Pápai Hirlap – II. évfolyam – 1889.

1889-03-10 / 10. szám

= Csáky gróf ugyancsak kérlelhetetlenül pusztít a magyar nemzeti művelődésben. A németesitő rendeletével még nem elégszik meg; mert az ifjúság kebelében még lát egy intézményt, mely régi idő óta első csiráját képezte mind irodalmi emelkedésünknek, mind a közszellem, az erős nemzeti érzés felélesztésének. Ez az intézmény az önképzőkörök. Csáky egyik utóbbi rendeletében kimondta, hogy azon ifjak, kiknek „elégséges* tanjegyük van, nem lehetnek tagjai az önképzőköröknek. Minthogy pedig legtöbb tanulónak van „elégséges" tanjegye; s gyakran ép ezek birnak mélyebb hajlammal az irodalmi működésére, az önképzőköri intézmény czóljainak többé meg nem fejelhet; sőt hihetőleg legtöbb ilyen kör meg is fog szűnni. Kereskedők önképzése. — Schoor Ármin felolvasasa után. — Azon áldásdús ós áldást terjesztő tevékenységben, melyet a jelen korban az úgynevezett ifjúsági közinívelődósi egyletek kifejtenek, két jellemvonás tűnik minden figyelmes észlelő szemébe. —• Czóljuk t. i. 1) felkelteni az ifjúságban az önképzés és önművelődés iránti hajlamot és vágyat 2) ápolni és tarlóssá tenni a hazafiság nemes tűzét a fogékony ós reményteljes ifjak keblében és lehetővé tenni azt, hogy a hazaszeretet, az értelmiség ós jellemség mindinkább nagyobb tért hóditson, és hogy a társadalom egyedül vagy kiválóan a sziv s érzelem vívmányaiért lelkesölni ós lelkesíteni tudjon. — Az emberi lélek igazságai s korunk politikai kérdései fejtegetését mellőzve, a gyakorlati miveltség általános jellemzésével és a hazai nyelv terjedésével foglalkoznak a kereskedelmi önképzőkörök is s önképzésre felhasználják mind azon eszközöket, melyek a kitűzött czél eléréséhez vezetnek. Mindazonáltal akadnak olyanok: kik a kereskedelmi hivatást Kizárólag az adás- és vevésben vélik, kik nem akarják megérteni a kereskedelmi osztály szellemi törekvésének jogosultságát és a tudomány közvetlen anyagi hasznát be nem látván, annak megbeszélését egy kereskedelmi körben fölöslegesnek tartják. Elismert tény azonban, hogy Anglia és Németország kereskedelmi világa hatalmát és hatalmának kiterjedését kizárólag a kereskedelmi elméleti kiképzésnek köszönheti. — Dicsőn nem szól semmit, csak azt fuldokolja: Anyám, ón kedves, egy jó anyám! A vigyori arczok benéznek az ablakon, az öreg asszony elforditja fájó tekintetét attól a szép halovány betegtől, hiszen ugy sem tudná Ő azt megvigasztalni. A messze távolból szomorú dal hangzik, olyan bús az a melódia, ugy össze vág azzal szomorúsággal, néha-néha elkap a suhogó szél egy hangocskát, oda hozza az ablak alá; talán azért, hogy még szomoruabban vesszen el a sötét éjszakában? A zene hangjára ismeretlen zaj támad a kis szobában, kis csecsemő kezdi gőgicsélését, olyan kedvesen, mintha az angyalokkal álmodnék, tündér álmokat. Erre fölveti nagy fekete szemeit az a hófehér arczu beteg, ölébe veszi azt a kis angyalkát, rá néz azzal a bágyadtfényü, sokat mondó pillantással némán, mereven. Az a szomorú melódia egyre közelebb hangzik, a zivatar ugy dühöng, mintha szárnyára akarná venni a világot, hogy lehajitsa az űrbe, a végtelen semmiségbe, bűneivel, erényeivel együtt. A beteg csak néz-néz arra a kis ártatlan teremtményre, a szegény öreg asszony olyan félve vonul a sutba, mikor egyszerre összerezzen egy velőtrázó kaczagástól. . . A beteg kaczagott. . . hosszan, őrületesen. Olyan fagyos mosoly ült az arczán, olyan kegyetlenül nézett az a két szép szem arra a kis ártatlanra. ós fennségesen áll a Britt Európa népei között, de nem az anyagi siker maga az, mi legszebb dicsőségét teszi, hanem az állhatatosság, melylyel szellemi czélokért küzd, a diadalok, melyeket a tudomány mezején vivott ki a rokonszenv és támogatás, melyet minden nagy gondolat e népnél talál. — Igaz ugyan, hogy nagy vagyonra szert tenni, pusztán adás- és vevós által is lehet, de azon belső érték, mely egy osztály és kivált a kereskedelmi osztály megszilárdítására szükséges, csak szellemi munka által fejlődik ki. — A ki az ujabb kor történetét ismeri, nem tagadhatja, hogy ma minden társadalmi osztálynak haladnia kell, és hogy a haladás feltételeihez legelső sorban az öntudatos szellemi kiképzés tartozik. Széchenyi István, a gyakorlati politika embere és mintaképe, mielőtt a nemzetgazdászati ipar és kereskedelmi kérdések megoldásához fogott, tudományos akadémiát emelt, az elméletek fejlődésére szánt csarnokot. — Báró Eötvös József, a magyar népnevelés e halhatatlan úttörője egyik művében i.lyképen szól: „Lehetetlen, hogy azon igazságok, melyeket a tudomány feltalált, elébb-utóbb az élet minden viszonyaira ne alkalmaztassanak, és a kik a -tudományt, melynek anyagi hasznát nem látják, fölöslegesnek hirdetik, hasonlók ahhoz, ki a magas hegylánczot, melynek sziklái vetéseket nem teremnek, haszontalannak tartaná, elfeledve, hogy a folyó, mely a rónaságon termékenyítve átfolyik, csak e kopár csúcsok között vehette eredetét." A Trefort pedig közhasznú levelei egyikében következőképen nyilatkozik: „Bármenynyire méltánylom is a klassikus míveltséget, és bármennyire óhajtom is, hogy az kellő mértékben és. kellő helyen kultiváltassék; erős meggyőződésem, hogy a míveltségi osztálylyal magával ez ország nem fog boldogulni, mert nekünk nem csak ügyvédekre, hivatalnokokra és tanárokra van szükségűnk,. hanem kereskedőkre és iparosokra." De az utóbbiak is csak ugy fognak megállhatni s a konkurrencziával megküzdhetni, ha a szükséges tanulmányokat és ismereteket megszerzik s azok alapján megfelelő munkát produkálnak. Volt ugyan idő, midőn a tudomány, elvonulva az élettől, egyes osztályok kiváltságos tulajdonának tekintetett, de a kor és a nemzet Ismét egy csomó havat vágott az ablakhoz a vihar . . . A szép némber pedig kezébe fogta kicsiny gyermekét, megrázta azzal a bágyadt, fáradt karokkal, azután vánkosára hanyatlott, mintha ajka susogott volna valamit. Azt susogta gyermekének: Ne szeress sohase, . . . sohase! . . . Azután nem szólt többet, lezárta azokat a hosszú selyem pillákat, fekete haja arczára omlott és elaludt, hogy ne ébredjen föl soha többé, soha többé .. . Az öreg asszony meg oda borult az ágyra, sirt keservesen, zokogott kétségbeesetten .., Ott kün még egyre dúdolt a fergeteg, nagyon szomorú dologról regélt még most is a temetői szomorúfűz lehajló ágainak, .. . mintha azt susogta volna: Itt van már, itt van már ! . . . Egészen közel, az ablak alatt megzendült az a szomorú melódia, fájón keservesen: Barna kis lány elszerette a legényt, Ugy szerette, majd megette a szegényt: De a világ gonosz nyelve elmarta, Barna kis lány szeretőjét megcsalta. * Másnap temetés volt. . . Fekete koporsója volt, a fehér hajadonnak, tizenkét legény vitte azt az élettelen testet, amelyben egykor olyan szerető sziv lakozott. Mikor elhangzott az utolsó ének, mikor az utolsó rög is ráhullott arra a fekete koporfölébredt és az öntudatra kelt szellemben a tudvágy erősen megfogamzott s megfelelő ápolás mellett hajtani és virulni kezdett. — Dicső kor, dicső belátás, mely a k«rt vezérli! Munkához fognak az alvó erők: szellemi munkához, hogy hazánkat nagygyá és a külfölddel szemben versenyképessé tegyék, lélek lélekhez siet és egyesülnek a legellentétesebb elemek. A mívelődés szellemtengere árasztja el drága honunkat és e tengeren evezhetni jelenleg, a mint látszik, a jobb utánra törekvő kereskedőknek is élvezetet nyújt. Mindenkinek állása, mondja legnagyobb államférfiaink egyike, azon befolyástól függ, melyet körére gyakorolni képes, a tapasztalat azonban tanitja, hogy minden társadalmi osztály felsőöbségéuek oka csak azon befolyásban kereshető, melyet a nagyobb inteliigentia adott neki. Nem a szerencse és a siker, hanem a szellemi képzettség az, mely mindenkinek kijelöli a megfelelő helyet és valamely társadalmi osztály, sőt maga az állam nagysága és fennállása nem a számerejétől, hanem az Értelmiség mennyiségétől függ. — Igen találóan nyilatkozik e tekintetben Horváth Gyula, korunk egyik kiváló politikai kapaczitása: „Magyarország mágnásainak egykori mesés gazdagsága, földjének tejtől, méztől folyó kanaáuja, régi harczi dicsőségének fénye, mind nem óvták volna meg ez országot az enyészettől, ha népének szive és gondolkodása azon eszmék befogadására képtelen lesz vala, melyek Európa czivilizált népeinek szivét áthevitették és agyát áthatották. — A ki a. mai szellemi és erkölcsi . allapotokat figyelemmel kiséri, nem zárkózhatik el azon igazság elől, hogy mig egyrész az alapos művelődés jótékonykeze a kényelmet, jólétet ós boldogságot alkotja, a tudatlanság és felületesség a szánalomra méltó jelenségeket idézi elő és foszlányokra tépi a meggyőződóst és erkölcsi szilárdságot mindeu jóra való jellemben. A szivekben van egy alaphang, melyet mindenki meghall, tisztábban az' egyiic, homályosabban a másik, van az emberi rokonszervnek egy neme, mely mindnyájunknak közös, mely olykor akaratlanul nyilatkozik és arra késztet, hogy a végtelent is ismerni és megérteni igyekezzük. — Nevezzék azt tudvágynak, nevezzék sejtelemnek, nevezzék hiúságnak vagy előszeretetnek, nevezzék bárminef, sóra, akkor egy fényes könnycsepp, látszott az ifjú lelkész szemeiben . . . A vigyori emberek félre fordultak, azután gúnyos mosoly ült arra az irigységtől sápadt arezokra. Olyan szép téli nap volt, csak ugy mosolygott a napsugár a csillogó havon, a falu korcsmájában meg a Száva Laczi húzatta azt a keserű nótákat ..... A temetői nép szétoszlot, a pap beszentelte azt a hantot, amelyik méltó volt betakarni azt az igazán szerető szivet . . .. Azután elment ő is . . , . . Mikor a nap leáldozott, fölébredt ismét az éjszaki vihar, elment kedveséhez a levéltele n szomorú füzhöz, hogy regéljen neki szomorú halálról, örökös álomról .... A falu korcsmájában elhangzott a dal, egy ifjú legény tartott a temető felé Olyan borzasztó éjszaka volt, épen, mint akkor éjjel .... ugy sivitott a szél, mintha halotti dalát dúdolta volna valakinek . . . Az ifjú meg oda ment ahhoz az ujon hantolt sirhoz, azután zo ogta keservesen: „Éu kihalt üdvöm, én elmúlt menyországom," A zivatar mormogott'rá valamit, azután arczul csapta hideg hóval azt a halovány legényt. Másnap ott találták Száva Laczit a fekete kereszt előtt, meghalva, hidegen;