marad kövön és foglyai közül egy sem éri meg az estét. Ekkor támadót fúvatott és megrohanta a várat. Döngött a bástya a faltörő kosok csapásaitól, a falak repedeztek, s a tatárok kezdék megmászni a bástyákat. Ekkor egy magyar csapat rárohant a tatárok táborhelyére, az ott levőket leölte, a foglyok bilincseit széttörte, fegyvert adott a fegyver birók kezébe és megtámadta az ostromló tatársereget. A várbeliek ezt látva uj erőt nyertek s visszaverték a tatárokat — azután kirohantak reájuk. A királyi vadászok nyila sivított a légben, s a tatárok ezrenkint hullottak a földre. A Szt.-Gáliak szétverték a tatártábort, mely egész Dunántúlt feldúlá, Karamán Murza maga is ott veszett. A tatár nem is vette be soha Veszprém várát és Szt.-Gál nem látott mongol csordát határaiban. A foglyok ezrei szabadultak ki a nehéz bilincsekből. Átkozott legyen, aki azokat reájuk verte ! Áldottak legyenek, akik azokat széttörték! MEDGYASZAY VINCZE. — E fölvonás néliány komikus jelenettel végződik, melynek ismét Rochester a hőse. Rochester a mint fölebb emiitettem, olyan ezélból jött Cromwell udvarába, hogy alkalma legyen találkozni annak ifjú leán}

7ával. Hoz is magával egy szerelmes dalt, melylyel meg akarja Franeis kegyét nyerni. De itt létének, tudjuk, más ezélja van; fontos teendők várakoznak reá. Miután mindent kikémlelt és az alkalmas előkészületeket megtette Cromwell tőrbe ejtésére: két levelet ir, egyiket Ormondnak, a kírálypártiak főnökének, másikat Francisnak. De a szerelmes ember nem udta, hogy mit tesz. Összetalálkozik Cromwell leanyaval s annak szerelmes levei helyett az Ormondnak szánt levelet adja, a szerelmes levélkét pedig lord Ormondnak küldi. Képzelhetni Ormondnak meglepetését, ki titkos tudósitások helyett — szerelmes levelet kap; mig Cromwell leánya a veszélyes iratot atyjának adja át. Ez abból tökéletesen meggyőződik arról, hogy ellene öszszeesküvés forraltatik; megtudja, hogy Rochester az ő uj udvari papja a király pártiak kéme, hogy a kapu őrei meg vannak vesztegetve, hogy Rochester éjjel az ő borába álomport fog hinteni s álmában a behatolt lovagok fogságba fogják ejteni.