Pápai Hirlap – III. évfolyam – 1890.

1890-05-11 / 19. szám

A mai szellem. Ha majd a mai k r •• történetirója el­mondja részrehajlatlan i Sletét közéletünk s az abban vezórszerepet vivő egyénisé­gekről, félő, hogy szigorúan fog Ítélete hangzani azon érzék-hiányról mely köz­életünk mai vezéregyéniségeit jellemzi minden iránt, a mi az ipari ós kereskedelmi órdekekeket érintené. Nem egyeseket, nem politikai párto­kat illet e részben a szemrehányás, az egész kor az mely e téren hibával, mu­lasztással vádolható. Egy szóval hiányziK az érzék eme legvitálisabb érdekeink irányában. Juristák és gazdák vagyunk. Tessék csak végig tekinteni azok során, kik ma Magyaror­szág sorsát, jövőjót intézik, vajmi kevés van közülök olyan, ki az ipari és keres­kedelmi kérdésekkel nemcsak gyakorlati­lag, de még csak iheoretice is foglalko­zott volna. Mig a törvényhozók legnagyobb ré­sze gazdálkodással gyakorlatilag foglalko­zott, s sokan ezek közül elméleti isme­reteket is sajátítottak el különböző utakon és módokon ; mig egz másik jelentékeny része a törvényhozásnak ügyvédi diplo­mája által látszik qualifikáltnak a törvény­hozói tiszt gyakorlatára : addig keieskedőt és iparost e téren alig üdvözölhetünk s az a kevés is, aki mint ilyen amúgy vé­letlenül a törvényhozásba bekerül, csakha­mar siet szakítani eddigi foglalkozasávaí, életmódjával, s a nagyságos állapotának megfelelően urnák kezdvén magát a szó magyar értelmében érezni, tisztelet a ki­vételeknek, mindennel inkább törődik, mint a kereskedelem és ipar érdekeivel. De nemcsak a parlamentben, a tár­sas életben is sajnosán kell tapasztalnunk azt, hogy az iparos, a kereskedő, ha csak teheti, szeret másnak látszani, mint a mi. Valósággal örömet okozunk (gyik­másiknak, ha megczimezgetjük őket, s a piuczér ha nagyobb borravalóját biztosí­tani akarja, elég, ha az általa biztosan kereskedőnek, iparosnak ismert uri egyént megnagyságolja, vagy meg „doktor urazza." Mintha csak szégyenletes volna az az állapot, ha valaki iparral, kereskedés­sel keresi meg mindennapi kenyerét, vagy azzal szerezte vagyonát. Hanem hát hiba. Mód nélkül de­mokraták vagyunk már tudniillik felfelé, de álljon csak valaki a mi képzelődésünk szerint egy miliméterrel is alrntabb fokon; vége a demokratiának s mindjárt arisztok­ratikus érzések töltik el keblünket. Ne okozzunk egyeseket, de okozzuk a társadalmat, okozzuk i közfelfogást. Hanem azután, ha egyesek erőt fog­nak magukban érezi, hogy szembeszállja­nak a közfelfogással, hogy érzéseikben, cselekedeteikben a valódi demokráczia apostolai legyenek: ezeknek azután hatá­rozott érdemük leend. Érdemet szereznek mindazok, a kik a magyar iparos ós kereskedő*köröket jo­gos önérzetre ébresztik ; a kik, ha kell sztfvai, ha kell tollal sikra mernek és sikra fognak szállani az áídeinokratia, társadalmunk e valóságos rákfenéje ellen. Ha azután megtörtónt az, hogy ipa­rosaink ós kereskedőink jogos önérzetükre ébredtek, akkor nem féltjük mi semmi irányban sem hazánk iparát és kereske­delmét. Az önérzetre ébresztés tehát az elő tenni való. A sir szélén. (Folyt, és vége.) És ily előítélet lidérczuyomása alatt ál­lott a város is, mely János barátunknak ki­adta az elismerő okmányt akkor, rnig a sze­gény tanító éjjelt nappalt hivatásának szentelve megbetegedett s kérelmezte, hogy egy az is­kolaszék által felében s a tanító által felében fizetendő 30 frt havi illetménynyel ellátott segédtauiiót alkalmazhasson a 150—150 gyermek oktatásához s az iskolaszék szükebiii­sége nyomorult 10 frtot szavazott meg — a kérelemnek másodszor történt előterjesztésére mig a 20 frt többletnek fizetésére a beteg ta­nítót kötelezte. De ez még csak testileg, s anyagilag jáiult rombolólag János barátom lényére; lel­két megtörte az, midőn látta, hogy a törvény tisztelete üres hang iskolaszéke előtt, mely magának alkot, teremt tetszése szerint tör­vényt. Szegény Eötvös báró nem tételezhette fel a jövő nemzedékről, hogy az ő szabadelvű nézeteit annyira félre fogják magyarázni, s mid n a közoktatási törvéuybe beiktatta, hogy a „vallásoktatásról minden vallásfelekezet maga köteles goudoskedui," nem tehette fel azt, hogy lesz oly város, melynek iskolaszéke e szabadelvű tételt oda fogja merni magarázni, hogy a törvényben megszabott tanköteles tár­gyakat elhagyva, a tanítókra ráerőszakolja a vallásoktatást is. — És mit Eötvös nem hitt, megtörtént. Jánós barátom felettes iskolaszéke lia­tározatilag kimondotta hogy : „a beszéd és értelemgyakorlatok elhagyásival a biblia tör­ténet és egyházi énektanítás tűzetik a tanítók elébe." A törvényes alapon álló tanító öntuda­tosan utasította vissza e végzést s orvoslást keresett a felettes tanfelügyelőnél ! Szegény tanitó ! Feledé, hogy a tanfel­ügyelő, kit a kormány bűnéért jutalmazott, a helyett, hogy büntetett volna : nem fogja megnallgatni a hivatását felfogott, törvényes állápon állott magyar tanitó panaszát! És igy volt. A lelkileg megtört tanitó tovább vitte ügyét, feiment a miniszterhez s ez mondotta ki, hogy „az erkölcstanitás a néptanítóra nem bízható." És a miniszteri rendelet meghozta gyü­mölcsét ! Felkeltette a tanitó ellen az irigységet, gyűlöletet; s az az iskolaszék, mely elismerő okmányt állított ki tanítója számára, most kiállított bizonyítványában azt mondja, hogy „a tanitó az iskolaszékkel szemben semmikép sem viseli magát ajáulatosan!" Aszókimondó, hivatását ismerő s betöltő, törvényt fisztelő s annak érvényt szerezni tudó tanitó az is­kolaszék előtt nem volt „ajánlatosviseletü." Ily bánásmód, kinek nem keseríti el lelkét, főleg ha már a test szenvedő beteg ! Az iskolaszék megakarta vonni a jogot a tanítótól itt is, mint másshol, mint azt már a fentebb idéztük miniszteri felterjesztés következő paszusa e szavakban tüntette a miniszter elé : „Magyarország tanítóságának vajmi ke­vés joga van az iskolához. Még a kötelessé­geiből, mint gyökérből fakadt természetes jo­gokkal sem rendelkezik. Alig van valamijoga a felügyelethez, pedig ennek szakbeli ágát egyedül a tanító van hivatva ugy logikailag, mint főleg paedagogiai szempontból gyako­rolni. Nincs nyitva a magyar tanítóság előtt azon ut, melyen fokról-fokra haladva a ter­mészeti és erkölcsi törvények szerént is szak­avatott első tanügyi faktorrá fejlődhessék, ki ép ugy hivatva lenne az iskola felett a szak­felügyeleti jogot minden fokon gyakorolni, mint az állam, egyház s más hasonló fakto­rok. — Nincs nyitva a tanítóság előtt a tér az előmenetelre a népoktatással összefüggő állások mindenikében." Pedig ennek meg kellene lenni, mert csak igy és akkor, ha ez meglesz, fog telje­sülni az, mi mindannyiunk óhaja, hogy „egy öntudatos nemzet fejlesztéséhez minden hon­polgár tehetsége szerént hozzá járuljon !* Csoda-e, hogy János barátom a törvé­nyes alapot lábai alatt ingani érezte, akkor, midőn iskolaszéka, tanfelügyelője s mindenki, kinek védelmére kellett volna kellnie, elhagy va s megtörve kénytelenittetett küzdeni önmagára hagyatva egyedül, a tervény könyvére fektetve kezét, s ebből merítve erőt! De ha lelki erőt adott is a törvény; testi erőt nem adhatott az többé ! ! A test lankadt, a 150 gyermek okta­tása, mely a törvénynyel ellenkezik, az em­beri test erején felül, kimeritőleg hat, meg­törte végleg a hivatott egyént s összeroskadt. A sir szélén áll ma ! Alig ismertem reá, mikor láttam; alig ismertem meg az egykori életerős, vidult ke­délyű ifjút a meggörnyedt, mellbeteg, sir szélén álló aggban ! Agg lett, mielőtt az idő elvonult volna feje felett! Agg lett, a sors viharában megtört test! Agg lett anélkül, hogy élte delének örömeit élvezhette volna. Elér a sir szélére, mielőtt élt volna ! Elért: — mert hivatását felfogta s azt teljesíteni volt élete feladata ! ' És ha le fogja hunyni szemét? ! A világ napirendre tár a szenvedő felett! S váljon a hatalom tulajdonosai érezni fogják-e, hogy az utjokba eső sírhant felhá­nyásához ők szolgáltatták az első kapa földet? ! Társai fel fogják jegyezni évkönyveikbe, hogy „egy társadalmi páriával" ismét keve­sebb van; oda fogják jegyezni az ő nevét is, hol már oly sok hivatott s szenvedett elköl­tözött neve áll; mert ne higyje senki, hogy János esete egyedül áll a tanítói életben ; vagy hogy ez mit elmondtunk költői képzelet sötét eszme szüleménye ! Nem ; ez fájdalom hü képe a tanítói életnek, hű képe János barátom — s előtte s utánna még oly sok szerencsétlen kartár­sunknak, mert mig „pária" lesz a tanitó, addig ily kép előttünk fog lebegni min dig. Oszlassátok el a sötétséget, keljen fel a világosság, s akkor eltűnnek a sötét képek is ! Addig soha! Addig kisérteni fognak azok mindig. Gáthy Gyözö. A boszorkány konyha. — Kavczoiat, — Nincsenek benne Hatvani debreczeni pro­fessomak hires lombikjai, csak egypár furfan­gos koponya, amelyben rotyog az agyvelő s kifőznek olyan terveket, olyan eszméket, mely­lyekkel nyilvánosan dicsekedni maguk sem mernek. A főszakács ebben a boszorkány kony­hában a mi régi jó barátunk Horváth Lajos, a kukta a dupla doktor Uechnitz és még né­hány furfangos mameluk. Eogy milyen dolgok történhetnek ebben a boszorkány konyhában azt jellemzi az ugodi ker. jeles orsz. képviselőjének dr. Fenyvessy Ferencznek az a kijelentése, hogy tisztelet becsület, szolgálataitokat elfogadom, de közi­bétek és dolgaitok közé nem keveredem. Ebben a boszorkány konyhában készült az a műfelebbezés ós polgármesteri hiteles (?) jelentés is, amelynek alapján a fápai központi választmány választását a — nemes vármegye megsemmisítette. Mert tetszik tudni Horváth Lajos nagy hatalom. Dirigálja nem csak a mi jó polgár-

Next

/
Thumbnails
Contents