Pápai Hírlap – XXXIX. évfolyam – 1942.
1942-08-08 / 32. szám
Sporthírek. Közöljük, hogy a MLSz visszaadta a Kinizsinek a Hajmáskér ellen kivívott győzelem két pontját, amit eléggé furcsán vettek el annak idején a Kinizsitől. Kijött az igazság, mondják a Kinizsiben. A bajnoki évad rövidesen megkezdődik. Az első osztályban három csoport lesz. Kinizsi, Perutz II. a szombathelyi csoportban fogja rugdalni a labdát, társcsapatok lesznek Haladás II., Kőszeg, SzFC II., CVSE, Selyemipar, Sotex, SVSE II, Sárvár, MOVE ZSE. Az első bajnoki mérkőzés szeptember 6-án, Pápán kerül sorra Perutz SC— Érsekújvár. A többi sorsolást jövő heti számunkban közöljük. Két igazi sportember. Perutz diadalmas bajnoki szezonja után rövid beszámolónkban ismertettük a csapat sikereinek titkát. Hogy a csapat bejutott a NBB-be, áz nem csupán a pillanatnyi sikereknek tudható be, hanem vissza kell vezetnünk azt olyan időkre, amikor két ember; Bácsi Sándor volt intéző és Vámos Ernő edző vezették a győzelmek sorozatában a szebb reményekre jogosult Perutzot. Ez a két ember vetette meg Perutz sikerének alapjait azokban az időkben, amikor nehéz volt a szellemi irányítás. Bácsi Sándor intéző emlékét ragyogó betűkkel jegyzik fel a helyi soportkrónikában. — Vámos edző az ő megszokott vonalvezetésével szakértelemmel vezette a csapatot azon a megkezdett úton, mely dicső sikerekhez vezetett. — Ennek a két embernek fáradtságot nem ismerő nagy munkája mellett csak úgy egyszerűen nem szabad elmennünk, hanem nyilvánosan is le kell irántuk rónunk elismerésünket, amiért a Perutzot rentábilis alapokra fektették. Sezlont, rekamiét, paplanokat csak a készítőtől! Heimlich Sándor kárpitos és paplankészítő Pápa, Deák Ferenoutca 9. (Corso=mozival szemben.) Kitűnő márkájú és jó állapotban levő rövid zongora el adó. Cim a kiadóhivatalban. FILMSZÍNHÁZ Augusztus 10-11. Hétfő-kedd. Nagysikerű magyar filmvígjáték 300.000 pengő az utcain Főszereplők: Bárczy Kató, Uray Tivadar, Kabos Gyula, Vizváry Mariska, Ádám Klári, Greguss Zoltán. Augusztus 13—14. Csütörtök—péntek. Indiánok, cowboyok, vonatrablók ÖJcölfog Főszerepben: Waliace Beery, Augusztus 15—16. Szombat—vasárnap. Pünkösti Andor megható és emberi története filmen Elkésett levél Szörényi Éva és Uray Tivadar brilliáns alakításában. Előadások kezdete: Hétköznap V27— B/49; ünnep- és vasárnap 4— 1/a7— 8/49. — Jegyelővétel naponta 11—1 és 1 órával Az előadás kezdete előtt. Telefon: 11-33 Mindenféle ASZTALOS ÁRUT, OLCSÓN A LEGJOBB KIVITELBEN VÁSÁROLHAT PEIDL LAJOS épület* és mfibutorüzemnél. Bútorokból állandóan nagy raktár! Famegmunkálás! Hajópadló-készítés! Pápa, Bástya-utca 24. — Fizetési kedvezmény! Jókarban levő keresek megvételre, A zongora leírásával ellátott árajánlatok a Pápai Hirlap kiadóhivatalába intézendők. Fordson-í ralcíor 745.249. sorszámú, 20 HP Strand-szabályzóval, szíjtárcsával, utiráffal, világítással, új gyűrűzéssel jó állapotban, valódi Olivér kettős ekével, vagy anélkül. — Cim: Bérgazdaság, Magyargencs, Hertelendy-major. Vas megye. Pápa város hivatalos közleményei A csendőrség lóvásárlása. A m. kir. csendőrség pótlóavató bizottsága a pápai csendőrörs előtt folyó évi augusztus hó 10-én reggel 8 órakor pótlóvásárlást íart. Tekintetbe jöhetnak 4—7 éves életkorú, 164—168 cm. magas, hátas szolgálatra minden tekintetben aikalmas herélt, kivételesen kanca lovak. A burgonya szabad forgalma. A 7660/ 1941. M. E. sz. rendelet éneimében burgonyát termelőnek eladás céljából bármilyen távolságra szabad szállítani, csupán Budapest területén történő szállításnál kell a termelőnek szállítási engedély. A kenyérfejadag felemelése. Hivatalos helyről közlik, hogy aug. 3-tól kezdve a kenyérfejadag ismét napi 20 dkg., a havi kenyérliszt 4 kg. A pótjegyek és a finomliszt szelvényekre kiszolgáltatandó fejadag változatlan. A konyhakerti és virágmagvak forgalomba hozásával foglalkozóknak figyelmébe ajánljuk, hogy a forgalomba hozatal szabályozásáról szóló 148.100/1942. F. M. sz. rendelet a Belügyi Közlöny 1942. évi július 12-i számában is megjelent. X - :V ; • Hálanyilatkozat. Mindazoknak, akik szeretett drága jó férjem, fiam, illetve testvérem elhunyta alkalmából, részvétüknek bármi módon kifejezést adtak; a temetésen megjelentek, a ravatalra koszorút vagy virágot helyeztek, ez úton mondunk hálás köszönetet. Külön köszönetet mondunk a pápai cipésziparos szakosztálynak a koszorúért és a testületileg való megjelenésért; úgyszintén Pápakovácsi község lakosságának mély gyászunkban tanúsított jóleső részvétéért. Cserhegyi-család. Állami anyakönyvi kivonat. 1942 július 31—aug. 6-ig. Szüleltek: Hegyes Sándor m kir. honvéd fegyverszaki őrmester és Ollári Mária leánya: Mária, ref. — Vagenhoffer Béla napszámos és Tamás Mária leánya: Mária, rk. — Zsemlye Irén háztartási alkalmazott fia: István, rk. — Nágel Lajos napszámos és Gulyás Emma fia: Lajos, rk., — Gőcze József földmivelő és Borsos Irén leánya: Éva, ev. — Viczai Ferenc cipészsegéd és Turi Erzsébet fia: Péter, rk. — Beke Gellért szabósegéd és Bolla Mária fia : Gellért István, rk. — Győrfi Lajos m. kir. repülő-tizedes és Márkus Ilona leánya: Ilona, rk. — Horváth László lakatos és Csomasz Margit fia: Attila József László, rk. — Nagy Mária háztartásbeli fia: Sándor József, rk. — Végh József asztalossegéd és Nagy Irén leánya: Irén Erzsébet, rk. — Balázsy István kazánkovács-segéd és Szakács Anna fia: Antal József, rk. — Kolonics József napszámos és Talabér Mária fia: Sándor, rk. Házassáyot kötöttek: Bárdosi László szövőgyári munkás, rk. és Németh Anna szövőgyári munkásnő, rk. — Boros József m. kir. ejtőernyős honvéd, rk. és Pothaczki Anna fonógyári munkásnő, rk. — Stein Ernő talmudista, izr. és Rappoport Aranka, izr. — Dr. Németh István ügyvéd, rk. és Pomher Anna, rk. Meghaltak: Schimmel Cecilia, izr., 92 éves. — Özv. Botos Sándorné Csikós Terézia, ref., 58 éves. — Kósa Albert m. kir. ejtőernyős honvéd, rk., 23 éves. — Cserhegyi János cipész, rk., 41 éves. — Kreutz Mária Juliánná, rk„ 16 napos. — Mohacsek Béla, rk., 5 éves. Felelős kiadó: Sándor Pál. A kiadóhivatal vezetője: Nánik Pál. NEM DRÁGÁBB a fényképezés, mert KOVÁCS IMRE FOTO-OPTIKA a m a t ő r-laboratóriumában Ö. régi árakon dolgozzák ki felvételeit. 1 tekercs 6 X 9-es film előhívása inj 8 másolattal összesen: * J®^• Háromsz ofoás összkomfortos lakás Riadó. — Azonnal elfoglalható. Cim: a kiadóhivatalban. Hálók, ebédlők, kombinált szobák, konyhák nagy választékban Eorcsmárosoál Batthyányi,: Butorazem 23. Raktár: Széchenyit. 5. 2144/1942. sz. A győri kir. törvényszéktől A győri kir; törvényszék dr. Hegedűs István József kir. közjegyző helyettes által becsatolt címpéldányokat hitelesítés végett a kir. törvényszék elnökéhez átteszi, hitelesítés után egy példányt irattárba helyezni rendel, 1 — 1 példányt a győri, téti, mosonmagyaróvári és pápai kir. járásbíróságoknak, a győri és veszprémi kir. pénzügy igazgatóságnak, Veszprém vármegye és a Pápa megyei város árvaszékének, Pápa megyei város polgármesterének, Veszprém megye törvényhatóságának és a szombathelyi kir. közjegyzői kamarának megküldeni rendeli. Egyben elrendeli jelen végzésnek a Budapesti Közlönyben és a Pápai Hírlapban leendő egyszeri közzétételét azzal, hogy dr. Hegedűs István József kir. közjegyző helyettes működését 1942 július 1-én megkezdette. A közzététel kieszközlése végett a kir. törvényszék megfelelő számú végzéspéldányokat dr. Hegedűs István József kir. közjegyzőhelyettes részére kiadni rendel. Győr, 1942. évi július 25-én. A kiadmány hiteléül: Kapcsándy Éva shiv. tisztv. Dr. Róka Lajos sk~ kir. törvényszéki t. elnök, a kir. tszék elnöke h. K. A.I MOZGÓSZÍNHÁZ Augusztus 10-11. Hétfő—kedd. Víttorio De Sica és Alida Valii gyönyörű filmje ÖRÖK SZERELEM Irta: A. F. Prevost abbé. Zene: Puccini. Énekelnek: Gigli és Maria Caniglia. Augusztus 12—13. Szerda—csütörtök. Albert Matíersfock, Léni Marenbach, Georg Alexander remek vígjátéka Brigitta férjet fog Augusztus 15—16. Szombat—vasárnap. CSORTOS, SZELECZKY, URAY, MÁLY nagyszerű magyar vígjátéksikere Méltóságos kisasszony Szereplők még: Básthy Lajos, Fülöp Magda, Z. Molnár László Előadásuk kezdete: Hétköznapokon 7 és V*9. vasár- és ünnepnapokon ll*4,6 és Vaö órakor. — jegyelővétel délelőtt 11—l-ig. — Jegyrendelő telefonszám : 1088.