Pápai Hirlap – II. évfolyam – 1889.

1889-04-14 / 15. szám

Ezt megköveteli tőlük a saját egyéni és hivatalos tisztességük. De megköveteli Pápaváros becsületes polgársága is, mely azt óhajtja, hogy minden gyanútól, minden vádtól, még a hivatalos mulasztás vádjától is ment egyének foglaljanak helyet Pápaváros tisztviselői székeiben! A vaskalapos vármegye. Pápa, április 13. A szabad szónak szabad tér kell. A szabadság legelső feltétele a szabad sajtó. Ha a nap kialszik, sötét lesz az egész világ fölött, kihal a tenyészet, elmúlik állat és ember. Ha a szabadsajtót, az emberi szellemvilág napját kioltják, sötét, kietlen világ íog borulni az emberiség lelkére. — Es mégis a szabad szó, a szabad eszmék bajnokait az ó-kortól Krisztusig s onnét a mai napig minden időben megkövezték, megfeszítették. Az emberben fölülkerekedett az anyag, s az érdek sárba tiporta a szellemet. Az 1848-iki nagy napokat a szabad szó szülte a világra s a szabad szót kellett sárba tiporni, hogy a lánczra vert népszabadság fölött orgiákat ülhessen a zsarnokság, a reaktió. Magyarországban szomorú napokat élünk. A nép elszegényedése általános. Magyarországnak egyik legszegényebb megyéje Veszprémvármegye, népe vész, pusztul az élet anyagi oldaláért folytatott nehéz küzdelemben. Széles Magyarországban ép ezért az anyagi érdekek kiilönfélesége nem nyomja el ugy sehol a közönség szellemi megnyilatkozását, a közvéleményt, mint ebben a várni egy ében. Pedig ott, ahol a nép szegény, a — Ne félj,, — felelt Aimand, ez egyszer magamnak hóditok, — kezd el a dolgot, úgy a inint birod, — fogadok, kiütlek a nyeregből. — Áll! — szólt Teophil, — a két iíju kezet fogott, és gyors léptekkel siettek a fogadó felé. — Egyik a mama lesz, — a másik a leánya, — okoskodék Armand, — ha az előbbi kegyét megnyerem, az utóbbi is megvan hóditva, — hallgatag lévén, — mindezt csak úgy magában gondolá és készen tartá a kis haditervet. A megérkezett vendégek már rég szobát béreltek, mire az összeesküdtek a helységbe értek, — legelső dolguk volt tehát megtudni, hogy hova szálltak. Kisült, hogy a „Fehér szerecsen "-ben laknak — azaz lakik jövendőbeli imádottjuk. No. 4. az ifjak szobája és No. 5. a,hölgyeké. Mily szeszélyes véletlen u tőszomszédság, — de egyszersmind mily kedvező! Megkezdődött a séta a folyosón. Végre! — Teophil és Armand karonfogva megálltak, egy széles valami elsötétité a láthatárt, utána pedig egy keskeny valami ismét előrehatolni engedé a világosságot. — Ok! — szólt Armand. — Jönnek ! — felelt Teophil. — Felénk. — szólt Armand. — Jó napot kivánunk! . . . mély bók. A hölgyek kegyes mosolylyal viszonozták a köszöntést. — Nagysádtok csak imént érkeztek? — szabadszónak ott van igazán nemes hivatása s ez a hivatás abból áll, hogy mig erkölcsi . erejével kitartásra buzdítja a már-már csüggedő embert, addig éberen őrzi a szegények filléreit, a közvagyont, s védi a nép igazát, javát, esetlegesen megtámadott szabadságát. Akik félnek a szabad szótól, azok rendesen nem correkt emberek s mégis ezek nyomják el a közszellemet s annak megnyilatkozását. Veszprémvármegyében a szabadszónak sok ellensége van. Nagyon sokan vannak itt emberek, kik nem szívesen látják, hogy a sajtó, függetlenül minden érdektől, nem respektálva mást mint az igazságot, hozzászól a közügyekhez, a nyilvánosság ítélőszéke elé állitja a közügyek embereit és elfoglalja a társadalomban az őt megillető helyet. S mert sokan vannak : hatalmasok ; s mert szövetkeztek; erősek s elég bátrak ahhoz, hogy felvegyék a küzdelmet azokkal a szegény, ideális emberekkel szemben, akik életüket, tehetségüket és képzettségüket a közérdeknek szentelve, egyébb kárpótlást nem szerezhetnek küzdelmeikért maguknak, mint azt az öntudatot, mely sirjukba kiséri őket, hogy megtették kötelességüket. És ez a küzdelem folyik. Akik a közügyeket figyelemmel kisérik, akik belátnak a kulissák mögé, azok látják azokat az embereket, kik eszeveszetten küzdenek a §zabad szó, az igaz szó ellen s elkövetnek mindent, hogy azt anyagilag, szellemileg elnyomják. Miért? Vannak talán ebben a vármegy é ben —és ennek a vármegyének egykét városában olyan közdolgok, mekezdé Teophil, a fiatal hölgy mellé surranva, — volt szerencsénk önöket látni! — Ah, kérem, figyelt-e eléggé kedves nagysám a vidékre, melyen áthaladtak, — valóban kár volna, ha csak egyetlen érdekes facsoportot is elmulasztott volna! — Igaz, kérem, bocsánat — nevem Teophil, — barátom: Armand. — Szabadna talán karomat felajánlani, hogy önöket a sétára kisérjem. Oh mi már 4 hete vagyunk itt, igen jól kiismerjük magunkat, nagy örömömre váluék önöknek kalauzul szolgálhatni! — Nagyon örülök, és igeu lekötelezne ! felelt a hölgy, látszólag kellemesen meghatva a rendkívüli előzékenységtől. Teophil és Alice ez neve a hősnőnek — előrehaladtak, utánuk pedig Armand és a mama — ballagott. Bebarangolták az egész fürdőhelyet, elmentek a kutakhoz, a szép kilátáshoz, a kertbe, az erdőbe, a forráshoz, szóval mindenhová, a hová csak lehetett. Egy fitt ebédeltek a „Fehér szerecsen"-ben, mely vendéglő onnét nyerte nevét, midőn egyszer réges régen egy szerecsen különböző bűvészi mutatványokkal mulattatta a közönséget, szabad ég alatt — és egy hirtelen beállott eső tiszta fehérre mosta az álszerecsen és bűvész arczát, azóta megmaradt a neve, hogy — „Fehér szerecsen"-hez!" Tehát együtt ebédeltek, — uzsonnáltak, vacsoráltak, — egyszóval rendkívül jól mulattak, — Teofil Alicevel, Armand a — mamával. lyeknek nyilvánosságra hozatalától megfájdulna valakinek a feje? Vagy vannak talán ennek a vármegyének, vagy Pápának olyan férfiai, kik a nyilvánosság elé állitva nem ütik meg a mértéket? Es ha nincsenek, akkor minek az a küzdelem, minek az a hárcz, a szabad szó ellen s a jóakaratú tanácsok, a hivatalos kíméletlenség, durva elzárkózottság s kellemetlenségek inscenirozása minek nehezíti meg az őszinte igazságosság küzdelmét, melyet jóakarattal folytat a nép javára, boldogságára ? Akik a vármegye közvéleményére a vaskalapot akarják rányomni, azok nem őszinte jóbarátjai a megye tisztviselői karának. Azok ellenségei ennek a tisztes testületnek, mely amint becsülettel, — hisszük — megteszi a maga kötelességét, ép ugy kiállja a nyilvánosságtüzpróbáját is s nem fél a szabadszótól. Akik a közvélemény nyilvánulása ellen állást foglalnak, azok legalább is gyanússá teszik magukat. Akik pedig tüzzel-vassal küzdenek a szabad szó ellen, azok félnek, mert bűnösök! A nagy temetés után. Pápa, április 12. Beleugratták az artézi iuitba derék polgárságunkat tizennégyezer forint erejéig. Azután betemették azt a drága lyukat — szomorúan, minden czeremoni nélkül. Jó ivóvíz és egészségügy dolgában pedig ma is ott állunk, mint évekkel ezelőtt, amikor még nem temették el a templomelőtti téren polgáraink pótadóerejét. Most azután megfeneklik az ivóvíz kérdése s ezzel együtt egyéb egészségügyi kérBeállt az est. Csendes tavaszi este volt, fülemilék csattogtak az ágakon és a tele hold ezüst sugára mélabúsan törte át az illatdús kert sürü lombsátorát. A kis társaság épen a kertben sétált, majd később egy padra letelepedett, hol — az ut fáradalmaitól-e, vagy csak véletlenül, — a mamácska szépen elbóbiskolt. Most, — mint valamely lidércznyomástól megszabadulva, elérkezettnek látta Armand az időt, hogy -- nyilatkozzék! — Nagysád! — szólt rezgő hangon, a hölgy előtt ünnepélyesen megállva, — eddig bár egy szót sem váltottam Önnel, mégis kiismertem nemes tulajdonait, — szépsége elbűvölt azon pillanattól fogva, melyben megpillantám, — szeretetreméltósága fogva tartja egész lényemet, — engedje meg, hogy kimondjam azt a sokat jelentő szót, hogy szeretem, igen szeretem, mióta ismerem, — sot még mielőtt ismertem! ... az az ... igy alkotá képzeletem ábrándképemet, tehát még mielőtt ismerém, már szerettem önt, és egy ifjú sziv, mely hőn dobog, — nem szűnik meg egyhamar szeretni! . . . Oh adjon választ. . . Van-e remény viszonszerelemre ? Bágyadtan és lihegve állt ott Armand, a hallgatag. Ijedségtől és csodálkozástól csaknem megdermedve állt Teophil. Zavarban és örömtől telve, — félve és mégis nyugodtau, — haraggal és mégis jó