Pápai Hirlap – II. évfolyam – 1889.

1889-03-10 / 10. szám

de az bizonyos, hogy létezik, hogy minden ember szivébe van vésve, hogy mélyen gyökerezik az emberi természetben. A tudomány nagy kincs, melynek birtokából az emberiség többsége kivan zárva, de a tudomány iránti hajlamot feltaláljuk minden emberben. A tudomány vivmányait el kell ismerni mindenkinek, lehetetlen ignorálni azokat, és a mit alkot, az megczáfolhatatlan igazság, mely örökre fennmarad. — A tudomány szervezete és igazsága elől, nem térhetnek ki még azok sem, kik iránta ellenségeskedést szinlelnek; az eszme mind több követőkre talál, és ilyképen teszj a tudomány körútját, hódit és bámulatra ragadja a hátramaradottakat is. A tudomány érdekébeu felássak az eltemetett görög cziúlizaczio romjait, kiszedik a régi világ eszméit, és még a leglaikusabb ember is csak helyeselni tudja azt, filléreivel hozzájárul a tudomány gyarapításához, nem sokalja az áldozatokat, ha e fölfedezések nem is járnak anyagi előny nyel, ha azok haszna a materialisztikus álláspontból nem is bizonyítható be. — Az emberi művelődés körben mozog és az emberi ész bámulandó művei alkotásának nincs vége és nem lesz vége soha. A tudomány, az egész emberisége magas és ideális végczélja tiszta és maradandó becscsel bir. — A szellem parancsol az anyagnak, de az anyag a szelleműek soha. A tudomány legszebb dicsősége az, hogy a létező helyzetet helyesen fogva fel, az irányt, melyet haladásunkban követni fogunk, előre meghatározza, becse azon hatásban rejlik, melyet az életre gyakorol. — Van tehát anyagi ereje és haszna is. — A n^ers termékek czélszerü felhasználása, a gépek és ezek csoda hatásai, a fonó, szövő és nyomtatógépek a gáz- és vilan \ kivilágítás, a gőzhajó, a gőzmozdony, a távírda, a telephon és a többi közhasznú találmányok az emberi szellem szülöttjei, azok felhasználását és haszuavehetoségét, sőt ismeretlen földrészek ós tengeri utak íelfödözéseit is a tudomány és csakis a tudomány segítette elő. Túlhat a tudomány minden véges határokon és nehézségeken, túlhat a népek, országok és időkorok határain, egyesíti, kibékíti mind az ellentéteket, melyek ember és ember közt nyilvánulhatnak. Egy futó tekiutet a világtörténeten, láttatja velünk a szellem győzelmét az anvag fölött. Ott van, hogy csak egy-két példát felhozzak : a kis területii Attika, melynek művelt népe a roppant erejű Perzsiát földre teríti. Archimedes homorutukre megsemmisíti Róma hadi hajóit; a legújabb időben pedig, hogy liismark szavaival éljek : a porosz Schulmeister győzedelmeskedik a franczia glória fölött A museumo.t" és kincstárakban összegyűjtött ereklyék és remekek nem egyebek mint • a szellem hatalmának diadal-emlékei. Szerencsétlen az ember, mig az anyagnak rabja marad, a műveltség belértékéből kivetkőztetve üres formává törpül. Ez történeti igazság. — Omar lerombolta ugyan Aiexaudria tudományos kincseit egy egész czivilizaczió a lángok martalékává vált, de hova került ezen Omárok egész légiója? Eltűnt a föld színéről, mig a tudomány fennmaradt. — A mai Omárok közül a persa schah könyveket ir és a török szultán feltűnő előzékenységgel sőt kegyelettel viseltetik egy magyar tudós, Vámbéri iránt. — A tudományt elöiui nem lehet, a tudomány iránti vágy mélyen gyökerezik az emberi természetben, inneu ki nem ragadhatja senki és semmi. A kereskedelmi önképzőköröknek is feladata a tudomány dicső érvényeit gyakorolni, és mások által gyakoroltatni, élő példa által buzdítani és hatni a társadalomra. -- Szép a pálya, legyen tehát pályázó! Egy nagy terjedelmű kertnek keli az ily kört tekintenüuk, hol* a tudomány mint gyümölcsöző növény ápoltassék. A végzet az egyestol megtagadta a hatalmat a szellem fölött, a közrészvét az, mitől a tudomány terjedése függ, az erők eg)esölése azon forrás, melyből kincseik folynak. A tudomány legiőbb czélja maga a tudomány és szűkség, hogy legyenek olyanok, kik tisztán ezért lelkesüljenek. — Az egyesülés hatalma tettekben nyilatkozik s minden közmílődési egylet czélja nem lehet más, mint hogy azoknak, kii: a tudomány iránt érdeklődnek és fogékonyak, gyülőpontul szolgálva, nekik alkalmat nyújtson, hogy tudvágyaikat kielégíthessék. Ez a kölcsönös szerződés, ez az ünnepélyes frigykötés. — Ide tehát nemesblelkü ifjak! Itt nyílik a legméltóbb pályafutás, itt int a legdíszesebb pályakoszoru! Fel a szellemi közreműködésre, fel jó reménynyel, erélyes, kitartó, férfias akarattal! A fiilokszera elleni védekezés. Pápa, márczius 10. Ha jelenleg egy szőlőbirtokos a fiilokszera elleni védekezés módja felől a szaklapok és szakvélemények utján akar tájékozódni, hogy melyik tulajdonképen az az ut, amelyen haladva czélt érhet — olvassa, hogy dr. Szabó Gyula tokaji szőlőbirtokos a mult nyár fuiyaman saját, költségén, saját érdekét tartva szem előtt, — Francziaországban körutat tett, amidőn is meggyeződést szerzett magának az ott látottak és tapasztaltak nyomán, hogy szőlőink egyedül csak az amerikai szőlő ojtványokkal lesznek fentarthatók — és látott mintegy 400 ezer hold amerikai szőlő-ültetvényt. Egy héttel később megjelenik dr. Koboz Zoltánnak francziaországi útjáról tett jelentése aki — mint jelentéséből kivehető — ugyszólva alig látott amerikai szolőojtványt, ellenben azt tapasztalta, hogy csaknem az összes francziaországi szőlők megmentő eszközét egyedül a szénkénegezésben látja. Legújabban olvasható dr. Goethe osztrák kiküldöttnek a bécsi gazdakörben történt s szintén francziaországi utján szerzett tapasztalatairól szóló felolvasása, aki a fillokszerakérdést megoldottnak tartja, de csakis az amerikai ojtványok segítségével. Kinek és mit higyjünk mostan a három jelentésből P Távol tőlem, hogy kétségbe vonjam, hogy mindhárman láttak azt, amit tényleg állítanak, de ezen homlokegyenest ellenkező állításokból ném lehet más egyebet következtetni, mint hogy mindenki azt látott, amit látni óhajtott, vagyis mindenki már előre befolyásolva volt valamelyik védekezési módra és saját szemüvegén keresztül nézte a dolog állását, a másén át nézni irtózott, nehogy valamit meggyőződése ellenére lásson. Kibékülve .a halálban. — Igaz történet. — Irta: V. Hullám József. Ott állt mereven a tükörasztal előtt, majd idegesen verdeste kalapját térdeihez s erős füstkarikákat fujt a levegőbe. Pusztai Alfréd nagyon ideges ember. Szép Eliz neje a szomszéd ablaknál elhelyezett hintaszékben ült és keservesen zokogott. Egyszerre goudolatgyorsasággal kis kendőjével felszárítja könnyeit, kibontakozó aranyhaját lázas izgatottsággal fonja be, az elegáns báli öltözéken összegyűrt csipkéket kiigazítja és beszélni akar. Ingerlően emelkedő márványkeblén meglátszik, mint fojtja magába zokogását, apió gyöngy fogaival idegesen baiap kis eperajkába; nehezen tud határozni. Beszélni akar de nem bir szóhoz jutni. Majd elhatározó mozdulatot tesz, oda lép férje elé, gyenge, hófehér karjaival repkény módjára öleli át a mogorva férjet, magához vonja és szenvedélyesen megcsókolja annak homlokát. — Haragszol még, Alfréd? — Te kis bohó! — Mond, ki volt az a csunya ember, aki annyi rágalmat mert rólam állítani? —-Az titok, kedvesem ... tégy, ugy», valld meg .őszintén. Hisz

v látpd, hogy én .igaz szivemből szeretlek tégedet. / — Sajnálom aranyos, de nem árulhatom'el. Alfréd, te nem szeretsz engem

; igazán! — És te ezt miből következteted kicsikém? — Mert nem vagy hozzám őszinte. Pusztai Alfréd forró öleléssel szorította keblére a szép Elizt. — Ne kívánjad aranyos, hogy eláruljam nevét. Látod, olyan rosszul esnék az nekem, aztáu meg is Ígértem, hogy titokbar tartom. — Hisz ha velem tudatod, annyi, miutha örökre titok maradt volna. Nos, ne hagyj annyit könyörögni, valld meg, ugy-s Bárdossy volt az az alávaló jellem? — Nem! — Hát ki? Pu?ztai idegesen bontakozott ki a szép Eliz karjai közül. — Csakugyan olyan nagyon kíváncsi vagy? — Még kérdezheted is?! De most már ne is beszélj, úgyis tudom, hogy Bárdossy volt. — Csalódol . . . — Nos, beszélj tehát! — A lelkiismeretem. — Alfréd, te engem nem szeretsz, — sikoltott fel a szép Eliz, majd hangos zokogásban tört ki ismét és végig veté magát a hintaszékben. Alfréd lehorgasztott fővel mereven állott még mindig a tükörasztal előtt. Ugy érezte magát, mintha lábai gyökeret vertek volna. Szeméből egy könycsepp gördült arczára, melyet azonban csakhamar, eltüntetni igyekezett. Soha sem hitte volna, hogy neje előtt ki merje fejezni szerelme fölötti kétkedését.' Gondolátokba merült; szive lázasan dobogott, mintha lelkiismeretével vitatkozott volna. Lelkiismeret! Mily jelentőségteljes röpke szó. Es értéke, hatalma megkétszereződik, ha az a férfikebelben lakozik és kétkedés, gyanú , alakját Ölti fel. Pusztai Alfrédnek is valami rosszat súgott a balsejtelem. Szerette Elizt igaz szivének minden dobbauásával, rajongott érte, amidőn először megpillantotta, midőn az oltár előtt megeskiivének, földi angyalként imádni kezdte. Eliz nagyvilági hölgy volt teljes életébeu. Annak nevelték szülői, férje társadalmi állása is megköveteli, hogy az legyen. Barátságosan leereszkedő, aki sziveseu mosolyog a nevetőkkel és könnyez a zokogókkal. Jó szive vau, — igazán, őszinte hévvel tud szeretni. De a túlságos szerelmet egy hajszál választja el az féltkenységtől. Eliz féltékeny volt s ez olyan magaviseletre készteté férje iránt, melyet Alfréd sehogy sem tudott magának megmagyarázni. Merev állásából fürge mozdulattal szőkéit fél. — A viszontlátásig asszonyom! — szólt oda hidegen nejéhez és azzal távozott. Eliz hátraveté magát a hintaszékben és keservesen sírt ... zokogott... Keserves zokogása egybeolvadt a falióra monoton ketyegésé\el. * A „Nemzeti Kaszinó" ódon termeiben együtt ült a főúri kompánia. Kedélyes dolgokról fölyt á 1 beszélgetés, midőn Pusztai Alfréd lépett a társalgó terembe. Mindenki figyelme feléje fordult. Ritkán látták őt a kaszinóban. Nem is lehet csodálni. Aki ugy szerette nejét, mint Alfréd, az örült, ha szabadidejét neje társaságában tölthette.