Pápai Hírlap – XXXVII. évfolyam – 1940.
1940-01-20 / 3. szám
LÖWY BUTORHAZ GYŐR GR. TISZA ISTVÁN TÉR 5. IDE MENJEN, HA JÓ BUTORTAKAR Hazánkból s a nagyvilágból 1940 I. 13-1. 19. A képviselőház kedden nagy érdeklődés mellett kezdte meg tanácskozásait. Napirenden volt a társulati adóról, a tantiem adóról és a társulati vagyonadóról szóló törvényjavaslat, amelyet Krúdy Ferenc előadó ismertetett, hangsúlyozta, hogy a törvény mindazokat a bevétel maradványokat, amelyeket a racionális üzletvezetés költségei után fennmai adnak, adózás alapjává teszi. A vitában több ellenzéki és kormánypárti képviselő szólalt fel. A szerdai interpellációs napon Keresztes-Fischer belügyminiszter egy interpellációra válaszolva kijelentette, hogy a bányásznyugdíj ügyeket rendezni fogják. Teleki Mihály gróf földinívelésügyi miniszter a mezőgazdasági munkabérekre vonatkozólag a már benyújtott törvényjavaslatra hivatkozott. Varga József iparügyi miniszter a szénkérdés tárgyában kijelentette, hogy a magyar széntermelés elegendő a szükséglet kielégítésére, zavart az okozott, hogy nem elég elálló képességű. De az ellátás már rendben történik. A Magyar Élet Pártja kedden tartott évnyitó értekezletén Teleki Pál gróf miniszterelnök mondott beszédet. Szólt az európai helyzet súlyosbodásáról s az országban tapasztalható nyugalomról, mely azonban ne veszítse el a helyzethez illő komolyságát. Majd a velencei találkozóról nyilatkozott, melynek lényege Olaszország és Magyarország szoros barátságán kívül a két állam hasonló helyzetében keresendő, s abban, hogy mindkétország a kereszténység őréül tekintendő. Végül a háborús viszonyokkal kapcsolatban tudatta, hogy mindaddig nem élünk korlátozásokkal, amíg arra okvetlenül szükség nincs. A budapesti olasz követség vezetőjét, Vinci grófot, aki régebben mint követségi tanácsos, több éve mint követ nagyon sokat tett az olasz-magyarbarátság kiépítése terén, kormánya argentiniai nagykövetté nevezte ki. Helyébe Calambo márki, eddigi szófiai követ nyert Budapestre követi kinevezést. Zágrábban több napon át nagy ünnepléssel vették körül Pál kormányzóherceget, aki a szerb-horvát megegyezés alkalmából látogatott el a horvát fővárosba. A parasztok nagy hódoló felvonulásban járultak elébe. A kormányzóherceg aláirta a horvát szábor választásáról szóló rendeletet is, amelyet Macsek horvát vezér nyilatkozata szerint liberális és demokrata szellemben szerkesztettek meg. A nyugati háború eseménytelen volt e héten. Egybehangzó német és angol jelentések szerint a németek két angol tengeralattjárót elsülyesztettek. A szárazon csak egész kis osztagok csatároztak. Az északi háborúban a hét elején a dermesztő hidegben nem voltak nagyobb csaták, de a szovjet-csapatok állítólag új nagy támadást készítenek elő. Szovjet-repülők — számszerint 700 — a héten rengeteg finn várost és községet bombáztak, úgy hogy többet közülök ki is kellett üríteni. A menekülő polgári lakosságot a repülők gépvegyverrel lőtték. — Szerdán a finnek Sallánál újabb győzelmet arattak. Az oroszok több frontrészen visszavonulnak. A skandináv államok, Svédország és Norvégia a szovjet-kormánytól „figyelmeztetést" kaptak, amiért a sajtó Finnország mellett foglal állást és nagyszámú önkéntes csapat ment Finnország segítségére. Ügy a svéd, mint a norvég kormány válaszában kijelentette, hogy szigorúan ragaszkodnak országuk semlegességéhez, de sem a sajtót nem korlátozhatják véleményében, sem azt nem akadályozhatják meg, hogy önkéntesek ne álljanak be a szomszéd állam hadseregébe. A válasz nem elégítette ki a szovjetet, talán ezzel függ össze, hogy e héten már svéd községekre is szovjet-bombák estek, ami ellen a moszkvai svéd követ tiltakozott is, amire az oroszok tévedésnek nyilvánították a bombázást. Japánban Abe kormánya lemondott és Jonai tengernagy lett az új miniszterelnök. Külügyminiszter továbbra is Arita maradt. Az új kormány programjának első helyén a két éve tartó kínai viszály befejezése áll, de el akarják intézni az orosz határkérdést is és megegyezni az Egyesült Államokkal és Nagybritanniával. Az Egyesült Államokban a new-yorki rendőrség nagyarányú forradalmi szervezkedést fedezett fel, amely erőszakkal akarta a hatalmat átvenni. A szervezkedés vezetőit letartóztatták, rengeteg elrejtett lőszert és fegyvert elkoboztak. A nagyszabású összeesküvés után még tovább tart a nyomozás. Játékvezetők értekezlete. Hétfőn este a Polgári Kör helyiségében elénk érdeklődés mellett tartotta ülését a Nyugati Játékvezetők Testületének pápai csoportja. Fertői József alaki hibák miatt kifogásolta az alakuló ülés lefolyását, s kérte, hogy az akkori választást semmisítsék meg. Vita indult meg efölött, végül is felvetették a bizalmi kérdést, melynek alapján továbbra is Mikóczy Alajos lett az elnök. Kimondották, hogy titkári állást szerveznek, s erre egyhangúlag Matics József játékvezetőt választották meg, a jegyzői tisztséget pedig újból Szalmássy Ferenccel töltötték be. A pápai Búza . . . 2030— Rozs . . . 16-50— Árpa . . . 19 00— Zab ... 18 00— Tengeri . . 20 00Foghagyma . . . Vöröshagyma . . Kelkáposzta . . . Fejeskáposzta . . Burgonya . 5'50Marhahús . . F20Borjuhús . .1-20 Sertéshús . 1'60 Zsirszalonna . . . „ bőr nélk Háj piac 1940 20 50 P 17 00 „ 19 50 „ 18 50 „ 21-00 „ 50 fill. 20 „ 30 „ 40 „ -7 00 P -136 „ 1-60 „ -1-60 „ 1-68 „ 0-00 „ 0-00 „ hivatalos árai. január 19. Sózott szalonna Zsir Vaj ... . Turó . . Tejfel . . Tojás . . Nullásliszt Főzöliszt , Kenyérliszt Bab . . , Zöldség Sárgarépa .... Tej 18Széna . . 8'50 Szalma . . 18 00kocsiszám. 2-80 60 80 123842160 P 1-75 „ 3 60 „ -60 fill. -80 „ -12 „ 40 „ 38 „ 30 „ -44 , 40 „ 30 * -18 „ -9 50 P 20 00 „ Lőtt vadat legmagasabb napi áron vásárol a Stuhlmüller Élelmiszerkivifeli Kft., Budapest tojás, baromfi, lőtt vad és élő állat export Pápai Kirendeltsége. Árok-utca 7. szám. — Telefon: 17-07. Őskeresztény vállalat. Mávaut TÉLI autóbuszmenetrend. Érvényes 1939 október 8-tól. Pápa—Herend—Veszprém. 730 15 2 5 735 1530 806 16»1 821 16!6 836 16 3 1 851 16 4 7 912 1710 i Pápa, pu é I Pápa, Központi szálló I Bakonyjákó . . . Farkasgyepü . . . | Városlőd .... Y Herend | é Veszprém .... 853 1456 848 1453 816 1421 803 1408 747 1352 733 1338 710 13'5 Pápa—Somlóhegy—Devecser—Keszthely. 0 * 730 — 15351930 i Pápa, pu. . . , é 720 1720 — — 710 — 1530 1935 i Pápa, Közp. szálló é 715 (720 — — 1 — 16>2 2019 1 Somlószöllős . . < 630 1 — — 1 — 16 2 4 20' i 2 S.-Vásárhely, pu. 615 1 — — 815 — 1 i Noszlop .... I 1630 — — 837 — 1633 20 4 2 Devecser, pu. . 605 16 2 2 — -— 915 — — — Sümeg .... — 15:53 — — 954 — — — > Héviz 1 — 1450 — — ÍQW — — — é Keszthely, pu. . i — 14.30 — — Csak hétköznapokon, * csak vasár- és ünnepnap közlekedik. (Pápa)-Mezölak—Magyaryencs—Celldömölk. 337 1626 i MÁV Pápa . . . é 728 15 2 0 655 721) 742 820 16 40 17110 1 Mezőlak, pu. ... A Magyargencs ... 1 y Kemenesmagasi . $ é Celldömölk, pu. . i 650 630 1455 I435 I413 1335 Pápa Yáros hivatalos közleményei Ebtulajdonosok figyelmébe! Pápa megyei város adóhivatala felhívja az összes ebtulajdonosokat, hogy ebeiket 1940 január 1-től január 31-ig fenti hivatalnál a hivatalos órák alatt (8—12 óráig) jelentsék be. Aki a bejelentést elmulasztja, vagy a valóságnak meg ;nem felelő adatot jelenti be, az ebtartási szabályrendelet 24. §-a alapján pénzbirsággal büntettetik. A vadállomány érdekében. A beállott nagy hideg és havazás a vadászterületek birtokosaitól vadállományuk óvása érdekében fokozottabb gondoskodást kíván. Ennélfogva a polgármester felhívja az érdekelteket, hogy a vadállományban rejlő nemzeti vagyonra tekintettel a hasznos vadak élelemmel való ellátásáról sürgősen gondoskodjanak. A vadvédelmi intézkedések végrehajtását ellenőrzik. Felhívás. A veszprémi pénzügy igazgatóság 106.9/1940. II. sz. körrendelete értelmében a városi adóhivatal felhívja mindazon! adózókat, kiknek kereseti és jövedelmi adóialapja a 10.000 pengőt, vagyonadó alapja pedig a 200.000 pengőt el mem érte s a múlt évre megállapított általános kereseti adójukat jövedelmi és vagyoni viszonyaikhoz képest soknak tartják, azt január 31-ig felmondhatják és kérhetik szabályszerű adóbevallás benyújtása mellett adójuknak új kivetés útján való megállapítását. Továbbá felhívja mindazokat, akik a mult év folyamán váltak adókötelesekké (új adózók), valamint akiknek kieí reseti és jövedelem adóalapja a 10.000 pengőt, vagyonadó alapja pedig a 200.000 pengőt eléri vagy meghaladja, azoknak február végéig szabályszerű adóbevallást kell adni. A bevalláshoz szükséges nyomtatvány a városi adóhivatalnál szerezhető be. Hálanyilatkozat. Felejthetetlen jó édes atyánk elhunyta alkalmából megnyilatkozott szíves részvétért, a ravatalra helyezett virágokért és koszorúkért, valamint a temetésen való megjelenésért ez úton mondunk jóakaróinknak hálás köszönetet. Pápa, 1940 január 15. A gyászoló: Iványi-testvérek. Magáii=betegápolást vállal özv. Viola Józsefné kórházi gyakorlattal bíró ápolónő Laki-utca 25. szám alatt. 2000=3000 pengőt gyors lebonyolítású üzlethez fix haszonra adnék. Ajánlatok „Garancia u jeligére e lap kiadójába. Állami anyakönyvi kivonat. 1940 január 12-18. Születtek: Csukárdi Rozália napszámosnő, fia: György, rk. — Szalai József napszámos és Varga Mária, leánya: Rozália, rk. — Pilka Terézia háztartásbeli, fia: János, rk. — Geszti Sándor szabósegéd és neje Keresztes Erzsébet, fia: Imre, rk. — Janicska Franciska napszámosnő, fia: László, rk. Meghaltak: Csete Sándor napszámos, ev., 17 éves. — Kovács Sándor napszámos, rk., 66 éves. — Biró Zoltán, rk., 1 hónapos. — Özv. Kovács Károlyné Nimsz Erzsébet, rk., 71 éves. — Csukárdi György, rk., 3 napos. — Schmittag József szövőgyári munkás, rk., 68 éves. — Molnár István, rk., 2 hónapos. — Ozv. Pados Istvánné Tóth Katalin, ev.,61 éves. — Dudás István nyug. vasúti műszaki altiszt, rk., 66 éves. — Árvái Vima háztartásbeli, rk., 29 éves. Házasság t kötöttek : Bálint Gábor fonógyári munkás, rk. és Böröczky Irén fonógyári munkásnő, rk. — Papp Sándor (özv.) igazgató-kántortanító, rk. és Ruip Ilona nyug. tanítónő, rk. ™ "" Felelős kiadó : Sándor Pál. A kiadóhivatal vezetője: Nánik Pál. Pápa, 1940, Főiskolai könyvnyomda. — Felelős vezető: Nánik Pá*