Pápai Hírlap – XXXVII. évfolyam – 1940.
1940-01-06 / 1. szám
— Iskolai államsegélyek. A vallás- és közoktatásügyi miniszter újabban a borsosgyőri r. k. elemi iskolának 6000, az adászíteveli ref. elemi iskolának pedig 2000 P államsegélyt utalt ki. — Ipari- és kereskedelmi szakelőadás. Dr. Orel Géza, a budapesti kereskedelmi fiúiskola főigazgatója folyó hó 14-én a LeventeOtthonban este 3/ 46 órakor az ipartestület által rendezett iskolánkívüli népművelési előadás keretében előadást tart Az iparos jó tulajdonságai és hibái, Az iparos, mint kereskedő címmel. Az előadás tárgya nemcsak az iparosságot és kereskedőtársadalmat érdekli, de általában mindenkit érdekel: ez okból a testület vezetősége a közönség figyelmébe ajánlja a tanúlságos előadást. Baross-bál január 13-án. Meghívók igényelhetők a szövetség helyiségében (Fő-tér 23., emelet). — A »Földindulás« Pápán. A celldömölki műkedvelő ifjúság felbátorodván előadásuk celldömölki nagy sikerén, mint mult számunkban is jeleztük, e hó 15-én Pápán előadja a Jókai Mozgószinházban Kodolányi János mélyértelmü színművét, a »Földindulás«-t, amit méltán »magyar passio«-nak neveztek el. Az előadás iránt olyan érdeklődés nyilvánult meg, hogy az anyagi siker már is biztosítottnak látszik. Az erkölcsi sikert pedig a műkedvelők garantálják. Divatlap szerint készítek : bőröveket, bőrgombokat és kész ruhadiszt. Kész övekben nagy választék. Olcsó árak a Győri Böröndösnél Pápa, Kossuth Lajos utca 1. szám. — Ismeretterjesztő előadás. A Frontharcos Szövetség pápai főcsoportja, szombaton, e hó 6-án este 8 órai kezdettel, mint minden hónap első szombatján, műsorral egybekötött ismeretterjesztő előadást rendez a főcsoport székházában. A műsoros est előadói: Baksy Andor képz. int. tanár vezetése alatt a tanítóképző intézet műkedvelő gárdája lesz. — Mit hoznak a színházak a második fél esztendőben ? Rendkívül érdekes képekkel illusztrált cikket közöl erről a Délibáb új száma, amely gazdag tartalommal jelenik meg. Pompás, illusztrált rádióműsort, szines riportokat, szórakoztató elbeszéléseket, színházi pletykákat, filmrovatot, keresztrejtvényt és tréfa-oldalt, valamint rengeteg képet talál az olvasó a népszerű színházi képeslapban. A Délibáb egy száma 14 fillér. FILMSZÍNHÁZ Január 8—9. napig Január 11-12., 13-14. 4 napig ! CONAN DOYLE világhírű regényének filmváltozata, a kutyája VIVIAN ROMÁNCÉ és ERICH v. STROHEÍM főszereplésével Gibraltár BUDAPEST szenzációja a „RAJZOS HÍRADÓ" KIZÁRÓLAG NÁLUNK LÁTHATÓ. Hétköznap í/27— 3/49; Cnnep- és vasárnap 4—Va7— 3/49. — Jegyelővétel naponta 11—1 és 1 órával az előadás kezdete előtt. Telefon: 11-35. — A budapesti mezőgazdasági kiállítás előkészületei. Az Országos Magyar Gazdasági Egyesület kiállítás rendező bizottsága elhatározta, hogy az 1940. évi, sorrendben immár negyvenkilencedik kiállítását az igen korai húsvéti ünnepek miatt a szokásos időpontnál iriéhány nappal korábban, március 30—április 7. inapjain rendezi meg. Az előkészületek ennek figyelembevételével folynak, a kiállítási iroda az ősz kezdete óta teljes felkészültséggel dolgozik, szétküldték már a jelentkezési felhívásokat, sőt a tenyészállatok csoportjában a bejelentések határideje január 6-án már le is jár, mig a többi csoportokban a bejelentés határideje február 15. A kiállításon a tenyészállatértékesítést és beszerzést jelentős szállítási, hitel és különféle egyéb kedvezmények fogják előmozdítani. Belföldön 50o/ 0-os, a szomszédos államokban ugyancsak jelentős utazási kedvezmények lesznek a kiállítás alkalmával, amely a magyar gazdasági élet egyik legjelentősebb eseményének Ígérkezik ebben az évben is. A kiállítási iroda készséggel ad felvilágosítást bármilyen irányú érdeklődésre (Budapest, IX., Köztelek-utca 8. sz., telefon 18—79—54). — 3 nap a téli Budapesten. Az IBUSZ 3 nap a téli Budapesten kedvezményes jegyfüzetet bocsájtott ki, amely jegyfüzet 50o/ 0-os kedvezményes budapesti utazásra jogosít és ezzel egybekötve egy 3 napos budapesti tartózkodás alatt igen sok szállodai, színházi és más szórakozási kedvezményt tartalmaz. Utazása előtt keresse fel a Dunántúli Leszámítoló Banknál levő MÁV Hivatalos Menetjegyirodát, ahol a fenti jegyfüzet kapható és mindennemű utazással kapcsolatban felvilágosítást adnak az utazó közönségnek. IRODALOM. Korompay Viola: Nagy tételekben számolok. Két oka is van, hogy ezen a helyen méltató sorokat szentelünk Korompay Viola második — az Új Magyar Élet kiadásában meg jelent — verskötetének. Az egyik az, hogy e mi városunk közönségének költői pályája kezdetén személyes találkozója volt Korompay Violával. A másik pedig az, hogy akit akkor csillogóan biztató kezdetnek, életerővel feslő bimbónak ismertünk meg, azt ma tökéletes beteljesedésben, a magyar költészet nyíló virágaként láthatjuk magunk előtt. Hatalmas, 160 oldalas kötetében egész sereg olyan költeményt találunk, amelyek gondolatmélységben, kifejezésben erőben, színgazdagságban, a legjobbak közé sorozhatok, amit az újabb magyar líra felmutat. Nagy belső küzdelmeken ment át a költőnő. Érdekes megfigyelni, hogy régebbi, egyszerű Isten-hite hogy tisztul és emelkedik e válságokon át azúrtiszta magaslatok irányába, hogy balzsamos áldásként hulljon a megkinzottak, a szenvedők lelkére. Hazafias érzése is erős lendületet vett. Legszebben teljesedik ki azonban költői tehetsége azokban a verseiben, amelyeket az emberi nyomor látása és átérzése ihlette meg. Van egy hosszabb elbeszélő költeménye: Az óriás című, amely valósággal Hugó Viktorra emlékeztető fantáziával adja az emberek boldogságáért látását, hallását, egész valóját feláldozó igazi embernek képét, vérző sorsát, egész boldogtalan boldogságát. Aki első kötetének címét adó versében szerényen csak „eszköz"-nek mondta magát, az ma már valóban „nagy tételekben számol", s ezek a tételek, ezek a léleküdítő sugallatok valóban megérdemlik, hogy az egész magyarság közkincsévé váljanak. * * * Lőff vadat legmagasabb napi áron vásárol 3 Sftuhlmüller Élelmiszerkiviteli Kft., Budapest tojás, baromfi, lőtt vad és élő állat export Pápai Kirendeltsége. Árok-utca 7. szám. — Telefon: 17-07. Őskeresztény vállalat. LÖWY BUTORHAZ GYŐR GR. TISZA ISTVÁN TÉR 5. IDE MENJEN, HA JÓ BUTORTAKAR — Tűzoltó-bál. A Pápai Önkéntes Tűzoltó Testület folyó hó 13-,á,n este 8 órai kezdettel a Németh György-féle vendéglő helyiségeiben szigorúan zártkörű tűzoltó-bált rendez. — A posta közlése. 1940 január 1-től a pápai postahivatalnál úgy a csomag-házhozközvetítés havi átalánya, mint a csomagraktárbérlet havi díja 9 P-ről 3 P-re szállíttatott le. Ez a díjmérséklés a még kisebb csomag forgalmú cégek részére is nagyon előnyös. Selyemből, szövetből és gobleinből rendelésre készítek retikült és útitáskát Győri böröndös Pápa, Kossuth Lajos utca 1. szám. — Lábtörések. Pilzl Zoltán 39 éves papai asztalosmester január 2-án az esti órákban elesett és jobb lábát eltörte. — Gombor Mária 34 éves pápai leány, aki Zápolya-utca 4. sz. alatt lakik, január 2-án oly szerencsétlenül lesett el, hogy bal felső karja eltörött. — Mindkét sérültet az irgalmasoknál ápolják. — Gyümölcstermelők Naptára. Megjelent a Gyümölcstermelők Naptára az 1940. évre az Északpestmegyei Gyümölcstermelők Egyesülete kiadásában. A naptár 128 oldalon foglalkozik a gyümölcstermelőket legközelebbről érintő kérdésekkel: növényvédelemmel, faápolással, gyümölcsfeldolgozással és értékesítéssel. A havi teendők leirása kiterjeszkedik a dísz- és konyhakert egész évi munkáira is. A képekkel dúsan illusztrált naptár ára 1 P. Vidékre bérmentve küldi az Egyesület vezetősége. Budapest, V., Vilmos császár-ut "~76. III. Telefon: 127-809. Postatákarékpénztári csekkszámlaszám : 18.975. Január 9—10. Kedd—szerda. RUDOLF VALENT1NO és BÁNKI VILMA a néma idők legnagyobb sztárjainak utolsó nagy filmje hangos változatban A sejk fia ^ azonkívül Santa Fé titka izgalmas cowboy-film BOB CUSTER, az éneklő cowboy főszereplésével. Január 11—12—13—14. Csütörtök—péntek—szombat—vasárnap. Csak 16 éven felülieknek! Budapesttel egyidőben! A legnagyobb filmsiker! MARIÉ DEA, az új világsztár izgalmas és rendkívüli filmje CSAPDA Partnerek: ERIC von STROHEIM, MAUR1CE CHEVALIER és PIERRE RENQ1R . Előadások kezdete: Hétköznapokon 1 ,'47 és 1/z9, vasár- és ünnepnapokon 1/2 4, 6 és lh9 órakor, leevelővétel délelőtt 11—l-ig, délután az előadások kezdete előtt egy órával. Jegyrendelő telefonszám: 1088. — A telefonon rendelt jegyeket kérjük lli órával az előadás kezdete előtt kiváltani.