Pápai Hírlap – XXXV. évfolyam – 1938.
1938-06-11 / 24. szám
— Hirtelen halál. Csütörtökön a délelőtti órákban a veszprémi-úti trafik-bódéban hirtelen összeesett és meghalt Friesz Lipót 67 éves pápai volt molnár, jelenleg kistőzsdés. Friesz, aki, valamikor jobb napokat látott, a világháborúból súlyos idegbajjal tért haza, betegsége felemésztette vagyonkáját, anyagilag tönkrement, ami még jobban hozzájárult baja kifejlődéséhez. Egy küzdelmes élet végére tett most pontot a halál. — Évzáró vizsga. A pápai női kereskedelmi szaktanfolyam folyó hó 20-án délelőtt 9 órakor tartja évzáró vizsgáját, amelyen a tankerületi kir. főigazgatóság képviseletében dr. Fedora Sándor tanügyi titkár elnököl. — Szakiskolát végzett gazdák összejövetele. Pünkösd vasárnapján ünnepe volt városunk mezőgazdasági szakiskolájának. Az évekkel ezelőtt és a legutóbb végzett gazdák gyűltek össze ez alkalommal, hogy az ősi »AIma Mater« falai között emlékezzenek a régi szép időkre, s hogy a mult emlékeiből új erőt gyűjtsenek a jövő gazdasági küzdelmeihez. Az ünnepség reggel 9 órakor szentmise hallgatásával kezdődött, majd az iskola tanári testülete, az »öreg gazdák« és a mezőgazdasági szakiskola jelenlegi tanulói a honvédhuszár emlékműhöz vonultak, ahol kegyelettel tették le koszorújukat a hősi emlékműre, mialatt a tanulóifjúság döngő díszmenettel tisztelgett a néma hősöknek. A kegyeletes ünnepség után a mezőgazdasági szakiskolában ünnepélyes közgyűlés volt, melyet társas ebéd követett. A közgyűlésen elhatározták, hogy évről évre, pünkösd első vasárnapján az iskolánál összejönnek. Koperniczky István igazgató javaslatára a közgyűlés egyhangúlag elhatározta, hogy az iskola hősi halottait márvány emléktáblán örökíti meg, melyet az iskola falán helyeznének el. Az iskola igazgatósága ez úton is felkéri mindazokat, akik tudnak oly hősi halottról, aki a pápai m. kir. mezőgazdasági szakiskolát végezte, hogy hozzák ezt az iskola igazgatóságának tudomására. — Ugyancsak egyhangúlag fogadta el a közgyűlés igazgató ama javaslatát is, hogy az egyesület hiavtalos lapja, a »Gazdanevelés«, mely minden tagnak tagdíja fejében járni fog. — A közgyűlést követő társas ebéd után sokáig együtt maradtak a résztvevők, barátságos eszmecsere keretében megvitatva a fontosabb gazdasági kérdéseket. — Az áll. polgári leányiskolában az 1938—39. tanévre június 17-én és 18-án lehet beiratkozni, 8—1 óráig. — A „Cigánybáró". Mint már jeleztük, az Iskolánkívüli Népművelési Bizottság műkedvelői nagyban készülnek a „Cigánybáró" előadására. A karrészeket a Kárpát Dal- és Zeneegyesület kibővített vegyeskara énekli, azonkívül lesz a darabban egy cigánytánc, egy toborzó és egy keringőszám, amelyet 30 bájos fiatal lány táncol. A táncok betanítását Pallos tánctanár végzi. A rendezőség mindent elkövet, hogy az előadás minél szebb és látványosabb legyen. Bővebbet a közeljövőben megjelenő falragaszokon. — Óvodások kiállítása. Az évvégi iskolai kiállítások között helyet kért magának a Zimmermann-utcai városi ovoda is. Apró növendékei Zsilinszky Margit óvónő vezetése mellett ügyes kis kollekciót állítottak össze agyagból, papírból, szalmából és fából készített munkáikból. — Gyümölcsök, virágok, emberi és állati figurák, gereblyék, szalmakalapok, papirfonatok stb. kerültek ki a gondos ovónéni felügyelete alatt kezeikből, s úgy kiállított tárgyaikat, mint primitív rajzaikat meghatva szemléltük, mert az apróságok alkotó készsége nyilatkozott meg bennük. — Az ovoda vizsgája e hó 19-én délután 3 órakor lesz, amikor az érdeklődök a kiállítást is megtekinthetik. — Szülők figyelmébe! Az anyakönyvi hivatal felhívja az érdekelt szülőket, hogy az elemi és középiskolai beiiatásokhoz szükséges tanúsítványokat, illetőleg anyakönyvi kivonatokat a torlódások elkerülése végett idejekorán váltsák ki! — A jelzett okiratok folyó hó 11, 13 és 15-én délután 3—5 óra között szerezhetők be (Városháza, I. emelet, 8. ajtó). — Baleset kirándulás közben. Linczender János helybeli női fodrászmester kedden motorkerékpáron kirándult a Balatonra. A Balaton körül azonban baleset érte, leesett a bicikliről és jobb karja eltörött. — Köszönetnyilvánítás. Mindazoknak, kik esküvőnkön megjelentek és ezáltal juttatták kifejezésre irántunk való szeretetüket és jókívánságaikat, ez úton mondunk hálás köszönetet. Abos János és neje Horváth Éva. — Inka-kincseket hajszol a tengeralatti robotember. A perui inkák mesésértékű, tengerbe süllyedt kincseinek felkutatására nagyszabású vállalkozás alakult s a nehéz munkára külön gépembereket készítettek. Erről közöl rendkívül érdekes, képekkel illusztrált cikket Tolnai Világlapja új száma, amely most megjelent. A legkiválóbb magyar írók novelláin, a kitűnő cikkek dús során és a nagyszerű folytatásos regényen kívül közel száz pompás képet talál az olvasó a népszerű képeslapban. Tolnai Világlapja egy száma 20 fillér. — Lúgkövet ivott. Molnár Mihályné 19 éves pápai fiatal asszonyt a mentők súlyos állapotban szállították az irgalmasok kórházába. Megállapították, hogy a fiatalasszony lúgkövet ivott. Nyomban gyomormosást hajtottak rajta végre és sikerült őt megmenteni az életnek. Hogy miért akart megválni az élettől — arra nézve kitérő választ adott. Állapota kielégítő. — Patkányirtás. Városunkban a patkányok annyira elszaporodtak, hogy kénytelen volt a hatóság irtásukról gondoskodni. Az irtáshoz szükséges mérget e hó 4-én, szombaton este kellett a háztulajdonosoknak kirakni, — ügyelvén arra, hogy a méreghez más állatok hozzá ne férhessenek. Sok helyen kifogásolták a rendeletet, mivel pénzbe került, de gyakorlati hasznát tapasztalni fogjuk mindannyian az undok állatok tömeges pusztulásában. Fölvétel a szarvasi ev. leányliceumba. A szarvasi ev. tanítónőképzővel kapcsolatos leányliceum I. osztályába, valamint ezen iskola internátusába június 15-ig kell kérni a fölvételt. A dr. Raffay Sándor püspök úrhoz intézett kérvényt az intézet igazgatóságához kell benyújtani. Mellékelendő: születési anyakönyvi kivonat, legutolsó tanévi bizonyítvány és hatósági bizonyítvány a családfő foglalkozásáról és lakásáról. A fölvétellel egyidejűleg lehet kérni a fölmentést a rajz, ének, zene, testnevelés és gyakorlati kézimunka alól egészségi okok vagy más alkalmatlanság miatt. Színház. A színtársulat utolsó hetének műsorán prózai mű nem szerepelt. A bemutatott operettek semmi értéket nem nyújtottak. Igazán kevés öröme lehetett az igényes közönségnek. Nóti— Farkas Nyitott ablak című müve, az Éva a paradicsomban, Dénes—Sándor darabja a Mezei pacsirta, az előbb már nagy sikert aratott Júlia, és Esküszöm, hogy imádom Nádasdy—Sally darabja volt az utolsó hét színházi műsora. A Kacagó-est Szabó Sándor ragyogó konferálásával egészen mulatságos volt. A társulat ezzel be is fejezte idei évadját. Ha most visszapillantunk a színházi szezonra, a repertoireról azt kell megállapítanunk, hogy az kevés komoly értéket nyújtott. Ennek oka abban keresendő, hogy a társulat vezetősége nagyon is a fővárosi színpadok kasszadarabjait szerepeltette műsoron. Ezek pedig csak fővárosi 'ZZ B3|n-qinsso>| 'bőb^ nmmsm IVUV A 1131 mm®m _i3izmvAia_ isravd i szervirozásban életképesek. Kis színpadon, bármilyen komolyan és becsületesen hozzák is i szinre, szembetűnik hitványságuk. Szívesen láttunk volna színpadon néhány komolyabb prózai művet, mert ezeket nagyon nélkülöztük. Egyáltalán művészi szépet csak ez tud nyújtani. A társulat művészi igényeiről különben őszinte elismeréssel kell megemlékeznünk. Kitűnő rendezés, az együttes becsületes összjátéka, a jó tánc és énekkar, festői díszletek, a társulat nagyszerű staffirozása, elsőrangú zenekar, a közönség megbecsülését vívták ki. A társulat tagjai közül elsősorban Majthényi Gabi, valamint Arany Kató, Károlyi Jutka, Vértes Nelly, Pintér Rózsi, a nőerők közül, Károlyi János, Sötét Balázs, Szabó Sándor, Sass Imre és Vértes Károly a férfierők közül voltak a legkiválóbbak. A színtársulat tehát megtette kötelességét. Komoly panasz tehát csak a műsor ellen volt. Na és a közönség és izlése ellen. Sokan bojkottálták a színházat. (H. E.) Hazánk és a nagyvilág. Szombattól — szombatig. A képviselőház e héten az iparügyi tárca költségvetését tárgyalta. Bornemisza Géza miniszter nagy beszédben foglalkozott az iparosodás problémájával, kiemelve, hogy a mult év folyamán 91 millió métermázsa szenet termeltünk, ami minden eddigit fölülmúlt. A kormány villamosítási programmja keretében 173 községet fognak villamosítani, melyből 100 község még ez évben sorra kerül. A földmívelésügyi tárca költségvetési vitájában sok érdekes gondolat merült föl. Matolcsy Mátyás, Csoór Lajos és Festetics Domokos beszédei után általánosságban elfogadták a költségvetést. Szerdán az interpellációk során Hubay Kálmán a kormány tagjainak a nemzetközi sajtó részéről történt szemérmetlen megtámadtatása tárgyában interpellált. Csütörtökön nagy ^beszéddel mutatkozott be a Házban Sztranyavszky Sándor földmívelésügyi miniszter. Beszélt a magyar föld és a magyar nép jövőjéről. Hangsúlyozta, hogy a magyar föld azokat illeti meg, akik nemcsak haszonszerzés céljából tartják kezükben. Miután a földmívelésügyi költségvetést részleteiben is elfogadják, áttért a Ház a belügyi tárca' költségvetésének tárgyalására. Torday László gazdasági tanácsos, a földmívelésügyi minisztériumi gazdasági szakoktatási osztály volt költségvetési előadójának bűncselekménye, mellyel közel 150.000 pengővel károsította meg a kincstárt azáltal, hogy nem-létező intézmények számára — azaz saját magának — utalt ki nagy összegeket, az elmúlt évben az egész magyar közvélemény mély megdöbbenését váltotta ki. A törvényszék annak idején öt évi fegyházbüntetésre ítélte. Az ítélőtábla Csonka-tanácsa most az iratok ismertetése és a perbeszédek után Torday büntetését hat évi fegyházra súlyosbította. Többek közt súlyosbító körülménynek vette a Tábla, hogy a vádlott cselekményével országos botrányt okozott, s a bűncselekmény révén kezéhez jutott igen jelentékeny összeget könnyelműen eldorbézolta. Szolnok város polgármesterévé miután a két és félév előtt állásából felfüggesztett dr. Tóth Tamást nyugdíjazták, 66 szavazattal dr. Szabó Ferenc törökszentmiklósi főszolgabírót választották meg, dr. Lévay Gyula h. polgármester 54 szavazata ellenében. A milanói dómban, Itália csodás szépségű márvány templomában szobrot kap Szent István király. Az egész magyar nemzetre rendkívül megbecsülést jelent a Vatikánnak és a Dóm urainak ez a lépése, mellyel nagy országépítő királyunk emlékének hódolnak. A szoborfelállítás alkalmaból a milanói érsekség hivatalos lapja, az „Itália", azt írja: „Szent István Rómából kapta a hitet, a koronát és a műveltséget; az ő szobrát itt, az ősi katedrálisban, bizonyos, hogy nem lehet minden jelentőség nélkül valónak tekinteni". A szobrot az eddigiek szerint Ildefonso Schuster milanói hercegérseg augusztus 20-án, nagy ünnepi mise keretében fogja átadni. A francia szocialisták Royanban tartottak nagy pártgyülést, mely francia belpolitikai