Pápai Ifjusági Lap – 1. - 4. évfolyam – 1885-1889.

Második évfolyam - 1886-12-15 / 5. szám

a nö karcsú derekát, de az visszatiltó mozdulattal utasitá el őt magától, mint egy istennő és a Murza keze lehanyatlott. Megbűvölte e nő és ez az asszony — Ilona volt. — Ne érints, mert előbb e tőrt verem szivedbe! kiálta Ilona, öltönye alól kis gyiikot ragadva elő, melynek láttára a Murza ijedten vonult vissza. Karamán Murza kardjához kapott, hogy széthasítsa ez asszonyt, azonban eleresztette kardját és szemeivel iparkodott őt keresztül szúrni. Őrjöngött most már e nőért. — Szeress engemet ! — Én téged ! Ha ha ha ! Ilona most már nevetett. Tudta, hogy hatalmában van ez ember és nem meri bántani. — Légy feleségem ! — Még nem. Most már játszott vele. — Hát mikor ? — Nekem férjem van ! — Megöletem, akkor nem lesz, s te feleségem leszesz ! — Akkor soha ! kiálta Ilona elrémülve. S most tudta meg, hogy mily veszélyes játékhoz kezdett. — Nálam gazdag leszesz ! Ezer rabszolgálót adok, kincsekben fürödhétsz. — Rablott kincsekben. — De én szeretlek ! Az enyémnek kell lenned ! Kiálta fel a Murza majdnem magán kivül. — Ha szeretsz: bizonyítsd be. Ereszd szabadon férjemet s engem bocsáss el magadtól. — Jól van. Mond a Murza, azután mosolyogj melynek láttára Ilona megfagyni érzé a vért ereiben. — Holnap széthányatom ezt a hitvány fészket itt, azután szabaddá teszem férjedet, olyan szabaddá, hogy nem lesz többet fogoly soha. Azután majd te is szabad leszesz, mint a többi rabok. Addig nálam maradsz. Ezt mondván ott hagyta Ilonát, sátra elé két őrt állítva, kiknek életökre köté a fogoly nőt, s már késő este volt, mikor visszatért. Ilona kínos nyugtalanságban tolté az egész napot. Beledobta magát az árba, s most már nern tudja hova ragadja az. A Murza megöleti: akkor férjével hal. Sokkal, ezerszer borzasztóbbtól félt és remegett ő. A Murza durva, erőszakos férfi és ő — gyenge nö. De nem gyenge többé! Oh az a kis tőr, erős vára ö neki! Erösebb, mintha száz sáncz kerítené. A Murza szenvedélyes, s a szenvedély vak. Ő kifogja öt játszani és megszabadítja férjét. De hogyan ? Mindenütt örök, s őt őrizik legjobban, még lépteire is vigyáznak. Észrevette a sátra előtt álló tatárokat. Holnap a Murza megtámadja Veszprémet, s azután leöleti a foglyokat. Már terhére vannak. S mi lesz akkor ö vele r Talán . . . Oh irtózott még a gondolatjától is. . . . Meg van! . . . . Tán sikerül, s ők mentve lesznek ! Nem csak ö, de a többiek is. * * * A tatárok rettenetes orgiát csaptak, — előkészítette őket vezérük a holnapi napra. — A rendesen oly elövigyázó, oiy ravasz vezér félretett minden óvatosságot, hisz nem volt kitől félnie. Maga is részt vett a dobzódásban. Azt mondá, előre ünnepli győzödelmeit, pedig nem azért. Eélt rabnöjétől, rabja lesz rabnőjének. S amire józanon nem volt bátorsága, azt hívé ittasan leend. Hogy felhevítse idegeit, a rabokat megkinoztatá. A vigadók lármájától, s a kinzottak jajgatásaitól hangzott rémesen a táj, míg leszalt az estve. Ilazamenve sátraba: feltette magában, hogy kegyetlen lesz e nö iránt, ki elég merész vágyainak ellenszegülni. Azonban meglátva a fenséges termetet, elfeledé haragját és részeg lett a szerelemtől, részeg a telhetetlen vágytól. Nem parancsolt, hanem kért, nem fenyegetett, hanem ígért, s a nö : — elővette a szépség a csábítás minden fegyverét. Felfokozta hevét az őrültségig, s akkor — egy intésével megfékezte. A csalogány játszott a héjával s a csalogány győzött. A Murza elkábitva bortól és vágytól, miután kérései haszontalanok voltak s erőszakra nem volt bátorsága, az időbe helyezte reményeit, a mely megtörendi e büszke nőt, — azután álomra hajtá nehéz fejét. Ilonának most egy gondolatja volt szabadulni e helyről. Az idő kedvezett tervének. Sürii felhők boriták az eget, áthatlan setétség a földet. Az örök kiket a Murza sátora elé állított, azt vélve, hogy mire urok a szerelemből és álomból felébred, rég helyeiken lehetnek ismét: eltávoztak helyeikről, sokkal melegebbnek tartva rabnőik ölét, mint a hideg téli éjszakát. Az átdobzódott nap után az egész tábor mély alvásban volt, csak itt-ott a rabok mellett ült néhány tatár őr lobogó őrtüzeknél. Ilona terve készen volt: ö menekül, azután holnap . . . majd megsegíti az Isten. Meggyőződvén, hogy őrei eltávoztak, kilépett lassan a sátorból, s aztán lábujjhegyen sietett az ide jöttekor jol megjegyzett uton. Rettegett a fölfedezéstől; ha szökését észreveszik, veszve van. Az őrtűz körül ülőket észrevette, s iparkodott tőlük távol maradni. Végre kivül ért a táboron s most már szabadon lélekzett : nem vette észre senki. Most már sietett, futott Esseghvár felé, még reggel előtt otthon kell lennie. De hogyan lál haza ? Megállt vigyázva, szemei már hozzászoktak a