Pápai Hírlap – XXXVIII. évfolyam – 1941.

1941-11-08 / 45. szám

PAPAI HIRLAP •iimiiwaiim—•••• a gyülekezeti énekkar Kiss Árpád vezényletével karéneket adott elő értékes kidolgozással, kifogástalan előadásban. A nagy történet. És most belekapcsolódunk a templomépítésnek abba a vázlatos történetébe, amelyet Ölé Sándor lelkipásztor olvasott fel. Nem hagyhatjuk említés nélkül azokat az eseményeket, amelyek ezt a templomépítést megelőzték s amelyeknek első szálai a világháború (előtti időre nyúlnak vissza. Körülbelül egy (évtizeddel a világháború előtt csodálatos lendülettel moz;dult meg a pápai ref. egyház akkori érdemes lelkipásztorának, Kis Józsefnek Vezetése alatt, hogy nyilt téren felépítse új templomát. Az első sikerek csakhamar mutatkoztak is, mert megszerezték az új templom számára azt a teret, ahol az most tényleg fel is épült. M'eg volt tehát a hely, de hiányzott még az építkezéshez szükséges pénz. Kis József fáradhatatlan küzködése minden lehető futat megpróbált s a világháború megindulása idején jóformán elő is teremtette az építkezés költségeire szükséges összeget. De jött a világháború végén sötét lezuhanásunk, amelynek romjai úgy látszik végleg eltemették a pápai új református templom felépítését. Megsemmisült a templomépítési alap. A gyülekezzet és lelkésze a siralom völgyét járta. Összeomlott hát minden, meghalt hát minden remény? Nem lesz semm'i a régi tervekből, vágyakból? A reménységnek és bizakodásnak egy kis sugara világított arról a térrőlj amely várta a templomépítést. Kis József lelkében fellobogott a nagy akarás s a gyülekezet elcsüggedt lelkében is ott pislákolt valami tétovázó akarás, valahányszor ránézett a sok nehézséggel és nagy áldozattal megszerzett térre. S a halhatatlan emlékű lelkipásztor fiatalos hévvel szállt újra küzdelembe, s az 1920-as években fáradságot nem ismerve, önmagát nem kímélve járt-kelt, beszélt, gyűjtött, hogy gyülekezzete régi vágyát valóra váltsa. E csodálatos küzködés csak igen kis töredékét tudta összehozni a régi alapnak. A Szent küzdés közben egyszercsak lehanyatlott a ziászló a hűséges lelkipásztor kezéből, s Kis József valóban hősi halottja lett a! pápai református egyház templomépítési ügyének. Lesz-e, aki a lehanyatlott zászlót felemeli? Néhány évi vajúdás után új kezek emelik fel a zászlót! S dacára a nehézségeknek, akadályoknak, olyan gyors ütemben folyik a munka, hogy 1931-ben már megindul a templomépítés, s kezdetét veszi a templomépítés tíz nehéz esztendeje. Bár fedezetül szolgál Pápa m. város áldozatkészségéről tanúskodó 60.000 pengős segély, bár fedezetet nyújtottak a helybeli és vidéki gyülekezetek tagjainak felajánlásai, befizetései, egyesek adományai, a különböző további segélyek (bár az utolsó évek anyagi nehézségeinek áthidalásában jelentős szerepet játszott Antal iállamtitkár tevékenysége), mégis ennek a 10 esztendőnek vannak olyan pontjai, amelyek az anyagi erőforrások elapadásával fenyegettek, s komor tanakodásokkal teljesek. Sokszor volt úgy, hogy a vezetők tanácstalanul állottak az akadályok előtt, sokszor volt úgy, hogy a megállás érzése fojtogatta a lelkeket, de mindig akadtak csodatevő kezek, amelyek új erőforrások lehetőségeit nyitották meg. S egyszercsak felkerültek a csillagok a tornyok tetejére, egyszercsak megszólaltak a harangok, most pedig eljött a nagy alkalom: az új templom felszentelési ünnepélye. A felszentelési ünnepség végső szakasza. A nagy történet után felhangzik az örökszép zsoltár: »Légyen te kőfalaidban.. .«, majd a nagy magyar ének: a Himnusz csendül fel a hatalmas kupola alatt, s ennek elhangzása után kivonult az ünneplő közönség egy része a templomból. De ott maradt még egy h'atalmas nagy gyülekezet, amely lelki gyönyörűséggel éli át a következő szertartásokat. Keresztelés következik. Négy kis gyermek részesült a keresztség szertartásában és pedig: Varga Sándor (Varga László gimn. tanár és Mágócsy-Dietz Erzsébet fia), Kovács Sándor (Kovács Sándor ref. lelkész és Tömösközy Ilona fia), Molnár Benjámin Albert (Molnár Benjámin és Fliesbach Mária fia), Budaváry Margit Erzsébet (Budaváry Győző post. müsz. üzemgyak. és Körmendi Margit leánya). A szertartást Kiss Zoltán nvárádi lelkipásztor végezte, aki szolgálatával emelni, fokozni tudta a felszentelési ünnep erejét. Majd a másik szent szertartás: az úrvacsora következett, amelyet Győry Elemér egyházker. főjegyző végzett. Az úrvacsorai beszéd, amelyet Győry Elemér mondott, egy nagyszerű felhívás volt a gyülekezet tagjaihoz olyan életnek megbizonyítására és hordozására, amelyből diadalmas benső erők, értékek áradnak ki. A hivők nagy tömege járult az Űr asztalához, s hosszú idő telt el, amíg az úrvacsoraosztás befejeződött. Végül egy esketési szertartás volt, amelyet Szakái Ernő adászteveli lelkipásztor végzett, aki az új párhoz: — Király Károly és Somogyi | Mária — intézett lendületes beszédével még gazdagabbá tette a felszentelési ünnepély tartalmát. Az elbocsátó ének hangjai mellett vonult ki az új templomból a gyülekezet, amelynek egy része még sokáig ott gyönyörködött az új templom falai között. A közebéd. Délután két óra volt, amikor a felszentelési ünnepségek véget értek. Majd i/

23 órakor megkezdődött a főisk. köztartáson a közebéd, amelyen közel 300-an vettek részt, dr. Tóth Endre theol. professzor, közt. felüg'yelő irányította gondos körültekintéssel a szervezési munkálatokat, amelyeknek végrehajtásában értékes szolgálatot végeztek a leányegyesület tagjai Cseh-Szombathy Katalin vezetésével. A köziebéden több üdvözlő köszöntés hangzott el. Az első köszöntőt M.edgyasszajy püspök mondotta keresetlen, meleg szavakkal a Kormányzó Úrra, majd Vásárhelyi János erdélyi püspök fezólait fel, s utalt ,az erdélyi magyarságnak az elnyomatás idején kifejlődött összetartására. Hangsúlyozta, hogy a dunántúli magyarság nem felejtette el, felkarolta erdélyi testvéreit, s így szolgálta a nagy magyar egység ügyét. Ezután Antal István emelkedett szólásra, .s csodálatos szónoki erejű nagy hatású beszédben fejtette ki a keresztyén tábor egységes frontjának szükségességét, mert csak így tud a magyarság egységes közös arcvonalon sikeres harcot vívni a keresztyén eszme barbár ellenségei ellen. Majd meleg szavakkal üdvözölték a pápai ref. egyházközséget és annak vezetőségét, Karlovitz Adolf a róm. kath. és Bácsi Sándor az ev. egyház nevében. Az Orle üdvözletét dr. Kovács J. István tolmácsolta lelkes szavakkal, megindító melegséggel. A pápai ref. egyházmegye nevében dr. JókayIhász Miklós szólalt fel, s megkapó szavakkal emlékezett meg a templomépítő lelkipásztorokról, s köszöntötte a templomépítő gyülekezet lelkipásztorát, főgondnokát és presbitériumát. A felszólalások sorát Ólé Sándor lelkipásztor fejezte be, aki meghatottan mondott köszönetet az üdvözlésekért, a templomépítés körül kifejtett szolgálatokért, s a gyülekezet ünnepségein való részvételért. Szűcs Dezső. MÉGIS ÖRÜLÜNK. Irta: Bakó Béla. Ne mondjátok, hogy meghal itt az Élet! Ne mondjátok, hogy elsorvad e nép! Nem érzitek-e melegét a Fénynek, Mely százados bár, ifjú Lánggal ég ? Ha belepi is talán néhanapján — Szitáló ködként — rút önzéshamu: Ereje ködből, árnyból égre csapván, Győzelmesen síit... Kell-e rá tanú ? A régi templom ott áll; boltivével Százötven évnek hordozza mohát. Táplálta könnyel, vérrel és Igével Nemzedékeknek végtelen sorát. A régi templom ... Halk, szelid dallamok, Eget ostromló zord melódiák... Álomcipőben — kopp — odaballagok Tágra nyilt szemű pápai diák. Az ajkamon még ég az anyám csókja, Fürtömön érzem keze melegét. Felém bólint még akácaink bókjá, Hozom falumnak tiszta, kék egét... A régi templom ... Ölén elpihentem, Padjára sírtam gyermekbánatom, Múlton merengtem, jövőnek izentem ... Hittem-e, hogy az újat láthatom ?... A régi templom ... Minden kődarabja Édes-bús rege, szent történelem. Minél bőszebben veri vész haragja, Annál harsányabb tiltó szava: Nem! Nem és soha egy szikrát sem a Fényből... ... Hány Mózesed volt vén csipkebokor!... Siró-mosolygó multadnak ködéből Előttem áll egy kemény ércszobor. Körötte zúg az éljen rivalgása, Ezer szív áldoz, gyújtja mécsesét... Puritán voltod testbe öltött mása Áll, mint hitvallás, zálog, jegy, pecsét. Szikár alakján száz meg száz tusában Mindig tisztább a kálvini veret: Gábor püspöknek dörgő basszusában Egy nemzet lelke újjong és szeret... A régi templom és nagy Álmodója... — Az álmodásban szíve megszakad, — De zeng tovább az ajka indulója: Jertek, építsünk ékes, nyilt falat! A koszorúból, mely ma" itt fonódik, Egy szál virág a Tiédé marad, Illata porló szívedig csapódik... Megérzed-e a néma hant alatt? S ti többiek mind, gyöngék és erősök, — Lelkük egyformán égbe szárnyaló — Ősi nevek és névtelen kis hősök Erzitek-e, hogy álmotok: való ? Hogy hegedűink babiloni gyászban Nem függnek többé fűzfák ágain, De száll a zsoltár boldog, drága nászban Zúgó harangok kondulásain ... S amig kisérjük szabad, büszke röptét, Pálnak igéje telkeinkre hull: — Bár orcánkról a mosolyt letörölték — Mégis örülünk mondhatatlanul. Mert elvehették kincses hegyeinket, Honnét a hír nevünket hordta szét, De nem vehették azt, mi éltet minket: Szívünknek hegyet mozgató hitét. Meglophatták a rónánk pihegését, A vizeinknek hamvas álmait: Miénk a viz! S ha gyötri ezer rémség, Ki abból iszik: Meg nem szomjazik! A rögöt, melyet ezer évnek vére Hazává szentelt — szaggatja a vég, De ráborulva Krisztusunk, ölére: Atyai házzá fényesül az Ég. Csitulj, csitulj el fájó szív keserve... Habár fölöttünk orkán dühe dul, „Ha megsebezve, ha százszor leverve": Mégis örülünk mondhatatlanul... Betölt rajtunk a jézusi igéret: „A sziveteknek öröme leszen" ... Nem hangulat, nem eltűnő igézet, Nem veheti el tőlünk senki sem! Örülj Te is, Te halványarcu asszony, Öltözz sugárba pápai Sión! Hogy könnyes orcád rózsákat fakasszon: " Játsz a szivünkön, mint élő sipon. „Hadd legyen összhang minden dobbanása" ! Hallják meg ott is, tőlünk messze, tul... S készüljenek új hajnal-pirkadásra: Mégis örülünk mondhatatlanul! Harsogd világgá szivünk orgonája: Fegyverben, vasban, zörgő táborok Között kezünkben hitünk bibliája, Vagyunk még magyar prédikátorok! Palást nélkül is papság, fáklyagyujtók, Ha önnön lelkünk hamvad is oda... Zendítsd a dalt, a győzelemre gyújtót Te csodálatos emberorgona! Zendítsd a dalt: az új ház dicsősége Nagyobb lesz majd a kedves réginél, Ha erős tornya : Isten békessége, S falai közt a régi lelke él. S ha szerte mállik idők véges árján, Új követ hord majd késő ivadék: De áll a templom, — földre szállt szivárvány — Amíg fölötte áll a magas ég! Ne mondjátok, hogy meghal itt az élet! Ne mondjátok, hogy elsorvad e nép! Nem érzitek-e melegét a Fénynek? Felénk csapódó szent üzenetét: Amíg szemünknek lesz egy tiszta könnye, Áldozatban, mely gyöngyöket terem, Amíg imánk száll, Krisztusban örülve: Az árny fölött — mienk a győzelem! Stern Pál női divattermét Rákóczi-utca 16. sz. alá helyezte át.