Pápai Hirlap – I. évfolyam – 1888.

1888-08-05 / 13. szám

és hatalom áll szembea a társadalom alkotmányával és jogait kéri. Most még csak kéri. De mi lesz akkor, ha majd követelni fogja? És h.i harczra kerül a dolog, melyik leend győztes? Ez a jeleu idők nagy próblemája, melyet előbb-utóbb minden áron meg kell fejteni, még pedig a jelen társadalomnak kell megfejtenie, amely a proletárokat megteremti ugyan, de elhelyezésöí és ellátásukról nem gondoskodik s emberi jogaikban részesíteni nem igyekszik. Ezeu tudat nagyon alkalmas arra, hogy most, az iskolaév közeledtével megszívleljük s beszéljünk róla, hogy megértse, elhigyje és meggyőződjék annak szomorú, de igaz voltáról a közönség. Hadd értse rne, miszerint társadalmunk legnagyobb vétke épen itt rejlik. Ma már minden szülőt az az ambiczió sarkal, hogy íiát tudományos pályára adja. A középiskola-épités folyvást szaporodik és e szaporodás mellett mégis zsúfolásig megtelnek évről évre. Még a szegényebb sorsú család is megerőlteti magát, hogy iskoláztassa gyermekét; de sem j gazdag, sem a szogéuy nem figyel arra, vajon a fiúnak van-e hajlama, van-e tehetsége, hogy a tudományok napról napra súlyossabbá váló követelményeivel megbirkózni képes legyen. Azért a fiu végig küzdi magát az iskolákon, végig az egyetemen. Hogy mennyi nyomor között, az mellékes. Fő dolog, hogy kezébe adták a diplomát, melynek joga és birtokánál fogva a polgár, a polgárnak föléje helyeztetik; kezébe adták a jelenkor kutya borét, mely bizonyitja, hogy tulajdonosa értelmes, szakképzett és tudós. És ama percztol, midőn a diploma a tulajdonos kezébe adatott, kezdődik az igazi harcz; a vérnélküli, de sokkal elkeseredettebb és borzalmasabb harcz, amely a társadalomban folyik. A szegény ifjú nem megy semmire, ha önállóan akar boldogulni. Végje sok csalódás után pályázik a diplomájával egv dijnoki állásra. Így születik a proletár, mely elégedetlen önmagával, a társadalommal, s az egész világgal. Az a küzdelem, melyet ő vivott a diplomáért, jogot ad neki megkövetelni azt, hogy most már legyen miből éluie . . . Es mégis — ha nincs?! — Akkor elfogja a kétség, az öuzis és egyéb veszélyes emberi gyai lóság s aztán harczot kezd a világgal, melyben végre Í3 maga bukik el. Azon katasztrófát, melyben a proletár fogná legyőzni a társadalmat s amidőn minden, de minden igen szomorú sorsra jutandana, csakis a társadalom józansági előzheti s akadályozhatja meg. Anyák, szülők, ne küldjétek hajlam, tehetség, ambicziónélkiili gyermekeiteket olyan pályára, melyen csak proletárrá válhatik, hisz ezernyi gyakorlati íjt és mód áll ma nyitva a megélhetésre. A kereskedelem, az ipar sokkal hálásabb tér azoknak, akik munkálkodui akarnak. Csupán az a kérdés: melyik kamatozik jobbau, az erő, vagv a szellemi munkásság? Tőke mind a kettő, melv hasznot hajt. Munkás a diplomás ember ép úgy, mint a kereskedő s az iparos. A szellemi munka eredménye az iparénál csak ott lcend nagyobb, hol a/ értelem túlnyomóbb. Ha az erő párosul az éi telemmel, annak összműködését és diadalát nem ronthatja, nem akadályozhatja .meg semmi és senki. Aki kezével és eszével egyszerre tud dolgozni, az bizton győzni fog, ha útjába ezer akadály gördülne is. A köteles iskoláztatás szükséges, sőt a 1 polgári iskolák vagy középiskolák alsó oszí táljainak látogatása is kívánatos. De aki érzi, hogy nem hivatott a tudományosságra, az válasszon magának más megélhetési forrást. Es ezt első sorban a szülők ítélhetik meg legjobban. A közepes, vagy ennél rosszabb bizonyitványú fiút ne kényszerítsék tovább tanulni, hanem adják valamely más, tisztességes, gyakorlati pályára. Kötelességünk volt ezeket elmondani most, az iskolai év kezdete felé, hogy megszívleljék mindazok, akiket illet és a ma már | nagy agodalmakra okot szolgáltató társadalmi fejlődésünket térítsék a rendes kerékvágásba. A svihákok Csaky-szalmája. Pápa, augusztus 4. A polgárság közvagyonnak nevezi, a svihákok ped

:g Csáky-szalmájának gondolják, melyből mindenki kihúzogatja a maga részét, hogy vele táplálkozzék. Ez a közmondás furcsa nyilatkozása a magyar nép érzületének. Tekintetes Hirteleudy Manó ügyvéd urnák N.-Kanizsa. Megvolt tehát a börönd tartalmának gazdája. — Ez bizonyosan nyomra vezet — hitte Hertelendy ur s örömtelt szívvel feküdt le; de másnap még mindenki Morpheus karjábau pihent, mikor Hertelendy ur már a Kanhsa felé robogó vonatra emelte az aktás böröudöt. Még dél sem volt, midőn már bemutatta magát az ügyvédnek. — Én Hertelendy Gusztáv földbirtokos vagyok, s ön tette hozzá meghökkenve — nemde tegnapi útitársam ? — — Amint látom: igen s ön Hertelendy ur, kinél Füsthy Benő praktizál ? — — Ugyanaz. — — Üdvözlöm, százszor is üdvözlöm házamban. Filsthy ur nekem jó barátom, édes anyja pedig a legelső kliensem. Szándékom is volt a napokban Füsthy urat meglátogatni. — Tudom, hogy a jószágomban spiczliskedjék — vágott közbe Hertelendy ur — mindent tudok. — Az ügyvéd nagy ott nézett. — Honnan tudja? — — Inuen! — szólt Hertelendy ur ós elővette a levelet. Az ügyvéd meg volt lepve, de kirohanván, csakhamar visszatért egy tökéletes hasonmásával Hertelendy bőröndjének s fékezhetetlen nevetés közt szedegette ki abból a drága Kriszkindliket, Most ismét Herteleudin volt a bámulás sora. — Megfoghatatlan — mormogá. — Pedig nagyon egyszerű — magyarázta az ügyvéd -- uemlátja a böröudök hasonlatosságát? — — Az igaz. — — Én elutazásom előtt vettem Pesten a kerepesi uton. — — Én is az enyémet. — — No látja! Mi együtt jöttünk Pestről, böröndjeink egymás mellett feküdtek a kupéban s a kiszállásnál összekeverődtek. — — Ejnye, ejnye, miért is csinálnak azok az iparosok olyan egyforma bőröndöket? — D3 mikor ön olyan herkelen. — S mikor ön olyan hirtelen ! — — Ne okozzuk egymást Hertelendy ur, hanem csereijük vissza bőröndjeinket! Ma pedig vendégem ön. — Az urak jól mulattak a tréfán, legalább feltárult előttük egy fiatal pár szive. Az ügyvéd megismerkedett vendége vagyoni állapotával, s délután már Füsthyné Mirenyi-pusztáján voltak. A jó öreg asszonyt hamar kapaczitálták s estére kelve már mind hárman Hertelendy ur birtokán voltak. A kriszkindlik most még nagyobb öröm közt osztattak ki. — Hát nekem mit hozott a Kriszkindli, édes anyám ? — kérdé Füsthv Benő. — Ezt édes fiam — felelte Füsthyné kezén fogva Ilonát és fiához vezetve őt. Az leijegyzés megtörtént. Van benne egy adag elkeseredés, egy darab fölháborodás egy kis gúny és nagy közöny .... Van benne egy adag a mult szomorú rezignácziójából, midőn a több száz évig tartó elnyomatás alatt fatalistává lett a magyar s önkéntesen kiszolgáltatta keservesen összegyűjtött javát a töröknek, tatárnak, janicsárnak, vagy osztrák beamternek. Szomorú maradványa ez egy szomorú kornak. Pecsét, mely a magyar közigazgatás homlokára van sütve Káui bélyeg gyanánt s nem csoda, éppen nem különös, hogy a nemzet apraja-nagyja nem bizik saját közhivatalaiban. Sok szomorú példa van erre. Hiába tartottuk meg nagy küzdelmek árán a megyék és városok önkormányzatát, hiába küzdöttek nagy férfiak az ezredéves megyei kultura mellett mikor azt a kormány el akarta törülni, hogy helyébe központosított, kinevezett tisztviselőkből alkotott hivatalnok tábort ültessen. A rém megmaradt! . . . A fekete kéz ott van a hivatalokban és sajnosan tapasztaljuk, hogy minden évben föl üti magát az a krokodilus, az a szörny, amelynek neve: közpénzek elsikkasztása. Nem akarunk vádaskodni általánosságban. Tudjuk, hogy a fekély még sem mételyezte meg a közhivatalok legnagyobb részét, de rémülettel kell konstatálnunk, hogy a fekély terjedőben van és pusztítja a becsületes emberek társadalmának alapját, gyökerét, a közvagyont. Ujabb és ujabb sikkasztási esetek jönnek napvilágra. ... A közhivatalnokok sora öngyilkosságok által ritkul és miuden egy ilyen öngyilkosság után szégyenletesen szaporodik a közbotrányok sorozata. A fekély pusztítva járja be az országot s a polgárság csak akkor figyel, ha egy lövés dördült s megtudja, hogy egy pénztárnok elkezelte a közalapok pénzét, az á;vák vagyonát. Es a polgár tűzhelyéhez tér .. . Nem érdeklődik az eset iránt, mert elmondja — tudtam, hogy igy lesz! Ez az ember többet költött mint a mennyi jövedelme volt neki. És az orvosság hol van? A szomorú esetek után tettek-e kísérleteket a törvényhatóságok arra nézve, hogy kimoneják, miszerint közős akczió és egyenlő megállapodások szükségesek a közpénzek megvizsgálatánál; történt-e valami az ellenőrzés — Legyetek boldogok! — volt az áltaj lános óhaj s a farsang első napjai meg is hozták az ifjú párnak ezt a boldogságot. így hozta össze a bőröndök sorsa a fiatalokat és Hertelendy urat Hirtelendy úrral. A nőkről a nőknek. — Kéretlen aforizmák. — A kivágott ruha rendesen többet mutat, mint a mennyit szabad, de kevesebbet, mint a mennyit akar. Ahol a férfiú elvesztett eszét keresi, ott a nő már papucsot talál. * Szerelemből meghalni igen szomorú; de de szerelemből megélni még szomorúbb. * A nőnek csak egyetlen egy férfiú lehet biztos támasza. Kettővel elbukik. * Mennél némább a szerelmes pár, annál többet beszél egymással. * Az asszonyok kőzött a barátság aligha más, mint fegyverszünet. * A szerelemféltő rendesen olyasmit keres, amit legkevésbé szeretne megtalálni.