Pápai Ifjusági Lap – 1. - 4. évfolyam – 1885-1889.

Második évfolyam - 1886-10-15 / 2. szám

— Mindenben kedvét keresték! — Hoztak mézet A kis méhek Édeset, jót és sokat, Hejh! de egy méh kinn maradt. — Szegény egy rózsára szállt, A mely ott a kertben állt; Menni készült megrakodva, Amidőn a hamis rózsa Megszólítá ily beszéddel: „Kis méhecském ne menj még el! Maradj nálam: úgy szeretlek, Lásd ölemben dédelgetlek. Magasan jár még a nap: Soká lesz, mig lehalad!" Hallgatott a kis méh rája, S ottan maradt estig 'nála. Hamis rózsa csókolgatta, Puha keblén ringatgatta, Eltartotta vig beszéddel, Hogyha készült: „Ne menj még el! Majd repülhetsz szaporán, S haza érhetsz még korán!" Addig-addig, mig setét lett, S a szegény kis méh elkésett. Hejh! busult most, sirt szegényke; Hogyan kikap holnap érte: Biztos, mint az egyszer-egy! Gondolkodott, mit csináljon? Itt kint háljon? Azt gondolta: haza megy. Hamis rózsa csak nevette, Örült, hogy igy rászedhette. — És a kis méh sirva, félve Elindult a sötét éjbe! Haza is ért nem sokára, De az ajtó be volt zárva. Kopogtatott . . „Ki van ott?" Szólt a kis méh: „Én vagyok." Beereszték; hejh! de ott benn Ügy megverte a kegyetlen, — •— Hiába sírt, hjába kérte És borult előtte térdre, „Ez utolsó" bár Ígérte S könyörgött a többi érte: ,Hogy szorgalmas és igaz! Senkit soha meg nem csalt!../ Szólt a király „Nem igaz!" S úgy megverte, Hogy szegényke Bele halt. Nagyon fájt a többinek, Hogy ily könnyen öli meg A. király kis társukat, S támadt bennük nagy harag, Nagy harag helyén a búnak. S eleintén súgnak-búgnak. Majd későbben Mindig többen, Majd mindnyájan összejőve, S egész nagy sereggé nőve, Egy közöttük igy kiált: „Tegyük le a rossz királyt!" De a másik azt kérdezte! — Kit válasszunk meg helyette? — „Jó lesz talán a darázs!" — Nem kell, inkább bárki más! •— „Hát kit? a király ki légyen?" — A királyné! — Éljen! éljen! Meghallotta a király, Hogj^ a nép künn mit csinál. Oda rohan mérgesen, De nem félt most senkisem! S hogy nem állt sereg nyomába, Űgy ahogy volt egymagába: Harczra kelni nem mere. Hanem gyáván, térden állva Kért kegyelmet, Engedelmet, De nem adtak most szavára: Lefülelték, s lett — here. És azóta a kis méhek Királynéjuk alatt élnek. Kegyelmes az és szelid, Inkább dorgál, mint fényit. A szorgalmast megdicséri; Kevéssel is jól beéri. Szeretik is ám a méhek! Megbántani soh'sem hagyják, S neki adják A legj óbbik édes mézet. MEDGYASZAY VINCZE.