Pápai Hírlap – XXXVII. évfolyam – 1940.
1940-01-13 / 2. szám
LAP MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Szerkesztőség: Levente-utca22. szám. Előfizetés V 4 évre 2 P. Egyes szám ára 20 f. A kiadóhivatal telefonszáma: 11-60. •EBH Felelős szerkesztő: SÁNDOR PÁL. sxsn Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám. Hirdetések (tarifa szerint) felvétetnek a kiadóhivatalban (Főiskolai nyomda). Velencei kézfogás. Feszült várakozás ielőzte meg, bár egy szemernyire sem volt kétséges sem nálunk, sem Európa bármely számottevő államában, hogy nemcsak nagyon szívélyes és barátságos, hanem nagyon forró is lesz. A két külügyminiszter kisérete s a velencei pályaudvar szerencsés utasai bizonyságot tehetnének, sőt tettek is, hogy percekig tartott. Hogy nem volt puszta, demonstrációs formaság, hanem "két nemzet leikéinek egybefonódása Ciano és Csáky kezén keresztül. Órákig tartó tanácskozások biztató kezdete és hosszú időre, évekre s talán örökre szóló megpecsétlése volt e kézfogás egy biztos alapon nyugvó európai béke lehetőségéinek. Azóta csak pár nap telt el, de már a trianoni békeparancs legnagyobb őrei, Francia- és Angolország is ráeszmélnék: és ki merik mondani, meg merik írni — quae mutatio rerum! —, hogy a revíziónak elvi lehetősége [nincs kizárva, sőt kívánatos. Ha ők ennyire nyíltak az igazság ej/ének vallásában, akkor mi meg az igazság gyakorlati megvalósítására mutatunk rá. Az igazság gyakorlati oldala pedig nem lehet más, minthogy Magyarország jogos területi igényei keleten is, délen is — lehetőleg vérontás nélkül — gyors kielégülést nyerjenek. (Sp.) Felvidéki kézfogás. Csaknem ugyanabban az időben, amelyben Európa fölfigyelt a velencei találkozóra, egy másik kézfogás is történt. Míg a velencei baráti kézfogás volt, addig ez a másik —• testvéri. A Felvidék 20 éves rabságot szenvedett magyar kálvinistái haza jöttek, hogy szabad magyar testvéreiknek keblére borulhassanak. Mikor a komáromi és barsi egyházmegyének mintegy 25—30 egyházi és világi képviselője a »Tebenned biztunk« hangjai mellett bevonult az anyaegyházkerület gyüléstermébe, mikor az ősz főgondnok ajkáról elhangzott az Isten dicsőségét és kegyelmét magasztaló, a visszatért egyháztagok hűségét és magyarságát aposztrofáló üdvözlete, mikor a húsz év óta nem látott s most jogilag is hazatértek nevében szóló esperes elcsukló hangján elhangzott a köszöntő és köszönő szó, —< a zsúfolt díszteremben a szívek összedobbantak és szem nem maradt szárazan. Egyik oldalon büszke boldogság, a másik oldalon könnyes meghatottság fogta el a lelkeket. E történelmi pillanatban esett felvidéki kézfogásnak és könnyes ölelkezésinek magunk is résztvevő tanúi voltunk... És boldogok vagyunk, hogy azok lehettünk. (sp.) Egyházkerületi közgyűlés. A dunántúli református egyházkerület január 11-i közgyűlésén Medgyasszay Vince püspök és dr. Balogh Jenő egyházker. főgondmok elnöklésével jelen voltak Győry Elemér egyházker. főjegyző, Bakó Lajos, Czeglédy Pál, Fejes Gábor, Soós Károly, Szűcs József, Lőke Károly esperesek, — Ólé Sándor főisk. gondnok, s a lelkészi kar számos tagja; — az egyházkerület világi vezetői közül: dr. Jókay Ihász Miklós felsőházi tag, Thaly Dezső gazd. főtanácsos, gróf Teleki Béla zalai főispán, dr. Matolcsy Sándor bankigazgató, dr. Tornyos György orsz. képviselő, Nagy Nándor komáromi főispán, Csekey János lévai főgondmok, Tóthkárolyi Lajos ny. táblabíró, Kovács Gvula törvényszéki tanácselnök v dr. Magay Ferenc törvényszéki tanácselnök,. dr. Baranyai Dezső járásbíróság elnök A Fülöp Zsigmond kormányfőtanácsos, Szijj Ferenc kormányfőtanácsos, Koncz Rezső pszágigazgató, Elekes Gyula jószágigazgató, dr. Soós Imre törvényszéki elnök és sokan mások. Medgyasszay Vince püspök imádsága után dr. Balogh Jenő főgandnok mondott megnyitó beszédet. Azután üdvözölték az őrségi egyházmegye új esperesét: Fejes Gábort. Az újonnan megválasztott tisztviselők Fáy István PÁPAI HITELBANK RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Szerződéses viszonyban a Magyar Altalanos Hitelbankkal. Alapíttatott: '878-ban- Távbeszélő: igazgató 1136. Üzlethelyiség: U14. Táviratcím: Hitelbank. HIRDETMÉNY. A Pápai Hitelbank Részvénytársaság 1940 január hó 1-én megnyitotta XXVWK ÉVTÁRSULATI ŐNSEGÉLYZŐ-EGYL háro m és öí évi időtartammal részletenként és hetenként egy pengő befizetéssel. Ez a legkönnyebb és legkedveltebb módja a takarékosságnak, mert heti egy pengőt mindenki könnyen nélkülözhet, aki pedig kölcsönre szorul, minden heti egy pengős részletre 156, illetve 260 pengő kölcsönt igényelhet, mely a harmadik, illetve az ötödik év végén a heti betétekkel kiegyenlítést nyer, de közben is bármikor visszafizethető. Mindenki tetszése szerinti heti részletet jegyezhet. A beíéíek havi részleiekben is fizeihelők. A bank a résztvevőknek befizetéseik után a Magyar Nemzeti Bank váltóleszámitolási kamatának megfelelő kamatot térít, a heti betétek alapján folyósított kölcsön után pedig a Magyar Nemzeti Bank váltóleszámitolási kamatát 3"/ 0-kal meghaladó kamatot számít. Minden egyéb feltételre nézve készséggel ad kimerítő felvilágosítást a Pápai hitelbank Részvénytársaság. közokt. államtitkár, főisk. világi gondnok, Zsindely Ferenc miniszterelnökségi államtitkár, egyházker. főjegyző, dr. Tóth Endre theol. tanár, egyházker. jegyző, dr. Laky Dezső műegyetemi tanár tanácsbiró és Rácz Elemér raagyarsóki lelkipásztor tanácsbiró letették a hin vatalos esküt. A tárgysorozat rendjén, melyet Győry Elemér főjegyző és dr. Matolcsy Sándor jegyző referáltak, egyházkerületi missziói előadóvá megválasztották dr. Benedek Sándor theol. tanárt, megállapították az egyházkerületi gyűlések új napirendjét, a visszatért barsi és komáromi egyházmegyék közigazgatási és anyagi ügyeinek rendezésére határozatokat hoztak, — letárgyalták az egyházkerületi és főiskolai pénztárak zárszámadását és költségvetését, letárgyaltak több segélykérvényt s tegyéb elintézésre váró ügyeket, a gazdasági tanácsba beválasztották Tóth Géza mérnököt. A gyűlés püspök imádságával ért véget. Délben közebéd volt a főisk. konviktuson, ahol a kormányzóra dr. Balogh Jenő főgondnok, a visszatért egyházmegyék vezetőire dr. Jókay Ihász Miklós felsőházi tag mondtak felköszöntőt, Czeglédy Pál lévai esperes a dunántúli egyházkerületet és a pápai főiskolát aposztrofálta felköszöntőjében. TAVASZ VOLT AKKOR. — Menyasszonyomnak. — Tavasz volt akkor, nyilt a hársfa A nyárra váró föld felett; A hársvirágos illatárba Szerelmünk csöndben ébredett. A hársfaágat hó takarja, Csillogó, fehér szirom, És mégis mintha fény dalolna Ma minden nyár-emlék-siron! Ma fény ragyog, ma fény cikázik, Aranyló lázban ég szivem, Mint gyöngyvirágos, gyenge pázsit, Mikor a május-ég izén. A gyiirii, mint arany karéj hold Ma ujjainkon ott ragyog; Üzent nekünk a nyári égbolt S boldog, vidám szivünk, ki rég volt, Örökre véle összeolvadott. Pápai Tóti} Géza. ÚJDONSÁGOK. — Igazgatótanácsi gyűlés. A pápai ref. főiskolai igazgató-tanács folyó hó 10-én teljes ülést tartott Ólé Sándor főiskolai egyházi és Jókay-Ihász Mikklós dr. világi egyházm. gondnok elnöksége alatt. (Az új főiskolai világi gondnoknak, dr. fáji Fáy Istvánnak beiktatása csak másnap történt meg a kerületi gyűlésen.) A tárgysorozat rendjén elsőnek} néhai Darányi Kálmán volt főiskolai gondnokról emlékezett meg Ólé Sándor, ki szerint Darányi a lélek és munkia icmbere volt. Mint ember szemlélődő, türelmes, hű és vallásos. Ebből magyarázható politikai puritánsága is, mely munkabírását a legeredményesebb tevékenységre sarkalta. (Emlékét jegyzőkönyvileg is megörökítették.) A főiskola számadását éá költségvetését Fekete József pénztári főkönyvelő referálása alapján elfogadták. A theologiai akadémiáról dr. Tóth Lajos, a gimnáziumról Fejes Zsigmond, a tanítónőképző és leányliceumról dr. Horváth Endre, a polgári leányiskoláról Ligárt Ida igazgatók tették meg jelentéseiket és előterjesztéseiket. A nőne velő-