Pápai Hírlap – XXXVI. évfolyam – 1939.

1939-04-29 / 17. szám

MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON, Szerkesztőség: Vitéz Gömbös Gyula (Liget) utca 6. szám. Előfizetési ár negyedévre 2 pengő. Egyes szám ára 20 fillér. Telefonszámok: Szerkesztőség 1178. — Kiadóhivatal U60. Laptulajdonos főszerkesztő: DR. KÖRÖS ENDRE. Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, Főiskolai könyvnyomda. Hirdetések — tarifa szerint — felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar könyv- és papirkereskedésében. Hadparancs. Vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzó a következő hadparancsot adta ki; Honvédek 1 Amikor ez év márciusában kiadott hadparancsommal útnak indítottalak Benneteket Kárpátalja visszafoglalására, ama szilárd meggyőződésemnek adtam kifejezést, hogy e nagy önmegtagadást és nagy testi megerőltetést igénylő feladatot dicső őseinkhez és hagyományainkhoz méltó módon fogjátok megoldani. Nem csalódtam Bennetek] Kárpátalja visszatért! Ti hoztátok vissza! A Ti vitézségtek, a Ti fáradalmakat nem ismerő kitartástok és lelkesedéstek hozta vissza és vele együtt ezeréves határaink egy részét. Felszabadító munkátok közben féltő gonddal és dacos büszkeséggel kisért a nemzet szeretete. Méltók voltatok e szeretetre. Megmutattátok ország-világ előtt, hogy a magyar vitézség a trianoni megaláztatás húsz éve alatt sem sorvadt el, változatlanul él ez a magyar nép fiaiban. Megérttettétek a világgal azt is, hogy ezzel a hagyományos magyar vitézséggel számolni kell barátnak és ellenségnek egyaránt. Most, hogy a katonai műveletek befejezést nyertek, haduri köszönetemet és elismerésemet fejezem ki a honvédség minden tagjának, parancsnokoknak és csapatnak egyaránt, azért a kötelességteljesítésen túlmenő önfeláldozásért, amelyet e történelmi napokban tanúsítottatok. Szilárd az a büszke meggyőződésem, hogy miként Kárpátalja viszszafoglalását, úgy a jövőben reátok vára nehéz feladatokat is hasonló lendülettel és acélos eltökéltséggel fogjátok megoldani. A Kárpátalja visszafoglalásánál hullajtott magyar vér az ősi területet még szorosabban forrasztja az ország testéhez s nincs az a hatalom, amely azt tőlünk még egyszer elszakíthatná. Biztosíték erre az, hogy Ti álltok őrt a Kárpátok bércein. Kelt Budapesten, 1939. évi április hó 22. napján. Horthy s. k. Vitéz Bartha s. k. Á magyar városok kulturális és szociális feladatai Egyetemes nemzeti érdek és kötelesség a magyar városok szociális, kultúrális feladatairól írni, beszélni és ezért cselekedni. De, ha netalán el akarnók hallgatni ezt a témát, ha valaki időszerűtlennek tartaná a varosok szociális és kultúrális problémáinak taglalását, akkor sem térhetnénk ki a tárgy elől. Mert ma a szocializmus eszméje a koreszme, szociálizmus hatja át a tömegek lelkületét és a városok akarva-akaratlanul már gyakorolják is az ú. n. városszociálizmust. A városok szociális tevékenysége nem mai keletű — ez a történelmi időkbe nyúlik vissza —, de az oly mérvű városszociálizmust, mint amilyent ma gyakorolnak a magyar városok, a korszellem és kor szociális követelményei kényszerítették a városokra. A szociális feladatok megoldásával párhuzamosan jár a városok kultúrális feladatainak a gyakorlása. Nem elég a városi tömegék fizikai igényeit kielégíteni és az ú. n. »szegényügyet« valahogy rendezni, hanem a lelki szükségletek kielégítéséről is gondoskodni kell a városoknak. Egyetemes nemzeti feladatnak azért nevezem a városok szociális és kultúrális kötelezettségeinek a teljesítését, mert a városi tömegek képezik a nemzet gerincét és nagy tömegű értékeit. Ha a városi lakosság nélkülözi a harmonikus rendet, a szociális gondoskodást és hiányát érzi a kultúrális szükségleteknek, a nemzet leg| nagyobb értékei mennek veszendőbe. A városokban kristályosodik ki minden nemzeti érték, de ha hiányoznék a városok vezetőiben a szociális és kultúrális feladatok iránt a készség és a jó érzék, akkor az értékek elsatnyulnának, elkallódnának és a városi tömegek proletársorsra jutnának. A magyar városok szociális feladatuknak az adott körülményekhez képest derekasan eleget tettek. Városaink ma hatszor annyit költenek szociális kiadásokra, mint az utolsó békeévben. Ennek magyarázata az, hogy a boldog békeidők óta a városok háztartását nagyon igénybe veszi a szociális, szegényügyi és népjóléti intézmények fenntartása. Nem érdektelen, ha idézem a Statisztikai Tudósítónak erre vonatkozó hiteles adatait: »Hogy a világháború után mekkora feladatokkal kellett a városoknak megbirkózni, talán a legszembetűnőbben az bizonyítja, hogy mig 1913-ban, az utolsó békeévben Magyarország mai területén levő városaink szegényügyi kiadásai alig haladták meg a 3,000.000 koronát, ma ugyanezek a városok 20,000.000 pengőt költenek szegényügyre és népjólét előmozdítását célzó intézményekre. Csupán három olyan városunk van, mely ma pengőben kifejezve kevesebbet költ szegényügyre, mint 1913-ban koronában: Kőszeg, Gyula, Kisújszállás. A békebeli kiadásoknál többet, de azok kétszeresénél kevesebbet költ szegényügyre: Hajdúböszörmény, Esztergom, Szentendre, Hajdúnánás, Miskolc. A legtöbb város a békebeli összeg háromszorosát, vagy négyszeresét kénytelen áldozni szegényügyre. Ebbe a csoportba tartozik összesen 20 városunk. A békebelinek négyszeresénél többet, de hatszorosánál kevesebbet költ szegényügyre Hódmezővásárhely, Szeged, Túrkeve, Hajdúszoboszló, Debrecen, Nagykanizsa, Kiskunfélegyháza. Végül nyolc olyan városunk van, ahol a szegényügy és népjóléti kiadások öszszege az utolsó három év átlaga szerint a békebeli kiadás hatszorosát is felülmúlja. Ezek: Budapest és Eger hétszeres, Szolnok nyolcszoros, Üjpest, Sátoraljaújhely tizenegyszeres, Oyöngyös tizenkétszeres, Pécs tizenháromszoros, Kaposvár harminckétszeres kiadássak. A magyar városoknak ez a felfokozott szociális tevékenysége minden elismerést és dicséretet megérdemel. A magyar városok átérezték annak a tételnek az igazságát, hogy »minden emberi közösségnek erkölcsi kötelességet, hogy bajba jutott vagy gyámoltalan tagjain segítsen«. A fentiekből tehát azt is láthatjuk, hogy a városi költségvetések nem ok nélkül nagyok és az adózó közénség részéről sokszor kifogásolt tételek nem rossz helyre mennek. Kérdés most azután az, hogy ha ily nagy összegeket emésztenek fel a szociális és népjóléti kiadások, mi marad a kultúrális kiadásokra? Vagy egyáltalán költhetnek-e a városok kultúrális célokra? Az bizonyos, hogy kultúrális kiadásokra aránylagosan kevesebb jut a városok költségvetéséből, ami sajnálatos, de nem elítélendő. Nem elítélendő azért, mert elsősorban a népjólétet kell emelni, a szegénységet kell megszüntetni, a nyomort kell száműzni a városok fala iközül. Ez szociális igazság. De vigyázni kell, hogy a városoknak ez a karitatív és népet menteni akaró tevékenysége ne oda fejlődjék, hogy dologtalan, munkátlan tömegeknek adjon ellátást minden munka nélkül. Aki a városok segítségét élvezi, az adjon ellenszolgáltatást és dolgozzék a városoknak. így aztán kialakulhat az a helyzet, hogy a szociális kiadásoknak egy része megtérül és jut majd nagyobb összeg kultúrális és népművelési célokra is. A szociális eszme térhódítása nemcsak azt jelenti, hogy pusztán szociális sebeket gyógyítsunk, szegényügyi és népjóléti intézményeket fenntartsunk. Ezek csak a testi szükségletek kielégítését célozzák. A tiszta és hamisítatlan szociálizmus a lelket is számba veszi. Ezért amikor szociálizmusról beszélünk, gondoljunk a néplélekre is. A népművelődés, a városi tömegek kultúrális felemelése velejárója legyen a fizikai segítségnek. Élelem, tüzelő, lakás mellett adjunk jó könyvet, színházat, filmet, utazási, üdülési lehetőségeket is a városi tömegeknek. Minden városnak legyen kitűnően felszerelt népkönyvtára, színháza, filmszínháza és előadótermei. Ahol lehet és ahol adva vannak a természeti és művészeti lehetőségek, fejlesszék tovább a városok a szabadtéri játékokat. Ennek nagy idegenforgalmi jelentősége is van. Különben a kultúrális szempontoknál figyelembe kell venni az idegenforgalmat. Amelyik város tud magának idegenforgalmat teremteni, megsokszorozza életerejét, növeli pénzforgalmát és elősegíti a város fokozottabb kultúrális fejlődését. Amikor a városok kultúrális szükségleteiről és kiadásairól értekezünk, ne csak a városok költségvetési kiadásaira gondoljunk. Mert egy város kultúrális arculatát csak a városi költségvetéssel még nem lehet megoldani. Amit a város ilyen célra költ, az közügy, segélynyújtás és a szegényebb néprétegek felemelése. Azonban a jobbmódú városi polgárságnak a feladata és nemzeti kötelessége, hogy a város kultúrális kiadásaihoz hozzájáruljon. A városi polgárság készségétől, lelkesedésétől és érdeklődésétől függ, milyen lesz a város kultúrális arculata. Minden város klutúrája annyit ér, amennyit polgárainak lelkülete. Ha a polgárság lelkülete nem fogékony a művészetek, az irodalom, a színház, a film és a többi kultúrális tényezők iránt, akkor a város elszürkül és kisszerűvé válik. Színtelen városoknál pedig nem beszélhetünk fejlődésről, városiasodásról. Kultúra nélkül és tegyük hozzá civilizáció nélkül a legnagyobb városok is visszaeshetnek, visszasüllyedhetnek nagyközség inívóra. A városok szociális és kultúrális feladatai elsőrendű fontosságúak a nemzet életében. Azok a városi vezetők, főtisztviselők, akiknek hivatásuk a szociális és kultúrális feladatok megoldása, rendkívül fontos missziót teljesítenek. A magyar nemzetnek tesznek jó szolgálatot, akik a városok életében a rájuk bízott szociális és kultúrális missziót helyesen értelmezik és célszerűen gyakorolják. A magyar nemzet egyetemes érdeke ma fokozottabban megkívánja, hogy olyanok intézzék a városok sorsát, akik át vannak hatva a kor szociális eszméitől és kultúrális szükségleteitől. Halácsy Dezső. Mi ff LOWY JENŐ BÚTORÜZLETE GYŐR GR. TISZA ISTVÁN TÉR 6. SZÁM. 1852 ÓTA MINDIG CSAK JÓT AD