Pápai Hírlap – XXXIV. évfolyam – 1937.

1937-10-23 / 43. szám

ZENEKEDVELŐ HtM Ügyeljen mindig a nföaty&m -keresztre s akkor nem adhatnak el önnek pótszert, ami nem érheti el a valódi ASPIRIN an­nyira megbízható hatását. Az Ön egész­ségének valódi ASPIRIN-re van szükségei ASPIRIN TABLETTA csak a -keresztte l valód: j A belügyminiszternél a héten közrendé­szeti tanácskozás volt. A megbeszélésen azok­kal az intézkedésekkel foglalkoztak, amelye­ket a kormány a szélsőséges demagógiával szemben elhatározott. Az idevonatkozó rendel­kezések hamarosan napvilágot látnak. A terve­zett intézkedések nem érintik a gyülekezési és gyűlésezési jogot, valamint a sajtószabadság elvét, csupán az ezekkel a jogokkal való visz­szaélést akadályozzák meg. A budapesti büntetőtörvényszék dr. Bö­szörmény Zoltánt, az u. n. kaszás keresztes mozgalom vezetőjét, akiről bebizonyítást nyert, hogy megalakított rohamosztagaikkal egyes vidéki városok kaszárnyáit akarta fegyverkezés céljából elfoglalni, államfelforgatásra irányuló bűntettért két évi és két hónapi fegyházra, számos társát pedig szintén súlyos fegyház-, illetve börtönbüntetésre Ítélte. Londonban egész héten át tárgyalt a spa­nyol önkéntesekről a semlegességi bizottság. Volt ügy, hogy már az egész tanácskozás ku­darcba fúlni látszott, szerdán azonban mégis enyhülés állott be, főkép az olaszok engedé­kenyebb magatartása következtében. Ma, pén­teken ülnek ismét össze, de még nem biztos, hogy a megegyezés csakugyan létrejön-e? A spanyol harctéren, illetve az északi aszturiai fronton a nemzetiek birtokukba vet­ték a Gijon felé vezető, stratégiailag fontos pontokat és szorosokat. Lehet, hogy közvet­lenül a város előtt még megpróbálnak a vö­rösök ellenállani, de, tekintettel arra, hogy a tenger felől nemzeti hadihajók urai a hely­zetnek, Gijon sorsa immár végre megpecsé­teltnek látszik. A katalán és spanyol köztár­sasági kormány között legújabb hírek szerint megegyezés jött létre, ami a háborúskodás időtartamát továbbra meghosszabbítja. — Csü­törtökön a nemzeti csapatok bevonultak Gi­jonba, két bányász zászlóalj megadta magát nekik. Palesztinában az arabok merényletei szinte már lázadás jellegűvé szaporodnak. Rádióállomásokat robbantanák fel, rendőrőr­járatokat támadnak meg s a szigorú retorziók sem használnak. Főpapjuk — a főmufti —, akit a brit kormány, mint a lázongás irá­nyítóját, letett állásáról és lakására internált, álruhában megszökött és jelenleg francia fenn­hatóság alatt Szíriában tartózkodik s állítólag az egész mohamedán világ fellázításának gon­dolatával foglalkozik. A brit kormány teljes eréllyel küzd úgy a rend helyreállítása, mint a főmufti tervének megakadályozása érde­kében. A kína—japán közti háború legérdeke­sebb mozzanata e héten az, hogy szovjet-orosz csapatok a kínai Turkesztán több városát meg­szállották. A megszállás ellen a polgári lakos­ság ellenállást tanúsított és sokan közülök el­estek. Az orosz támadás valószínűleg a muzul­mánokkal történt legutóbbi összeütközéssel áll kapcsolatban. — A Pesti Tőzsde új számában az érték­tőzsde vezetői nyilatkoznak a várható tőzsdei kilá­tásokról. Nagy cikk számol be a lapban a kisebb részletüzletek bukásáról. A gabonatőzsde esemé­nyeiről érdekes cikket közöl a lap, amelyben Lingel János bútorgyáros az angliai butorexportról nyilatkozik. SPORT. KFC—Perutz 6:0 (3:0). I. o. b. Komá­rom. Dr. Nasitz. A forduló legnagyobb meg­lepetése a komáromi mérkőzés volt, ahol a Perutz súlyos vereséget szenvedett a KFC­től. Már az első félidőben három góllal ter­helik meg Perutz kapuját. Komárom sem mu­tat valami nagy játékot, de lelkesebben küzd, mint a pápai csapat. Szünet után már kiütkö­zött a csapaton a három gól hatása, Komárom ezt kihasználja és még három gólt küld a pápai kapuba. A mérkőzésen a KFC csatár­sora remekelt, különösen a belsők összjátéka volt szembetűnő. Perutz vasárnap igen gyenge ellenfélnek bizonyult. A játékvezetőnek nem volt nehéz dolga. Kinizsi—Hegyeshalom 7:0 (4:0). II. o. b. Vezette Czeczely. Bravúros játékban a Ki­nizsi minden megerőltetés nélkül győzött He­gyeshalom ellen. A gólok száma meglepő, de a tudásbeli fölény több gólt érdemelt volna, vi­.-VsszuiiV 3 luxÁŰCAMQ&C embernek igazi élvezete, ha a téli estéken otthon a meleg szobában zavartalanul hallgathatja kedvenc zenedarabjait, rádiója mellett. Bizto­sítsa magának ezt a hangulatot és boldogságot! Szereltessen lakásába Gyöngykályhát, amely egyenletes meleget szolgáltat és az abban el­tüzelhető rendkívül olcsó gyöngyszén használata folytán előálló megtakarí­tásból rövidesen új rádiót is vehet! Cseréphályhába is beépíthető a ha­sonló rendszerű Gyöngy-előtét. A Gyöngykályhát gyártja: a Magyar Radiátorgyár R. T., Budapest, Andrássy-út 13. szám. — Kapható vaskereskedőknél. Hazánkból s a nagyvilágból. Szombattól — szombatig. A képviselőház a nyári szünet után a jövő héten kedden fogja ismét megkezdeni ülé­sezését. Az első ülések egyikén megválasztja a Ház új alelnökeit, aztán megkezdődik az érdem­leges tárgyalás. Hir szerint az első benyújtandó törvényjavaslat a tűzharcos javaslat lesz. — A képviselőházi ülésszak egész programmját magában fogja foglalni az a beszéd, amelyet dr. Darányi Kálmán miniszterelnök kedden este mond a NE pártjának körében. A világháború hősi tüzérhalottainak em­lékművét — Ligeti Miklós szobrász ihletett alkotását — leplezték le nagy katonai dísszel vasárnap a fővárosban. Az első koszorút Horthy Miklós kormányzónk helyezte el az emlékműre. Kecskeméten dr. Darányi Kálmán minisz­terelnök, mint földmíveiési miniszter felavatta az első borházat, melynek mint az ország szá­mos bortermő vidékén építendő hasonló intéz­ménynek az a célja, hogy a g'azdák ne veszte­gessék el nagyobb bortermésüket, hanem azt jobb értékesíthetésig elraktározhassák. A bor­házaktól, mint azt a miniszterelnök beszédé­ben hangsúlyozta, e tekintetben jelentős ered­ményeket várnak. Finnország közoktatásügyi minisztere, Unno Honnula szerda óta a fővárosban tartóz­kodik, ahol pénteken Hóman Bálint kultusz­miniszterrel aláírják a finn-magyar kulturális szerződést. A finn miniszter hazánkban tartóz­kodása alatt megtekinti a főváros és Szeged város kulturális intézményeit. A finn miniszter a tiszteletére adott vacsorán magyar nyelvű felköszöntőt mondott a finn-magyar testvéri­ségről. MOST JELENT MEG! DUFF COOPER Walletjrand Az angol tengerészeti miniszter müve jelenti az utóbbi évek egyik leg­nagyobb angol könyvsikerét. A mai idők titkokat tudó, vezető politikusa mutatja meg a világpolitika egyik legcsodálatosabb emberének Talley­randnak igazi arcát. Megmutatja azt a zseniális embert és politikust, aki a világtörténelem legizgalmasabb korát élte végig. A 400 oldalas mű ára 5 pengő, vászonkötésben 7 pengő. SINGER ÉS WOLFNER KIADÁSA Moszkvában, mint azt Varsóból jelentik, börtönbe került Kun Béla, a magyar proletár­diktatúra hírhedt népbiztosa. Ha igazak a róla szóló hírek, őt nemcsak Sztálin elleni össze­esküvés, de a magyar proletárforradalom el­árulása c ímén is helyezték vád alá. Nem lehet, tul világos van itt. Anyu uj TUNGSRAM duplaspirállámpáfr,­csavart be tegnap . . „

Next

/
Thumbnails
Contents