Pápai Hírlap – XXXV. évfolyam – 1938.

1938-06-04 / 23. szám

A képviselőház az eucharisztikus kon­gresszus hatnapos szünete után kedden ült is­mét össze. Az ülés Reményi-Schneller Lajos pénzügyminiszter beszédével kezdődött. A pénzügyminiszter a költségvetési általános vitát berekesztő beszédében több érdekes be­jelentést tett mezőgazdasági és iparfejlesz­tési szempontból. Csór Lajos képviselő be­széde közben megjelent a képviselőházban a lengyel törvényhozás 22 tagja, kiket a Ház lelkesen fogadott. Az igazságügyi tárca vi- j tájában felszólalt Mikecz Ödön igazságügy- j miniszter, s számos új igazságügyi reformo/ jelentett be. A szerdai ülés folytatta a költ­ségvetés részletes tárgyalását. A honvédelmi tárca költségvetésének tárgyalása során Rátz Jenő honvédelmi miniszter nagy beszéd kere­tében mutatkozott, be. A kormány honvédelmi programmját vázolva bejelentette, hogy olyan honvédelmet és honvédséget akar szervezni a nemzetnek, amely ennek a nagynevű katona^ nemzet múltjának megfelel. A külügyi tárca költségvetésének tárgyalásakor felszólalt Ká­nya Kálmán külügyminiszter és hosszabb ex­pozéban ismertette a külpolitikai helyzetet. Hangsúlyozta, hogy Magyarországnak nincs mit tartania a német expanziós törekvésektől. Chamberlain angol miniszterelnök, a Daily Telegraph értesülése szerint, fontos béke­közvetítéseket tervez, amelyek közül az egyik az, hogy fegyverszünetet hozzon létre a spanyol polgárháborúban, a másik béketerv pedig a csehszlovákiai probléma megoldását célozza. Csehszlovákia dolgában Németországnál sze­retne Anglia eljárni, és ha Németország hozzá­járul, azonnal megindulnak a tárgyalások Lon­don és Berlin között. Lengyelország és Románia egyezményt szövegeztek meg, amely szerint nem engedik meg, hogy szovjetorosz csapatok vonuljanak át területeiken, Cseh-Szlovákia megsegítésére. Az egyezség kölcsönös segély nyújtási egyezménnyé bővíthető ki, ha a két ország bármelyikét ide­gen hatalom támadná meg. Románia kijelen­tette, hogy nem tiltakozik az ellen, hogy orosz repülőgépek szálljanak át területe fölött, ha vörös csapatokat nem szállítanak Románia földjére. Prágában a német birodalmi követ de­marsot adott át a csehszlovák kormánynak, melyben tiltakozott a sorozatos határsértések és a katonai mozdulatok ellen. Az Egyesült Magyar Párt elnöke, gróf Esterházy János pe­dig interpellációt jegyzett be a kormányhoz a törvénytelen részleges mozgósítás« cimén, aminek folyománya volt, hogy a katonaság mindenfelé megszállta az ország határait. Ez az intézkedés kihivó jellegű Magyarországba/ szemben és esetleg veszedelmes feszültséget válthat ki. Az interpelláció azt kivánja, hogy vessenek véget minden olyan cselekedetnek, amely csak a háború kirobbanását idézheti elő. ' - ———,amm Pápa város hivatalos közleményei Iskolai beiratások. Pápa megyei város polgármesteri hivatala értesíti a tankötelesek szülőit, gondozóit, hogy az 1938/39. iskolaévre az alábbi iskolákban a rendes beiratás és pót­beiratás a következő napokon történik: a rk. elemi fiú- és leányiskolába június 13, 14, 15-én. (pótbeiratás szept. í, 2, 3-án); az irgalmas nő­vérek elemi leányiskolájába június 13, 14, 15-én, (pótbeiratás szept. 1, 2, 3-án); a ref. elemi népiskolába jún. 13 és 14-én, (pótb. szept. 2-án); az ág. h. ev. elemi népiskolába június 13 és 14-én, (pótb. szept. 2-án); a községi elemi iskolába jún. 13, 14, 15-én, (pótb. szept. 1, 2, 3-án); az izr. elemi népiskolába jún. 12 és 13-án, (pótb. szept. 2-án); a kertvárosi állami népiskolába jún. 15 és 17-én, (pótb. szept. 1 és 2-án); az Igal-öreghegy állami népiskolába jún. 15 és 17-én, (pótb. szept. 1 és 2-án); a tanítóképezdei elemi gyakorlóban jún. 9-én. Akik gyermekeiket a fentebb kitüntetett időben be nem íratják, szigorúan megbüntetik, s tanszerek és egyéb segélyben csak azok a tanulók része­sülhetnek, akik a rendes beiratáson (tehát június hónapban) beiratkoznak. . Erdővédelem. A vármegye területén fekvő I valamennyi erdőbirtokon további intézkedésig j 1. Tilos az erdőben az erdőhöz tartozó egyéb ! termékeny területen és az erdő szélétől számí­tott egyszáz méteren belül bárkinek — még a kanavcuv j Magyarországon álvonulóbao június hó 10=én délután Pápán is időzik és bemutatja a legújabb típusokat. Tekintse meg ! r Ford körzetképviselö: Győr, Arpád-utca 42. szomszédos ingatlanok tulajdonosainak is — nyilt tüzet rakni, tüzet gerjeszteni. 2. Tilos az erdőben a dohányzás és a közutakon kívüli közlekedés. 3. A turista-utakon kizárólag igazolt turista-egyesületek igazolvánnyal ellátott tagjai és oly személyek közlekedhetnek, kiknek kellő személyi igazolványa (arcképes vasúti, vagy ehhez hasonló más hatósági) vagy az erdő­birtokos, illetve annak megbízottja által külön e célra kiállított igazolványa van. — Aki a ti­lalom ellen vét, kihágást követ el és szigorúan megbüntetik. SPORT. Vasárnapi sportesemények. A Perutz­gyár csapata Magyaróvárott a Hubertus ellen vívja meg bajnokiját. — Pápán Máv.—Kinizsi­Kapuvár II. o. b. mérkőzés lesz a ligeti sport­telepen. — Turul az ünnepek alatt Jánosházán szerepel. Turul—Dabrony 6:4 (3:0). Barátságos. A dabronyi leventék majdnem meglepetést csi­náltak a pápaiakkal szemben. Atléta-leventék Székesfehérváron. A pünkösdi ünnepek alatt Székesfehérváron tart­ják az országos atlétikai levente-bajnokságot, amelyre az ország minden részéből mintegy ezer levente jön össze. Városunk nyolc leven­téje vesz részt a nagy eseményen. A résztvevő leventék már szombaton délután vonatra ülnek, hogy a két napos versenyben kellően kipihenve vehessenek részt. Uj szobafestő műhely Tisztelettel értesítem a n. é. közönséget, hogy Pápán, Csatorna-utca 30. sz. alatt szobaf estő= és mázolómúhelyt nyitottam. Vállalkozom minden e szakmába vágó munkára a legegyszerűbbtől a legdíszesebbig. Áraim legjutányosabbak! Kérem a t. közönség szíves pártfogását. Mayer Frigyes szobafestő- és mázolómester. 200 drb. bőröndből választhatja ki utazó bőröndjét olcsó szabott árért a Győri bőrdíszművesnél Pápa, Kossuth Lajos utca 22. Állami anyakönyvi kivonat. 1938 május 27-június 2-ig. SZÜLETTEK: Május 27. Dr. Maurer István ügyvéd és neje Schulk Ida fia: István György, rk. Május 28. Ihász Imre kocsis és neje Kántor Mária leánya: Mária Magdolna, rk. Május 29. Szabó József napszámos és neje Farkas Juliánná leánya: halva született. Május 30. Oswald Imre géplakatossegéd és neje Peíhő Júliánna leánya: Erzsébet, ref. MEGHALTAK: Május 28. Jáger Tamás korcsmáros, rk., 45 éves, bélrák. Május 29. Özv. Buti Mihályné Kováts Zsófia, ref., 87 éves, ütőérelmeszesedés. Május 30. Ihász Mária Magdolna, rk., 4 napos, veleszületett éretlenség. Május 31. Özv. Weltner Miksáné Bilitz Ilka, izr., 85 éves, végelgyengülés. Június I. Özv. Huszár Istvánné Bácsi Zsófia, ev., 64 éves, szivizomelfajulás. — Horváth János kőmives­segéd, rk., 78 éves, szívszélhűdés. Június 2. Kecskés Rozália, rk., 10 éves, has­hártyagyulladás. HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK: Május 28. Maschkan Alajos fonógyári munkás, rk. és Czágás Aranka fonógyári munkásnő, rk. — Varga Simon Sándor szövőgyári munkás, rk. és Bálint Ilona, rk. Május 29. Bartl Jenő csemegekereskedő, rk. és Rózsa Magdolna, rk. — Heszler József cipész, rk. és Eisenbeck Terézia dohánygyári munkásnő, rk. Május 31. Limperger István vasesztergályossegéd, rk. és Terelmes Anna szövőgyári munkásnő, ref. Június 1. Pados Ferenc községi jegyző, rk. és Katula Mária Magdolna, rk. A kiadóhivatal vezetője: Nánik Pál. Papa, 1938. Főiskolai könyvnyomda. — Felelős vezető: Nánik PA1 A pápai piac hivatalos árai. 1938 június 3. Búza . . . Rozs . . . Árpa . . . Zab ... Tengeri Foghagyma . Vöröshagyma Kelkáposzta . Fejeskáposzta 22-50­18-50­00 00­16-50­17-50­Burgonya Marhahús Borjúhús Sertéshús . . Zsirszalonna Sózott szalonna 6-50 1-60 -23-00 P -19-00 „ -00-00 „ -16-50 „ -18 00 „ 40 fill. 80 „ 40 „ -7-00 P 152 „ -2-00 „ 1-60 „ 1-60 „ 1-60 „ Zsir .... 1-80 P Vaj 2-60—3-20 Turó Tejfel . . . Tojás . . . Nullásliszt Főzőliszt . Kenyérliszt Bab ... Zöldség . . Sárgarépa . Tej. . . . Széna 60-70 fill. 80—90 „ 6—7 fill. 42 „ 40 „ 34-37 „ 28 . 1— P 30 „ 20—22 „ 5-00—6-50 P Szalma . . 00-00—00-00 kocsiszám

Next

/
Thumbnails
Contents