Pápai Hírlap – XXXV. évfolyam – 1938.

1938-03-05 / 10. szám

PÁPAI HÍRLAP MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Szerkesztőség: Vitéz Gömbös Gyula (Liget) utca 6. szám. Előfizetési ár negyedévre 2 pengő. Egyes szám ára 20 fillér. Telefonszámok: Szerkesztőség 171. — Kiadóhivatal 131. Laptulajdonos főszerkesztő: DR. KŐRÖS ENDRE, Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, Főiskolai könyvnyomda. Hirdetések — tarifa szerint — felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar könyv- és papirkereskedésében. Bizonyos föleszmélés észlelhető a francia közvéleményben, sőt a politikai élet mezején is. Ez ia feleszmélés, mely természetesen összefüggésben áll az angol külpolitika ismert irányváltozásával, bennünket magyarokat két vonatkozásban is nagyon közelről érint. Maga beszél maga helyett az a hir, hogy a francia kamarának, ha nem is felelős állásban levő tényezői, de mindenesetre olyan vezető politikusai, akiknek szava súllyal esik a latba, végre kimondották azt a majdnem két évtized óta onnan hiába várt szót, hogy Közép-Európa megbékélése a Magyarországnak juttatandó »elégtétel« nélkül el nem képzelhető. Ez az elégtétel mást mint a revíziót, természetesen nem jelenthet s ha ezt már az, aki a szörnyszülött cseh-szlovák államalakulatot világra hozta is, be kezdi látni, akkor annyi megvető mellőzés és gúnyos visszautasítás után mégis csak van okunk és jogunk remélni az idők teljességének eljövetelét. Egy egészen más irányú feleszmélése a francia közvéleménynek szintén hozzájárulhat ennek a reménynek megerősítéséhez. Gondolunk itt arra a mind erősebben megnyilvánuló undorra, melynek nemcsak a polgári, de még a szociáldemokrata sajtó organumai is hangot adnak azon a látványon, amit a jelenleg Moszkvában folyó ú. n. hazaárulási per a kultúremberiség szégyenére nap-nap után mind visszataszítóbban nyújt. Megbizhatlan szövetségesnek »kezdik« tartani a franciák is azt a kormányzatot, amely uralmát olyan eszközökkel akarja fenntartani, amelyek a tegnapi vezéreket önmaguknak sirt ásó vallomásokra tudja kényszeríteni. Nagyon jól tudjuk, hogy az utálat, mely ma ,a francia közvéleményen úrrá lett, még nem Vezet, nem is vezethet máról holnapra szakításhoz azzal a »jóbaráttal«, akit eddig az ú. n. egyetemes biztonság fenntartásában legfőbb támasznak tartott. De talán nincs messze már az az idő, amikor rájön arra, hogy az egyetemes biztonság szovjet-őre jelenti önmagában az egyetemes bizonytalanságot s ha majdmegjő számára az a végső feleszmélés, a saját érdekében is odaáll azok közé, akik nem biztonságot, de igazságot akarnak Európának. Az igazság pedig tudvalevőleg az első, a legfőbb, az egyedüli biztonság. Az új alkotmány, amelyre most már mindenki, aki él és lélekzik, vagy helyesebben, aki élni és lélekzeni akar, letette az esküt s amely mindaddig, amig valami újabb, nem sejtett felfordulás nem jön, szabályozni van hivatva Románia egész állami életét, az ottani őslakosság, bennünket érdeklőleg elsősorban a magyarság szempontjából sokkal rosszabb, lealázóan gyalázatosabb, mint az, ami az imperium-változás óta ott érvényben volt. Mert mindaz az elnyomás, mindaz a másodrendűség, amiben eddig részük volt s amit eleddig a mindenkori kormányok rendelkezései és intézkedései róttak reá a kisebbséggé degradált magyarságra, az most törvényes, népszavazásos szentesítést nyert. Nem hisszük, hogy bármelyik magyar ambicionálná az oláh államban a miniszterséget, amelyet ezentúl csak harmadik generációban fajromán érhet el, de természetesen ugyanaz az »alkotmá;nyos« (minő gúny ez a szó!) eljárás érvényesül az állami élet egész vonalán. Kíméletlenül keresztülvivén azt az alávaló hazug elvet, mely szerint Románia a románoké! Hogy ezt a gazságot a népszövetség egy hűséges és előkelő tagja, hogy ezt a kisebbségi és felekezeti jogokat biztosító trianoni szerződés aláírója, megtehesse, ahhoz az erkölcsi sülyedésnekj olyan foka kellett, amelyet csak a jövő fog teljes egészében és igazságosan megbírálni. Az a jövő, melynek hatalma lesz alkotmányokat és trónokat ledönteni, hatalma lesz népeket felszabadítani és egyenlőségre született embereket újból egyenlő és emberi jogokhoz juttatni. Elvi alap vagy személyeskedés? Irta: dr. Ónody Dezső. Vannak, akik e két fogalmat nem tudják elválasztani egymástól: ennek köszönhető, hogy nemrégen Reflexiók egy képviselő kilépéséhez c. cikkemre választ kaptam. Mivel e válaszcikk elvi alapon álló és kizárólag a választójogi törvényjavaslattal kapcsolatos megállapításaimat félremagyarázta, elsőrendű kötelességemnek tartom, hogy az Erkölcs a politikában c. elmefuttatás elvi alapon álló részeit megválaszoljam. A válaszcikk írója cáfolni próbálja azon soraimat, melyeket dr. Németh Imre volt országgyűlési képviselőnek a Nemzeti Egység Pártja vezéréhez, dr. Darányi Kálmán m. kir^ miniszterelnök úrhoz intézett leveléből vettem s melyeket az összes fővárosi napilapok szószerint leközöltek. És azt állítja, hogy a nevezett országgyűlési képviselő nem elvi okokból lépett ki pártjából, még kevésbbé elvi okokból mondott le mandátumáról, hanem egyéb okai voltak, melyek arra a meggyőződérse birták, hogy a politikától visszavonuljon. Nem tudom, hogy honnét veszi a cikkíró ezt a megállapítást, én ezzel szemben arra appellálok, hogy a miniszterelnök úrhoz intézett levelet eddig még seiriki sem cáfolta meg, tehát az én cikkem kiindulási pontja volt helyes. Majd a képviselő úr helyi vonatkozású tényeket hoz fel, melyek az én tisztán elvi alapon álló cikkemmel semminemű kapcsolatba sem hozhatók, így hát azok válaszom körén kívül esnek. De midőn a köziró úr az elvi kérdésekhez ér, ismét sajnálatos félreértésekbe téved. Azt állítja, mintha én cikkemben a parlamentárizmus lényegének meghatározásával foglalkoztam volna, holott én csak azt a kitételt használtam, hogy a helyesen értelmezendő magyar parlamentáris felfogás mit követelhetne meg az erkölcs és nem a politikai erkölcs alapján az országgyűlési képviselőtől. Igaz az, hogy a képviselő megválasztásával a nemzet egyik alapszervének tagja lesz. Igaz az is, hogy az országgyűlési képviselőt csak saját lelkiismerete és politikai meggyőződése köti. De mi az országgyűlési képviselői választójog gyakorlása a választók részéről? A politikai alapjogok egy részének gyakorlása, mellyel a váiasztó az ő politikai felfogását érvényesíti. És pedig politikai felfogását úgy juttatja érvényre, hogy azon programmal fellépő képviselőjelöltre adja szavazatát, aki ennek a meggyőződésének megfelel. Ha az országgyűlési képviselő politikai programmját megváltoztatja, nyilt kérdés az, hogy vájjon ez a két meggyőződés kongruál-e továbbra is egymással. Tehát a képviselő és a választók egyeteme között a megválasztás után is van egy olyan alapviszony, melynélfogva abban az esetben, ha a választókerület akarata és a népképviselő felfogása közti összhang valamely nagyjelentőségű kérdésben kétségessé válik, akkor helyénvalónak kell tartani, hogy a választók egyeteme felhivassék arra, hogy új választás útján ismételten fejezze ki akaratát. Már pedig a pártváltoztatás az én erkölcsi felfogásom szerint ilyen, különösen abban a viszonylatban, melyet cikkemben tüzetesen meg is jelöltem, hogy például egy keresztény és nemzeti párt programmját magáévá tevő képviselő pártváltoztatása következtében a szociáldemokráciához csatlakozhatnék. Cikkemre még azt a megjegyzést is megkockáztatja a cikkíró úr, hogy egész elmefuttatásom gyenge lábon áll, de hogy miért, azt csak egy relativ és subjektiv megállapítással próbálja indokolni. Komoly jogászi indokolás nem történt, így hát erre az állításra, mint egyéni véleményre, nem óhajtok reflektálni. A közvélemény pedig méltán csodálkozhat azon, hogy bár azt írja a képvi-t selő úr, hogy a parlamentárizmus terén ilyen ócskasággal nem kellett volna előhozakodni, ezzel ellentétben mégis négy hasábon át mélj tatja válaszra az »ócskaságot«. A képviselő úr nemes irása címében is téved, mert én nem a politikai erkölcsről Írtam, hanem az erkölcsöt, mint a politikán is felül álló értékmérőt jelöltem meg. A politika és az erkölcs viszonyára vonatkozóan csak Kant örökérvényű szavait idézhetem: »Az igazi politika nem tehet egy lépést sem anélkül, hogy előzőleg az, erkölcs előtt meg ne hajolt volna«. Ami végezetül a személyeskedés vádját illeti, azt a magam részéről a leghatározottabban visszautasítom! Én írásomban egyetlen szóval sem foglalkoztam a honatya úr nagybecsű személyével, pusztán a választójogi javaslattal kapcsolatban vetettem fel egy szerény ötletet, melyhez még egy 23 éves Hómanboynak, aki már különben választójoggal is rendelkezik, joga van. A Homan-boyságot örömmel és köszönettel nyugtázom, mert remélem, hogy azt még a képviselő úr sem vonja kétségbe, hogy Hóman Bálint m. kir. kultuszminiszter úr úgy tudományos, mint közéleti és politikai tevékenységével is maradandó értéke a magyar nemzeti életnek. Cikkemmel egyedül és kizárólag a közérdeket óhajtottam szolgálni és jelen soraim is ezt célozzák. A mai magyar fiatalság élesen különböztet elvi alap és személyeskedés között és közéleti munkásságukat is ehhez irányítja. Bár én fogadást nem nyertem, annyit azonban mégis elértem, hogy szerény cikkemmel az elvi alap és a személyeskedés különbözőségére polgártársaimnak példát nyújtottam ! Tavaszi férfi és női divat újdonságok jjpr lllcgcl lic/ilcii ^ünnaasuMMKBiBi, BREUER Lázár divatáruüzletébe Pápa, Kossuth*. 7. ^^