Pápai Hirlap – I. évfolyam – 1888.

1888-10-28 / 25. szám

szomorú emlékű középkort a maga setét képeivel s ne idézzük fel áldatlan emlékezetét! E helyett sokkal nagyobb élvezet azon nagy vívmányán örülni és gyönyörködui az emberiségnek, a mit a franczia forradalom az emberi jogokat illetőleg teremtett. Szellemileg ixjég mindig csak azon nagy idők eszméiből táplálkozunk; egy lépést se haladunk előre, sqt már félő, hogy retrográd irányban megyünk. A többször hivatkozott czikk olyan valami ellen polemizál, a mi ama sirbeszédben nem volt. Ugyanis sem a „gondviselés" megátkozva, sem az öröklét abban tagadva nem lett. „Sors" és „Gondviselés" két különböző fogalom. Az egyénnek van, lehet oka a panaszra egyéni sorsa ellen, mely őt váratlanul, villám módjára sújtja, mely megfosztja legbensőbb vonzalmának tárgyától s fájdalma hevében kifejezett zúgolódása az emberi érzelmen alapul s lélektanilag indokolt. — A goudviselés általánosabb, magasabb fogalom, mely az emberi élet egyes cselekményeit, eseményeit, melyek önmagukban és külön-külön taíán nincsenek megmagyarázva — egészben és összefüggésben megérthetővé teszi, — a mit intézett meg ís magyarázza utólag és a látszólagos ellentéteket harmóniában olvasztja föl. Az „örök élet" fogalmának fejtegetése nem tartozik ide, azzal nem akarok foglalkozni, lehet hogy „N—r" tetszését nem nyerné azon mód, melylyel a jelzett thémával foglalkoznám, csupán coüstatálni kívánom, hogy ama beszédben szó sem volt annak tagadásáról, s hogy az ellenkezőt állitani csak az együgyűség vagy a roszsz akarat képes. „N—r" urnák amaz állítása, hogy az igazi és mélj fájdalom némán ellenkezik az ember természetével, ellenkezik a lélektan törvényével. Fájdalmát és örömét az ember önmagában elfojtani nem is képes, azt kifejezi külsőségben, azt közölnie kell embertársaival, ha ezt nem tenné, a mélyreható érzelem és kedély hullámzásokat elviselni nem tudná. Avagy tán Lear király vagy p. o. Zách Feliczián igazabb és mélyebb fájdalmáról tanúskodnának, ha némán halgattak volna és rokonszenvünket igy inkább felébreszthetnék, mintha fájdalmukban feljajdultak? Hogy a temetőt kortes tanyává degradálni nem kell, ebben, erre nézve nincs vélemény különbség közöttünk s e hibát, e vétséget én meggyőződésem szerint nem is követtem el. De ha az egyháziak felfogása szeA kapitány ijedten nézett az igéző fiatal nőre. Ilka fölkaczagott. — Milyen szemeket mereszt reám kapitány ur! — Valóban ón ... . — Azt gondolja, hogy nini, ez az aszszony is kékharisnyáskodik. Igaz-e? — Csakugyan regényeket ir vagy drámákat? — Oh nem, csak tárczaczikket szeretnék írni. — Sok szerencsét! — Miért ne tenném? Utóvégre is huszonnyolcz éves vagyok s tapasztaltam már valamicskét; ismerem némileg az életet. — Az ön kedélyessége bámulatos, szellemessége .... — Ugyan kérem ne bókoljon; egy óra óta ülök itt. — Milyen szorgalom! — Oh, még szót sem irtam. A tárczák nem készülnek oly könyen, mint ön hiszi. — Persze, persze, nehéz érdekes tárgyat találni. — És érdekes személyeket. — Nem talál, önmaga is ... . — Csak nem tehetem magamat a saját czikkem bősnőjévé, hiszen akkor elárulnám érzelmeimet ! — És föltárná a szivét! Oh nagysád, mily kitűnő alkalom volna ez arra, hogy udvarlói a szivébe betekinthessenek. rint téves és mint ilyen ellen kifogás tétetik, hogy világi ember sirbeszédet tart, azt vélem helytelenebb eljárás lenne ennél az, ha az ,,Ur szolgája" a „tolmács" a ki „szentelméuyi igével" látja el halottukat — szent hivatását félre téve, felkeresné a csapszékek borgőzős kortes tanyáit. — Nem nagyon régen volt, tán „N—r" ur emlékezik még ama heves politikai mozgalomra, a melynek Pápa városa szinhelye volt, arról jegyezte fel a krónika, hogy különben tisztes egyház férfiak is részt vettek a közönséges korteskedésben, erről az időről szólt ama geuialis kortes dal, melynek kezdő sorai ilyen módon hangzottak: „Mond meg öcsém bol az apád?-' „Lukonicsék korcsmájában Szent olajt önt a kis lángra" Az elfogulatlanok Ítéletében megnyugodva maradtam a szerkesztő urnák kész szolgája Györffy Géza. A meggyilkolt pápai fiu. — Saját tudósítónktól. — A Czecze és Németkér közt lefolyt csendőrgyilkosság ügyében, melyet már ismertettünk, a helyszíni vizsgálat befejeztetett s az a következőket derítette ki. A hivatalos szolgálatra vezényelt pápai születésű Vaspék István és Gyulai Imre csendőrök e hó 12-én a németkóri korcsmában borozván, beszélgetés közben Gyulai azon óhaját nyilvánitá, hogy menjenek el Pakson lakó bátyjához, mibe Vaspék nem egyezett bele. E miatt összevesztek s Vaspók, ki teljesen józan volt, egyjdül útnak iudult. Pár pezcz múlva azonban mégis követte őt Gyulai, és több tanú állítása szerint, már ezen időtől kezdve Gyulai többször elmaradt vagy 20—30 lépésre s a községnek körülbelül 1400 lépésnyire való elhagyása után több lövés dördült els Vaspék Gyulai által agy o ul ö v etett. A körülményekből Ítélve az agyonlövetést dulakodás előzhette meg, mert a meggyilkolt csendőr táskája keresztül veit fúrva, bizonyosan karddal; kezén erős karczolás látszott, kalapja az ut közepén feküdt; igy valószínűleg, megtámadójától menekülni akarván, az ut közvetlen közelében lévő kukoriczásba futott; de az úttól alig néhány lépést téve, gyilkosának golyójától találtatván, holtan rogyott össze. A golyó baloldalának hátsó részén befúródott, a testen áthatolván a jobb karban akadt meg, hol a bonczolás alA szép asszony kedvesen bólintott fejével. — Sokan csalódnának — szólt finom mosolylyal. — Nem, nem, udvarlóim számára nem irok elbeszéléseket, sőt inkább kérném valamire. — Parancsoljon 1 — Legyen társam. Segítsen tárgyat keresni. Keressünk két alkalmas hőst. — Két hőst, tehát szerelmespár? — Jó volna, de ne olyanok kik már jegyben járnak .... Ha egyszer megtörtónt a nyilatkozás, akkor már nincs mit elbeszélni. Vagy elválasszam őket? — Kegyetlenség volna. — A hőstől? — Öntől asszonyom. Ön áldott jó szivü; hogy gondolhatna ki egy keserves elválást! — Kérem az attól függ, hogy milyen a fiatal ember .... de nézzük a cselekményt. Igaz; természetesen a hős imádja a hölgyet, de nem tudja, hogy az viszonozza érzelmeit. — Hiszen megkérdezheti! — Feltéve, hogy nem hiszi azt, hogy a nő már mást szeret. — Jó lesz. Eddig meg volnánk. Most még csak az a kérdés, hogy milyen a no. — Én özvegyet ajánlanék. Csak az özvegyek értenek ahoz igazán, hogy mint kell megkínozni az udvarlókat. -- Értem, hogy hova czéloz, de engedek. Tehát özvegyasszony. — Szőke, valamivel nagyobb a közápkalmával meg is találtatott. A gyilkosság után néhány perezre egy kocsi érkezett arra s a bennülök meglátván a csendőrkalapot az uton, gyufát gyújtottak s a csendőrt hamarosan meglátták a kukoriczában. Azt hitték, hogy alszik s fejébe nyomták a kalapot. Alig haladtak azonban 200 lépésre, midőn Gyulai ő u tánuk is tett egy lövést, de nem tálált; sőt még ezután is kiröpített néhány eszeveszett lövést. E lövésekre többen előjöttek a községből s midőn Gyulait a lövések oka felől kérdezték, ő azt felelte, hogy rablók vannak itt s járőrtársát is lelőtték már. Erre a hullát is megmutatta,azok azt a községbe vitték és Gyulai követte őket. A vizsgálat megkezdetvén, Gyulai eleinte tagadta tettét, de midőn a bonczolásnál a csalhatatlan bizonyíték, a Kr op ats ch ek-lö vedé k a j obb karban találtatott sa további tagadás czéltalan s ág át maga is belátta, ekkor töredelmesen beismerte a gyilkosság elkövetését, de azon magyarázattal, hogy ezt a védelem kényszerűsége folytán tette, mert különben ő lövetett volna agyon. Ezen állítása természetesen minden valószínűséget nélkülöz, különösen azért is, mert a gyilkos a gyanú elhárítása s a vizsgálat félrevezetése czéljából, a holt csendőrtől a fegyvert elvéve, abból egymásután két lövést tett. Egyébként a gyilkos csendőr bajtársaival folyton hadi lábon állt, senkivel össze nem férhető konok természetű ember volt s utóbb sok panasz jött rá önkényes kimaradás s a kötelességszerű engedelmesség megtagadása miatt. Minden kételyt kizár, hogy csendőrtársa iránt régebbi gyűlölettel viseltetett s egy megfeledkezett pillanatban kitöltötte aljas boszuját a brutális lelkületű egyén. Tetteórt bizonyára a legszigorúbb büntetést fogja reászabni a hadbíróság. — A vizsgálatról, a helyszínére küldött Tóth százados-hadbíró ós J a s s u c h főhadnagy részletes jelentést tettek a székesfejérvári kerületi parancsnoknak. E beterjesztett jegyzőkönyv C z e c z é n vétetett fel. TÖRVÉNYSZÉKI CSARNOK. — Halálitelet alól felmentve. Mult hó 30-án, a csornai vásár alkalmával, mult egy éve, hogy Pápához közel véres dráma folyt le. A garázdálkodó czigánybanda fölött szerdán hozott ítéletet a kir. kúria. Még élénk emlékezetben van az a szörnyű kegyetlenséggel magasnál . . . kecses magatartású, gyönyört! arcz ... huszonnyolez éves, de sokkal fiatalabbnak látszik. .. . — Hallgasson ... a dolognak legkönynyebb végét fogja meg.... Fényképez De hát a hős milyen? Nos? A szép asszony mélyen belenézett a kapitány szemei közé. A kapitány arcza erre egészen átvörösödött. — Jó lesz talán ... udvarlója — szólt remegő hangon — Kincses báró jó lesz. — Nem bánom — felelt az özvegy gúnyosan. — Választása tetszik. .. . .Önzéstelenségre mutat Máskor nem nagyon dicsérte a szegény bárót és most egyszerre regónyhó'snek választja. — Azért tettem, mert azt gondoltam, hogy megörül neki. ... Oh Ilka, hisz igaz, hogy nem közönyös a báró iránt. — Már miért volnék közönyös, mikor hősnek is beillik! Folytassa. Kapitány ur jól érti a dolgot! — A báró udvarol a szép özvegynek, de nem meri bevallani szerelmét. — Ohó, akkor rosszul ismeri a bárót... épen nem félénk. — Hiszen akkor világos a história . . . — Az ám, de aztán vége is volna. Igy nem megy. A szép özvegynek még meg kell gondolnia az esetet, hogy elmegy-e a báró-* hoz. — Miért ne hallgatná meg?