Pápai Hirlap – I. évfolyam – 1888.

1888-06-24 / 7. szám

Erős hatásokra törekszik, s a nézőnek nem csak lelkét, hanem idegeit is igén} be veszi. Legtöbbjének van egy alakja, mely a görög drámák szavára emlékeztet, a darabnak úgynevezett moralistája, kinek feladata a szerző nézeteinek és czélzatainak kifejezést adni. Befolyása a szinpadi előadást is átalakította; a régi egyszerű csupaszság helyett a valóságosabb, teljesen megfelelő szint, aprólékosan bútorozott szobákat és mindenben valódiságot kíván; megszüntette a lámpák előtti szavalást, e helyett a színészek cselekvésüknek megfelelőleg mozognak, járnak, kelnek, lia szükséges hátat is fordítva a nézőnek, a mi hallatlan volt a régi színpadon; s beszéd módjuk könnyű és természetes, mint a mindennapi társalgás. A franczia társadalmi dráma egyik legkiválóbb képviselője Dumas Sándor müveiben leginkább érvényesül az irányzatosság. Első színműve a Kaméliás hölgy és egyszersmind első lépése volt a realiszticus franczia drámának. Az elbukott nők egy példányát mutatja itt be, kit megnemesit a tiszta szerelem, de múltja miatt nem fogadja be keblébe a társadalom. Szintén a nőknek ezen társadalmon kívül álló s egy önmagában külön világot alkotó osztályával foglalkozik másik nagy müve a „Demimonde." A törvénytelen gyermekek sorsát tárgyalja „Le fils naturel" czimü müve, mely nagyobb szerencsével dolgozza föl a Diderot által már megkisérlett tételt. Nagyszámú műveinek legtöbbje a házasság kérdésével foglalkozik. Az 1884-iki törvény óta megszűnvén a házasságtörési drámák létalapja, Dumas figyelme más kérdés felé fordult s egyik legújabb művében a „Denise"-ben azt a tételt dolgozza föl, hogy egy jellemes férfi nőül vehet-e egy oly leányt, kinek múltját egy ballépés homályosítja el, és hogy a leányt megbánása méltóvá teszi a bocsánatra. A franczia dráma másik képviselője Augier Emil müveiben az akadémia irányát követte, első műveit versben irta s csak 1885-ben lépett egy merész ugrással a társadalmi iskola közepébe az „Olympia házassága" czimü drámájával. E darabjával tulajdonképen azon uj irány ellen akart föllépni, mely a bukott nők megváltását tűzte ki czéljául s azt mutatta meg, hogy az ily nők képtelenek a valódi szerelemre és a tiszta házasságra. Többi darabjaiban a házasság kérdésével foglalkozott, festi az általános társadalmi romlottság képét 1 eirja a törvénytelen fiu sorsát, s majd a született és pénz-aristocratiát rajzolja. A franczia társadalmi iskolában S a r d o u a szinpadi hatás legnagyobb embere nem minden darabjában követ társadalmi irányt. Fő czélja Sardounak a szinpadi hatás; senki sem ismeri jobban a közönséget és változó ízlését; senkisem tudja jobban eltalálni a közönség hangulatát. Első művének bemutatása után négy évig hallgatott és 1859-ben aratta első nagy sikerét „a Premieres armes de Figaro" czimü játékával. Ettől fogva a siker kevés kivétellel hű maradt hozzá s ezt különböző müvekkel igyekezett kivívni és megerősíteni. Az „Utolsó levél" rendkívül ügyes cselvígjáték, mely Seribe darabjaira emlékeztet; leghatásossabb darabjai The odora, Váljunk el, Idegenek, Odette, Jó barátok, Jó falusiak. Kiváló helyet foglal el a franczi társadalmi iskolában B a r r i é r e, továbbá F oillet Octáv, Meilhac, Halevy és P a i 11 e r o n. A jelen században napjainkig már hatszor változott a franczia közönség izlése és vele a drámairodalom iránya, melyekben egyik nemzedéknek gyönyörűségét s csudál a tát vívták ki, nyomtalanul eleuyésztek s a következő nemzedékek legalább azon csodálkoztak, hogyan tudtak elődeik ily műveken lelkesülni. Meglehet az idő nincs már messze, midőn ama uralkodó irány is elveszti hatalmát és a következő nemzedék képtelen megérteni mostani sikerét. A töméidek színműből, amely a maga idejében az egész művelt világot diadallal bejárta, csak igen kevés maradt fenn, mely megmenekült az örök feledés éjszakájától, intő tanulságul, hogy a drámaírónak kora eszméit és alakjait kell a színre vinnie, de ezt ne mint az uralkodó izlés rabszolgája, hanem mint vezetője és kormányzója tegye és korának festésében ne az maradjon a külső vonásoknál, melyek változnak, elmúlnak és érdektelenekké válnak, hanem a kéznek külső vonásai alatt igyekeznek feltüntetni a benső embert, az örök embert vagyis az emberi természetnek azen vonásail, melyek sohasem változnak. ^ plet^lra, — A „Pápai Hírlap" eredeti tárczája. — Ries Herrnin karczolata. Mert a rossz időben sétálni nem lehet, tovább tartanak a társas összejövetelek. Különböző czimek alatt megengedtetik vignak lenni, sot ez kötelessége ugy a vendégnek, mint a vendéglátónak. A társaság vegyes, mint a feltálalt étel. Ennek a fűszer, annak az ártatlan pletyka adja meg az izét. Mikor ártatlan a pletyka? Mikor csak szólam. Gesztus és hanghordozásban van az a csiklandós valami, amit még a bíró is szeret meghallgatni. — Tehát miért nem jött el? E kérdést a háziasszony dorgáló alakban mondja egy mellette ülő fiatalemberhez, aki lesüti szemét. — Megérdemlem a szemrehányást lelkem, de helyrepótolom, eljövök holnap, holnapután, eljövök mindig. A háziasszony és a fiatalember jelentőségteljesen mosolyognak egymásra. — Ugy, Lengenádfalvayné asszonyról van szó ? — vág közbe egy másik hölgy — önök azt hiszik, mivel én miudig otthon ülök, mit sem tudok ? Csalódnak ! Szegény Mamlasz ur ! — Lehetetlen, lehetetlen, — mondja titokzatosan valaki, gyanúm van rá, hogy az a kis leány, kitől hihetőleg légyottot kér az a bajusztalan jogász ... . Ez a leghelyesebb jelző. Mamlasz ur maholnap, azaz, ha sejtelmem valósul és napfényre jön, lehetetlen lesz a társaságra, felesége miatt. A hölgyek rémülten tekintettek egymásra és sugdosásra fogták a dolgot.^ — Borzasztó! — Borzasztó ! A háziasszonyt három oldalról is gyengéd könyöklökés éri, ő viszonozza, jeléül, hogy érti. — Oh, mama, ínama, vezess, jön Szarvas, még . . . A mama befogja a kis gondatlan száját. Biz az szarvas ostobaság valakinek liangjegyfüzetébe halálfejeket rajzolni, a külső lapra pedig egy szamarat. Altalános megbotránkozás. — Ki követhetett el ilyen neveletlenséget? — Az a kis deák a szegletben meg tudná mondani, de oka van reá, hogy ne szóljon. — Ez képekben való elmondása a szörnyű történetnek. — A szamár szamarat jelent, a halálfejek jelképezik az enyészetet. — Szarvas szerelme elenyészett, ő maga meg elpárolgott. — Ilyen emberre építettem én leányom boldogságának várát! . . . Ezt a mama csak magában gondolta, megsimogatta leányát, biztosította, hogy Szarvas csak tréfál és el fog jönni, azután nevetett a többiekkel. Az asztal végén az urak olyan nevetni való dolgot beszélnek. A bor egész a gorombaságig felvidította őket. Az egyik azt állítja, hogy ő már látott .^zelid anyóst. A másik fogadást ajánl, hogy a jelenlevő hölgyek turnűrje kitesz egy métermázsát, nem számit egyre többet, csak 99 gramm súlyt. — Amerikában láttam egy olyan fekete szerecsent, hogy gyertyát kellett gyújtani fényes nappal, ha a szobába lépett. — Ez semmi. Én itt ismerek olyan hölgyet, aki a sziuli ázban nyugodtan ül, nem lármáz és szomszédját nem méregeti tetőtől talpig— De már öcsém tedd bolonddá az öregapádat, — fortyan fel egy jóízű öreg ur. Az ajtó megnyílt, a nagy nevetést kínos csend váltja fel. Mamlasz ur nejével karján lépett be, követve Szarvastól, kinek egy nagy virágcsokor van kezében. — Bocsánatot — szól Mamlasz ur — a megvárakoztatásért, dehát az a sár kérem, az a kutya sár . . . Szarvas ur is bocsánatot kér a nagy várakoztatásért, de hát az a kutya kertész . . . S a háziasszony kitárja karjait, megbocsát, szive mélyébe azonban meg van győződve, hogy Mamlasz ur feleségét Szarvas úrral való szöktében fogta el. De sikereseu tette, nem csinált botrányt. — Lina, nyújtsd karod Szarvasnak, kezdődik a táncz. — Haragszom magára. — E csokor sem engeszteli ki. — De igen, hanem nyújtsa ugy át, hogy mindenki lássa. A főiskola örömünnepe. — Saját tudósítónktól. —

: Pápa, junius 17. Ott a világot jelentő deszkákon, honnan nem rég a nemzet csalogánya bűvölte el közönségünket és Thalia „fölkent" papjai és papnői hirdették az igét és hamis szemű kardalnoknők kacsintottak le az orchesterbe, ott ma ismét megélénkült az élet. Ma a múzsafiak ültek ott örömünnepet. Még lehetett látni Blaha Luiza asszony babéraiból elhullott virágok hervadt maradványait, a sarokkulissza kiálló szegében megakadt fátyoldarab büszkén hirdette a „régi dicsőséget.. Olyan jó emlékeket keltettek ezek bennünk és mégis érdeklődéssel néztünk az örömünnep elé. A páholyokban és padokban kíváncsi szülők, akik homlokukon az öröm kityomatával, alig várják a föggöny felgördülését, amott rózsásarczu bébék zakatoló szivdobogással alig tudják bevárni, hogy mikor jön „ő" a deszkákra s egy gárda „nem működő" jóképű diákgyerek tüntetőleg ad életjelt magáról az állóhelyen s önérzetesen néz le még a „Kokasülőről" is. Magukra vonták a közfigyelmet, mert mintegy provokálták a publicumot, hogy nekünk is „ez ám az örömünnepünk." A színházat zsúfolásig betöltő szép inteligens közönség tűrte a redőkön be- beszökellő csalfa napsugarat s nem tudták elképzelni mi idézte elő egyszerre a diákok Körében beállott néma csendet.