Pápai Hirlap – I. évfolyam – 1888.

1888-09-02 / 17. szám

Előfizetési árak: Egész évre . . 6 írt - kr. Félévre ... 3 „ — „ Negyedévre . .1 „ 50 „ Egyes szára ára 15 kr. Kiadóhivatal: Pápa, Közép-utcza 91, sz. hová az előfizetések és a lap zétküldésére vonatkozó felszólamlások intézendők. Megjelen minden vasárnap. Szerkesztési iroda: l'ápa, Köze'p-utcza 91. sz. hová a lap szellemi részét il'ető minden kö-zlemény intézendő, iv'jziratok vissza nem adatnak Hirdetések és uyiltterek a kiadóhivatalban vétetnek, fel. Egy petit-sor ti kr. Nyiittér petitsora 20 kr. Kincstári illeték külön 30 kr. B. Hornig Károly. Pápa, szept, 1. A veszprémi székesegyház harangjai ünnepélyesen kondulnak meg a napákban. Üdvözlik az egyházmegye főpapját, az uj püspököt, Hornig Károly báró személyében. Akit legfelsőbb helyen e magas állásra kiszemeltek, egyike a nemesek legnemessebbikének, egyike ama kitűnő tértiaknak, aki hivatása fenségességét eddigi működésében is megértette és felfogta egész valójában. Tetterős, fiatal főpapot nyer Hornig Károly báró személyében a veszprémi egyházmegye. A nemes főpap kiérdemelte a méltó állást, az egyházmegye pedig szükségelte a tetterős, nemesen érző, és világiasan gondolkodó főpapot. Mert az egyházmegye corrumpált viszonyait csakis olyan férfiú képes régi fényére, magaslatára visszaemelni, mint Hornig báró. Sokat vár tőle az egyházmegye és a világi polgárság egyaránt. Nagy munka vár reá, sok szép reményt fűznek működéséhez, mely eddigi működése után következtetve, áldásthozó lesz az egyházmegyére. Üdvözöljük őt mi is bevonulása alkalmával, őszinte, tiszta szivből. Teljesítse a hozzáfűzött reményeket kitartással, dicsőséggel és megáldja őt az Isten. Hozzon boldogságot uralkodása a megyére, legyen vigasztalója az árváknak és szűkölködőknek, árassza el az őt tisztelő hiveket szeretetének jótékony melegével. Éljen soká az egyházmegye és polgárságunk diszére, dicsőségére! Közel egy éve, hogy a veszprémi Sión hegyről gyászlobogó leng az elárvult papság s ker. hivő sereg felé. A gyász a tavasz ihletével, a királyi kegy áldásos melegével letűnt s helyét mosolygó öröm váltá fel tele élettel, tele remény nyel. 89-ikszer történik a keresztény hivősereg uj örömérzetének nyilvánulása, mert a legmagyarabb püspöki széket 88-szor érinté a halál szele, boritá be a gyászfátyol. Nagy elmék, nemes szivek birtokosai tündököltek 1009 óta a veszprémi Sión őreként, most is hogyne dobogna melengető édes örömben szivünk, midőn a megvalósulást előzőleg báró Hornig Károly jellemét, lelki fenköltség, szivjóság, nagy tudomány. törhetlen munkaszeretet, áldásos jóté

L konyság és hazaszeretettel párosul mély vallásosság tündöklő csillagai ragyogtatták. Herczegprimásunk vette észre a ritka jellem csillámait, midőn a vaticani zsinatra menetelekor kiséretébe meghivta, hogy az „Örök város"-ban, a keresztény világ szivében tápot nyerjen lelki vágyainak teljesitésére, hogy az apostoli fejedelmek sirja fölött erősbödjék ösztöne, törekvése, hite s herczegprimásunk nem csalódott. A fiatal tudort egymásután gyorsan éré a méltó kitüntetés. A vaticani szent zsinatról haza jőve, csakhamar Samassa mostani egri érseknek cultusminiszteri osztálytanácsossá töitént kinevezése által megürült az egyetem liittani karán a bíblicus tanszék s erre O Felsége az eddigi helyettes tanárt, báró Hornigot nevezte ki. 1872-ben a „Religio" egyházi és irodalmi folyóirat szerkesztésének átvételére szólította fel a Prímás, leiratában következőleg szólván : „Nem tehetem, hogy Méltóságodra ne forditsam szemeimet, kiben egy jó szerkesztő minden tulajdonát látom. " — Kezébe vévén a szerkesztői tollat s „PAPAI HÍRLAP" TAKCZAJA. Az első i. A kedves órák szép emléke Maradjon csak egy bűvös álom, Ne jöjjön szél, mely szerte űzze, Maradjon himpor szép virágon. Az édes titkot, hogy szeretlek, Ne is sejdítse senki sem, Az első csók, e szent pecsét Megőrzi lelkem mélyiben. 11. Az első csók, az első csók Betölti most is lelkemet ; A menny varázsa, üdvössége Édesb, kábitóbb nem lehet. Az első csók, az első csók Utolsó is marad talán .... Keménytelenség éjszakája Boldogságomnak hajnalán! Laufer Lajos. Hámosi ur mátkáját árulja. függ! — A „Pápai Hirlap" eredeti.tárczája. — f Kajz. Irta: Tolnai Lajos. Óh, minden a szerencsés társulástól Nem tudom, ez a szép mondás a nagy Eötvös remek gondolataiból van e kicsenve, vagy talán a G

yulai Pál Romhányiából, anynyi igaz, hogy Hámosi Pál, igen tisztelt tanár-társam, régebben is a mikor még a halhatatlan Romhányit csak nagyon beavatottak olvashatták, szoros pecsétje alatt, kéziratban — el-elmondogatta, hol kevélyesebben, hol alázatosabban; azonbau, hogy a feleségét karácson szombatján eltakaritotta, — most már siirübben lehet hallani a derék ember ajkáról. — Barátom, minden a szerencsés társulástól függ. Igen is, — fordult felém -— hiszed-e azt György? Nem mertem határozottan felelni erre a fogas kérdésre már csak azért sem, mivel mai na|) mások sem igen felelgetnek semmire is azonnal, de azt észrevettem, hogy Pál barátom valamely fölötte fontos tételt csomózgat a lelke mélyében, és hogy igen jól tenném, ha azt az életbevágó tételt én magam törekedném egy fellépéssel kibontani. A mivel lehetett — mint most a semmiből fölemelkedett diplomaták mondják : csekélységem, tehát tulajdon csekélységem szorgalmatosan kínálgatta egvgyel-mással, szivarral, szilvóriummal, mikor e hatalmas mondás megindult, borocskával is, hanem tovább nem mentem. (3 is lassan tudta elhatározni, hogy fejszével a kemény fába csapjon, hanem hát a körülmények kényszerítő hatása alatt kellett tennie, mert máskép nem is ^tehetett volna: odacsapott. Maga is megrendült a nagy suhintás alatt. Rám nézett sárgásbarna czigány-arczával, husz-huszonöt szálbó

l álló fekete bajuszát mozgatta — és a mellett bátorságot akai^ belém lehelni. — Zsuzs . . . adj csak egy szál gyufát. Adtam. Szuszogott, szipákolt mint a beteg galamb. Oh, hogy égett az arcza, mivel hogy némely ember e felvilágosult század utolsó felében is szemérmetes. Egy erőset harákolt, s miután akadályozott lélekzetén jócskán könnyített — még nyájasabb mosolylyal tekintett rám. Gyöngéden a vállamra tette kezét, s utalt azokra a szép uapokra, melyeket mi együtt töltöttünk el, hol itt, hol ott. Azt hittem ma egész estvén a szép és boldog visszaemlékezésnek fogunk élni — és másra nem térünk át. Zsuz it még egy kicsit hagyta is pihenni. — Óh, barátom, György, minden a szerencsés társulástól függ — fogott újból föltételéhez. — Attól — szóltam, nem állhatván meg, hogy végre én is ki ne fejezzem e gyakorlati igazság iránti teljes elismerésemet. — Tehát igazat adsz ? — ragadta meg kezemet. — Minden esetre. — Belátod, hogy a szerencsés társulás mily nagy^ fontosságú ? — Én be. — Minden viszonyok között? — Igen. — Barátságban, összeköttetésekben ós . .. Még most is, félt kimondani. — Igen, Pál. Mai számunk 8 oldalra terjed,