Pápai Hirlap – II. évfolyam – 1889.

1889-01-13 / 2. szám

Pápa, 1889. Ulásodfik évfolyam, 3-ik szám. Vasarnap, január 13. Előfizetési árak: Egész évre . 6 írt - kr. Félévre . . . 3 „ - „ Neg>edévre . . 1 „ 50 . Egyes szám ára 15 kr. Kiadóhivatal: Pápa, Közép-utcra 91. sz. hová az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó felszóIamlások intézendők. PÁPAI Megjelen minden vasárnap. Szerkesztési iroda: l'ápa, Közép-utcza 91. sz. Iiová a lap szellemi részét ii'ető minden közlemény intézendő. Kézi.atok vissza nem ndatnak Hirdetések és uyiltterek a kiadóhivatalban vétetnek fel. Egy petit-sor 6 kr. Nyiittér petitsora 20 kr. Kincstári illeték külön 30 kr. Perikulum in mora. Pápa, január 10. Hogy a késedelmezés embriójában rejti-a veszélyt, annak igazságát már a régi rómaiak is belátták. Ez vezérelte Pápa város tanácsát is, midőn küldöttségileg lépéseket tett a kormánynál aziránt, hogy a regále válság életbeléptetése alkalmával a regále jogot különös kiváltságok által gyakorló polgárságunk jogos kártalanításban részesüljenek. Nem szokott a városi tanács ahoz, hogy mi agyondicsérjük, azonban ezúttal elismeréssel kellett adóznunk, mert ezen intézkedése által olyan szinben tüntette fel magát, mintha mégis törődnék az adófizető polgárság érdekeivel. Örömmel konstatáltuk annak idején, hogy küldöttségünket jól fogadták a nagyméltóságos urak. Sok függ a megjelenéstől és szó ami szó, ahoz rémito módon értenek a riii nagyzási betegségben szenvedő intézőink. Szeretnék nagyvárossá tenni Pá-pát külsőségében, de inig ezzel vesződnek, elszalasztják az igazi alkalmákat, amidőn a város olyan intézményekre tehetett volna szert,, melyek mind kereskedelmére, mind pedig iparára és napszámára lendületet hozott volna. Hanem szükségesebbnek találták a fö-utczát szobros artézi-kuttal diszi teni, mint a pénzt és kereskedelmet, Pápán czentralizáló vasutat megszerezni. Az artézi-kutat megszavaztatták, O 7 bele is vertek szép egy pár ezer forintot, aztán most is csak a Tapolcza vizéből iszunk, a vasutak pedig KisCzellből ágaznak ki négy-öt irányban. Nagyon természetes, hogy a város ügyeinek ilyen agyonboldogitó kormányzása mellett tetetemesen nőtt az adósság s most nyakig uszunk benne. Most azután egy-két uri ember, akik állítólag mindig a város boldogitás ról gondolkodnak, — miként értesülünk — nagy bölcsen kitalálják, hogy a regále megváltásból lehetne tőkét csinálni a mi városunknak, még pedig oly módon, hogy a kártalanítás ne egyeseknek, akik a jogot gyakorolják s ilyenre igényt tarthatnak, hanem összegezve a városnak adassék. amiből azután jókora adósságot lehetne törleszteni. Mindenesetre szép az olyan igyekezet, amivel a városi adósságot törleszthetjük, csakhogy az ilyen módszerből nem kér a polgárság, mert semmivel sem találja indokoltnak, hogy a város adósságot csináljon a polgárság terhére, és ezt ugyancsak a polgárság megkárosításával törleszsze le. Azon polgárok, akik eddig kiváltságos jogaiknál fogva a regálet birták és gyakorolták és attól a megváltás által elesnek, jogosan megkívánják, miszerint veszteségeikért ők maguk és ne a város nyerjen kárpótlást. Már pedig nem téves az informacziónk, hogy a város ez utóbbi irányban dolgozik s ha a regále tulajdonosok ideje-korán ez ellen lépéseket nem tesznek, megeshetik az a méltatlanság, hogy a kormány nem a vesztes feleket kárpótolja, hanem segédkezet nyújt a városi pazarláshoz, lévén ezeknek a városi uraknak elvök, hogy miután ebül jött szerdékkel törlesztettünk az adósságunkból, lehet csinálni újból kétszer annyit, majd csak akad megint egy-két megnyúzandó polgár. A megváltás alkalmával mindénekelőtt előtérbe jŐ a jog. Ezzel a joggal lép föl a tulajdonos és követeli a kártalanítást. A kártéritési összeghez a városnak semmi köze. Ez a megkárosított polgárságot illeti, de veszteségeiért korán sem kárpótolja teljesen. Lépjenek fel tehát a kormánynyal szemben még jókor a regále jog tulajdonosai, tegyék magukat küldöttségileg érintkezésbe, még mielőtt a fenti tervet kivinnék azok a jó városi urak. Perikulum in mora. Többet észszel, mint erővel! „PAPAI HÍRLAP" TARCZAJA. Kinek írtam? Kinek irtam ? minek irtain ? Ha nevettem és ha sirtam, Nem hallott meg senki engem : Datomat a Jégbe zengem. Ha az élet nekem átok, S mindenütt csak rosszat látok, Ki világát vigan éli: Rosszul láttam, alt beszéli. S kit lesújt az élet gondja: Lánczait dal meg nem oldja; A sebekbe, bús szivekbe Méregcsepp a dal keserve. S nekem is csak bajt okoznak Rimjátéki a koboznak: Mi begyógyúlt réges-régen, Dalaimban újra érzem. Az ihlet a lélek láza; Szenvedély a dal forrása: Ösaarecsengő szép zenére Lüktet a sziv hulló vére. BudnyAnazky Gyula. Skeptovics ur. — A „Pápai Hirlap" eredeti tárczaja. — Irta: Gárdonyi Géza. Gábor ur, aki olyan gazdag ember, hogy tizenhárom nevelőnőt tart a leányának, tegnap egy férfinevelőt is hozott magához. Maga érte Budapesten. Kiválasztotta az egyetemen a legrutabb hallgatót, és szerződést kötött vele, hogy a filozófiát egy évig adja elő a leányának. A fiatal ember most iratkozott ugyan be a filozófiai szakra, de hát biztosította Gábor urat, hogy ezt csak azért tévé, mert tanari diplomát akart magának szerezni, különben ő már annyit foglalkozott a fiiozófiával, hogy semmi ujat sem tanulhat, sőt idő multán, ha alkalma lesz, könyvet fog irui az Ő saját filozófiájáról, mely homályba fogja borítani az ujabb idők minden filozófusát. Gábor ur el volt ragadtatva, tetszett neki a rút arczu, de jóbeszédü fiatalember. Még az nap kocsira ültette és vitte leányához. Hogy miért volt szüksége Izabella kisasszonynak a filozófiára, azt bizony nem tudom, de gyanitom, hogy az apa egyetlen leányát nagyon ki akarta képeztetni. Azonban azt is megengedem, hogy Izabella kisasszony megunván a tizenháiom meztelen arczu nevelőnőt, azt sütötte ki furfangos fejecskéjével, hogy igen jó mulatság lenne egy bajuszos nevelőt is hozatni a házhoz. Azon zaklatta hát apját, hogy a filozófiára is tanitassa. Minthogy pedig Gábor ur nem talált nőnemű filozófust egész Európában, kénytelen volt Izabella kisasszonynak egy himneinü filozófust szerezni. Mikor Gábor ur bemutatta a filozófust a leányának, ez olyan barátságtalan arczot csinált, hogy a filozófus, ha nem lett volna filozófus, egyszerre kiszaladt volna a szobából. De hát nem azért volt filozófus a filozófus, hogy ilen csekélységtől zavarba essen, — meghajtotta magát a leány előtt és igy szólt: — Nagysád! Rendelkezésére állok mindig, amikor akarja. Órákhoz nem kötöm a tárgyamat, mert ez oly gyönyörű, hogy lehetetlen munkának tekinteni. Vegyük ugy, mint mulatságot s időnkint társalogva foglalkozzunk vele. Gábor ur észrevevén leányának kedvetlenségét, kiosont a szobából. Izabella kisasszony nem is figyelt a filozófus szavaira, csak nézett rá merően, hogy találna e rajta valamit, ami érdekes lenne a professzor úrban, de hasztalan: vörös volt ez mint a láng, fülei kissé szétállottak, arczát fakó soványság gyújtotta hosszura és bajusza Mai számunk 8 oldalra terjtd.