Pápai Hírlap – XXXV. évfolyam – 1938.

1938-11-12 / 46. szám

51 év Óta s

zázezrek dicsérik Kopstein bútorok 6 nagy üzlet az ország különböző városaiban. óriási választékban! jóságát, szép kivitelét, olcsóságát. Hálók, ebédlők, kombinált berendezések, konyhabútorok és mindennemű kárpitos áruk Kedvező fizetési feltételek! Kopstein butorház, Pápa gyarázni akarni lehetetlen, ellenkezik minden józan ésszel, ellenkezik barátainknak a müncheni egyezményt megelőző, előbb felsorolt beszédeivel, de a legjobban ellenkezik ennek a megállapodásnak a céljával és szellemével. Hisz a müncheni összejövetel célja a béke volt, a tartós béke megteretatése az 1918-ban elkövetett igazságtalanságok és hibák kiküszöbölése és jóvátétele útján. Nincs a földön jogosabb igazság, mint a miénk, nem történt nagyobb hiba, mint amit velünk elkövettek, hogy Hitler szavaival éljek, tudatlan őrültek, kik magukat államférfiaknak nevezték. Üszkös, gennyes sebet hagyva itt Európa szivében, lehet-e ma újra a kinyilt szem a megbékülés, az okosság, a jog és igazság palástja alatt nagyobb igazságtalanságot és őrültséget elkövetni, ha a mi ezeréves együtt élés, együtt szenvedés, együtt küzdés és vérhulláson nyugvó történeti jogainkat Csehország 20 éves hazugságon és áruláson alapuló állítólagos igényével még csak összehasonlítják is. Idegen államférfiak, magasrangú katonák már régóta állítják és hangoztatják, hogy Csehszlovákia összeállítása katonai szempontból a legszerencsétlenebb, földrajzi képtelenség és megcsúfolása a természet törvényeinek, mely nemcsak az egyed, de a nemzetek életére is érvényes. Legyünk végre azzal is tisztában, hogy épúgy mint Trianonban, hasonlókép Münchenben és a nyugati nagyhatalmaknál, kik ma sem sokkal tájékozottabbak, mint 1918bain, a mi szent ügyünk csak másodrangú kérdés volt. Talán szóba se jön barátaink nélkül és így annak sebtében fogalmazott szavait szószerint venni, abba mást belemagyarázni akarni, abból új normákat, elvéket leszűrni, újból hangsúlyozom, lehetetlen, végzetes tévedés, vagyis gonosz őrültség, ha itt teszi valaki, mint ahogy ilyenforma, az ország közvéleményével ellenkező újságcikket már olvastam, az öngyilkossággal egyenlő, gyáva ostobaság és gonoszság, melyhez hasonlót csak Károlyi Mihály követett el 1918 nov. ónán, midőn nem fogadva el a Magyarország integritását biztosító Diaz-féle fegyverszüneti szerződést és Belgrádba ment új szerződést kötni. El kell pusztulnia annak a nemzetnek,, melynek fiai nem képesek hazájuk jogáért, javáért életüket és vérüket áldozni és egy nemzet számára, amit ezeréves történetünk és a legutóbbi nyugatmagyarországi példa is gyászosan bizonyít és amit Deák Ferenc is hangoztatott, csak az veszett el, amiről önként lemondott. Idézem Bonnet francia miniszter szavait: Bármily odaadással csüngünk a békén, sohasem járulhatunk hozzá, hogy Franciaország a békét a jogairól való lemondás Magy hagyományainak megtagadása árán vásárolhatja meg. Úgy gondolkodunk, hogy nem volna érdemes élni megaláztatásban és szolgaságban, azt akarjuk, hogy országunk méltó maradjon múltjához, hogy hangját meghallják mindenütt a világon és biztosíthassa dicsőséges örökkévalóságát. Mi, a nemes, vitéz magyar nemzet, akiről Anonymus azt mondja, hogy minden nemzetnél különbek vagyunk, akiről a nagy Zrínyi Miklós azt írja, hogy egy nemzetnél sem vagyunk alábbvalóbbak, nem süllyedhettünk annyira, mint ahogy nem is süllyedtünk annyira, hogy szent hagyományainkról és ezeréves történelmi jogunkról lemondjunk egy utólag kitalált, utópikus jelszóért. Utópiát a Kalapot*, pulloverolc, fparisnyálz a legolcsóbb árban (R o

1* Pápa, Kossuti) C. utca 6. Telefon : 1179. történelem nem . ismer. Senki és semmi nem kényszeríthet minket erre, azt egy magyar ember sem teheti meg. A szégyen pirja égeti már úgyis az arcunkat, de ebbe a szégyenbe bele lehet halni. Nagyhatású beszédének befejező részében Szent László király alakját, mint a magyar harci erények megtestesítőjét idézte fel a gyönyörű szónoklatot odaadással figyelő és hosszantartó zajos tetszésnyilvánításával kisérő hallgatósága lelki szemei elé. Most a Frontharcos-zenekar játszott tüzes magyar indulót, majd pedig Bertalanics Tibor szavalt el egy hazafias költeményt. Az Emericana részéről Varga István, a Turul nevében Tóth Sándor beszéltek ezután, mindketten az ifjúság törhetlen nemzeti akaraterejének és lelkes elszántságának adván hatásos szavakban kifejezést. A magyarlakta Felvidék felszabadításának örömünnepét a Szózat eléneklése zárta be, mely után az óriási tömeg hazafias eszmékben gyarapodva oszlott szét. Á hazatért Komárom. Azt hittem, ismerem Komáromot, mert hiszen idejártam szinte gyermekkorom óta majdnem minden héten meglátogatni a nagyapámat. Most is előttem van minden pillanat, amikor a hidon átmentem é|S a hid közepén, pontosan a második ív után olyan mély lélekzetet vettem mindig, mint a búvár, amikor ismeretlen sötét mélységek felé száll le és utoljára veszi magához a szabad levegőt. Arra is emlékszem, hogy milyen megkönnyebbülve léptem

1 át mindig jobb lábbal visszafelé a határt ott a hid közepén. Meg azután emlékszem, emlékszem arra, amikor 1918-ban az édesanyám jött értem a hidra és először pillantottam meg a túlsó oldalról a drótsövény mögött az arcát... És most mégis látnom kell, hogy nem ismerem Komáromot, sem az innenső, sem a túlsó oldalát. A léleknek olyan csodálatos mélységei nyiltak meg előttem, és a szívnek olyan kimondhatatlan szépségei tárulnak fel, hogy azt elmondani soha nem lehet és érezni] is csak a kivételes nagy elmélyedés pillanataiban. Én tudom, hogy nekem többet jelenti Komárom, mint az olyan embernek, akit személyes emlék, 'személyes élmény nem fűz hozzá, de mégis azt hiszem, meg fogja mini'denki érteni ezeket a szavakat, amelyeket? most azért irok le, mert szeretném, ha mások is részesei lennének az én nagy örömöm!nek és velem örvendenének, hogy Komárom visszatért... Olyan hirtelen döbbentem rá arra a boldogságra, amit ez jelent, hogy most nem

1 találom a szavakat, amelyekkel ünnepelhetném fezt a napot, lés azt kell éreznem, hogy mindén szó, amit leirok, szinte idegen tőlem, annyira nem fejezi ki azt, amit mondani szeretnék. De van-e egyáltalán ember, aki szavakkal ki tudná fejezni a lélek minden hangulatát, olyankor, amikor az ember magába néz, és a lelkében felfedezi a talán soha nem érzett mély érzések csodálatos világát. Nem arra gondolok most, hogy a bevonulás eseményeit soroljam el, hiszen ez ma már a múlté, a benyomások, amelyek ennek a nyomán születtek, azok az örökre, földi értelemben az én egész életemre szólók. Mert én tudom, hogy olyan élmény, amilyen az volt, amikor Magyarország kormányzóját megláttam fehér lován, olyan élmény nem sok fog adódni az életemben. Én a látható jeleken túl keresem a nap jelentőségét, le szeretnék szállni a lelkem mélyébe és onnan felhozni azokat az érzéseket, amelyeket november 6-án átéltem Komáromban. Be kell vallanom, alázatosan, mellemet verve, hogy az 'elmúlt évek alatt sokszor csüggedtem és az a lehetőség, hogy Komárom újra a mienk lesz, olyan távolinak tetszett előttem. És ezért én is bűnös vagyok, és én is téhetek arról, hogy csak most jött vissza. De úgy ráfeküdt a lelkekre a reménytelenség, amire már mentség sincs, sem másoknak, sem nekem ... Be kell vallanom, hogy ezért én bűnösebb vagyok, mint más, mert olyan sokat jártam ott és olyan nagyapám volt, akinél magyarabb érzésű ember nem sok akadhatott