Pápai Hirlap – III. évfolyam – 1890.

1890-02-02 / 5. szám

endőkben válogat. Szeret a ház külső és belső csínjáról gondoskodni, Mindenben kedveli a csillógót, fényt, ragyogást. Nem pazar azért, sőt ért a művészethez — kevésből sokat tud mutatni. Öltözete soha sincs egy kis virág, szalag hiján. Szerelemre könyen gyúl, de az hamar ki is alszik. Társalgása könyed. Hódításainak örül, majdnem minden udvarlójába szerelmes, de végre is a mama választja a férjet általános megelégedésre. Virág a rózsa, szövete az illusió, szine a rózsaszín. II. A házias leány. A felsorolt leányok mindegyike lehet ugyan házias, de itt a szó legszebb értelmében rejlik a fogalom. Szép, mint egy rózsabimbó, melyen üde harmatcsepp rezeg. Szelid, csendes, nem nevet sokat, de mindig mosolyog. Sohasem láthatni daczosan, felhevültem disputálva. A házat ellátja, őrzi, raert szereti. -- Az otthon, a család fogalma mélyen gyökerezik lelkében. Nem feledkezik meg soha a tűzhely egy élő lényéről sem. A kis kanári madár, a baromi lármás serege, mind az ő kezéből kapja táplálékát. Tiszta és rendes mindenben. Zárkózott természetű, mint a mimosa, mely idegen érintésnél becsukódik. A szerelem nála egy álom, mit néha a könyörület támaszt. Sokan szeretik, de kevesen udvarolnak neki. Visszatartja a felületesebb szemlélőt az igénytelen, szerény magaviselet. a pajkosabb elemet — a szűziesség fényköre. Szándéka, czélja, foglalkozása mindvégig boldogítani. III. A szeszélyes leány. Finom alakja, kis madárképe. Szeme mindig szikrát hány. Csalhatatlannak tartja Ítéletét és komolyan neheztel arra, a ki őt az ellenkezőről akarja meggyőzni. Szellemességével néha igen kedves, de néha bovzasztó mód durci.ás. Apróságok miatt még inkább Család és ismerősökön dominál, a kin nem dominálhat, azzal hadi lábon áll. Saját hibáin kívül minden más hibát tüstént észrevesz és erősen megró. A társalgás vége vagy disputa, vagy aprehenzió, kivéve ha ismerősei szoktatva vannak a lágytojással való bánásmódhoz, még akkor sem kerülheti ki környezete az esetleges viharokat. Szerelmessévei ahány csókot vált, annyiszor összevesz. Kézi ügyessége megvan, de csak szükséges rossznak tekinti a munkát. Önző, de önzése bir legalább azon jó tulajdonnal, hogy átfogja hozzátartozóit is. Ne ijedjetek meg uraim ! A szeszélyes leányból legtöbbnyire jó asszony lesz ha — Urára talál, (máskép szervusz papucs)! Virága a havasi gyopár, szövete változatosan mintás, szine a szivárvány. IV. A derék leány. Nem szép ós ezt Ő tudja, mert a természet, a szépség hiányát ésszel pótolja. Egy bizonyos mértékig fenhéjázó, de soha a tapintatlanságig. Igen rendes, sőt erős hajiama van a pedánteriához, mi a korral ki is szokott fejlődni. Minden női ügyességre szert tett J11 tánezol, korcsolyáz, szellemesen társalog, praktikus. Jól süt, főz, varr. Rangján vagy csupán igényein alul nem megy férjhez. A férfiakkal szemben mindig higgadt, de azért szeret mulatni. Hogy szerelmes-e valaha, nem tudhatni. Érdekből megy férjhez, saját választása szerint és derék asszony lesz belőle. Megfűszerezi élete párjának a létét, de a fűszerek közt néha a bors sem hiányzik. Virága a dahlia, szövete a faille, szine a vörös. V. A geníalis leány. Kissé erös, de azé^t gyengéd termetű, arcza csinos vonácain, szeme szikrázásán tüstént észrevenni a fentnevezett jelzőt. Mód nélkül élénk. Beszélgetés közben minden ize mozog, orrczknpáitól kezdve, lába hegyéig. Társalgása csak ugy szikrázik az éleztöl. Minden rendszert, külsőséget, chablont gyűlöl. Eredeti és szabadon gondolkodó fő. Lelki élete fejében gyökerezik ós minden nyilvánulása szenvedélyes. Az aranyos középút és a társadalmi bonton kínjára van kitalálva, mert véleményét nem tudjuk eltitkolni; soká egyhelyben maradni nem tud. Ha felugrik a székből, ruhája bizton ott akad. Tánczolni is csak azért nem szeret, mert az egy meghatározott rythmus szerint megy. Helyes ítélete, erős önérzetet teremt benne, hozzá élénksége teszi, hogy legtöbbször iszonyú disputára ragadtatja magát, olykor a gyengébb véleménynyel szemben nem ismer kíméletet, de ha valakinek elismeri fensőbbségét, érzelme tüstént rajongássá válik. Mindenben vau ügyessége, de csak alkalomadtán értékesíti. Legtöbb készültségéről a maga meglepetésére jut tudomásra. Jó ízlése van, de nem törődik sokat külsejével, ugy, hogy néha a külső rendetlenség szignálja a világgal szemben genialitását. De ha gondot fordít öltözékére, meglepően jól választ. Egyetlen ráncz, szál virágcsokorral tud tetszetős hatást érni. De az neki mind mellékes. Eszmék foglalják el ós elvei vaunak. Hangoztatott elveiben bízni lehet, mert a legtöbb genjalis nőnek szive arany, jelleme vas. A magasztosabb női eszmékért küzd, pályát akar válaoztani, de minderről rendszerint eltéríti a szerelem. Egy mély odaadó szerelem, miben legtöbbnyire csalódik, mert fenkölt ábrándja nem valósulhat. Mindenkinek óhajt kedveskedni. A gyermekeket szenvedélyesen szereti. — Az egész ifjúság képezi a bámulók táborát, a házasulandóktól húzódik. A% öreg urakat mulattatja, azok kegyeltje. Asszonynak biz ez legjobban beválik — talán mert legritkább. Virága a gyöngyvirág, szövete a csipke, szine a napsugár. VI. Az elismert szépség. Ahhoz mindenekelőtt szépnek kell lenni, igen szépnek. Szabályos arczél, tömött gazdag hajzat, hamvas arezbőr, tündéri termet. Az estély, bál, korcsolyatér, majális, fűrdosaison királynéjának koronáztatása, mindig a család kebeléből indul ki. Ott dolgozik helyette az anya, hogy a hófehér kis kéz kárt ne szenvedjen, ott viseli el letett ruháit a kevésbbó szép nővér és teszi ki magát a konyhatüz rongáló hatácának, a testvér arczáit megkímélendő. Legjobban csodálja apja, mint a család legszakértobb közege. A szépségnek az apa is szivesebben izzadja a szabókontót, gyönyörködhetik érte — remekében! Az anya boldog. Mindennap újra örül, az ő szép leányának és szorgalmasan fűzi ábrándjait az örömhöz. Egy szép leány nyal biró anya ábrándjaiban még a királyfi is talál helyet. A környezet hódolata után kétségtelen a világ hódolata. Az arany ifjúság elismerése fait accomplit és királynői magatartással fogadtatik mint egy tartozó attributus. Leányokkal nem igen foglalkozik, legfeljebb sajnálja őket. Azuk igyekeznek toilettejét kritizálni, magavisaletét unalmasnak, gondolkodását sekélynek nyilvánítani. A legtöbb esetben az is. A fenn leirt környezet, mely érte dolgozik, teszi, hogy ha vannak is értékesebb tulajdonai — nem fejlődnek, mert nem fejlesztik, összes gondjait a toilette képezi, de ebben remekel. tönszerüleg evésre igazítja palányi cseresznye ajkúit. Azután kettőt sóhajt; utóhangja ez még a nagy sirásnak. Oh ! mind e látott szépségek oly távol, oly elérhetlen tündér-fényben vannak ! Az övék csak az a néhány virág-cserép, melyekben s?int3 egyforma zöld lomb van, mint ama virágokon oda át, csakhogy sokkal kisebb ós kevesebb, meg olyforma virág is, csakhogy sokkal halványabb és egyszerűbb, mert ez csak a mezon termett, és ugy ültették ide át, ámde azért mégis szép, mert legalább hasonló. S most ez egyszerű virágok becsalták a liget zománezos fényes lepkéjét a szegényes pincze-lakásba ; talán mulattatásá /a az elhagyott gyermekeknek ? ! S csakugyan ! mig a lepke vergődve ott lebegteti fejedelmi szépségű zománezos szárnyait ; azalatt feledve minden gyermek bánat, s ők ujjongva követik röptének változó irányát, és vágyteli nyújtják érte apró kezeiket. * Oh 1 de szomorú is a tél ! Dideregni, fázni oda künn, s éppen azért ki sem mehetni, odabenn a pinczelakásban meg oly szomorú ! Szegény kis gyermekek alig találják helyüket e lakálytalan ürességben, melynek minden éke ama néhány kopár növénycserép, ott az asztalon. Aztán mily sötét van ; az Úgyis szük ablakon minduntalan beesik a hó jó hogy ma elkaparta az apa, mert ma gyönyörűt lehet oda fent látni. A szemközti palota kis kisasszonya apró lovaktól vonatott csörgős szánon röpül a sima tóra korcsolyázni. Hattyúprémes bársony bundájára, mint a selyem ugy omlanak aláijhosszu fürtjei, s a dértől mint a rózsa ugy virítanak orczácskái. Elmennének a szegény gyermekek is szívesen a tóra, csak volna czipőjük ; éppen karácsony estéjén, midőn éjen át arany almákat, arany diókat termettek a cserépben levő kopár virágok. Hogy is lehet az ? A tavasz legelső sugarainál, hajtani kezdenek a pinczében kitelelt egyszerű virágok. A ligetben még csak olvad a hó, midőn ezek a mély ablakok párkányán már zöldelni, bimbózni kezdenek. így a kis Józsi lehet az első, ki a belváros valamely utcza sarkán állva megkínálhatja az elmenőket : Kérem tessék ibolyát, kankalint, hóvirágot venni" s egy jószívű delnő, vagy öreg ur, szivessen juttat valamely fényes ezüstpénzecskét az értelmes szemű gyermek tenyerébe. És mennyi örömet okoz e saját szerezraényü kis pénz. Mit lehet ezen venni! Mily segítség, mily fényűzés, a gyermekek nagyító képzelődése előtt! * Őszkor, midőn hullani kezdenek a lombok, a szemközti palota előtt oszlopos kék fodros gyászkocsi állt meg. Beá emelik a kis érczkoporsót, és tele rakják mesterséges és természetes liliomokkal, kameliákkal, hoszorukkal ugy hogy az aranyozott név már nem is látható. A rozzant alliáz előtt állva, megdöbbent kíváncsisággal nézi a szegény favágó-család, hogy a szép kicsike kisasszonyt zeneszó mellett, nagy pompával hogy viszik el a „fökete emberek." S midőn a gyászmenet a/, ut fordulatánál régen el is tűnt: ők még ott állanak, csendesen, kézen fogva, meghatottan s mint egy sötét sejtelem borongó nyomása alatt. Azután feltekint Józsi a virágos erkélyre s csudálkozva kérdi: „Édes apám, hát az ő virágai nem mentek el vele ? „Nem fiucskám, ezekuél sokkal pompásabbakat vettek számára." De a kis Józsi egyre bámul: „Igen ám! De azok nem az ő virágai, nem laktak vele egy fedél alatt; mért nem kisérték hát el ezek is Őt a temetőbe ? „Te azt még fel nem foghatod gyermekem : A gazdagoknak sokjuk van s azért nem kötik ugy magukat egyes tárgyaikhoz, mint mi szegények." „És azért van ugy-e, hogy virágaik sem szeretik azután őket ugy?" * Midőn a lombhullás vége felé járt, mi-