Pápai Hirlap – III. évfolyam – 1890.

1890-05-11 / 19. szám

A mai szellem. Ha majd a mai k

r •• történetirója elmondja részrehajlatlan i Sletét közéletünk s az abban vezórszerepet vivő egyéniségekről, félő, hogy szigorúan fog Ítélete hangzani azon érzék-hiányról mely közéletünk mai vezéregyéniségeit jellemzi minden iránt, a mi az ipari ós kereskedelmi órdekekeket érintené. Nem egyeseket, nem politikai pártokat illet e részben a szemrehányás, az egész kor az mely e téren hibával, mulasztással vádolható. Egy szóval hiányziK az érzék eme legvitálisabb érdekeink irányában. Juristák és gazdák vagyunk. Tessék csak végig tekinteni azok során, kik ma Magyarország sorsát, jövőjót intézik, vajmi kevés van közülök olyan, ki az ipari és kereskedelmi kérdésekkel nemcsak gyakorlatilag, de még csak iheoretice is foglalkozott volna. Mig a törvényhozók legnagyobb része gazdálkodással gyakorlatilag foglalkozott, s sokan ezek közül elméleti ismereteket is sajátítottak el különböző utakon és módokon ; mig egz másik jelentékeny része a törvényhozásnak ügyvédi diplomája által látszik qualifikáltnak a törvényhozói tiszt gyakorlatára : addig keieskedőt és iparost e téren alig üdvözölhetünk s az a kevés is, aki mint ilyen amúgy véletlenül a törvényhozásba bekerül, csakhamar siet szakítani eddigi foglalkozasávaí, életmódjával, s a nagyságos állapotának megfelelően urnák kezdvén magát a szó magyar értelmében érezni, tisztelet a kivételeknek, mindennel inkább törődik, mint a kereskedelem és ipar érdekeivel. De nemcsak a parlamentben, a társas életben is sajnosán kell tapasztalnunk azt, hogy az iparos, a kereskedő, ha csak teheti, szeret másnak látszani, mint a mi. Valósággal örömet okozunk (gyikmásiknak, ha megczimezgetjük őket, s a piuczér ha nagyobb borravalóját biztosítani akarja, elég, ha az általa biztosan kereskedőnek, iparosnak ismert uri egyént megnagyságolja, vagy meg „doktor urazza." Mintha csak szégyenletes volna az az állapot, ha valaki iparral, kereskedéssel keresi meg mindennapi kenyerét, vagy azzal szerezte vagyonát. Hanem hát hiba. Mód nélkül demokraták vagyunk már tudniillik felfelé, de álljon csak valaki a mi képzelődésünk szerint egy miliméterrel is alrntabb fokon; vége a demokratiának s mindjárt arisztokratikus érzések töltik el keblünket. Ne okozzunk egyeseket, de okozzuk a társadalmat, okozzuk i közfelfogást. Hanem azután, ha egyesek erőt fognak magukban érezi, hogy szembeszálljanak a közfelfogással, hogy érzéseikben, cselekedeteikben a valódi demokráczia apostolai legyenek: ezeknek azután határozott érdemük leend. Érdemet szereznek mindazok, a kik a magyar iparos ós kereskedő*köröket jogos önérzetre ébresztik ; a kik, ha kell sztfvai, ha kell tollal sikra mernek és sikra fognak szállani az áídeinokratia, társadalmunk e valóságos rákfenéje ellen. Ha azután megtörtónt az, hogy iparosaink ós kereskedőink jogos önérzetükre ébredtek, akkor nem féltjük mi semmi irányban sem hazánk iparát és kereskedelmét. Az önérzetre ébresztés tehát az elő tenni való. A sir szélén. (Folyt, és vége.) És ily előítélet lidérczuyomása alatt állott a város is, mely János barátunknak kiadta az elismerő okmányt akkor, rnig a szegény tanító éjjelt nappalt hivatásának szentelve megbetegedett s kérelmezte, hogy egy az iskolaszék által felében s a tanító által felében fizetendő 30 frt havi illetménynyel ellátott segédtauiiót alkalmazhasson a 150—150 gyermek oktatásához s az iskolaszék szükebiiisége nyomorult 10 frtot szavazott meg — a kérelemnek másodszor történt előterjesztésére mig a 20 frt többletnek fizetésére a beteg tanítót kötelezte. De ez még csak testileg, s anyagilag jáiult rombolólag János barátom lényére; lelkét megtörte az, midőn látta, hogy a törvény tisztelete üres hang iskolaszéke előtt, mely magának alkot, teremt tetszése szerint törvényt. Szegény Eötvös báró nem tételezhette fel a jövő nemzedékről, hogy az ő szabadelvű nézeteit annyira félre fogják magyarázni, s mid n a közoktatási törvéuybe beiktatta, hogy a „vallásoktatásról minden vallásfelekezet maga köteles goudoskedui," nem tehette fel azt, hogy lesz oly város, melynek iskolaszéke e szabadelvű tételt oda fogja merni magarázni, hogy a törvényben megszabott tanköteles tárgyakat elhagyva, a tanítókra ráerőszakolja a vallásoktatást is. — És mit Eötvös nem hitt, megtörtént. Jánós barátom felettes iskolaszéke liatározatilag kimondotta hogy : „a beszéd és értelemgyakorlatok elhagyásival a biblia történet és egyházi énektanítás tűzetik a tanítók elébe." A törvényes alapon álló tanító öntudatosan utasította vissza e végzést s orvoslást keresett a felettes tanfelügyelőnél ! Szegény tanitó ! Feledé, hogy a tanfelügyelő, kit a kormány bűnéért jutalmazott, a helyett, hogy büntetett volna : nem fogja megnallgatni a hivatását felfogott, törvényes állápon állott magyar tanitó panaszát! És igy volt. A lelkileg megtört tanitó tovább vitte ügyét, feiment a miniszterhez s ez mondotta ki, hogy „az erkölcstanitás a néptanítóra nem bízható." És a miniszteri rendelet meghozta gyümölcsét ! Felkeltette a tanitó ellen az irigységet, gyűlöletet; s az az iskolaszék, mely elismerő okmányt állított ki tanítója számára, most kiállított bizonyítványában azt mondja, hogy „a tanitó az iskolaszékkel szemben semmikép sem viseli magát ajáulatosan!" Aszókimondó, hivatását ismerő s betöltő, törvényt fisztelő s annak érvényt szerezni tudó tanitó az iskolaszék előtt nem volt „ajánlatosviseletü." Ily bánásmód, kinek nem keseríti el lelkét, főleg ha már a test szenvedő beteg ! Az iskolaszék megakarta vonni a jogot a tanítótól itt is, mint másshol, mint azt már a fentebb idéztük miniszteri felterjesztés következő paszusa e szavakban tüntette a miniszter elé : „Magyarország tanítóságának vajmi kevés joga van az iskolához. Még a kötelességeiből, mint gyökérből fakadt természetes jogokkal sem rendelkezik. Alig van valamijoga a felügyelethez, pedig ennek szakbeli ágát egyedül a tanító van hivatva ugy logikailag, mint főleg paedagogiai szempontból gyakorolni. Nincs nyitva a magyar tanítóság előtt azon ut, melyen fokról-fokra haladva a természeti és erkölcsi törvények szerént is szakavatott első tanügyi faktorrá fejlődhessék, ki ép ugy hivatva lenne az iskola felett a szakfelügyeleti jogot minden fokon gyakorolni, mint az állam, egyház s más hasonló faktorok. — Nincs nyitva a tanítóság előtt a tér az előmenetelre a népoktatással összefüggő állások mindenikében." Pedig ennek meg kellene lenni, mert csak igy és akkor, ha ez meglesz, fog teljesülni az, mi mindannyiunk óhaja, hogy „egy öntudatos nemzet fejlesztéséhez minden honpolgár tehetsége szerént hozzá járuljon !* Csoda-e, hogy János barátom a törvényes alapot lábai alatt ingani érezte, akkor, midőn iskolaszéka, tanfelügyelője s mindenki, kinek védelmére kellett volna kellnie, elhagy va s megtörve kénytelenittetett küzdeni önmagára hagyatva egyedül, a tervény könyvére fektetve kezét, s ebből merítve erőt! De ha lelki erőt adott is a törvény; testi erőt nem adhatott az többé ! ! A test lankadt, a 150 gyermek oktatása, mely a törvénynyel ellenkezik, az emberi test erején felül, kimeritőleg hat, megtörte végleg a hivatott egyént s összeroskadt. A sir szélén áll ma ! Alig ismertem reá, mikor láttam; alig ismertem meg az egykori életerős, vidult kedélyű ifjút a meggörnyedt, mellbeteg, sir szélén álló aggban ! Agg lett, mielőtt az idő elvonult volna feje felett! Agg lett, a sors viharában megtört test! Agg lett anélkül, hogy élte delének örömeit élvezhette volna. Elér a sir szélére, mielőtt élt volna ! Elért: — mert hivatását felfogta s azt teljesíteni volt élete feladata ! ' És ha le fogja hunyni szemét? ! A világ napirendre tár a szenvedő felett! S váljon a hatalom tulajdonosai érezni fogják-e, hogy az utjokba eső sírhant felhányásához ők szolgáltatták az első kapa földet? ! Társai fel fogják jegyezni évkönyveikbe, hogy „egy társadalmi páriával" ismét kevesebb van; oda fogják jegyezni az ő nevét is, hol már oly sok hivatott s szenvedett elköltözött neve áll; mert ne higyje senki, hogy János esete egyedül áll a tanítói életben ; vagy hogy ez mit elmondtunk költői képzelet sötét eszme szüleménye ! Nem ; ez fájdalom hü képe a tanítói életnek, hű képe János barátom — s előtte s utánna még oly sok szerencsétlen kartársunknak, mert mig „pária" lesz a tanitó, addig ily kép előttünk fog lebegni min dig. Oszlassátok el a sötétséget, keljen fel a világosság, s akkor eltűnnek a sötét képek is ! Addig soha! Addig kisérteni fognak azok mindig. Gáthy Gyözö. A boszorkány konyha. — Kavczoiat, — Nincsenek benne Hatvani debreczeni professomak hires lombikjai, csak egypár furfangos koponya, amelyben rotyog az agyvelő s kifőznek olyan terveket, olyan eszméket, melylyekkel nyilvánosan dicsekedni maguk sem mernek. A főszakács ebben a boszorkány konyhában a mi régi jó barátunk Horváth Lajos, a kukta a dupla doktor Uechnitz és még néhány furfangos mameluk. Eogy milyen dolgok történhetnek ebben a boszorkány konyhában azt jellemzi az ugodi ker. jeles orsz. képviselőjének dr. Fenyvessy Ferencznek az a kijelentése, hogy tisztelet becsület, szolgálataitokat elfogadom, de közibétek és dolgaitok közé nem keveredem. Ebben a boszorkány konyhában készült az a műfelebbezés ós polgármesteri hiteles (?) jelentés is, amelynek alapján a fápai központi választmány választását a — nemes vármegye megsemmisítette. Mert tetszik tudni Horváth Lajos nagy hatalom. Dirigálja nem csak a mi jó polgár-