Pápai Hírlap – XXXVII. évfolyam – 1940.
1940-01-06 / 1. szám
Hazánkból s a nagyvilágból 1939 XII. 30-1940. I. 5. Horthy Miklós kormányzónk előtt az új év alkalmából a diplomáciai kar, a törvényhozás, a kormány, a honvédség, a vitézi rend, a főváros és a református egyház fejezték ki küldötteik útján új évi jókivánataikat. Üdvözlő táviratokat kapott kormányzónk az új év alkalmából az angol, olasz, norvég, görög, bolgár és román királyoktól, a jugoszláv régenshercegtől, a német vezértől, a finn köztársasági elnöktől és a spanyol államfőtől is. Teleki Pál gróf miniszterelnök az újév alkalmából rádiószózatot intézett a tengeren túl élő magyarokhoz, amelyet úgy Észak-, mint Délamerikában igen jól hallottak a rádió magyar hallgatói. A miniszterelnök megnyugtatta Amerika magyarjait, hogy:» Él magyar, áll Buda még. Istenben bízva, erős akarattal, független erővel, bátor nyugalommal és a sok százados nemzeti lét bizodalmával állunk nehéz vártánkon a vergődő, harcoló , Európa kellős közepén«. A honvéd-törvényszék idegen államok javára elkövetett hűtlenség, illetve kémkedés büntette miatt hét egyént — kik közül hat magyar állampolgár — 13, 10, 10, 8, 5, 5 és 4 évi fegyházta Ítélte. »Istennél a bocsánat s bűnükre irgalmazás, csak egy, mit nem bocsát meg: a hazaárulás!« Déltirolban az ottani lakosságnak mult év december 31-ig kellett nyilatkoznia, hogy ; olasz állampolgár kiván-e maradni, ..vagy a I Német birodalomba akar-e költözni ? Összesen , 185.365-en (a lakosság 80%-a) optáltak a Német birodalom javára. A nyugati háborúban a héten nem történt nagyobb esemény. A szárazföldi harcokat ! a zord idő meggátolta. A levegőben angol és í német gépek között több ütközet is volt, me- j lyek kimenetelét azonban a két hadijelentés j 'ellentétesen mondja el. A tengeren a német j tengeralattjárók e héten is sikerrel működtek, i egy angol s egy svéd gőzöst internáltak. — A Takoma teherhajót, mely az Admiral Spee- ' inek segítséget nyújtott, az uruguay-i kormány internálta, ami ellen a német nagykövet tiltakozást jelentett be. Az északi háborúban a finnek e héten is folytatták diadalmas ellentámadásaikat. Ügy a Karéliai földszoroson, mint a Lagoda tónál, valamint Suomasalminál döntő győzelmet arattak. Nevezetes haditényük volt a Kiasta-tó befagyott, de finn repülők bombáitól beszakadt jegén egy teljes orosz hadosztály megsemmisítése. Csak északon van még Retsamo orosz kézen, de itt is lényeges előínyomulást tett a nyolc arcvonalon küzdő finn sereg. Finnország nemzetközi megsegítése is előhalad. Amerika elengedte ottani kölcsöntartozását és nagy dollársegítséget küldött; olasz, francia, angol támogatás is érkezik hadszerekben, repülőgépekben. Önkéntes csapatok azonban eddig csak Svédországból érkeztek. — A világsajtó véleménve szerint az északi háborúban tavaszig nem várható nagyobb esemény. Moszkvából e héten majdnem egyidejűleg utazott el az olasz, az angol és a fiancia nagykövet. A világsajtó e tényt, mely ugyan nem tekinthető azért a diplomáciai viszony megszakításának, messze kiható jelentőségűnek mondja. Anatóliában a mult hét végén rettenetes pusztítást okozó földrengés volt. Az örménylakta Ervizsán város, mely az ú\ Ankara-Erzerumi vasútvonal mentén fekszik,, s még több jdsebb város, yalamint falvaknak egész sora romba dűlt. A halottak számát máig sem tudják biztosan. v20.000-nél biztosan több. A hét folyamán folyók áradása fokozta a földrengés sújtotta vidék nyomorát. A török államelnök és a kormány tagjai személyesen intézkednek a mentő és segítő akció terén. Külföldről is jelentékeny segítség érkezett a hajléktalanná vált lakosság megsegítése irányában. Nápoly közelében hibás váltóállítás kö-. vietkeztében a mult hét utolsó napján egy gyorsvonat kisiklott. A szerencsétlenségnek 30 halálos áldozata és sok sebesültje van. SPORT. Újévi gondolatok a sportban. Átléptünk az új esztendőbe. A fiatalság talán még ma is a szilveszteri örömök hatása alatt áll, de az öregebb labdarugó-rajongók már előrelátóan tervezgetnek, szövik a tavaszi fordulók bajnoki fonalait, latolgatnak az esélyekről. Vájjon sikerül-e a Perutz-gyáriaknak keresztülhúzni az esélyes SzFC számításait. Vájjon képes lesz-e a Máv-Kinizsi méltó választ adni arra, hogy jelenlegi helyezésie a bajnoki tabellán irreális valami. Bácsi Sándor intéző néhány szóval ecseteli a tavaszi szezon csatározásait. »Ami, a Perutz jelenlegi formáját illeti — mondá — csapatomat nem féltem semmiféle kétes kimenetelű bajnokitól. Perutz a múltban 'is megmutatta többször, hogy nagy tettekre képes. Szinte elképzelhetetlen^ hogy a finis pechszériája az idén is bekövetkezzék. Nem akarok jóslatokba bocsájtkozni, de nekem az a meggyőződésem, hogy az idei szezon ellenkezője lesz a tavalyinak. A csapat az velőző esztendő őszén egymásután verte legerősebb ellenfeleit saiát otthonukban. Ekkor a cryári csapat pontokkal vezetett a többi előtt. Jött a tavaszi forduló. A csapat az utolsó mérkőzéíseken egymásután adta le pontjait és SVSE lett a bajnok. Az idén másként lesz«. A Máv-Kinizsinél Kuncz István nyilatkozik. »Szomorú tapasztalataink vannak a kerület bizonyos intézkedéséről, — mondja. Reális alapon számítva a fúziós csapat őszi teljesítményét le kell szögeznünk, hogy jobb helyezésre méltó. Mi nem követelünk mást, csak annyit, hogy a Kerület az osztó igazság tudatával töltse be szerepkörét és vegyen részit az egyetemes magyar sport nagy, korszakalkotó munkájában. Kinizsi az idén döntő csatákra készül, hogy megőrizze első osztályuságát.« Matics József. Pápa város hivatalos közleményei Ebtulajdonosok figyelmébe! Pápa megyei város adóhivatala felhívja az összes ebtulajdonosokat, hogy ebeiket 1940 január 1-től január 31-ig fenti hivatalnál a hivatalos órák alatt (8—12 óráig) jelentsék be. Aki a bejelentést elmulasztja, vagy a valóságnak meg nem felelő adatot jelent be, az ebtartási szabályrendelet 24. §-a alapján pénzbirsággal büntettetik. Bérbeadó 14 kishold rét Pápa határában Bővebb felvilágosítást nyújt dr. Huszár István ügyvéd irodája. Mávaut TÉLI autóbuszmenetrend. Érvényes 1939 október 8-tól. Pápa—Herend—Veszprém. 730 15 2 5 i Pápa, pu é 853 1456 735 806 1530 16 0 1 • Pápa, Központi szálló Bakonyjákó . . . 848 816 1453 1421 821 lÖie Farkasgyepü . . . 803 1408 ysc lö B 1 | Városlőd .... 747 1352 851 16 4 7 Y Herend 733 1338 912 I710 é Veszprém .... 710 1315 Pápa—Somlóhegy—Devecser—Keszthely. • # 730 — 15 a 5 1930 i Pápa, pu. . . . é 720 1725 — — 740 — 153U 1935 i Pápa, Közp. szálló e 715 1720 — — I — 16*2 2019 í Somlószöllős . . < 630 1 — — 1 — 1624 20 3 2 S.-Vásárhely, pu. 615 1 — — 8ib — 1 1 Noszlop .... 1 1636 — — 837 — 1Ö33 Devecser, pu. . 605 1622 — — 915 — — — Sümeg .... — 1533 — — 954 — — — > rHéviz • — 1450 — — 1010 — — — é Keszthely, pu. . i — 1430 — — • Csak hétköznapokon, * csak vasár- és ünnepnap közlekedik. (Pápa)—Mezőlak—Magyargencs—Celldömölk. 337 1626 i MÁV Pápa . . . é 728 15 2 0 655 720 742 820 16 40 1700 1 Mezőlak, pu. . . Magyargencs . . . y Kemenestnagasi . j é Celldömölk, pu. . 1 1 i 650 630 1455 1435 1413 1335 Nyilt-tér. (E rovatban közlöttekért nem vállal felelősséget a szerk.) A Magyar-Hollandi Biztosító Rt. értesíti igen tisztelt ügyfeleit, hogy pápai képviseletét 1940 január 1-től Virág Mihály úrnak adta át. Eddigi megbízottunk, Kohn Izor úr az Intézet kötelékéből megvált. Új irodahelyiségünk Zimmermann-utca 5. szám alatt van; ahol igen tisztelt ügy-« feleinknek készséggel rendelkezésre állunk, s ahol további díjfizetések eszközölhetők. Pápa, 1940 január 1-én. Magyar-Holland Biztosító Rt. igazgatósága. Naposcsirke minden pénteken kapható a pápai Baromfikeltető Központnál Pápa, Mezőgazdasági Szakiskola. Telefon: 12—14. Csibenevelési útmutató ingyen, műanya 6 P-ért ugyanott kapható. A pápai Búza . . . 20-20— Rozs . . . 16 80— Árpa . . . 19 50— Zab ... 17-50— Tengeri . . 18 50— Foghagyma . . . Vöröshagyma . . Kelkáposzta . . . Fejeskáposzta . . Burgonya . 5'00Marhahús . . T20Borjuhús . .1-20 Sertéshús . 1*60 Zsirszalonna . . . „ bőr nélk Háj piac 1940 20 40 P 17-00 „ 20 00 ff 17-80 „ 19-00 „ 40 FíII. 16 „ 24 „ 24 „ -7 00 P -T36 „ -1-60 „ -1-60 „ 1-68 ff 0-00 „ 0-00 „ hivatalos árai. január 5. Sózott szalonna Zsir Vaj. . . . Turó . . , Tejfel . . . Tojás . . . Nullásliszt Főzőliszt . Kenyérliszt Bab ... Zöldség . . Sárgarépa . Tej. . . . Széna . . Szalma . . 00*00kocsiszám. 2-80 6080 12384218i-00 1-50 P 1-76 „ -360 „ -70 fill. 90 „ -13 , 40 „ -38 „ 30 „ -44 . 24 „ 14 . -20 „ -800 P 00 00, Állami anyakönyvi kivonat 1939 december 29—1940 január 4. Születtek: Pauer Rcza háztartásbeli, fia : László, rk. — Csillag István hentes- és mészárossegéd és neje Czirfusz Juliánná, leánya : Juliánná Rozália, rk. — Bőhm Mihály földmívelő és neje Rengert Terézia, fia: Tibor, rk. — Gyeginszky Béla községi vezető jegyző és neje Törzsök Margit, fia: László Gyula Jenő, rk. Meghaltak: Bolla Gyula rk., 1 napos. — Özv. Nagy Jánosné Imre Anna rk., 81 éves. — Özv. Jákli Antalné Kiss Róza rk., 79 éves. — László Jenőné Kutasi Anna rk., 41 éves. Házasságot kötöttek: Viczai Ferenc cipészsegéd, rk. és Túri Erzsébet szövőgyári munkásnő, rk. Anyakönyvi statisztikai adatok 1939. évről. Születtek az 1939. évben összesen 420-an. Ebből helybeli 362, vidéki 58. Hitfelekezetek szerint: rk. 279, gör. kel. 1, ref. 65, ev. 45, izr. 30. Nemek szerint: fiú 216, leány 204.. Élve született 400, halva 20. Származás szerint: törvényes 382, törvénytelen 38. Ikerszülés 3. Bejelentett abortus 132. Az irgalmasrendi kórházban 119 szülés történt. (Legtöbb születés augusztus, legkevesebb december hónapra esett.)^ Természetes szaporodás az 1939. évben: 68. Meghaltak 332-en. Ebből helybeli 301, vidéki 31. Hitfelekezetek szerint: rk. 206, ref. 55, ev. 28, izr. 43. Életkor szerint: egy éven aluli 51, hét éven aluli 23, hét éven felüli 258. Halál oka szerint: heveny fertőző betegségben 3 } idült fertőző betegségben (TBC) 17. Erőszakos halál 19 esetben. Ebből baleset 12, öngyilkosság 7. Az irgalmasrendi kórházban 68-an haltak el. (Legtöbb haláleset január, legkevesebb szeptember hónapban történt.) Házasságot kötött 159 pár. Hitfelekezet szerint: mindkét fél rk. 97, ref. 5, ev. 2, izr. 19. Vegyes házasság 36. Ebből a születendő gyermekek vallására vonatkozólag 24 esetben jött létre megegyezés; még pedig a rk.-ok javára 12, ref.-ok javára 7, ev.-ok javára 4, izr.-ák javára 1 esetben. (Legtöbb házasság május, legkevesebb október hónapban vol t. ) Felelős kiadó: Sándor Pál. A kiadóhivatal vezetője: Nánik Pál. Pápa, 1940. Főiskolai könyvnyomda. — Felelős vezető: Nánlk Pál