Pápai Hirlap – I. évfolyam – 1888.

1888-09-02 / 17. szám

Oláh Paliék Chicagóban. — Eredeti tudósítás. — Oláb Pali pápai zenekara a legjobb körülmények közt él Chicagóban. Csak nemrég közöltünk egy érdekes levelet a zenekar vezetőjének tollából; a héten már ujabb levelet vettünk. Érdekelni fogja olvasóinkat, mert a uagy világvárosnak benyomásait tükrözi vissza egyszerűségben. Legjobban mutatja az alábbi levél, hogy milyen meglepő a mieinkre a nagy világváros. Maga a levél szórói-szóra igy hangzik: Chicagó, augusztus 16. Tekintetes Szerkesztőség! E hó 2-án kaptam becses lapjukat, nem tudom e szívességet kinek köszönhetem, mert többen Ígérték nekem még otthon, hogy fognak hazulról hírlapot küldeni, de akárki küldte, fogadja érte a legmélyebb köszönetünket, mert egész zenetársulatunknak nagy örömet szerzett vele. Még azon a napon a „Concert" után körülültek és én elejétől végéig mindent elolvastam nekik, még az anoncokat is. Igen jól esett mindnyájunknak a sok ismerős név, kik hirdetik üzletüket derék, életrevaló lapjukban. Igen köszönöm, hogy igénytelen, szegény levelemet közlésre méltónak találták. Ez a Chicagó egy roppant nagy, több mint egy milió lakossal bíró város, de roppant füstös, ugy, hogy ha az ember csak egy kissé akar tisztán megjelenni, kénytelen naponkint kétszer fehérneműt változtatni. Az a nagy füst pedig az, amit ez ország minden nagy városaitól irigyleni lehet, ez a füst a gazdagságának kútforrása, mert a sok gyártól, amelyek e városban vannak, a sok gőzhajótól és vasúttól, melyek mind a városon keresztül járnak vagy benn, erednek, bár nálunk csak negyedrésze volna meg e füstnek. Itt oly nagyszerű és drága épületek vannak, hogy a ki n3m látta, el sem hinné, többnyire 5—10 emeletes házak vaunak, óriási kőházak és tisza vasból, gyönyörűen elkészítve. De ezek nem palotáknak, hanem kereskedéseknek és gyáraknak vannak használva, azokban nem lakik senki, tulajdonosaik jó távol a várostól drága villákban laknak, és naponkint vagy vasúton vagy egy lovas fogaton jönnek üzletükbe. Itt ebben a városban olyan nagy a forgalom, hogy némelykor életveszélylyel jár az utcza egyik oldaláról a másikra átmenni. Poliszok vannak rendelve majd minden utcza sarkára a belvárosnak, kik a gyalog járókat megvédik a sok villanyos-vasut és egyéb járművek általi elgázoltatástól, mert azok paran— de Zsuzsi is köhög, miut a testvére. Aztán nekem másforma az ideálom. Ne szólj — a Burján Elek leánya. (Burján egy szegény szabómester volt, minden nagy és hasznos összeköttetések nélkül.) — Ott a

/kigyósarkon? kérdém. — Ott. Ágnes a kisebbik. Tudod? Az már igazán szép egy teremtés volt, deli, egészséges, üde barna szépség. Csupa élet. — Eleget szenvedtem, kedves Györgyöm, most már élni akarok. De ezt a szerencsétlen Zsuzsikát férjhez kell adnunk valakihez, mert különben . . . Biztatom. — Az a pap épen jó lesz. — Istenem, hogy mondjam meg, hogy az már megnősült. — Nekem is, de az egész Karácsoudy családnak nagy örömet szereznél, ha eltudnók szegény leányt trafikálui. Végre is nyilatkoznom kellett. — Barátom, Pál — — Nos, lelkem jó Györgyöm .... — Az a lelkész már megházasodott. — Mikor? kérdé, mintha ez a szó megmenthetné. — Karácsony szombatján. — Mikor szegény nőmet temettem? No csára a jármüvek megállanak és megvárják mig az embertömeg keresztül megy az utczán. Ezen várost itt Amerikában kert-városnak nevezik, és én ki most már másodszor vagyok benne, nem tudtam elgondolni, hogy mivel érdemli meg e város ez elnevezést. Á héten azután rájöttem. Van t. i. e városnak két parkja, egyiknek „Lincoln", a másiknak „Szant-Park" a neve. Először a „Lincoln" parkot néztem meg. Ott láttam, hogy csakugyan megérdemli e város ez elnevezést, mert ilyen kertészeti remekmunkát még nem láttam, pedig sok helyen voltam már Európában és itt Amerikában is. Sok szép tájat és parkokat láttam, de ilyen szőnyeg-kertészetet, oly sokféle szinvegyülékkel még nem láttam. Különösen az a tér, hol Schiller gyöuyörű érczszobra áll, nagyon meglepő, mesterséges dombjaival és nagyszerű ugrókutjaivaf egész paradicsomi látványt nyújt. Van itt nagyszerű állatsereglet, elkezdve a fehér patkánytól az elefántig, a legszebb példányokból." E kertben van Lincoln érczszobra és sok más szobor. Egy egész napot kellene rászánni, ha az ember mindent meg akarna benne nézni, a hűs sétányon az a sok elegánsan öltözött nép, a kocsiúton pedig ezer meg ezer equipage, nem olyauok ugyan mint Pesten vagy Bécsben lehet látni, a legnagyobb része egyfogatú hintó, de azért közbe két lovas drága fogatokat is lehet látni. Csak ugy hemzseg itt a sok nép, pedig vasárnap délelőtt voltara künn, este, ugy mondják, még élénkebb. Vau benne nagy tó, azon csóuakáznak, a gyermekekről szintén van gondoskodva, vannak hintáik, gimnastikáló és lapdázó helyük. Akármerre néz az ember, csak jólétet lehet látni. A városban ritka utcza, hol egy-két uj ház ne épülne, és milyen drága házak, mindegyik más formára s egyik szebb és drágább a másiknál. De nem untatom a tek. szerkesztőséget tovább levelemmel, pedig oly 4sokat és ránk nézve meglepő dolgokat lehet itt látni, hogy ezek leírására én gyenge és képtelen vagyok. Mi hála Istennek mindnyájan egészségesek vívunk, mit önöknek is szívből kívánunk; igen A érezzük magunkat itt, igen szeretnek bennünket, semmiben szükséget nem szenvedünk, most fogjuk 8-ik hetiíizetésünket kikapni és eddig zeuetársulatunk többet 1200 írtnál küldött haza városunkba. Hát nem szép-e ez? Az a pénz, amit mi itt keresünk, mind Pápára fog menni és ott lesz elköltve. Most kérdejó; erről a találkozásról lelkem Györgyöm senkinek is egy szót se. S bár szegény Pál minden vörös bort leszorított, mégis oly halványan ment el! E jelenet után egy gazdatiszt, majd egy vasutista kezdett sűrűbben járni ebédekre Pál barátomhoz. Végre egy uj tanártársunk akadt lépre. 0 lett a kedvencz mindig és mindenütt, Pálnál, az igazgazgatóuál és rokonaiknál. Egyszer ez az ifjú ember betoppaut hozzám mérgesen. — Minek beszélte ön kolléga ur, hogy én szeretem Zsuzsi kisasszonyt Hámosi Pálnak? — Én, barátom, soha! — De hát akkor . . . mégis különös! képzelje, tegnap este egy nagy, igazgatói disz és családi vacsora után — karon fog Pál ur, s kijelenti, hogy engem haza fog kísérni. Minek kisérne? mondám. Ne kísérjen. — De elkísérem. — Nem hagyom. De jött velem, és karonfogott, mintha részeg lennék. Az utcza sarkon mondám: menjen vissza. Nem ment. — De menjen. És majd ökölre mentünk éjfélkor az Ősz utczán, a &arkon. Nem rázhattam le magamról. Jött velem. A stáczió utczán kipakkol. — Kedves öcsém — szorongat, simogat. Mi téged szeretünk. zem, nem tesziink-e mi azáltal városunknak jó szolgálatot, hogy még Amerikából is küldünk oda pénzt, még pedig reménylhetőleg rövid idő alatt jókora összeget. Midőn mág egyszer meukö-z nöm zenetársulatunk nevében a lap megküldését, kiyánok mindnyájoknak jó egészséget és kitartást, és magamat továbbra is becses emlékébe ajánlva, maradok kiváló tisztelettel Bódai Zsigmond. Püspöki beiktatás Veszprémben. — Saját tudósítónktól. — Vmprém, szept. 1. Báró Hornig Károly fölszentelése ós beiktatása fényes ünnepélyességek közt megy végbe e hó 8-án Veszprémben. Az uj püspök szeptember hó 5-én érkezik székvárosába, de — mint Veszprémmegye alispánját értesítette — megérkezését még nem kívánja hivatalos bevonulásuak tekinteni. Ebből az okból szeptember hó 5-én nem lesz hivatalos fogadtatás. Báró Hornig csak szeptember 7-én tartja meg ünnepélyes bevonulását uj székvárosába, midőn a fölszentelésére érkező prímást a pályaudvaron fogadja és ondége gyanánt püspöki rezidenciájába kiseii. Ekkor vonul ki fogadására Eszterházy Móricz gr. főispán vezetése alatt Veszprém vármegye 170 tagból álló fogadó bizottsága, melynek soraibau Véghely Dezső alispánon és Kolozsváry József megyei főjegyzőn kivüi ott lesznek a megye országgyűlési képviselői közül Ányos Tivadar, Bezerédj Viktor dr., Fenyvessy Ferencz dr., Kopácsy Árpád, Krisztinkovich Aladár, Láng Lajos és Matkovich Tivadar dr., továbbá a veszprémi káptalan több tagja, köztük Pribék fölsz. püspök, Jánosi Gusztáv, Magyar János stb., az Eszterházyak Nádasdyak, Festetichek és Fiáthok közül többen, Erdődy Ferencz gróf, Wallis Gyula gróf, Üchtritz Zsigmond báró, Tárkány Miklós bakonybéli és Supka Jeromos zirci apát. A bevonulási ünnepélyességben részt vesz még Somogymegye küldöttsége Tallián Béla főispán vezetése alatt és Zalamegye küldöttsége is. Az idegen küldötttégek és bejelentett Köszönetet mondtam. — Te neked meg kell házasodnod. — Fogok is, — feleltem reá. — Ah, hát idáig vagyuuk? Szóltál már Zsuzsikával — — Mi czélból ? És újra elkezdett ölelgetni. Férfi vagy akkor ölel, ha részeg, vagy ha csalni akar. Amazt utálom, ezt ellököm. — Te megkapod a felső osztályokban a számtant — rendes tanárrá teszünk, szőlőt veszünk — mindent megteszünk. S beszélt még egy csomó bolondot, s végül kimondta, hogy számomra megkéri a Zsuzsika kezét. — Ez még is szemtelenség vagy együgyűség — vált el tőlem nagy boszankodással a fiatal tanár. Sajnáltam szegény jó Zsuzsika kisaszszouyt, ki csakugyan jó egy teremtés, szorgalmas, szerény, egyszerű. De most éppen a legközelebbi ünnepekén, hogy szünnapjaink voltak, s mi künn valánk, ki itt, ki ott falun; Pál barátom meghajolt a jé sors előtt ós megesküdött a nagykuttéri templomban Zsuzsikával. Tiszta szivemből kívánom, hogy a jó és szerencsés társulás e szövetségnél is hatályosan bebizonyitsá kellemes és hasznos voltát, és hogy Zsuzsika sokáig éljen — sokáig, so-