Pápai Hírlap – XXXVIII. évfolyam – 1941.
1941-07-12 / 28. szám
Fényképezzen... Felvételeit szakszerűen kidolgozza KOVÁCS IMRE vizsgázott látszerész- és fényképészmester FOTO-OPTIK A ama tfaboralürIuma Pápa, Kossuth Lajos utca 21. Ügyeljen a cimre Príma márkás fényképezőgépek, filmek, lemezek, papírok állandóan raktáron. — Tűz a Vasut-utcában. Vasárnap délután 5—6 óra között eddig ismeretlen modon kigyulladt a Vasút-utcában Polgár Imre pápai gazdálkodó szalmakazla, mely a mellette levő széna és más takarmánnyal együtt elégett. Ugyanekkor elégett egy versenykerékpár, egy répavágógép, valamint néhány baromfi. A tűz keletkezése idején sem a gazdálkodó, sem annak felesége nem volt otthon, csupán két kis gyerek tartózkodott a háznál. Amikor a tüzet észrevették a környékbeliek, gyorsan a helyszínre siettek és megakadályozták, hogy a lángok átcsapjanak a lakóházra. Közben kiérkeztek a tűzoltók is és most már egyesült erővel dolgoztak a tűz meggátlásán, ami sikerült is. A kár elég tetemes, amely részben sem féjrül meg, miután az elégett holmi "biztosítva nem v9.It. — Balesetek. Ponyvádpusztán Stefanovics Emma 3 éves kislány játék közben elesett és jobb lába eltörött. — Pápán, Csitos István 58 éves Csóka-utcai lakos munka közben leesett a létráról és kulcscsonttörést szenvedett. — Pápateszér községben Szabó Istvánné téglagyári 34 éves asszony a szekérről leesett. Sárüléseket szenvedett. — Pápán, Stefanecz József 56 éves Lajos-utcai lakos július hó 4-én favágás közben a balkéz egyik ujját levágta. — A sérülteket beszállították az irgalmasok kórházába. — Ócskavasgyűjtés. A fokozott ütemben megindult ócskavas és fémhulladék gyűjtés júniusban közel ötezer tonna anyagot eredményezett. Ez az eredmény elsősorban annak tudható be, hogy a Fémgyüjtő a nagyobb szükségletre való tekintettel az egesz ország területén átszervezte és meggyorsította a gyűjtést. Kora tavasz óta kétezernégyszázhuszonöt községben tartottak vasnapot. — A köleses kenyér. Fővárosi lapokban olvastuk, hogy ott a napokban megkezdik a pékek a kölessel kevert búzalisztkenyér sütését. Erre a célra a hántolt kölesből pépet készítenek olymódon, mint ahogy azt a burgonyából szokták kenyérsütéshez készíteni. A búzalisztet a dagasztásnál 40 százalék ilyen kölespéppel fogjak keverni, s ilymódon — mint azt a próbasütés igazolta — ízletes, könnyen emészthető kenyér készül. FILMSZÍNHÁZ Július 14—17-lg zárva tartunk. Július 18-20. Péntek—vasárnap. BORSODY EDE rendezésében AZ IDEI ÉVAD VILÁGSIKERE Kívánság hangverseny Főszereplők : Ilse Werner, C. Raddatz, Ida Wüsí, J. Brennecke. — Az új terményértékesítési rendelet. A kormány az 1941—42, gazdasági évre új rendszer szerint állapította meg a búza, rozs, kétszeres, árpa és zab legmagasabb árait. E (szerint a búza ára 30, a rozs ára 28 P lesz métermázsánként. A készleteket a kijelölt szerveknek október 31-ig kell felajánlani. Aki később értékesít, az 10 százalékkal alacsonyabb árat kap. A búza és rozs, valamint az ,árpa és zab között olyan árbeli különbség van, ami biztosítja, hogy a főtermények valóban, arra a célra használtatnak fel, amely cél a bevezetett árpolitika mellett a leggazdaságosabb. A többi mezőgazdasági terményre vonatkozó árszabályozás rendelete a napokban jelenik meg. Jobbra hajts — balra előzz ! — Találtatott egy drb. sebességmérő; igazolt tulajdonosa a rendőrkapitányságon átveheti. — Szeleczky Zita az utolsó szó jogán nyilatkozik a Szinházi Magazin új számában. Riport Bajor Giziről az új Zilahy-film főszerepében, a tékozló Timár esete a Nemzetivel, Kovách Aladár cikke „Magyarok francia földön" stb. képezik e héten a Szinházi Magaiin: kitűnő számát. Melléklet a Kis magazin. Tűzifa és szén kapható Zohmann Lujzánál Pápa, Vörösmarty-utca. Telefon 10-97. 1000 P jutalom annak, aki a Fő-utcán elvesztett pénztárcámat visszahozza. Valószínűség szerint a Corso filmszínház körül vesztettem el. A becsületes megtaláló megtarthatja jutalmul a benne levő 1000 pengő és 48 fillér készpénzt, valamint rendkívül értékes irataimat. Csak nagyon kérem, hogy a j{ivánság hangverseny c. filmhez váltott két jegyemet juttassa el hozzám. Kovács János Deák Ferenc utca 8. Hazánkból s a nagyvilágból A magyar honvédsereg nagy lendülettel és győzelmesen halad előre. Kolomea és Sztaniszlau elfoglalása után csapataink már a Dnyeszter felső folyása felé közelednek. Átkeltek a Szereten, s jelenleg a Zbrucz-folyónál harcban állanak. Csapataink — külföldi hadi tudósítók megállapítása szerint — saját hadi eszközeikkel nagyszerű teljesítményeket hajtottak végre. A földi haderő mellett a motoros, műszaki és légi erő jelentősen hozzájárult az elért harctéri sikerekhez. Eddig 25.000 oroszt ejtettek fogságba. A felsőház a mult hét végén foglalkozott a közellátási törvényjavaslattal és azt Bálint György, Mészáros István és Szabó János főkép a mezőgazdasági munkások jobb ellátásra vonatkozó felszólalásai és Radocsay igazságügyminiszter felvilágosítása után általánosságban és részleteiben is elfogadta. Majd megválasztották a 42-tagú országos bizottság 13 felsőházi tagját. A képviselőház e héten kedden tartotta ebben az ülésszakban utolsó érdemleges ülését, melyen a házassági törvény kiegészítéséről és módosításáról, valamint a magyar—német társadalembiztosítási szerződés becikkelyezéséről szóló törvényjavaslatokat vita nélkül részleteiben is elfogadták. Ezután megválasztották a 42-es bizottság 26 képviselő tagját. Végül mentelmi ügyeket tárgyalták. Új erdélyi főispánokat nevezett ki a kormányzó. Az elhunyt Toldalagi Mihály gróf helyett Mikó László udvarhelymegyei főispán lett Maros-Torda vármegye és Marosvásárhely törvényhatósági város főispánja, míg Udvarhelymegye főispáni állására a vármegye eddigi alispánja, dr. Sebess Ákos nyert kinevezést. A hadbavonultak családtagjainak segélyösszegét a kormány július 1-től kezdődőleg felemelte. A tényleges katonai szolgálatot telBÚTOR Hálók, ebédlők, kombinált szobák, konyhák nagy választékban Korcsmátoknál BuiorHzem: Batthyányi. 23. Raktár: Széchenyi-u. 5. jesítők ez időtől számítva feleség után, havi 12, gyermekek után havi 8:, P-t kapnak. Rendkívüli katonai szolgálatot teljesítők családtagjai a következő segélyeket kapják: Féleség, után községekben 16, vidéki városokban és Budapesten 24 P-t, gyermekek után vidéken 10, Budapesten 12 P-t. Kassán a vörös repülőmerénylet következtében csak a postapalotában okozott kár helyreállítása 300.000 P-be kerül és két hónapi megfeszített munkát vesz igénybe. A ledobott bombákról megállapították, hogy azok az orosz Putilov-müvek gyártmányai, A halálos áldozatok száma egy újabbal 28-ra: emelkedett, köztük öt postás, van. A háború fontos mozzanatai voltak e héten: A szovjet elleni háborúnak első része lezárult azzal, hogy a német seregek helyenként 400 kilométeres mélységben is előnyomulva birtokukba vették a szovjethez két év előtt csatolt területeket és elérték az ú. n. Sztalin-vonalat, sőt egyes erődjeit már ennek is elfoglalták. Nagy jelentőségűnek mondható; Osztrovnak a Varsó—Szentpétervári fővonal fontos vasúti csomópontjának elfoglalása. Moszkva és Kiev irányában, valamint a besszarábiai fronton is erős a nyomás és nagy csaták tombolnak. A magyar csapatok előnyomulásárál máshol szólunk. A szovjetellenes háborúra a spanyolok után most svéd, holland és francia önkéntes csapatokat is szerveznek. — Változatlan hevességgel tartanak a légi támadások Nagybritannia ellen is. E héten főkép Southamptsn, Birmingham és Plymouth érezték a támadások romboló erejét. Brit repülőrajok viszont német városokat, így főkép Münstert, Kölnt, Düsseldorfot bombázták, valamint nyugati; kikötőket. — Az afrikai részen a Gallát és Szidamót védő olasz csapatok hősies harcok után utánpótlás hiányában megadták: magukat. Szíriában Dentz tábornok a vichy kormány engedélyével fegyverszünetről tárgyal az angolokkal. Izland szigetén a megszálló brit csapatok nagyrészét e héten az Egyesült Államok tengerészeti csapatai váltották fel. Az Egyesült Államoknak ezt a tényét, amelyet állítólag a nyugati félteke védelme és az Atlanti óceáni út biztosítása érdekében tett meg, a tengelyhatalmak sajtója a háborúba való tényleges belépés előjelének tartja és élesen bírálja JÓKAI MOZGÓSZÍNHÁZ Július 15—16. Kedd—szerda. FILLfeRES ELŐADÁS! Minden idők legnagyobb tengerészdrámája! A FRANCIA ÁLLAMI NAGYDÍJ NYERTESE! Riadó a Földközi tengeren Főszereplők: PIERRE FRESNAY, ROLF WANKA, KIM PEACKOK. Július 17—18. Csütörtök—péntek. A német bűnügyi rendőrség egyik legérdekesebb esetéből készült lebilincselő kalandorfilm ! Főszereplők: Kristen Heiberg, Rudolf Fernau, Hermann Speelmans. Július 19—20. Szombat—vasárnap. JOE MAY, a „Láthatatlan ember" rendezőjének izgalmas, mozgalmas, fordulatos filmjé A titkok kastélya Főszereplők: MARGARET LINDSAY, GEOROES SANDERS, VINCENT PRICE. Előadások kezdete: Hétköznapokon J/4 7 és l/a9, vasár- és ünnepnapokon V24, 6 és Vb 9 órakor. — Jegyelővétel délelőtt 11—l-ig, délután az előadások kezdete előtt egy órával. J egy rendelő-telefonszám : 1088. — A telefonon rendelt jegyeket kérjük órával az előadás kezdete előtt kiváltani.