Pápai Hirlap – I. évfolyam – 1888.

1888-12-02 / 30. szám

igérjttk meg, hogy azokat szüntelen ápolni fogjuk és hogy tartóssá akarjuk tenni a lel­kedés nemes tüzét, melyet szent ügyünk iránt érzünk, hogy hálás, őszinte és becsületes mun­katársaivá akarunk válni, ezen áldást terjesztő nevelési, képző és mivelödési egyletünknek. Sok ember érez az életben keserű órá­kat, sok átkozza azon napot és órát, melyben született, anélkül, hogy tudná, honnan szár­mazik keserve, honnan folynak életét fájda­lommal boritó cseppek, mert ha széttekint élete folyamán, nem talál semmit, ami nézete szeriut okozója lehetne bajának, nem talál semmit, a mivel korlátolt felfogása szerint vétett volna a dolgok reudje ellen. Nem ta­lálja magát „er. íindet sicli nicht" mondja a német. Ott áll keservének közepette, dühöngve, zúgolódva, elégedetlen sorsával és helyzetével. De ha mélyebben vizsgálná a sors sújtó csa­pás okait, ha visszatérne, ha visszatérhetne a baj igazi forrásához, lehetetlen, hogy fel ne ta­lálná, miszerint ő maga szerencsétlenségének kovácsa, hogy tétlensége, neveletlensége lán­czolta össze fájdalmának egyes gyűrűit, hogy ő gyermeki neveltetésével megelégedve, vagy azt talán sokalva is, tétlenül marad azon ál­lásponton, melyre szülei és az iskola állították. Gyermeki neveltetésünk .nem alkotja, nem al­kothatja azt azon ferde és helytelen felfogás, hogy a házi és iskolai nevelés elegendő az emberi boldogságra, hogy a negyedik polgár­iskolai bizonyítvány, egyszersmind érettségünk bizonyítványa is, hogy a tizenegyedik évvel már az önállóság korát értük el. Ez a felfo­gás alkotója későbbi bánatunknak, porba tip­íója jövőnk és boldogságunknak. A házi és iskolai nevelés csak az alapja jövő hivatásunk­nak, az önnevelés kiegészíti az épületet. És jövőnk romba dől, ha tétlenül megállunk s késő, igen későn sirathatjuk meg-feladatunk felreértését és elhanyagolását. Az önnevelés az élet hidj a, a házi és iskolai nevelés a két oszlop, melyen a híd áll. Az önnevelés azonban tényezőktől függ és útbaigazításra szorul. A történelem tágas mezején szedjük az önnevelés virágait, ott látjuk a morált és az erkölcstelenséget, a jel­lemet és jellemtelenséget; a történet a fensé­ges előképeket tárja fel előttünk, ő minden korból minden kornak szól, és a ki a törté­nelmet érti, nagy és magasztos eszméket ta­lál minden egyes lapján, az lelkesülni képes hozzá, kitűnően sikerült. Csak a végén történt kis ..avar. Valami gonosz lélek, akit valószí­nűleg a sátán inspirált, megzavarta azt a gyönyörű harmóniát, melyben színházunk há­rom elsőrendű csillaga eddig élt. Mikor együtt jelentek meg zugó tapsvihar közepett a lám­pák előtt, hogy megköszönjék bájos bókolás­sal a közönség falrengető elismerését, egyszerre egy nagy babérkoszorú, gyémántoktól, éksze­rektől csillogva, repült a színpadra. Az volt rá irva: „A legtehetségesebbnek". Csoda volt-e, hogy egyszerre mind a három csillag odarohant, a koszorú után nyúlt és magának reklamálta az elismerés e fényes jelét? Csoda-e továbbá, hogy egyik sem akart engedni, hogy vége szakadt a gyönyörű har­móniának? Nem, uraim, aki ismeri a női szi­vet, nem fog bámulni, hogy a nárom istennő a következő pillanatban körömmel ment egy­másnak, és tépte, rángatta egymás haját. Fátyolt boritok e jelenetre, melyről a grácziák mitsem akarnak tudui. Szerencsére erős volt a koszom és nem engedett. Szeren­csére erősek voltak a haj fonadékok és nem engedtek. Szerencsére piczinyek voltak a ró­zsás körmök és nem tettek nagy kárt. De az egyszer fékevesztett harag nem csillapult le, különösen, mivel a zsarnok direktor egy-egy havi gázsit vont le büntetésképen mindegyik­től. Másnap három csillag megjelent előttem és panaszt emelt. Talán a megczibált hajfonadékok miatt? Talán a rózsás körmök kegyetlensége miatt? Korántsem! Azt akarták tőlem megtudni, kié a koszorú. minden nagy és magasztosért; az élet költé- I szetére, annak vonzó varázsára, az erkölcsi szilárdságra, a szellem és kedély öszhangza­tára a történelem figyelmeztethet, Ő az em­beriség nevelője. És a történelem olvasására figyelmeztette egyesöletünk tagjait a mult heti felolvasás, nem közvetlenül, de közvetve. A rég és közel mult magaslatáu álló két legkiválóbb alakot, Socratest és Báró Eötvös Józsefet mutatta be nekünk. Ez a két fenkölt szellem szólt hozzánk, mondván: Menjetek csak bíz­vást komoly kötelességeitek teljesítéséi e, mű­ködjetek az önnevelés szép munkáján, érzület és akarat egyenlőségben, hogy virágzásnak in­dítsátok szép egyesületetek pezsgő életét; tartsátok erkölcsi és szellemi tisztaságban, és legyetek fáradatlau hírnökei az emberiség­jobb részének. Ennek a történelemből levont tanulságnak hirdetője a mi egyletünk elnök­sége és a mi kötelességünk, hogy erőnkhoz képest hozzájáruljunk a programul megvalósí­tásához, hogy az ige teljesítése napról-napra mindinkább terjedjen, és az elfogultságot el­hárítva, mi a „Pápai Leányegylet" méltó tag­jaivá váljunk. Programmunk második pontja az ön­képzés. De vájjon ki képezi önmagát, kérdi a •nevelés és tanügy főmestere Pestalozzi ? Egye­dül az, felel ő, a ki minden ember és minden eseménytől tanul, sohase pedig az, ki dölyfö­sen elhiteti magával, hogy ő, mert a tudomány valamelyik ágacskájában némileg jártas lévén, parányi, jelentéktelen teremtéseknek láthatja a többi embereket, hogy azok a műveltség leg­alantabb fokán állnak és hozzájuk leszállani, neki a tudósnak!! merő lehetetlenség volna. Azonban a tapasztalat szerint, az nem képzett ember, sőt nem is képes a képzett­ségre. Az önképzés föltétele, hogy szerényen leereszkedjünk meg a látszólag tudatlan, de fogékony szellem és kedélyhez, és hogy őt tanítva, tőle megtanuljuk, hogy milyen köny­nyü ós értelmes módon, az ember maga ma­gát az igazi jó, szép és nemesre, a szerény­ségre képezheti, le kell szállni a műveltség alacsonyabb fokán alióhoz és azt nyájasan fölemelni fokról-fokra azon színvonalra, melyen mi állni vélünk. A leány egylet tagjai, mélyen tisztelt hölgyeim, mind egyranguuk, az egye­sület főlényege az egyenlőség és testvériség. Itt nem lehet a kérdés, hogy mennyit tanult már valaki, hanem akar e m é g tanul­ni ? Nem a mély, tudományos gondolatok hir­... Ha igazságos akarok lenni, akkor az ismeretlen adakozó álláspontját kell alapul Ítéletemnél elfogadni. 0 a legtehetségesebbnek szánta a koszorúi. Annak kell tehát átadni. De melyik a három közül a legtehetségesebb? Én nem voltam jelen az előadásnál, inert te­endőim akkor a vidékre kény szeri tettek menni. Ha együtt volna az akkori előadás összes közönsége „ . . megszavaztatnám. De nincs együtt. Nem marad tehát egyéb hátra, mint hogy fölkérjem a tisztelt panaszosvádlottakat, rendezzenek versenyt a meghívott szakértők előtt. Signora Ola Pötrida (a tánczosnő): Hogy érti ezt a biró ur? Dusanka asszony (a hősnő): A biró ur tréfálni méltóztatik ? Signora Adeliua (az énekesnő): Kik lesznek a szakértő versenybírák ? Biró: Ez az utolsó kérdés a leghelye­sebb, a többit, mint ide nem tartozót, figyel­men kivül hagyom. A szakértők már várnak a szomszéd teremben. Minden készen áll; zongora, pódium stb. Ha tetszik, megkezd­hetjük. Egy hang a tömegből: Megengedi biró ur, hogy indítványt tegyek? Biró: Ha ax ügyre tartozó, miért nem? Egy hang a tömegből: En vagyok az, aki a vitás babérkoszorút adományoztam. Ha mái­bajt okoztam, hadd legyen haszon is belőle. Indítványozom tebát, hogy a szakértői pro­dukczióhoz egy rubel legyen a belépti ár. A pénz adassék a nisni-novgorodi árvaalapnak. (Általános helyeslés. Még a három is­I detése és megfejtése legyen önképzésünk tár­gya, hanem az egyszerű női életben előfor­duló kérdések megbeszélése, a sziv és kedély nemesítésére czélzó széptani tételek, mely te­kintetben azonban együtt kell működnünk, mivel az alapos és elmés önképzés sikere csak a kölcsönös eszmecsere által van bizto­sítva. A magas tudomány és eszméletei nem nekünk valók, hanem a szivuemesitő és az erkölcsi tetterőt fokozó nőtan, mely a rósz indulatok, az önzés, a dicsvágy, szenvedély leküzdésére tanítana. Önmegtagadással kell hirdetnünk, az egyesületben hallott tanokat, tanulnuk kell a történelmet, mert különben egyoldalúságba esünk. Szüntelen azon kell lennünk, hogy ha­ladjunk, hogy a munkaszeretet meg ne szűn­jék körünkben. Az által megnyerjük a közműve­lődés kedvelőinek részvétét, a mint meg is nyertük. De Gerando Antonina ő Nagyságát, ki fennen hirdette és szélesebb körökben ismer­tette egyletünk dicsőségét. „Nincsen már gyermekkor" az a nép szójárása. Hizelgésuek veszik némelyek, én sértésnek találom. Elvek nélkül, magasabb irányzat nélkül, egyszerűen a velünk született természeti elmésséggel nem érünk semmit. Munkára, nem tespedésre hívott fel mélyen tisztelt alelnökünk, dolgozzunk, irjuuk, olvassunk, kitol mely téren mi telik. A porszem hegygyé magasodik, a sok csepp tengerré alakul. A közös erővel egybegyűjtött szellemi munka tiszteletre méltó helyet bizto­sitaud nekünk a művelt társadalomban. Foly­tatott önképzés által, méltó honleányai leszünk a drága hazának és egyszersmind hozzá is járulunk Szécheny István jóslata megvalósítá­sához, hogy : „Magyarország nem volt, hanem lesz." Az önművelődés programmunk harmadik pontja. E tárgyhoz szólani fölötte nehéz. Az Önképzés és önmivelődés syuonimák, hasonér­telmű szó.-:, két csaknem egyforma fogalom, melynek fejtegetése körünket nem illeti. Az a nyelvészek és akadémikusok dolga, hadd vé­gezzenek vele. Mi részünkről csak az öumivelő­des hatásáról, annak befolyásáról beszélhetünk, nem törődvén a szó nyelvi jelentőségével. Az önművelődés nézetem szeriut, a sziv ne­mesítése is, az önképzés szellemi tehetségeink fejlődésére irányul és vezet és mig az önkép­zést csak terhes szellemi munka által gyako­rulhatjuk, az önmivelődés észleletek által sajá­tennő is késznek nyilatkozik ilyen feltétel mellett produkálni magát. Átmennek a szom­széd teremben. A szomszéd teremben csak azok maradnak, akiknek nincs egy rubel vesz­tegetni valójuk, Félóra múlva visszatér a biró.) Biró: A szakértői vizsgálat megejtetett, de az eredmény, fájdalom, nagyon is kielégítő. A szakértők egyetértőltg kijelentették, hogy ének dolgában signora Adeliua a legtehetsé­gesebb . . . Signora Adeliua (diadalmaskodva): Nem-e mondtam? Enyém a koszom! Biró: ... de viszont ugy találták, hogy tánczbau signora Ola Potiidáé az el­sőbbség és Dusanka asszony, mint színésznő felülmulhatlau. Mindegyik a maga szakmájá­ban az első. A három csillag: Tehát ott vagyunk, a hol voltunk. Biró: Nem egészen, valakinek kell lenni, aki a per költségeit fedezze. Ki lehetne az más, mint aki az egész perpatvarnak az oka? Jó szerencsére jelentkezett az illető. ítéletem tehát: Miután gonosz czélzattal dobta a ko­szorút, köteleztessék még két, az elsőhöz egé­szen hasonló és miudeu tekintetben egyen­értékű koszorút készíttetni. Osztassék széf a három koszorú a három „legtehetségesebb* közt. A három legtehetségesebb: Bölcs biró! Második Salamon! Tábori Róbert.

Next

/
Thumbnails
Contents