Pápai Hirlap – III. évfolyam – 1890.

1890-04-20 / 16. szám

lünk jogtalanul elvett kir. törvényszék mihamarabb visszaállíttassák ! Azt hisszük, legyen bár társadalmi, vagy politikai meggyőződésünk ellentétes, ebben az egy kérdésben nem fog köztünk vélemény eltérés lenni, hanem küzdeni fogunk egy szívvel — lélekkel a nemes czél elérésére s ha vállt vállhoz vetve az igazság és méltányosság mérlegébe egyesült erővel rakjuk le a mellettünk tanúskodó okokat és indokokat ; akkor az a mérleg javunkra fog lebillenni s mi czéltérünk; „viribus unitis" győzni fogunk ! Mert mellettünk a jog, az igazság és méltányosság ! S ha mégis nem győzödelmeskedne jobb ügyünk, akkor tudni fogjuk kötelességünket, mert azt senki sem kívánhatja tőlünk, hogy mig azt látjuk és tapasztaljuk, hogy egyes városok a szomszédságban, a hatalmasok pártfogása folytán, mint vájkálnak könyékig a vajban, addig mi éhen haljunk ! Pápa város forgalmának és igy iparának és kereskedelmiének megölő betűje volt az, hogy tőlünk a magyar nyugotti vasút létesítése által a forgalmat el — és mesterségesen KisCzellbe terelték. Hogy ezt a város akkor elnézte, ezt az óriási méltánytalanságot eltűrte, az jellemzi az í.kkori időket és egyéneket, akiknek nem volt annyi előrelátásuk, hogy belátták volna azt, hogy a vidék forgalmának elterelésével a pápai ipar és kereskedelem sírja meg van ásva. Ezt a mulasztást jóvá nem tehettük, de enyhíthettük volna a vicinális vonalak felállításával, azonban minden idevonatkozó tervünk dugába — De én is egy egész életet adok kegyelmednek. A magyar Fauszfc lehorgasztotta fejét és szomorúan hallgatott. De mire a vendégek haza készülődnek és megszakiták az édes fájó párbeszédet, a bizalmaskodó suttogást, maga a föhiróné is megsokalta, ki még most is resteli az uborka dolgot, mogorván hozza a krispint, hogy Fruzinkára adja. — Ne még mama ... ne még. Maradjunk még egy kicsit. A vendégek azonban nagy mehetnékben vannak már, sehogy sem lehet Őket visszatartani. — Komolyan akarja Fruzinka, hogy még maradjunk ? — Hogyne akarnám — szólt a leány — gyöngéden simulva a professorhoz. Hatvani erre az asztalhoz ugrott, rácsapott a közepire a nagyujja bütykével s uramlia . . . egyszere tódulni kezd be ajtón, ablakon a víz, a padlásról is ugy zuhog be, minha öntenék. A férfiak káromkodnak, a nők ijedeznek és sikoltoznak Az ár nőttön no. (Ugy bizony nemcsak Szegeden volt árvíz, de Debreccen is.) — Én istenem mi lesz ebből ? Segítség, segitség I Van lárma, zavar, a vendégek felugrálnak az asztalokra, a nők felfogják szoknyáikat, maga Fruzinka is halálra sápadt, de Hatvani megnyugtatta : dűlt. Es most a Győr, Gönnyő, Zircz, veszprémi vasút felállításával egy ujabb veszély fenyegeti városunkat. Mert ha ez a vasút kiépül, akkor a Bakonynak az a népe, mely eddig városunkat, piaezunkat kereste fel, az is eltereltetik innnét és Győrben, vagy Veszprémben — hova a vasúti összeköttetés utalja — fogja értékesíteni áruját, fogja forgalomba hozni pénzét. Ezt megakadályozni, — hogyha csak anyagi romlásunkat magunk nem akarjuk előidézni — szent kötelességünk ! Mikorelősször szó volt arról, hogy a Győr-Zírcz-veszprémi vonal kiépíttetik, félve gondoltunk azokra a szomoru körülményekre, amelyek ezáltal városunkra hárulnak. És mintegy vigaszkép jött hozzánk az első tavaszi napsugárral a hir, hogy a m. kir. kereskedelemügyi miniszter Kéthey Dezső és érdektársainak egy évi időtartamra engedélyt adott a m. kir. államvasutak felsőgallai állomásától Ki^-Béren át Pápáig és a Gerencze völgyön át Zirczig vezetendő helyi érdekű vasutvonal előmunkálatára. Tehát ennek a vasútvonalnak központja úgyszólván Pápa lenne. És nekünk pápaiaknak az idők 12-ik órájában meg kell ragadnunk az alkalmat városunk forgalmának emelésére, minden lehetőt el kell követnünk, hogy e vicinális vonal kiépüljön, mert ezáltal a Bakony vidékének nagyrésze hozzánk csatoltatik, városunk forgalmát élénkíti, mert közelebb lesz hozzánk, mint akár Győrhöz, akár Veszprémhez. A város hatóságának, a városi képviselőtestületnek nem szabad időt, — Lássa mire jó az a rosz könyv. — Most már ugy-e nem kell haza menni ? Ok ketten boldogan, zavartalanul töltöttek néhány perczet a nagy zavarban. — De azért csak mégis dobja el, tépje el . . . rimánkodott Fruzinka, két kis fehér kezét összetéve szépen. — Mindnyájan elveszünk, megfúlunk — kiáltozá a fobiróné kétségbeesetten, s valóban már térden felül ért a víz, noha a székre állott. Hatvani belátta, hogy elég volt ennyi a tréfából s újra ráütött az asztalra. Legott eltűnt a viz az utolsó csépig s olyan száraz volt a szoba, mint annakelőtte. Hogy csak mégis nagy ördöngösség kellett ehhez ! Lett bezzeg nagy nevetés a rémület után, némelyek azonban ugyan megboszankodtak s duzzogva mentek kifelé. Mig ezek idebent történtek, odakünn a csikorgó hideg engedni kezdett s olyan nagy hómacskák estek az égből, hogy a kisebb házak mellett az ablakokig ért a hó. Akiknek nem volt bagaria csizmájuk és esernyőjük (pedig az esernyő még ritkaság volt abban az időben) azok sopánkodva hökkentek vissza, a hazameneteltől. — Hej de jó volna most egy pár szán, a mely hazaszállitgasson bennünket. — Ha csak az kell — mondá Hatvani — hazaszállítom én a vendégeimet szívesen. Fogta a varázsbotját, két szánt rajzolt vele kiin az udvaron a hóba s mind a kettőbe négy-négy lovat, hopp ! egyszerre megölevefáradtságot és áldozatot kímélni, hogy e vonal kiépitessék! A város lakóinak nagy részét a kereskedők és iparosok képezik, fölöttük leng már sötét felhőképen évek óta a veszedelem : ezt a veszedelmet elhárítani, az iparost és kereskedőt kenyerétől megfosztatni nem engedni, hanem a forgalmat emelni, a megélhetést biztosítani: a város vezérlő elemeinek legszentebb kötelessége ! Uraim, tegyük félre a dohány zacskót és a czimeres tajték pipát ! Ébredjünk már tudatára annak, hogy nem a boldog táblabiró világban, hanem egy ujabb korban élünk és tennünk kell valamit a népért ! Dolgozzunk, mert meg vagyon irva, hogy „aki nem dolgozik, ne egyék!" A vasúti gépek zakatolása, az országban felállított gyárak dübörgése, a villanyos csengetyü hangja s az a körülöttünk folyó őrült harcz a kenyérért — ébreszen fel bennünket a mult álmaiból és ábrándjaiból ! Előre! Excelsior ! A decentralizáció; Budapest, ápr. 17. Szilágyi Dezső igazságügyminiszter a képviselőház mai ülésén terjesztette be a királyi táblák decentrálizációjáról szóló törvényjavaslatot. A javaslat főbb intézkedései a következők : A kir. ítélőtáblák száma tizenegyben állapittatik meg. Székhelyeik a következők : Budapest, Debreezen, Györ, Kassa, Kolozsvár, Marosvásárhely, Nagyvárad

f Pécs, Pozsony Szeged, Temesvár. A budapesti kir. Ítélőtábla keröletéhez : a balassagyarmati, a budapesti, a budapesti kir. kereskedelmi és váltó-, a nedtek, pattogott a kocsis, prüszköltek a lovak nyugtalanul. — Tessék felülni, kérem tessék, tessék, uraim, hölgyeim . . . A merészebbek fel is ültek, némi huzódozás után s a két szán röpülve siklott tova a fehér havon, a csengők a lovakon messziről szóltak . . . Keggelre aztán ki ki otthon találta magát, szörnyen kiéhezve, czudarul elkoptatott ruhában. Nem szánon utaztak ezek. Incselkedő gonosz szellemek csak ugy a havon ülve vontatták őket éjjel hazafelé . . . A főbiróék Fruzinkája ettől az éjtől kezdve oda lett, halálosan beleszeretvén Hatvaniba. Ez nem lett volna baj Hatvaninak, mert hisz Fruzinka a legszebb, logirigyeltebb, legártatlanabb hajadon leányzó széles Debrecenben, ő neki Fruzinkának sem lett volna talán nagy baja, de nagy baj volt kérem alásan a senior diáknak Domine Butykainak, akit azelőtt szeretett a leány, s aki most felette elkeseredék Fruzinka kétségbevonhatlan változásán. — A profe3sorba szerelmes — dörmögó Butykai a boszutól libegve — észrevettem. Bizonyosan a Mátyikával csavarta el a leány lelkét tőlem. De megkeserüli, megboszulom magamat. És felemelte öklét sziláján. Amit egy szerelmes föltesz, azt végbe is viszi. Mikor a tanár nem volt otthon, a