Pápai Hirlap – I. évfolyam – 1888.

1888-10-21 / 24. szám

Már minden korcsmából, kávéházból ki­kopott az emberségük, csak a „Kékmacska" főpinczérje tűrte még okét. Tisztelték is ben­ne a Maecenast és megfogadták, hogy nem élnek vissza a beléjük helyezett bizalommal, ami nem állt másból, mint a hivatalos kibi­czelésből. Itt drukkoltak reggeltől estig és estétől másnap reggelig, a füstös gázos pudikban egy rongyos hatosért, amit kegyelemképen kaptak a nyerőtől. Így multak el esztendők, mig egyszer csak jobbra fordult a két czimbora sorsa. Egy szép reggeleleu, amint a kávéházi sarokban Adoiárd ébred mély álmaiból, ör­vendve veszi észre, hogy egy gazdag kompá­nia a szomszéd asztalnál már javában nasiva­siz. Figyelmét azonban jobban lekötötte a fo­gason függő vadonatúj felöltő, amit azután Pumpfy Adoiárd ur „csupa szórakozottságból" a magáé helyett — elemelt. Ezzel egyelőre meg lett alapitva a sze­rencséjük. Magában véve a felöltő nem nagy nyereség volt számukra, de ha megsúgom, hogy abban egy piros bugyelláris is volt egy ropogós ezressel, akkor a helyzet sokkal vi­lágosabb lesz. Hiába keresték a titkos rendőrök más­nap Pumpfy Adolárdot és Sáutha Muki kebel barátját, meg nem találták volna őket még „pénzért" 1 sem. Megmosakodtak egy sugáruti borbélynál és egy szabó olyan elegáns ruhát csinált szá­mukra ötven forintért, mint annak a rendje. Beállítottak a legelső kávéházba és csakhamar az „első körökbeu" forgolódtak. Leültek a kártyaasztalhoz, s akik azelőtt egy­egy hatosért drukkoltak, most büszkén rakták az ötveneseket tányérjaik alá. Az első napon kedvezett nekik a szeren­cse és jól megszedték magukat. Rövid idő múlva annyira vitték az ügyet, hogy meghivatták magukat theaestélyre. Az estélyen előkelő társaság volt együtt. Tizenegy ó.'áig folyt a kártyázás. Eleinte a két czimboráuak itt is kedvezett a szerereu­cse, de csakhamar megfordult Fortuna szeke­rének rúdja és rohamosan kezdtek veszí­teni. Pumpfy Adoiárd legelőször lett schwarz. És mintha cs, k összebeszéltek volna, csakhamar eljátszotta szép játékait Sántha Muki is. Más közönséges ember a tömérdek vesz­teség után kétségbeesett volna, ők azonban koránsem törődtek vele, mert megnyugodtak a III. Egy hét múlva a Szalánczy-kastélyban is­mét nagy volt a sürgés forgás. Ott tartotta nász ünnepét a leglovagiasabb nagybátya s az ő szeretetre méltó felesége, elragadtatva játsz­va a kegyetleu és zsörtölődő nagynénét, egy­kori vőlegénye, a kijózanodott öcscsel szem­közt. Két lap egy lányka naplójából. — A „Pápai Hirlap" eredeti tárczája. — Október 6. Tegnap elkérte egy napra emlékkönyve­met, irni akarna bele, mondá. Bele egyeztem. Sokan irtak már bele, de kíváncsi egyikére sem voltam még oly mérvben, mint övére. Vájjon mit fog bele irni? Egész napon át azon töprenkedtem. Tanácsot? Azt ugyan ne irjon! Hogy emlé­kezzem reá? Fölösleges kérés. Azt hiszem ő áz egyedüli jó barátom az eddigiek közül, kit tán soh 1 sem feledek. Ő sem feledte szavát s a pontosságot, ma már meghozta emlékkönyvemet. Azt irja egy szép versben, hogy szeret, boldog, ha láthat s könyörög viszontsze­relemért. Szép, igen szép, de — mégis bosszant, miért nem levélben irta meg ezt, igy eltehet­közmondás igazságában: „ebül jött szerdék ebül vész eP*. De, hogy némileg mégis kárpótolva le­gyenek a veszteségért, mindenik azon gondol­kodott, hogy miképen lehetne „valamit* elemel­ni. Megkezdődött a theázás, mely alatt él­czezett az asztaltársaság. — Én mikor tavai Olaszországban vol­tam, kezdi a házigazda, aki nyert, — épen kánikula volt és oly tikkasztó hőség uralko­dott, hogy a tyúkok is főt tojást tojtak. Az alkalmat Pumpfy felhasználta és ügyesen elcsent egy ezüstkanalat. Sántha Muki észrevette és restelni kezd­le a dolgot, hogy ő még nem tudott ered­ményre jutni, de nem tehette, mert igen kö­rülfogták az asztaltársaság tagjai. Azonban eszméje támadt. Pompás viczcz, kezdi a beszédet, de te­gye valaki utánam ezt a büvészséget. És azzal felvesz egy olyan ezüstkaualat, mint a milyent Pumpfy Adoiárd eldugott ós igy szólt: — Nézzék uraim, itt ez az ezüstkanál! Egy, kettő, három, én a zsebembe dugom és a kanál átsétál kollegám, Pumpfy ur zsebé­be. Adoiárd elpirult és dühösen, szégyen­kedve kivette zsebéből a lopott kanalat. Ki­fogta az irigység. — Dejszen, nem eszel te abból, gou­dolta magában és felvett egy ugyau olyan ezüstkaualat s következőkép viszonzott: — Én nem találok abban semmi mes­terséget. Nézzék uraim. Egy, kettő, három; a kanalat zsebre teszem és visszasétál Sántha Muki zsebébe. Sántha Muki meg volt lőve. Kifogtak rajta. Harmadszor is produkálta volna ő a mutatványt, de érdektelenné vált. A társaság szétoszlott, Pumpíy Adolárd­uak megmaradt az ezüstkanál. Másnap a háziasszony észrevette a hi­ányt. Mindjárt a két czimborára gyanakodott, de nem volt elég okos aunak meghatározásá­ra, hogy — melyik lopta el? Szinészet. Szinészeiuk meg nem érdemelt részvét­lenség közepett folytatták a lefolyt héten mű­ködésüket. A bérlet nem sikerült úgy, miként az előző társulatoknál, holott miként már je­leztük is, Völgyi színtársulata törekvő tagok­ból áll s az eddig produkált előadások nívón állók valának. A bérletgyüjtéssel foglalkozó ném vagy elégethetném, de könyvemből csak uem tépek ki egy lapot? Persze, más alkalom soh' sem kínál­kozott neki velem ezt tudatni s nem bánja, ha irántami szerelmét bárki megtudja, ha el­olvassa emlékkönyvemet, mely mindig az asztalomon fekszik. De én bánom ! Nem kell azt másnak is tudni, elég ha én tudom. — Elteszem köny­vemet a kíváncsi szemek elől s többé senki­vel sem hagyok belé irni! Igen, igy jó lesz. Mily boldog vagyok! Van, ki nem csak szokásból susogja, úgy nekem, mint tán sok más lánynak, hogy s.ieret, imád, hanem nyíltan dicsekszik vele Írásban 1 Oly boldog vagyok, hogy szeretném ha ha körülöttem mindenki osztakodnék boldogsá­gomban ! * Október 12. Vissza térek hozzád kedves naplóm, oly boldog voltam, hogy rólad egészen megfeled­keztem, de most ismét a régi vagyok, a ti­ed. Mióta tudom, hogy 0 szeret, egészen megváltoztam persze irányában. Azelőtt ép oly közönyös volt előttem, mint bármelyik fiatal ember. A közönyt a legszívélyesebb ba­rátság váltotta fel. Soha sem kérdezte s per­sze nem is mondtam neki, hogy szeretem én titkár, Kun hegyi Miklós, ki udvarias és művelt modorával érintkezik a közönséggel, nem dúsan beirt bérlet ívvel számol be a tár­sulatnak. Ámde azért nem veszítjük el a re­ményt, hogy a részvétlenség rokonszenvvé vál­tozik s színészeink hagyományos vendégszere­tetben részesülve s pártfogást találva játszák végig a szezont. Áttérve a lefolyt előadásokra, a heti műsoron első izuen Szigligeti Ede „Aczigáuy* népszínművét találjuk. A kevésszámú közön­ség élvezettel hallgatta az előadást, melynek kezdetén az egész társulaton, bizonyos zavart­ság volt észrevehető. Nem tudjuk, hogy á kevésszámú közönség, avagy egyéb kulissza körülmény idézte azt elő, de visszatetszést szült a közönség körében. A szereplők ipar­kodtak élvezetes estét csinálni. S z a t h ln a r y Zsiga czigáuy szerepében szép alakítást nyúj­tott. Lelki fájdalmait hűen adta vissza mimi­kája. Az Ízetlen extempoiizálást szívesen elen­gedtük volna. V ö 1 g y i u é (Rózsi) nagyban előmozdította az előadás sikerét. Lengyel Gyuri 'szerepében hallatta élvezhető hangját, melyből ugyan sokat levont a uem egybevágó zenekíséret. Lengyelről elmondhatjuk, hogy ő a társulat egyik legtehetségesebb tagja, Kit népszínművekben, az operette hiányában, gyakran szeretnénk látni. Dobocsányi Már­ton paraszt gazdában jó alakot produkált. Tekintve, hogy a papucs kormány alatt levő szerepe elég komikumot nyújt, tapintatlanság volt tőle czirkuszi mókákkal rontani a drámai jeleneteket. A karzat szereti az alsó komiku­mot és nevet rajta, de aki a darab mozgató szereplőivel érez és halad, azt .figyelméből egészen kizökkenti a czirkuszi* bohóczra emlé­keztető földrezuhauás. Idegenszerű volt s rosz hatást keltett Szitái (Ferke) Ízetlen maszkirozásával. Olyan urasági hajdút még nem láttunk, aki ugy néz ki, mint a viaszbaüa. Kezdő színész lévén, jói teszi, ha maszkirozásnál kikéri a rendező ta­nácsát. Ligeti Vilma Évi szerepében jó volt, de énekében félénkség lakozott. Csütörtökön „Rang és mód" került a deszkára. Tarján Erzsébet a jó lelkű falusi asszony szerepét igazán remekül perszonifikálta. Min­den szava, minden mozdulata rokonszenves volt. Egész melegét szive vérének, szerepébe öntötte s ki is vívta magának az általauos tetszést. Nagyban felülmúlta vasárnapi sze­replését, mely alkalommal ,,Rébék asszony" szerepében — nem igen érezte magát otthoni­asnak. is őt s pedig úgy, mint egy itju, láuy elsó' szerelmével csak szeretni kepes, de ezt min­den mozdulatomból kivehette. Boldogok vol­tunk, valóban, ha csak láttuk is egymást. Ha egyedül voltunk nagy ritkán pár perezre, alig szóltunk egymáshoz, csak néztük egymást. Itt is bebizonyult az a régi mondás, hogy mikor legboldogabbak vagyunk, szó sem jön ajkuukra, de moholy jött, legtöbbuyire - a „farkas szem" nézés után elnevettük magun­kat s vagy éu mondtam „maga nagy gyerek", vagy ő nevezett „kis bohónak*. De valóban azok is voltunk. Ha társaságban együtt voltunk a leg­közönségesebb thémánál oly kétértelmű kér­déseket s feleleteket adtunk egymásnak,. mely­ből boldogságunkat, vallomást, féltést, buzdí­tást senki sem vélt volna kivenni, de mi megértettük egymást, szerettünk, hittünk. s mással nem is igen törődtünk, más nem lé­tezett boldogságunkon kivül a világon. Azt mondják, a szerelem vak, azonbau fájdalom, a tudomáuy a mai világban már oly tökélyre vitte, hogy még a vakság is gyógyítható, ha a hályog eltávolittatik. Bárcsak örökre vak maradhattam .volna a szerelemben, de a hályognak le kellett hul­lani szemeimről. Egy napon Emmikét az én kedves barát­nőmet meglátogattam. Igen bizalmasan cse­vegtünk de bizalma annyira nem. terjedj hogy

Next

/
Thumbnails
Contents