Pápai Hirlap – III. évfolyam – 1890.

1890-05-04 / 18. szám

ha alkalmas nevelési eszközökkel nem igyekszünk a ifjúságot erősebbó, kitartóbbá, edzetebbé nevelni ?! E kérdés sokkal fontossabb, mintsem megoldását csak könyedén vehetnénk. Nem politizálni akarunk, midőn ama köztudomásu körülményt egyszerűen jelezzük, hogy nemzetünknek a jelen viszonyok között olyan hadkötelesekre van szüksége, akik a jöhető megpróbáltatás idején elbírják viselni a hadviselés nehéz fáradalmaiii. Szüksége van e maroknyi nemzetnek olyan harczosokra, akikben lángoljon a hazaszeretet, legyen bátorság és kitartás, melyet ugy érhetünk el, ha gyermekeinkbe eleve, már az iskolai tanítás ideje alatt, beléjök oltjuk, serdülő korukban folyton ápoljuk, ifjúságunkban fokozni kívánjuk a hazaszeretet szent és nemes erényét. Ha a gyermek megtanul imádkozni, foglalja imájába a hazát,imádkozzék annak szabadságáért, hogy szabad nép számára szabab földben teremjen meg a „mindennapi kenyér." Igy eltelve a hazaszeretet magasztos érzetével, képesek leszünk követni ama halhatatlan dicsőket, a kik csodával határos hősiességet fejtettek ki honunk szent földének védelménél. Hazánk szabadsága megváltóinak nevei kitörölhetlen betűkkel vannak nemzetünk történelmének lapjaira feljegyezve. Példájok, hősiességök, bátorságot önt a késő unokákba is, ha van bennük erő és akarat nyomdokaikon haladni. l)e mit tehet, mire képes oly nemzet, a legjobb akarat mellett is, melynek fiai távolról sem közelitik meg a hajdani délczeg, erős és bátor hősöket ? A testi gyöngeség lehűti a hazaszeretet melegét s a megpróbáltatás elől gyáván húzódnak vissza azok, a kik érzik, tudják, hogy karjok gyengének bizonyul, ha tenni kell valamit a hazáért. Bizony a halvány, beteges, törpe ifjúság a Kinizsiek erejét mesebeli dolognak tartja és tehetetlenségének tudataban kihal belőle a bátorságnak utolsó szikrája is. Eltekintve attól, hogy hazája iránt való kötelességét nem képes teljesíteni a mai fiatalság, nagy hátrányára vau a polgári, társadalmi életnek is az, hogy napjainkban ritkán találunk olyan emberre, a ki kitartóan, kellő sikerrel volna képes munkálkodni azon téren, melyre őt élethivatása elhívta. Csak egészséges, életerős ember tud dolgozni. A ki dolgozni nem képes, az terhére lesz önmagának és a társadalomnak. Minden ember annyit ér, a mennyit dolgozni, munkássága eredményeként felmutatni képes. A szorgalmas embert becsüli a társadalom, áldják azok a kik munkásságának gyümölcsét élvezik. A munka kellemessé, a munkátlanság megunottá, terhessé teszi az életet. Szerencsétlen ember az, a ki dolgozni nem bir testi fogyatkozásai miatt. Szükségtelen azt soká bizonyítgatni, hogy csak egészséges, ép ember képes teljesíteni mindazon kötelességeket, melyéket elvár tőle megélhetése, családi kötelmei a társadalom, de legelső sorban hazája és nemzete. Fődolog tehát, hogy ép embereket neveljünk a hazának, a társadalomnak, akik képesek legyenek megfelelni hazafiúi és emberbaráti kötelességeiknek. Régen meggyőződtek már arról, hogy a helyes testi és szellemi nevelés adhat erős és tanult embereket a hazának, a társadalomnak. Némileg ismerjük is azon nevelési modot, melylyel az óhajtott czólt elérhetnénk, de nem akarjuk azt keresztülvinni, pedig tennünk kell valamit, ha azt nem akarjuk elérni, hogy nemzetünk még jobban elcsenvészszen. Az ifjúság satnynulásának szerintünk de minden helyesen gondolkodó ember szerint is, az a legfőbb oka, hogy igen sok ember nem tudja eléggé megbecsülni fiatalságában. Egy téves lépés elegendő arra nézve, hogy teljes életére nézve betegessé tegye magát ós e betegséget átülteti maradékaiba is, akik az apa könynyelmüségének szerencsétleu és szánandó áldozatai lesznek. Számtalanszor irtunk már az ellen is, hogy a gyermekeknek dajkák által való táplálása a helyes nevelés hátrányára van legtöbbször, mert a tói eltekintünk, csinos férfiúnak volt mondható. Halnássy Katinka epret szedni járt künt a „mogyorósban" a szellő fuvalma pírt vont tejfehér arczára, holló fürtjei iugerloleg takarták el szabadon hagyott bájait. Báró Kudlicska találkozott a gyönyörű leánnyal, épan ott lovagolt a „mogyorós" al/ában amidőn megpillantotta Katinkát s elbájolta annak megkapó szépsége. Leszállt lováról s szabadon eresztette. Oda ment a lányhoz s igazi dragonyos bátorsággal bemutatta magát, hogy ő báró Kudlicska Venczel, cs. kir. dragonyos hadnagy. A meglepett leány nem utasította vissza a tolakodót. Eleyen bárót még nem látott életében, hízelgett neki, hogy egy b ár ó v a l beszélhet, aki hozzá délczeg katona is. Sőt megengedte neki, hogy hazáig kisérhesse. A szelíd katonaló követte Őkett, mint egy hű eb s ha halotta volna az okát is, hogy mi hozza hullámzásba Katinka keblét és festi vérveressé arczának rózsáit. A park hátulsó részén elváltak azzal, hogy másnap Kudlicska a családnál is bemutatja magát. És bemutatta magát s ettől a percztől kezdve minden napos volta háznál.Özv. Halnássyné eleinte aggódva szemlélte a dolgok menetét, hanem mikor a báró komoly a tt kijelenté, hogy ő komoly szándékkal van eltelve s neki hozomány nem kell, mert több ezerholdas földbirtokok tulajdonosa — a szegény özvegy nem ellenkezett tovább — és álmodott — álmodott, lánya kelengyéjébe bárói koronát hímzett. . . . Szép csendes holdvilágos éjszakB volt. A halmok oldalán megcsendült a pásztor tilinkója : Juhász legény, szegény juhász legény ; — a tanyák előtt összeültek legények lányok s csengő kaczagásuk egyik szállástól a másikig hangzott. Katiuka és Kadlicska a park egyik félreeső lúgosában élvezték az est gyönyöreit, az az, hogy nem látták ők a ragyogó csillagokat, nem hallották a bánatos furulya S2Ót, a csillag ott ragyogott Katinka lázas szemeiben s az édes furulyaszónál édesebb volt az ifjú tiszt suttogása : Szeretlek, lelkem legmélyebb hevével! A reszkető lány nem felelt, oda borult az ifjú keblére . . . Azután egy édes hosszú csók, a fészkében pihenő csattogány elrebbent fájáról, a hold elbujt jellegsátorába, a tanyai lányok kaczagása megszűnt s egy hamis szellő kobold a fehér liliom kelyhébol himport hintett a kék liliom kelyhébe . . . (Folyt, köv.) kicsapongó romlott vérű dajkák tejével táplálkozó kicsinyekből soha nem lehet életerős békéstermészetü ember. Egyedül az édes anya képes egészséges éptestü fiukat és leányokat nevelni, azért megbocsáthatlan könnyelműségnek nevezzük, ha egy egészséges anya csupán divatból,vagy azért, hogy több ideje tegyen mulatni, szórakozni, gyermekeit dajkára bizza és cselédek által ügyeltet azokra, kik sok gyermeket tettek már nyomorékká vigyázatlanság, vagy részakarat következtében. Midőn a felvilágosodottabb, vagyonosabb osztályuaknál is folytonosan hiányos, káros gyermekneveléssel találKozunk, mit mondjunk a tudatlan szegény sorsuaknál tapasztalható nevelésről? Ezeknél a szülők elhanyagolják a gyermekekre való felügyeletet, mert otthonuktól elhívja a mindennapi kenyér megkeresése. Ilyenkor ezernyi veszély fenyegeti a gyermekek épségét, egészségét. A testi szabályos fejlődés rovására van az is, hogy a szegényebbek korán fárasztó munkára kényszeritik gyermekeiket, vagy megengedik azoknak a szeszes italok mértéktelen fogasztását, a dohányzást, stb. Ezért van aztán, hogy törpe, csenevész, nyomorék fiatal embeiek állnak elő az ujonczozás alkalmával, melyeknek csak csekély perczentje válik be katonának, mit a sorozások igazolnak legjobban. Ideje volna már e sajnos körülményen a lehetőségig segíteni, mert korunk gyermekei a győzhetlen, életerős ősöknek árnyékai sem lehetnek. A sir szélén. Mily összeroskadt alak 1 Mily megtört test! Mily beesett szemek ! A férfias mell halk emelkedését időrclidőre tompa köhögés fojtja el, mint midőn a fuldokló az utolsó lég után kapkod ! Arcza halvány, sápadt, sárga; mintha a halál lehellete ülne azon ! Pedig még nem is oly idős, hogy e megtört alak az évek súlya alatt roskadozhatott volna le ennyire! Nem is a tulévek, hanem a túlélt szenvedések törték meg az egykor életerős testet! Nem, mint a, villám, mely egy csapásával kettéhasítja az ezredéves büszke tölgyet, nem oly rögtön állott be az a változás, mi előttem áll; hanem, amint a fatörzsébe magát mélyen beékelt szú, napról-napra emésztette fel az életerőt ! S ha kérdezem önmagamat, mi idézte elő e rohamos haladó rombolást ? könyeim áztatják szememet, midőn a feleletet megtalálom : — a liivatás I! Mily különbség, egykor és most! Midőn még mint ifjak együtt ültünk a tanítói képezdében, hallgatva az előadásokat; János barátom erős, megte-imett, piros, pozsgázs ifjú volt, s most, midőn még csak férfi kora delén áll, már kiaszott, elsoványodott, megtört alak, kiről mindenki sajnálattal mondja el, hogy a sir szélén áll! S valóban hiyatása tette volna öreggé, beteggé, felhalottá, ideje korán? kezdek tovább gondolkozni, s átfutom röviden emlékeimet, s fájdalom a rövid gondolkozás végeredménye csak az: — igen is, hivatása vitte a sir szélére, Nem oly hosszú; de végtelen küzdelmes volt a lefolyt pályafutás, s e küzdelem felemésztette az életerőt, megtörte az idegzetet, meggyengítette a tettre kész izmokat, kimentette a tüdőt, s á lélekzet vétel megnehezül-