Pápai Hirlap – I. évfolyam – 1888.

1888-09-02 / 17. szám

vendégek elszállásáról Véghelyi alispán fölkérése folytán Veszprém városa gondoskodik Kovács Ignácz városi aljegyző által. -Az egyházmegye miuden részéből érkező papság elszállásolásáról a papság gondoskodott. A bevonulás minél díszesebbé tételére az eg) ház, a megye, a város és ennek lakossága fognak egymászal kezet. Lesz 3 pompás diadalkapu, melzek közül egyet (a városnak a vasút felőli végén) Veszprém városa, egyet (a főtéren) a vármegye, egyet pedig (a vár följáratánál) a káptalan állíttat. A prímással együttesen érkeznek Zalka győri és Hidassy szombathelyi püspökök egy-egy udvari papjuk kíséretében ós a prímással, valamint az installáczióra szintéL megérkező Széchenyi Pál gr. földmivelés-, ipar- és kereskedelmi iniuiszterrel együtt a püspök vendégei lesznek. A következő napon, szeptember 8-án lesz az uj püspök felszentelése és beiktatása Símor herczegprimás és a két vendég püspök által. Az egyházi szertartás, mely reggeli 10 órakor veszi kezdetét a székesegyházban, hoszszautartó lesz, mert Simor prímás az uj püspököt — a rendes szokástól eltéroleg — nem Esztergomban, hanem ennek székvárosában szenteli püspökké. Az ünnepélyes beiktatásra csak a felszentelés végeztével fcg sor kerülni. Az uj püspök a székesegyházból palotájába vonul vissza, melynek három termében d. u. 2 órakor fényes ebédet ad. Minthogy azonban ebben a három teremben legfölebb 160 vendég számára van hely, valószínűleg szükséges lesz az ünnepélyre hivatalosak egy része számára a „Korona" vendéglő nagytermében teríttetni. Az átalakítási és ujitási munkálatok most folynak nagy sietséggel a püspöki rezidenciában. Az ünnepélyekhez szükséges előkészületek végett már megérkezett az uj püspök udvarmestere is. Rédey Gyula dr. püspöki titkár és irodavezető Budapestre utazott a püspökhöz, hogy referáljon a tett intézkedésekről és átvegye annak további utasításait. Oh a hűtlen!.... — Eredeti karczolat. — Egy helybeli előkelő úriemberrel történt az alábbi eset. Szoros baráti körben beszélte el titoktartás mellett. Mi sem mondjuk tovább, csak az olvasónak „titoktartás" czimén. Reméljük, a szó köztünk marad. K. ur beszélt: Mindenek előtt kiváltom, hogy nőmre féltékeny vagyok. Meg is jártam vele. Ugy tőrtént a dolog, hogy amint egyszer a kaszinóból mentem haza, midőn feleségem ajtója előtt mentem el, meg nem állhattam, hogy kissé a kulcslyukon be ne kandikáljak és kissé ne hallgatódzam. Amint bepillantottam, semmit sem láthattam, de azért annál többet hallottam. Ugyanis nőm halkan susogva mondá: — Kedvesem ... —- utánna lágy suso~ gás. Majd a guta ütött meg. Nőm, kit imádtam, kit ugy szerettem, hűtlen lett hozzám. Düh fogott el . . . Tovább haligatództam. Szerencsémre a folyosó, hová az ajtó nyílt

f sötét volt és arra most éppen senki sem íjárt. Mert bizony resteltem volna, ha valaki ' meglátott volna agy, amint lehajolva odatartottam fülemet a. kulcslyukhoz. HaÜgatództam, de nem hallottam semmit; már azt hittem az egész csak képzelődés, midőn hirtelen kaczaj hangzott fel a szobában. Ez is nőm volt, ez az ő dallamos kaczaja volt. . . Azt hittem megbódidok, csak lestem tovább, hogy majd végre a csábító is ad hangot, melyről fel fogom ismerni, de haszontalanul; mindig csak nőm hangját hallottam. Nem érthettem meg mit beszél, csak szakgatott szavakban annyit, hogy „kedvesem*, „édesem*. Szerettem volna berohanni a szobába, megölni a hűtlen nőt, a gaz csábitóval eggütt, de még egy ideig türtőztettem magam. Csak tovább hallgatództaru, ekkor ismét csak az előbbit hallottam. — Kedves . . . Kár . . . De most már nem állhattam tovább, berúgtam az ajtót, egész dühössen beugrottam s hangosan kiáltottam: — Hűtlen ! ... . Többet is akartam mondani

f de a szó torkomon akadt; majd a föld alá bújtam szégyenemben. Ugyanis ott ült nőcském a pamlagon és dédelgeté, beczézgeté —a kis „ Carro * ölebet, őt illette ama „kedves* jelző. Elképzelhető milyeneket kaczagott az én dühömön, mikor elmondtam neki, hogy „ Carro

u helyett valami „ Károly *-t véltem szobájában találni. * • |S Azóta nom, ha boszantani akar, csak „Károly*-t emliti. Ilyenkor oszt' erős fogadást teszek, hogy soha többé nem leszek féltékeny. ÁSZ Pik. A házasságról. Rudnyánszky Gyula csevegése. A házasság előtt a férfi mindent képes elhitetni, a nő pedig mindent képes elhinni. Ez legtöbb szerencsétlen házasság titka. Nem kérdezzük a nőtől: megosztja-e gondjainkat? hajlandó-e vigyázni, hogy a leves ne legyen elsózva ? van-e türelme homlokunkról letörölni a verítéket, s lecsókolni a bánatot? van-e akarata ingeink vasalására ügyelni? szivünket az élet rögös utján követni, .vigasztalni 9 szeretete bajaink közt is boldogítani? Mi csak azt kérdezzük a nőtől: van-e kedve élni gond nélkül, pazar szerelemben, mennyei kényelemben? És a szegény nő álmodik, behunyt szemekkel jön az Eldorádóba, az édenkertbe, a menyországba, s mikor szemét fölnyitja . . . . ott áll egy pár szűk szoba közepén s a férj a sodrófát kínálgatja neki. Igen! Miénk a vétek, a férfiaké. Elvakítjuk a nőt, hazudunk a nőnek. Mind rá szórjuk az égető napsugarat; harmatra, éjszakára nem gondolunk. A szerelem elhervad . . . A búzavirágokat lekaszálják . . A fütytyös pitypalatyot elűzik ... s marad a házasság puszta unalmas tarló. Mi voltunk a bűnösök. Nem akartuk tudni, hogy a szerelem prózája a legszebb költészet. Nem hittük, hogy a szerelemben legédesebb a valóság. „Világot* ígértünk, holott a nőnek „otthon" kell. És milyenek vagyunk a mézesnapok után ? Azt gondoljuk, hogy a férjnek minden szabad. Elfeledjük tisztelni a saját tűzhelyünket. Az a tévedés ringat el, hogy a férj több, mint a kedves. Megelégszünk azzal, hogy férje vagyunk a nőnek, nem iparkodunk szeretője maradni. Pedig a gyönge nő nem tud a szeretőről lemondaui. A szeretőről, aki házasságuk előtt figyelme száz meg száz apró jeleivel halmozta el; a szeretőről, aki udvarias volt, gondolatait leste, álmait teljesítette, s akaratát is ugy tüntette fel, hogy az a leányé. Mihelyt a szerető meghalt, a szerelem is haldoklik. Hiába ráztok fejet, ti bozontos férjek! Nekem van igazam. Mikor vőlegények voltatok: a gomblyukbaa ibolya, a zsebkendőben rózsaillat járta. Ujjatok sohasem volt tintás; mostátok a fogaitokat; a szakáit gondozta a fésű s nem tűrtétek, hogy az ebéd nyomait viselje. Gyöngéd, sima, szeretetreméltó minden vőlegény, s durva, szögletes, kiállhatatlan férj válik belőle. A nő nizeleg neki ? simogatja, kedvében jár? No bizony ! . . . kötelessége ! . . . Panaszkodik, ásit, vagy szenved titokban ? — Minek lett asszonnyá ! . . . nincs joga zúgolódni. . . Ilyenek a férjek és ilyenek a nők! Nem! nem! én nem riadok vissza s nem engedem a nőket bántani. A boldogtalanságnak félreértés az alapja. A férfi meggyőződése az, hogy a szerelem, (az a romáucos, édes szerelem!) megszűnik a házasságban. A nő pedig arról álmodik, hogy a szerelem rózsája legteljesebb a házasságban. A férfi vádol, a nő csalódik. De én nem hagyom a nőket! A nők virágok . . . Ami jóság, ami édes, ami hűség, ami szép . . . annak csak egy neve van: a nő ! — Mily vakmerő ábránd! — Nem! nem! Ez valóság . . . — Nem ismered — a nőket. — Elég, ha egyet ismerek. Ismerem az én kis árvámat, aki hozzám jön, hogy velem együtt küzdjön, sirjon és örüljön. Az élet neki csupa szenvedés volt eddig — boldogság nélkül. A szenvedéstől én sem óvhattam meg teljesen ... de boldogságot adok neki. — S mit szól hozzá ő ? — Ő csak azt kívánja, hogy legyünk mindig egyedül — ketten. — S te megfogadtad, hogy ugy lesz? — Igen! — Egy esztendő múlva, tudom, nem beszélsz így . . . — Bizony nem. — Lám ! . . . — Mert bizony, akkor aligha leszünk — ketten. Felhívás előfizetésre. Szeptember — deczember négy hóra két írttal uj előfizetést nyitunk hírlapunkra. Akik eddig figyelemmel kisérték hírlapunkat, nem vonhatják meg tőlünk a kiérdemelt méltánylást, melyet megszolgálni lesz jövőben is főtörekvésünk. Hírlapunk a megyei sajtó között fővárosi laptársaink nyilatkozata szerint a legélénkebben szerkesztett hirlap, mely az igazság utján halad. Ve zerezik keink mindig helyi érdeküek és argumentumaikkal meggyőzők, annak igaz hangját mindenkor ineghalgatják az intéző körök s teljesitik is óhaját, miként ezt egy esetben már elértük, midőn hirlapuhK felszólításaira a közönség a végrekajtok további üzelmei alól felmentetett, A rom. kath. és zsidó hit-