Pápai Hirlap – III. évfolyam – 1890.

1890-02-02 / 5. szám

let alakíttassák társadalmi uton s az elnök által szerkesztett alapszabály tervezetet is minden pontjaiban helyesléssel fogadja és megbízza Barthalos István elnököt, hogy a mai ülés jegyzőkönyvét a tervezett alapszabályzattal együtt tegye közzé a városi helyi lapokban, hogy a közönség az egylet alakítási tervnek megnyeressék s még a folyó 1890. évi február hó folyamán elnök hivja össze a tisztelt városi közönségből az ügy iiánt érdeklődőket az egylet alakulása tárgyábani értekezletre, aláírási iveket is bocsásson ki egyidejűleg, hogy lehetőséghez képest már a folyó 1890. év tavaszán megalakulhasson az egylet és a városunkra nézve oly annyira kívánatos, üdvös működését meg is kezdhesse. 2) Barthalos István elnök előterjeszti továbbá, hogy az ülés második tárgya az, hogy a városi tanács által elkészíttetett a városi építészeti szabályrendelet tervezete, mely a jelen bizottság által letárgyalandó. A bizottság az építészeti szabályrendelet tervezetet az 1—22. pontjáig felolvasta s némi módosításokkal elfogadta; a többi rész tárgyalása az idő előrehaladta miatt a jövő ülésre halasztatik. Ezzel a jegyzőkönyv felolvasás és helybenhagyás után bezáratott. Kelt mint fent, Barthalos István mk. elnök, jegy.zette Szűcs Gyula mk. ez alkalomra felkért jegyző. A Pápa várositársadalmi uton szervezendő szépítő-egy let alapszabály tervezete : §• A társulat működési czélja : Pápa város belterülete, utczái s a város környékének szépítése, fasorok és ültetvények előállitása, fentartása, séta utak, utczák, közterek rendben tartása, esetleg rendezése és ujak létesítésének elősegítése, a város építkezésére is hatása által. 2. §. A társulat ezen czélját elérni törekszik : 1. A városlakosai közül egyesek, 2. A városi közönség s 3. A város hatósága utján. 3. §. Az egyletrendelkezésére álló anyagi erő leend: 1. Az egylet javára adandó alapítványok és hagyományok jövedelme; 2. Az egyleti tagoknak évi járulékai ; 3. Elkölthető évi adományok; 4. A váfosi közönség évi segélye. Az egylet tagjai lesznek: 1. Az alapítók s tiszteletbeliek; 2. Az évenként segélyező tagok. Tiszteletbeli tagokul az egyleti közgyűlés által azok neveztetnek ki, a kik a társulat czélja elérésében kitűnő érdemeket szeteztek. Alapító tagok azok lesznek, kik egyszer s mindenkorra a társulatnak 20 frtot, vagy azon felüli összeget adományoznak. Segélyező tagok azok lesznek, kik évenként legalább 1 frtot, vagy 5 évi időtartamra előre 4 forintot fizetnek. Az egyleti tagság megszűnik: 1. Halál által, 2. Az egyleti tagságból 4 héttel az év vége előtt kilépés által s végre 3. Pápa városából eltávozás és áttelepedés által, azon év elejétől fogva. 6. §. Az egylet képviseltetik és ügyei tárgyaltainak : a) közgyőlésben, s b) az egyleti választmány által. 7. §• A közgyűlésen tárgyalandó ügyek: a) a társulat működéséről és vagyoni állapotáról évi jelentés; b) az évi számadás megvizsgálása a közgyűlés által kiküldendő tagok által; p) elnök, választmányi tagok, jegyző és pénztáros választása ; d) tiszteletbeli tagok kinevezése; e) az alap vagyon mikénti kezelése, az évi jövedelem hova fordítása, illetve költségvetés tárgyalása ; f) földterület bérbe, vagy megvétele s g) az egylet szabályai változtatása vagy a társulat feloszlása. (Folyt, köv.) Komtdiasok — a szinhcizban. A pápai színház intendánsa Horváth Lajos, aki ezen hivatalán kivftl főszolgabíró, s ez utóbbi hivatalával amúgy is nagyon ellévén foglalva, nem csodálkozhatunk azon, hogy még nem teremtette meg a szinpártolóegyesületet, amelyre pedig városunkban valóban szükség volna. Ámde, ha ettől a mulasztástól eltekintünk is, megköveteljük az intendánstól azt, hogy a pápai színháznak, mint a magyar művészet egyik szerény templomának tekintélyét, tisztességét, ne csak, hogy fentartsa, hanem művelje, gyarapítsa is. Már pedig a közel múltban azt tapasztaltuk, hogy színházunk erkölcsileg is —napról-napra hanyatlik. Ennek az erkölcsi hanyatlásnak pedig oka az, hogy a színházi intendáns ur minden csepü rágó komédiásnak, minden jött-ment faczér német pinczérnek, — aki magát művész professornak (?) nevezi — felnyitatja a magyar nemzeti múzsa csarnokát és megengedi. hogy holmi svindlerségekért a közönség kizsebeltessék. A pápai közönség nagy részében meg van az a szellemi érettség, hogy már előre lovát, a koporsó is nehéz, pedig hát csak négy szál pudvás deszka ... a Füstös asztalos irgalomból ütötte össze . . . Csak gyüjjék ke' Istók bácsi, majd megszógálom a fáradságát . . . egy fél verdung pálinkát vettem már a zsidótól 1 . . . Az irgalom érzete hatotta-e meg a vén Istókot, vagy az fél verdung pálinka buzditotta-e föl, — elég az hozzá, hegy kifelé fordította a kordély rúdját s a jámbor Csinos nemsokára a Pillók Náni háza felé ügetett, azaz hogy csak ballagott. Künn volt ez a falu végén, egészen a „Tepénycses" aljában. Kozga, alacsony fészek, inkább kunyhó, mint ház. Szalma a teteje, de csak ugy villával ráhányt szalma, amit ágbogas galyak tartottak össze. A füstös pondorjás szalma között esőmosta lyukak, itt-ott zöld moha, a csurgós eresz alatt bolondgomba a sárból tapasztott falon hosszú, fekete barázdák, amiket a kormos szarufáról a zápor festett arra ... A piszkos falon akkora ablak, mint egy jókora ököl, az ablakon két cserép fonyadt bazsalin. az elhagyott zugnak minden disze-éke . . , Ebben a házban, hátul egy sötét kamrában feküdt a Virág Lidi. Nem égett körüle gyertya, nem volt a fejénél kereszt, nem borította csipkés szemfödő. A gyalulatlan deszkákból összeütött koporsó feküdt a puszta, nyirkos földön,, sarkain keresztes-pókok mászkáltak, alatta utálatos férgek csúsztak a nedves talajban. A szomorú, sötét zugot a piczi ablaklyukon beszűrődő napvilág csak alig derengte be, mintha a búcsúzó sugarak is féltek volna a nyomor fészkétől, a lengedező szellő néha-néha csapott be gyors szárújával a nyitott ajtón, hanem ezzel nem tudta elverni a kamara dohos levegőjét. Sivár, ijesztő hely volt ez, valósággal az inség kriptája . . . Megjött ü pap, vele a kántor. Előttük kóczos gyerek hozta a hosszú keresztet s a szentelőt. A keresztre most nem kötöttek libegő fehér kendőt, a papnak, kántornak nem adtak bokrétával díszített viaszgyertyát; paszta volt az egész szertartás, a méla „Circumdederunt*-ot magányosan énekelte a kántor, — síró szemek könnye, szerető szivek zokogása, résztvevő ajkak dala nem vegyült bele. A púpos Pillok Náni meg a vén Borzas Istók föltették a koporsót a rozzant kordéh ra. Nem volt valami nagyon nehéz ; igen összeaszott a gyönge testű leány, csak a csontja meg a bőre maradt meg, mire elszállt belőle a lélek. A Csinosnak sem kellett megerőltetnie magát. Csöndes türelemmel húzta a koporsót a temető felé . . . Istók bácsi a saraglya szegre akasztotta a kóczgyeplot hagyta a maga jószántára a jámbort, s csak mikor a döngöletes kapaszkodóhoz értek, húzott a husáng boldogabb végével a böczörésző állat feszült gerinczére. — Gyí te Csinos . . , Ne te . . . Fenn a temető végén, közel az árokhoz volt a megásott sir, A parti akáczok belehullatták sárga leveleiket, a semfüsemfa bokrok hervadt virágaik fonyadó szirmait. Fölötte a széltől vert galyak zörögtek, a himbáló ágak suhogtak, mintha csak zokogtak-sirtak volna. A galyak közt, a rezgő leveleken halványan derengett az alkony pírja, utolsó sugarait a görönygyökre dobott koporsóra vetve, melyre szerető kezek nem dobtak rögöt, az utolsó bucsá fájó jelvényét . . . Leeresztették, behantolták ima és könny nélkül. A véu sirásó csendes sóhajtozással emlegette komor munkája közben, hogy, hej milyen szép lány volt valamikor a szegény Virág Lidi, a mire aztán Pillók Náni nekieresztette a nyelvét s beszélt össze-vissza sokat a szép leány szomorú sorsárol. Mert hát igen-igen szép lány volt valamikor ez a Virág Lidi. Szemet kápráztató, szivet babonázó sudár szép leány, a ki után három falu legénysége bomlott. Fekete szemében bűbájos láng égett, piruló arczárói igézet mosolygott. Fényes, sötét haja, dombor kebele, karcsú szép termete, hej de sok legénynek megvette a szivét! Sok összeütközés véres verekedés esett a Virág Lidiért. Mert csalfa, csapodár volt, hitegette ezt is, azt is s nagy kedve tellett abban, ha miatta küzdöttek-viaskodtak. Czifrálkodó, kaczki lány volt, kényes a járása, liamis a nézése, csábító a táncza s hej milyen észbontó, röpke ölelése ! A szegény Dankó Pistinek is ezzel vette el az eszét. Ránézett, rá nevetett s mikor