Pápai Hirlap – III. évfolyam – 1890.

1890-03-09 / 10. szám

az emiitett nagv szállodában összegyiilemlett mindennemű trágya lé kikerül az utczára s nagy gyönyörűségére a nemes magisztrátusnak a belvárosban télen és nyáron végig folydogál a Szél-utczán és az Uj-utczába kerülvén, ellátogat a városi gazdasági tanácsos és rendőrkapitányunk lakása elé is,mig végre a Bástya-utczát keresztül folyván, a városon kívül* befejezi pályafutását. Hát rendjén való dolog ez? Hát szabad ezt elnézni a város illetékes hatóságának, hogy ez a nyáron iszonyú szagot terjesztő büzpatak állandóan veszélyeztesse sok ezer ember egészségét, életét ? Hát tétetett-e annak meggátlására valami, liogy ez a büzfolyam más uton takarittassék el ? Nem. S talán azért nem, mert az a szálloda Eszterliázy birtok? Hiszen mi ugy vagyunk meggyőződve, hogy ha a pápai gróf erről az állapotról csak bizalmas uton is értesülne, ő volna a legelső, aki ezt a polgárság egészségügyét veszélyeztető visszaélést mielőbb beszüntetné. — Hanem tétetett más intézkedés, mely a pápai polgárság óriási türelméről tesz tanúságot. És ez az intézkedés az, liogy az egyes háztulajdonosokat, kiknek házai eloít ez a büzpntak végig vonul, annak télen és nyáron való eltisztogatására, még birságbüntetéssel is kényszeritették. No hát ilyen abderiticus állapot csak Pápán lehetséges, ahol a polgárság türelme, vagy indolenssége odajuttat bennünket, hogy maholnap még esemege gyanánt a kancsukát is elszenvedjük, Uraim, tisztelt városi tanács ! A város közegészségügye: a város életérdeke. Mi most csak arra kérjük önöket, a város polgárainak ezrei neval Összekeveredett az önkéntes, a magyar fiúval a galicziai korcs lengyel, meg a mócz. A káplár urak, a kik akkor is elég nagy urak voltak, hajtották a rájok bizott „Zugot" Vagy „Abtheilungot„ ; járta a „herstellt" meg a „laóíicbritt". Egy főhadnagy ur, — egy igazi „mordskerl", — ügyelt fel a rendre, a miuek akkor is muszáj voit lenni. Majd itt, majd ott riasztott meg egy gyakorló csapatot, a mi a subordinátió szempontjából, meg a nagyobb respectus biztosítása végett alkalmasint jó volt; csakhogy káromkodott hozzá is eg>-egy sort és szellemesen osztályozta szemenszedett menazsériába az izzadó bakát, a mi a katonai önérzet növelésének érdekében bizony nem jó volt. Az egyik szakasz fegyverfogást csinált a fal mellett, a hol nem volt útjába a többi mozgó csapat „schweukung"-jának. Ott árnyék volt; a főhadnagy ur egy kicsit odahúzódott, hogy uj erőt merítsen az éppen conceptusban lévő legújabb dounerwetteréhez. Egy boldogtalan oláh fiu mellé vitte a haragos isten, ügyis ügyetlen volt a gyerek ; a „rechtsum"-nál mindig belemászott a "links"re a „neben-ir.ann"-jába : de mikor Szakramentovicsot ott érezte a nyakán, akkor meg éppen tökéletesen megbolondult. Nem hallott, nem látott, csak azt várta, hogy mikor harap már bele az a rettentő „obriglajtinánt" ur. Az neki is ugrott egypárszor, de biz

1 még rosszabbá tette a dolgot. Mert nem célirányos politika annál jobban holtra rémítgetni m agyoaijedt embert, vében, hogy most, mikor még van idő: intézkedjenek s amit leliet tegyenek meg, nehogy esetleg jövőre városunk fertőzött levegője bölcsője legyen a járványos betegségeknek, esetleg a kolerának. Az a kérdés maghallgatják-e szavunkat vagy nem ? Ha igen, ugy cselekedjenek haladéktalanul. Ila nem, ugy mi még nem esünk kétségbe, hanem a jobb ügy érdekében folytatni fogjuk a küzdelmet a sajtón kívül is, intézkedünk, hogy már jelen szavunkat meghallja a belügyminiszter ő méltósága, de ha kell petitiónálunk, ha kell népgyűlést hivunk össze és semmitől sem rettenve vissza, mindent elfogunk követni arra nézve, hogy mindazon viszás állapotok megszűnjenek, melyek városunkat, erkölcsi és anyagi tekintetből, a romlásba, a sirba döntik! Dr. Breuer Salamon és — a közművelődés. Dr. Breuer Salamon távozása következtében megüresillendő rabbi állás mikénti betöltése foglalkoztatja Pápa város zsidó közönségét. E tárgyban szólalt fel az egyik helyi lap legközelebbi számában Censor is és kijelenté, hogy Pápa város zsidó közönségének egy toleráns, felvilágosodott, hazafias szellemű rabbit óhajt. Censornak ezen nézetét helyeseljük ós osztjuk ép azért is, mert velünk együtt Censor is abban a nézetben van, hogy többé ne legyen oly rabbija a pápai zsidóhitközségnek, mint a minő Dr. Breuer veit, kiből a Censor által körülirt jótulajdonságok egytől-egyig hiányoztak. A jövendő rabbi választás iránti tekintetből kell ismételten Dr. Breuer Sal. pápai rabbi múltjával foglalkoznunk és ebből a jövő érdekében kimutatnunk, hogy Egyszer azután megunta és mondott a", oláh^ fiúnak egy utálatos barbár goroiubasáságo't, a mivel női becsületét tiporta meg annak a szegény oláh anyának, a ki az ügvetlen lurkót a világra szülte. Valahol, a meggyalázott legény szomszédságában állt egy önkéntes. Tisztességes uri család fia, a kinek á „habt-acht" -ban is megrándultak az arczizmai e pimasz sértés hallatára. A főhadnagy ur idegesen villogó tekintete észrevette azt. Odament az önkéntes elé és dühtől rikácsoló hangon igy szólt: „Magának talán nem tetszik, a mit mondtam ? . . . Nohát én most azt mondom magának, hogy nemcsak ennek az oláh fiúnak az anyjára értettem ! Azt mondom magának, hogy becstelen minden magyar asszony . . . a maga anyja is ! . . . Én a krónikámban csak ezt a szót írhatom le, hogy becstelen. "De az a vad katona egy más, még aljasabb szóval fejezte azt ki. Tanuja volt ennek a vérlázító sértésnek az egész szakasz, a melybe akkor, hogy liogynem, nyolez Önkéntes volt beosztva. Lehet, hogy csak arra a délutánra, hogy igy egy csomóban többet okuljon a sok „rinüvich" egymás példáján, nyomorúságán. A boldogtalan önkéntes halálsápadt lett, de halgatott. Okosan tette. Egy bősz vadállat tomboló bőgése nem sérthet meg embert. De különben is egy meggondolatlan cselekedet, valami elhamarkodott kitörés, csak azt okozhatta volna, begy a megpiszkolt magyal egy esetleg hazafiatlan rabbi minő örvénybe sodorhat egy egész, nagy hitközséget. — Mert Dr. Breuer Salamon rabbiról pápai működése után még a legjobb akarója sem mondhatja el, hogy toleráns, hogy magyar érzelmű sőt hogy még szellemi központ is volt, vagy hogy a közügyek iránt lelkesült; amit egyébbkónt annál inkább sem csodálhatunk, mert mint tudjuk Dr. Breuer egész lelkével a nagy Ger mánia felé húzódott ezélja, küzdelmei végpontja — Frankfurt volt, amit szerencsésen el is ért. Dr. Breuer magyarországi működése alatt minden volt, csak nem a tolerantia híve, kitűnik ez legutóbbi szerepléséből is, midőn két, zsidó hitfelekezet léteiét meggyőződése ellenére állítva, a viszály magvát igyekezett elhinteni a magyar zsidóság között akkor, midőn a vallás és közoktatásügyi miniszterhez vezetett küldöttség ólén csatlósává szegődött ama bizonyos íteich Iczignek, ki tudatlan lókupecz létére a magyar orthodox közvetítő bizottság élére állt s kinek botrányos szereplését és a hitközségeken elkövetett zsarolásait maga dr. Hildesheimer,*') berlini tudós és rabbi „Berlini Közlöny"-ének legutóbbi számában ugy ostorozta és az egész európai zsidóság előtt pellengére állította, amint azt mégis érdemelte. Ezen Reich Ignácz nevű problematikus existentia az „Egyenlőség" legutóbbi számában megjelent nyílt levél tanúsága szerint mindannyiszor valahányszor a felvilágosodás elleni merénylete kudarezot vall egyházi czélok elérése czimén az egyes orthodox hitközségeket 50 50 frt erejéig megzsarolja. Ezen zsaro*) Dr Hidesheimer jelenleg berlini rabbi német országi születésü, ki mint ilyen Magyarország iránti rokonszenvéből évekkelezelöttjhazánkba jött ésKis-Martonban rabbivá is választatott. Magyrországi működésének tartama alatt tanítványait, — kikből később tudorok és tekintélyes rabbik lettek, — mindig magyar hazafias szellemben nevelte s csak akkor távozott tőlünk, midőn szülőföldje Berlin rabbijává választotta. anyák egyike ráadásul még börtönben tudja szerencsétlen fiát. Hisz

1 van a katonának szolgálati utja, a melyen elégtételt szerezhet magának. Az önkéntes rálépett erre az útra s ezredraportra vitette magát. Valami keménynyakú granicsár-ezredes volt itélobirája. Mikor a fiu összefacsarodott szivvel jelentette, hogy mi a panasza azt mondja neki az ezredes : — A mivel Ön a főhadnagy urat vádolja, az nagyon súlyos dolog. Vigyázzon, gondolja meg, hogy mi lesz panaszának a következménye, önnek be kell azt bizonyítani, a mit mondott. — Bebizonyítom ezredes ur. — Talán rosszul hallott! Talán nem ugy volt az ? Még most visszaléphet, én elnézem az ön merészségét, még most visszavonhatja a vádját. — Egy szót sem vonok vissza ezredes ur ! — Gondolja meg, hogy még a tanukra ,

7aló hivatkozás sem lesz ön mellett elég bizon vitték. Önök össze is beszélhettek. A főhadnagy urnák magának is be kell ősmernie a vizsgálat soráu, hogy mondta azt, a mivel ön az imént vádolta. — Be fogja ösmerni. Lehetetlen az, hogy egy katonatiszt, a ki valamit ad a kardbojtjára, eltagadj a a saját szavait. — Nohát akkor majd meglátjuk, hogy mi van a dologban, Most pedig ; „kehrt euch. I*