Pápai Hírlap – XXXV. évfolyam – 1938.
1938-06-04 / 23. szám
PAPAI HÍRLAP ssm fi LOWY JE BUTORi) GYŐR GR. TISZA ISTVÁN TÉR 5. SZÁM. IfiM IVUA óta mindig csak jót ad. — Közgyűlések. A Kárpát Dal- és Zeneegyesület június hó 12-én, vasárnap délelőtt 11 óiai kezdettel gyakorlóhelyiségében (a főtéri Frontharcos-tanácsteremben) évi rendes közgyűlést tart, amelyre az összes működő- és pártolótagokat ezúton is meghívja az Elnökség. Amennyiben a tagok határozatképes számban nem jelennének meg, úgy a közgyűlést, tekintet nélkül a megjelentek számára, június 19-én tartják meg. Az önk. tűzoltótestület évi rendes közgyűlése pünkösd másnapján, határozatképtelenség esetén június 12-én délelőtt fél 11 órakor tartja évi rendes közgyűlését a tüzoltó-őrtanyán. — Rázuhant a föld. Lovas Mátyás 19 éves bakonypölöskei fiatalember a községi kavicsbányában dolgozott, miközben váratlanul lezuhant mellette a földtömeg, amely teljesen betemette. Társai segítették ki veszedelmes helyzetéből. A zuzódásokat szenvedett fiatalembert beszállították Pápára, az irgalmasok kórházába. — A Gyümölcstermelési Egyesület tanfolyamát közbejött akadály miatt f. hó 3-ról 10-re (péntek) halasztotta el Demjén Márton vármegyei gyümölcstermelési intéző. Egyben tudatja az Egyesület, hogy permetező gépeit ki lehet kölcsönözni használatra a tagoknak napi 40 fillérért, a nem tagoknak 80 fillérért az elnöknél (Gyurátz Ferenc utca 4. sz.), permetező szereket pedig (nyers nikotint is méregjegy ellenében) jutányos áron kaphatnak a tagok vitéz Bekes Dánielnél (Pozsonyi- és Grófi út sarkán). — A „Cigánybáró" szabadtéri szinpadon. Az Iskolánkívüli Népművelési Bizottság rendezésében július hó 2-áin és 3-án a ligeti sporttelepen előadásra kerül Strausz világhírű bájos zenés darabja, a »Cigánybáró«. A darab szerepeit a legjobb műkedvelők játszszák. A próbák már javában folynak. A kísérő zenét a Kárpát Dal- és Zeneegyesület kiváló zenekara szolgáltatja. — Felhívás a volt 13-as és 307-es honvédbajtársakhoz. Hősi halált halt bajtársaink emlékére emlékművet állítottunk az ezred utolsó állomáshelyén, Magyaróváron, a pozsonyi út mentén. A leleplezési és felavatási ünnepséget méltó keretek között június hó 5-én, pünkösd vasárnapján tartjuk meg délelőtt 11 órakor. Szeretettel hívjuk összes volt bajtársainkat a leleplezési ünnep nagy találkozójára és kérjük, hogy lehetőleg mindnyájan jöjjetek el. Kedvezményes csoportos utazásra és jegyváltásra a vasútállomásoknál ínyilik alkalom. A rendezőség. — A tarlón való baromfinevelés jelentősége. Nagyon kevesen vannak gazdáink közül, akik gondolkodtak volna valaha azon, hogyan lehetne az aratás és cséplés alkalmával földrehullott gabonamagvakat hasznosítani. Pedig, ha meggondoljuk azt, hogy ilymodón évenként kb. 5000 vagon gabonamag megy veszendőbe, bizony érdemes volna vele foglalkozni. Ezen mennyiségnek egyrészét megmenthetnénk akkor, ha gazdáink intenzivebben foglalkoznának a baromfitenyésztéssel. Ne elég az, ha ilyenkor néhány kotlósalja csibét nevelünk, hanem nagyobb tömegű csibének a nevelésével kellene ekkor foglalkoznunk. Ez is könnyen megoldható, hiszen a földmívelésügyi minisztérium felügyelete és irányítása alatt működő Baromfikeltető Központban, mely Kaposváron a városháza épületében van, korlátlan mennyiségben lehet nemesített naposcsibéket kedvezményes áron beszerezni és ezek a csibék úgyszólván minden takarmányköltség nélkül nevelhetők fel a tarlókon. A naposcsibék árát június hónapban, tehát akkor, amidőn a tarlón nevelendő csibékre tényleg szükség is van, darabonként 15 filléres árban állapította meg a földmívelésügyi minisztérium. Egy másik előnye is van annak, ha a Baromfikeltető Központban szerezzük be a csibéinket, nevezetesen az, hogy ezen csibék egyöntetűek, egyszerre lehet azokat piacra vinni, s így egyszerre nagyobb összeget kapunk értük, melyet már (komolyabb kiadásunk fedezésére is fordíthatunk. A csibenevelésre és beszerzésre vonatkozólag — postai érdeklődés esetén is — felvilágosítást készséggel nyújt a Baromfikeltető Központ Kaposvár, Városháza, ahol a csibéket előjegyezni is lehet. — Háziasszonyok! Nem kerül pénzbe, mégis a legjobb tésztarecepteket megkapja, ha még ma kéri a Dr. Oetker-féle világhírű fényképes receptkönyvet, melyet bárkinek ingyen megküld a gyár: Dr. Oetker A. Budapest, VIII., Conti-utca 25. — Hogyan lesz a gyermekszinészből négy világváros sztárja? Rendkívül érdekes, képekkel illusztrált cikket közöl erről a Délibáb új száma, amely nagy terjedelemben és gazdag tartalomban jelent meg. Pompás illusztrált rádióműsorokat, egyfelvonásos színdarabot, premierbeszámolót, szinházi pletykákat, nagyszerű filmrovatot és több mint száz szebbnél szebb képet talál az olvasó a népszerű szinházi képeslapban. A Délibáb egy száma 20 fillér. — Kellemes meglepetés éri, ha rendszeresen használja a hires nagyenyedi Kovács-krémet. Eltüntesi az arcbőr szépséghibáit, csodálni fogja Ön is bámulatos hatását. Az arc megszépül, feltűnően tiszta, üde lesz! Éjjeli használatra kék csomagolás (zsiros), nappali használatra sárga csomagolás (száraz). Figyeljen a védjegyre ! Divatlap szerint készítek bőröveket, bőr ruhadiszt, bőr- és szövetgombokat. Divat bőrövekben nagy választék Győri böröndösnél Pápa, Kossuth Lajos utca 22. Színház. A hét szinházi krónikájának kimagasló eseménye volt Földes—Harmath—Ábrahám operettjének, a »Julia«-nak szombat esti bemutatója. A hármas szerzőtársaságnak ez a sikerült alkotása bebizonyította, hogy lehet a közönséget megkapó operettet írni vaskos frivolitás, az érzékiségekre ható kétértelműségek és felszínes muzsika nélkül is. Meséje szolid, mindamellett érdekes, humora diszkrét, de mindvégig kacagtató, zenéje csupa édes melódia. A zsúfolt ház érdeklődéssel fogadta a bemutatót és egész estén tapsaival halmozta el a tömegszuggesztiótól felvillanyozott színészeket. Sass Imre, A. Kovács György, Vértes Nelli, Szabó Sándor, Károlyi Judit (ez utóbbiakat nagyszerű orosz táncukért külön is meg kell dicsérnünk), Arany Kató, Solymossy Zoltán s a többiek is mind szinte versenyre keltek egymással, hogy ki nyújtson jobbat. A kisded zenekar felülmulta önmagát. — A »Delila« hétfői premiérjéről már kevesebb jót mondhatunk, noha szerzőjének, Molnár Ferencnek neve világmárka. Fel-fellobban ugyan néha ebben a darabjában is Molnár káprázatos zsenije, de ezek a lángok mintha már halványabbak volnának, a parázs, amely táplálja őket, mintha írnr kialvóban volna. A színészek bizonyos készületlenséget árultak el, vagy tán a gycr közö.i'ZZ «?D»n-qinsso>§ M3993SM IVH tf A 1131 moADm 131ZniV/VIG DíOETKER# .BACKIN'SÜTÖPORRAL ség lohasztotta le ambíciójukat? Ezt is megértenők. — »Mágnás Miska« felújítása szerencsés gondolat volt, bizonyság rá a zsúfolt ház és a publikum tetszésorkánja, amely az előadást egész estén kisérte. A színészek közül Szabó Sándor (Miska) és Károlyi Judit (Marcsa), ez a kis »eleven ördög« vitték el első helyen a pálmát, akik ez estén szabadjára eresztették temperamentumok és jókedvük szilaj csikait. — Szerdán »Három a kislánya fülbemászó dallamai csendültek fel színházunkban. Elismerés érette színtársulatunknak — szereplőknek és zenekarnak —, hogy Schubert örökszép muzsikáját a nagy dalszerzőhöz méltóan szólaltatta írneg. — 'A »Szeretnék szántank csütörtöki előadása ismét gyér közönség előtt zajlott le. A darab meséje bizony igen vfékony, de kedves magyar levjegője mégis érdeklődést keltett. Sass Imre inagyon jó v;olt, Pintér Rózsi nyilt színen is tapsot kapott. Az utolsó napok műsora: Szombaton, vasárnap: »Éva a paradicsomban«; hétfőn: » Mezei pacsirta«; kedden: »Júlia«; szerdán: » Esküszöm, hogy imádom«; csütörtökön búcsúzóul: Nagy kacagóest. Hazánk és a nagyvilág. Szombattól — szombatig. Az Eucharisztikus Világkongresszus, melynek első napjairól már beszámoltunk, jelentőségében, bensőségében és ragyogó külsőségeiben napról-napra növekedett. A kongresszuson közel 200 ezer külföldi és vidéki vendég vett részt. Még mindenki a csütörtöki hajókörmenet — melynek félmillió nézője volt — hatása alatt állt, amikor pénteken délelőtt a kongresszus egyik legjelentősebb eseménye zajlott le. Az athéni görögkatholikus érsek mondott ünnepi istentiszteletet, keleti szertartás szerint a Bazilikában, melyen Pacellivel az élén a bibornokok, püspökök is részt vettek. Az Ünnepi Csarnokban délután nagygyűlés volt, melynek magyar szónoka Imrédy Béla miniszterelnök volt. Éjfélkor a Hősök terén éjféli misét mondott Spanyolország hercegprir mása, s ugyanezen alkalomból férfiak százezrei vettek részt a szentségimádáson. Szombat a különféle nemzetközi gyűlések napja volt. Vasárnap délelőtt a Budapesten még soha nem látott, félmillió embert meghaladó tömeg vett részt a Pacelli bíboros legátus által pontifikált ünnepi misén, a Hősök terén felépített díszoltáron. Ennek végén XI. Pius pápa rádiószózatot intézett a magyar néphez, amelynek minden szavából a magyar nemzet iránti megbecsülés és szeretet sugárzott ki. Délután mintegy félmillió hivő áhítatos körmenetével nyert befejezést az Eucharisztikus Világkongresszus, melynek nemzetközi jelentőségét alig méltányolhatjuk. A Szent István-évet történelmi pompával nyitották meg hazánk fővárosában. Hétfőn délelőtt ünnepi menet a parlament előtti térre vitte nemzeti ereklyénket, Szent István jobbját. A teret és környékét tízezrek töltötték meg, a parlament előtt fölállított emelvényen pedig helyet foglalt Pacelli pápai bíboros legátus, Magyarország kormányzója, a külföldi bíborosok és püspökök s a magyar közélet egyházi és világi méltóságai. A Pacelli által celebrált szentmise után hatalmas körmenet vitte Szent István jobbját a Hősök terére, hol az ismeretlen katona emlékműve előtt, biborpalásttal letakart emelvényen helyezték el a Szent Jobbot, mely előtt néma tiszteletadással hódolt mindenki. Az ereklyét innen a jáki templomba vitték. Szent István Jobbját kedden az erre a célra készített aranyvonat Esztergomba, szerdán pedig Székesfehérvárra szállította a szent király ősi városaiba.