Pápai Hírlap – XXXVIII. évfolyam – 1941.
1941-07-12 / 28. szám
Kopstein-butor v e z ef t. Kedvező fizetési feltótelek ! Fő-tér 14. tanuló. Vidékről bejáró tanuló 112 volt. Vallás szerint 249 rk., 17 ref., 29 ev., 17 izr. volt. A szülők foglalkozás szerint legtöbben kisiparos, kisbirtokos, ipari segédszemély és közlekedési segédszemély családjából valók. Az ifjúsági egyesületekben igen lelkes tevékenység folyt. A diákkaptár működésének eredménye 1229 pengő. Az összes osztályok előmenetelének középértéke: 2.18. Az Evkönyvet Tájékoztató zárja be. — Névváltoztatás. Dr. Friml Jenő kórházi főorvos családi nevét a M. kir. Belügyminiszter 59.282/1941/11. a. számú engedélyével y>Fónyh-ra. változtatta át. — Vármegyei tisztviselő a minisztériumban. Dr. Radetzky Károly szolgabírót a belügyminiszter, dr. Horváth Sándor várm. aljegyzőt a honvédelmi miniszter saját minisztériumába próbaszolgálatra rendelte be. Ezzel a két vármegyei tisztviselővel immár hatra szaporodott azoknak a tisztviselőknek a száma, akiket rövid néhány év alatt Veszprém megyéből a minisztériumba rendeltek be. Jobbra hajts — balra előzz! — Az új református templom. A pápai református egyház presbitériuma egyik nemrégen tartott ülésében elhatározta, hogy új templomát idén október 31-én, a reformáció emlékünnepén fogja felszentelni. E határozatból kifolyólag az egyház templomépítő bizottsága a még hátralévő belső berendezési munkálatokat vállalatba adta ki. A munkálatok zömét, mint a múltban, úgy most is, pápai iparosok kapták meg. — Hivatalos látogatás. Dr. Müller Imre Ödön, a magyar irgalmas-rend tartományi főnöke, július 7-én Pápára érkezett és a helybeli irgalmasoknál hivatalos látogatást tett. — A postahivatal köréből. A Varga József postafőnök nyugalomba vonulásáról szóló hírünk kiegészítéséül közöljük, hogy a posta és távírda hivatal vezetését e hó elsejével Pasérb Ferenc posta és távírda főfelügyelő vette át. — Az iparosság gyásza. Részvéttel értesültünk róla, hogy Papp József, az IPOK elnöke, 63 éves korában elhunyt Makón, ahova való volt. A haláleset a város határában, a mentőkocsiban következett be, amelyben a debreceni sebészeti klinikán végzett súlyos műtét után szállították haza. Az IPOK a maga halottjának tekintette. Temetése pénteken ment végbe nagy részvét mellett. — A boldogult eredetileg építőmester volt, s díszelnöke a makói ipartestületnek. Életprogrammjának tekintette, hogy felrázza a közönyös iparostársadalmat, s nagyrészt neki tulajdonítható, hogy a kormányzat figyelme az iparos-problémák felé fordult. Iparosságot szervező körútján megfordult Pápán is, s szeretetreméltó egyéniségével — miként az országban mindenütt — magához láncolta az iparosságot, amely most méltán gyászolja őt. — Érettségizettek az árvízkárosultakért. A kollégium érettségizett növendékei báljuk jövödelméből 200.54 P-t adtak át lapunk kiadóhivatalában az árvízkárosultak javára. Amidőn a szép összeget nyilvánosan nyugtázzuk, közöljük, hogy az összeget nyomban rendeltetése helyére juttattuk. — A HID új számában az érdekesnél érdekesebb elbeszélések, riportok egymást váltogatják, bizonyságául a lap újszerű elevenségének. Mutatványszámot készséggel küld a kiadóhivatal: Budapest, VII., Erzsébetkőrút 7. Előfizetési ára egész évre 24 pengő. — Kinevezések. Magyarország kormányzója a m. kir. belügyminiszter előterjesztésére dr. Szőllőssy Sándor m. kir. számvevőségi tanácsost főtanácsossá nevezte ki. A m. kir. igazságügyminiszter dr. Uzonyi István budapesti központi királyi járásbírósági jegyzőt ugyanott bírósági titkárrá nevezte ki. A m. kir. belügyminiszter Sülé Zsigmond kir. számvevőségi számtisztet a X. fiz. osztályba számellenőrré nevezte ki. — A m. kir. pénzügyminiszter Horváth István és Frey István forgalmi adóhivatali gyakornokokat forgalmi adótisztekké a XI. fiz. osztályba kinevezte. — Széli József forg. díjnokot kezelővé léptették elő. Tóth Géza bánffyhunyadi postaforgalmi díjnokot, lapunk kedvelt poéta-munkatársát, postaforgalmi gyakornokká nevezték ki. — Áthelyezések az irgalmasoknál. A pápai irgalmasokhoz a napokban érkezett le a tartományi főnöktől az áthelyezésekre vonatkozó értesítés. E szerint Leitgeb V. Tibor kórházi gondnokot Vácra helyezték, helybeli gondnokká Okolicsányi I. Gáspár rendi tagot nevezték ki. Kálóczy J. Albertet Egerbe, Kuncz J. Domonkost Szatmárnémetibe helyezték át. Pápára jönnek Nagy Hildebrand és Lassányi S. Tivadar rendi tagok. — Eljegyzés. Steíner Pannika és Szigeti Imre jegyesek. — A vármegyei gazdasági egyesületből. A Veszprém vármegyei Gazdasági Egyesület dr. Jókai Ihász Miklós gazdasági főtanácsos elnöklete alatt legutóbb tartott közgyűléséből felterjesztést intézett a kormányhoz és a szakminiszterekhes a mezőg. érdekképviseletek véleményének érvényesülése, a gabonaárak megállapítása, a mezőg. lakosság részére gabonaés liszt-fejadag megállapításának mellőzése, a gabona- és terményforgalomnak — kellő ellenőrzés mellett — a gazdák egymás között való megengedése, a mezőgazdasággal foglalkozók részére a szabadőrlés megengedése, a liszt kiőrlési százalékának leszállítása, a baromfiak abraktakarmányellátása, a cukorjegy-rendszer megszüntetése, a mezőg. munkásság lábbeli ellátása, a nyersbőr árának felemelése, a munkásbakkancs árának leszállítása, a tej termelői árának felemelése és egységesítése, a honvédségi lóárak felemelése, juhászatok után prémium adása és a jövedelem- és vagyonadó bevallási rendszer megváltoztatása tárgyában. — Kitüntetett erdőőr. Magyarország kormányzója Somos Károly iharkuti erdőőrt bátor magatartásáért a magyar érdemrend ezüst érmével tüntette ki, mert élete kockáztatásával két veszedelmes rablót tett ártalmatlanná és juttatott a csendőrség kezére. A kitüntetést ünnepélyesen nyújtották át. — Befőzési cukorigénylés. A Közélelmezési Hivatal közölte a Gyümölcstermelők Országos Egyesületével, hogy minden gyümölcstermelő tagegyesületi tag, tekintet nélkül gyümölcsösének terjedelmére, kaphat 10—15 kg. befőzési cukrot a megállapított 208—214 filléres áron. Ezért a GyOE Veszprémvármegyei Tagegyesülete ez úton hívja fel az érdekelteket, hogy igénylésüket folyó hó 16-án, szerdáig jelentsék be (Veszprém, Vármegyeháza II/9.) annál is inkább, mert későbbi igényléseket már figyelembe nem vehet — Sarlósi országos vásár. Kedden-szerdán zajlott le városunkban a sarlósi országos vásár, mely a szarvasmarháknál nem várt forgalmat hozott, míg a másnapi sertéspiacon gyengébb volt az érdeklődés. Első napi szarvasmarhavásár az eddigieket felülmulta, pedig az árak eléggé magasak voltak; igaz, hogy prima minőségű portékákkal jöttek fel ezúttal a vidéki gazdák. Sok volt a 'kereskedő, sok volt a gazda-vevő, bent a járlatlevél-kezelői irodában nem győzték az első napon végezni az átírást. Mi sem bizonyítja jobban a keddi vásár sikerét, mint hogy reggeltől este 6 óráig tartott a forgalom. Másnapi sertéspiacon érdekesen alakult a vásár. Az eddigi magas árak a választási malacoknál alaposan lecsökkentek, mert a múltban egy pár választási malacért adni kellett 80—120 pengőt, most pedig 40— 80 pengőért kínálták. Szarvasmarhát felhajtottak 1878 drbot, eladtak 1018 drbot; lovat felhajtottak 819 drbot, eladtak 202 drbot; sertést felhajtottak 1756 drbot, eladtak 941 drbot. Hasas tehénért 600—700 P-t adták. Fejős tehén (borjúval) 800—900 P-ért ment. ÉRTESÍTÉS. Tisztelettel értesítjük nb. megrendelőinket, hogy Széchenyi-tér 15. szám alól Jókai-utca 29. szám alá helyeztük át. Kérjük továbbra is szives pártfogásukat, s maradunk tisztelettel: Tremmel és Bartel úri szabók. Beállítani való tinó kg.-ként 75—85 f. Másodrendű ökör és tehén kg.-ként 88—94 f. Kicsontozni való tehén 60—74 f. Borjú kg.-ként 70 kg.-on felül 1.25—1.36 P, 70 kg.-on alul 1.10 P. Ló könnyű: 1600—2000 P párban, nehéz: 1900—2300 P. Éves csikó darab 200— 250 P. Virsli ló darabja 180—230 P. — Borzalmas szerencsétlenség. Réfi Kálmán 54 éves bakonykoppányi lakos, cséplőgéptulajdonos munka közben a cséplőgép dobjába zuhant. Réfi jobb lábát annyira összemarcangolta a dob, hogy a kórházba történt beszállítása után a sérült lábat amputálni kellett. Állapota súlyos. — Jobbra hajts! Az e hét vasárnapján Budapest és környéke kivételével az egész országban életbe léptetett jobboldali közlekedés első hete — hála az igazán alapos kioktatásnak és egyéb intézkedésnek — minden baj nélkül telt el. Városunkban például a legkisebb ( zavart vagy zökkenőt sem okozott a közlekedés új rendje. Autók, kocsik, fuvaros szekerek pontosan megtartották a kapott utasításokat, fürge kerékpárosaink annyira tüntettek a jobboldali hajtás mellett, hogy szinte már a jobb járdát is súrolták. A rendőrök kisegítő karszalagosokkal gondosan ügyeltek arra, hogy baj ne történjék és nem is történt semmi. Jobbra hajts — balra előzz ! — Kerékpár-tolvajlás. Mult hét egyik napján este 10—11 óra között ismeretlen tolvaj beosont a Kossuth-utcai Otthon-kávéház udvarára és onnan ellopta Roth Lajos nórápi bérlő 350 P értékű vadonatúj kerékpárját. A károsult feljelentésére a rendőrség széleskörű nyomozást indított a tettes kézrekerítésére és mivel tettét az elsötétítés alatt követte el, elfogatása esetén valószínűleg rögtönítélő bíróság fog felette ítélkezni, ez pedig nem lehet más, mint a halálbüntetés. — Öngyilkos asszony. A szomszédos Tapolcafő községben öngyilkos lett Kiss Gyuláné született Kiss Lidia 51 éves asszony, aki vasárnap hajnali 3 óra tájban az udvaron lévő mély kútba vetette magát. Hozzátartozói reggel mindenütt keresték: a faluban, a mezőn, végül is a 'kútban találtak rá holtan. A boldogtalan asszonyt kedden nagy részvét mellett temették el. Tettének oka ismeretlen. — 6000 pengős lopás. Veszedelmes tolvajt leplezett le a rendőrség a napokban. A helybeli Hungária Műtrágya- és Kénsavgyárban sorozatosan lopkodta a zsákokat egy Urbán Lajos nevezetű nagygyimóti lakos, aki a lopott holmikat rokonának adta át, akinek engei délye volt zsákok árusítására. A lopott zsákoI kat a rokon több helybeli kereskedőnél értékesítette, akik jóhiszemüleg vették meg azokat. 6000 pengőt tesz ki, az összelopott zsákok értéke, melyeknek jórészét meg találták egyes helyeken. Urbánt, miután tettét hadiüzemben követte el, átadták a katonai bíróságnak. A kár egyrésze megtérül. — Motorkerékpáros baleset. Besenbach Jenő, a helybeli Perutzgyár fonómestere, motorkerékpáron haladt feleségével a Kishegy felé vezető úton. A nagy portól nem látott és az eléggé sebesen haladó motorkerékpár nekiszaladt az útmenti fának. A fonómester lesett a kerékpárról és bokasérülést szenvedett. Feleségének az ijedtségen kívül semmi baja nem történt. — A német gőzhenger nyomában. Egész Európa lenyűgözve figyeli a keleti hadszintérről érkező híreket. A német hadsereg szovjet elleni bámulatraméltó harcairól rendkívül érdekes fényképeket közöl Tolnai Világlapja új száma. A kenderesi hősi emlékmű leleplezési ünnepségéről a magyar honvédség diadalmas előnyomulásáról stb. közöl még igen érdekes közleményeket. Egyes szám ára 20 fillér.