Pápai Hirlap – I. évfolyam – 1888.

1888-09-16 / 19. szám

Pápa 1888. I. évfolyam, 10-iU s/11111. Vasárnap, szeptember 16 Szerkesztési iroda : l'ápa, Közép-utcza !)1. sz. 11. > v; í a lap szellemi részé: ilVtő niiitdeii köz lemén}' intézendő. Kézi átok vissza nem adatnak Előfizetési árak: Egész évre . . 6 írt - kr. Félévre . . . 3 „ — r Negvedévre . . 1 „ 50 _ Egyes szám ára I •"> kr. Kiadóhivatal : Pápa. Közép-utc/a 91. sz. hová az ej ("fizetések és a lap zétküldésére voi.atkozó fclszó1 amlások intézőndí>k. Megjelen minden vasárnap. A megyei ünnepségek után. I Pápa, szept. 15. A pezsgők durrogása elhangzott a veszprémi püspöki palotában, a devecseri népünnepség muzsikaszava is kihalt. Minden ugy van, mint régen volt: csendben, egyszerű monotonságában. líanem ha figvelemmel visszatekintünk a lezajlott ünnepségek után, önkénytelenül gondolkodóba esünk a történtek felett. Pedig a pezsgőpalaczkok üressége mellett kevesen szoktak a lemult, szép napokról gondolkodni. A veszprémi egyházmegye a komor gyászt kedélyes vidámsággal cserélte tel, egy világiasan gondolkodó, a kultúrának és társadalomnak áldozó főpap foglalta el püspöki székét. Egy élte delén levő ember, akit igazán megillet e kifejezés, teljes nemes értelmében véve. Látnoki jóslattal, ifjusága hevével beszélt, szemeiből látszott az öröm, a jövőbe vetett remény, és hit. Ez egy igazi ember beszéde volt. Sokáig, emberöltőn keresztül hangzani fog az a világias szózat, mely a minap a veszprémi szószékről röppent a lelkipásztorokhoz. Szivből jött szavak ezek, minden „PÁPAI HIRLAP" TARCZAJA. Azok az ingatag poéták. Azok az ingatag poéták ! Biz azok furcsa emberek. Sok Szenvedély, álom, rajongás Fér küzködő szivükbe' meg. Mindez dicső s te is galambom Szeretted annak idején A szenvedélyt, álmot, rajongást; Hanem csak ugy, ha •• költemény. Reviczky Gyula. Dal. Kedves leány, ugy-e azt képzeled, A sziv, ha f.ij, valóban megreped, Mint egy pohár, mely még kezünkben ép, S lia földre ejtjük, már csupán cserép ! Ne hidd! A sziv oly könyen nem törik, S eltörve, mint épen, verése vig. Borral, má flórral tölti szerelem, S hogy már oda — nem tudja maga sem !... Bartók Lajos. Féltékenység. — A „Pápai Hirlap" eredeti tárczája. — Irta: Hevesi József. A nagy brit költő hatalmas alkotását, a velenczei mór megrázó tragikumát néztük végig a nemzeti színházban. | mondat szententia, mely közvetlenségével taláL), jellemző és szívhez szóló. Igy még nem beszélt püspök magyarhonban, ilyen világiasan még nem gondolkodtak abban az ősi püspöki palotában. Az a sok szép üdvözlet, a múltban gyakorolt nemes tetteinek csekély elismerése volt. Mert, aki ugy gondolkodik és érez, miként Hornig báró, az önérzettel kormányozza azt a szeg-énV, elíirvnlt egyházmegyét, melynek olyan jól fog esni egy kis boldogulás. Hornig báró kezébe tették le ez óhajukat s nekünk erős meggyőződésünk, hogy nem fognak csalódni. Lceliet, hogy a bíboros székben nagyon furcsán tetszik ez a hang. De hát azt nem lehet rosz néven venni. Nem szoktak ott e hangot. nem hallO • 7 ják soha, mert nem szeretik hallani. Mig itt az egyikre hazafiságot akarnak diktálni, agyonbeszélik, hogy nincs nálánál kitűnőbb hazafi, addig a másikról hallgatnak, de az a másik beszél, világosan látnoki ihlettséggel, bámulatra ragadva a lelkeket, a hazafias szellemet. Es midőn az egyházmegye még ünnepet iil a székvárosban, ugyanakAz előadás kitűnő volt s Öthello szenvedélyes kitörései, Dezdemona szerelmének, bánatának zengő szózata és Jado daemoni kaczagása sokáig, sokáig a lelkünkben csengtek. Igazi shakespeari hangulattal távoztunk a színházból és mikor a szomszédos étteremben egy sarokasztal mellett helyet foglaltunk, még mindig nem tudtunk kibontakozni abból a borongásból, melybe a tragikum fensége lelkünket ringatta. Hárman voltunk. Egy miniszteri titkár, egy ismert ügyvéd és én. Az ügyvéd volt köztünk legkevésbbé szentimentális és egy pohár sört rendelt. Én követtem példáját. Az étlap prózája aztán csakhamar lecsalt bennünket a magasabb régiókbó

1 ; csak a titkár ereszkedett le lassan a schakespeari magaslatból. Szórakozottan forgatta kezében a konyha hivatalos orgánumát és félhalkan, mintegy álmodozva dörmögte fogai között: „Oh őrizd a féltéstől szivedet Zöldszemü szörny az, mely játékot üz A vérrel, a melylyel táplálkozik — Tehát egy véres heafsteaket ennek az urnák 1 szólt az ügyvéd az utolsó verssorra czélozva és nagyot húzott sörös poharából. Mindketten felkaczagtunk és Shakespeare szellemének varázsa meg volt törve. Hanem azért vacsorakozben mégis csak Othello dominált és a giardinetto diói között Hirdetések és nyiltter&k a kiadóhivatalban - vétetnek fel. Kgv petit-sor (i kr. Nyi.tt£r petitsora 20 kr. Kincstári iileték külön 30 kr. kor Devecser városa is ünnepi szint ölt magára és keblére szoritja a legnépszerűbb magyar embert: József főherczeget. Szép két megyei ünnepség volt ez. Jelen voltunk mindkettőn, közvei len szemlélői voltunk a lelkesedésnek, mely diadalát ülte mind a két he-' lyen. Egyszerű, de magában véve is fontos erkölcsi tanúságot vontunk le az ünnepségekből. Hogy még a mi vármegyénk 1 árkosaiból nem aludt ki a szép, nemes és igaz iránti lelkesedés szikrája, hogy az anyagi gondok küzdelemteljes Saharáján pompásan feltalálják és élvezik lelkesedéssel az enyhülést nyujto oázt. A mi p o 1 gár s águnk m é g tud lelkesülni ! Es ez elnyomott, viszonyaink között örvendetesen konstatálható körül 111 ény. Mert ez tartja fenn a szivet az ezernyi küzdelmek közepette, ez ad erős tár ad almai n k b a n. Ne hagyjuk kialudni ezt a szikrát soha, mert még szükségünk lesz reá. Legyünk tisztában önmagunkkal, lelkiismeretünkkel, mert nem tudhatjuk, hogy mit rejt a jövő. csak egy akadt., melyet sehogy sem tudtunk feltörni: a féltékenység! Kemény dió! Vájjon mi hát az a „zöldszemü szörnyeteg?" II. — A szerelem láza! — próbálgatá megfejteni a regényes hajlamú miniszteri titkár. Én Shakespearet idéztem: „ — — Szörny, mely önmagától Fogantatik, mely önmagát szüli." Az ügyvéd litymálva intett kezével: — Eh, frázis ! — A hiúság paroxi ralisa, az önzés, az önimádás netovábbja. Meg vagy győződve róla, hogy egy nő szeret: ez hizeleg hiúságodnak; rájösz, hogy ie szerelem megszűnt: hiúságod, önszereteted meg van bántva, föllázadsz, féltékeny vagy. — Es mi adja kezembe a fegyvert, hogv öljek? Nem csalódott szerelmem? vetém ellen.. — Nem bizony! Csak megbántott • hiúságod; — szólt az ügyvéd. A szerelem nem gyilkol, hanem megbocsát. — De hát vájjon miféle hiúság vezérelhette a rút, fekete Othellót, hogy Desdemouát megölje? — kérdezem hitetlenül. — Ugyan, ugyan! — rázta fejét az üg"éd. — Hát nem hiúság szól-e a mór minden kitöréséből ? Vájjon miért fojtja meg Desdemonát? Talán meggyőződött hütlenséMai számunk 8 oldalra terjed,