Pápai Hírlap – XXXIV. évfolyam – 1937.
1937-07-17 / 29. szám
« E L E rv I K MINDEN SZOMBATON. T ek. r Előfizc ._ Telefonszámok: F°«ko l a eren c n ( °nké, L.'>'<o<? főszerkesztő: Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szára, főiskolai nyomda. S ENDRE. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar éP*őkö r S ENDRE. könyv- és papirkereskedésében. A nemzetiségi, illetve ahogy az újabb Népszövetségi frazeológia mondja és — sajnos — meghonosította: a kisebbségi kérdésről elég sok szó esik mostanában. S a sok között persze akad olyan is, amellyel nem tudunk teljesen egyetérteni. Nem még akkor sem, ha velünk barátságos viszonyban levő helyről hangzik ama szó esetleg el. így például nem vagyunk egy nézeten a német helyettes kancellárnak éppen tegnap nyilvánosan publikált azon kijelentésével sem, hogy a magyarországi német kisebbségek lennének az a híd, amely bennünket a német birodalommal összeköt. Ilyen hivatást szerény nézetünk szerint a kisebbségeknek képtelenség teljesíteni. Képtelenség azért, mert semmiféle kisebbség nem rendelkezhetik olyan szervezettel, mely ilyen kedvező kapcsolatok kiépítésére alkalmas lehetne, mert ha rendelkeznék, akkor már több volna az állam testében, mint nemzetiség, illetve pardon: kisebbség, akkor már állam volna az államban s nem hisszük pl., hogy a német birodalom hasonló jogot hajlandó volna megadni a területén élő lengyeleknek. De képtelenség azért is, mert akkor hasonló hídverő műveletre minden más köztünk élő kisebbség is igényt tartana s esetleg olyan hidakat is verhetnének eme nemzetiségi pionírok, mint aminőt például annak idején az oláhok Nagyszeben meg Bukarest vagy a pánszláv tótok Turócszentmárton és Prága "között. Arra, hogy államok között a barátság hidja létrejöjjön, egyedül az illető államok kormányai vannak hivatva és ezt az illető kormányoknak hazájuk jól felfogott érdekében teljesítenie a kötelessége is s ehhez a hidveréshez az illető kisebbségek legfeljebb érzésilegi asszisztálhatnak. Minden ezen túlmenő törekvés megbontaná már a hazaszeretetnek azt az egységét, amelyben az illető állam minden ajkú, minden nemzetiségű, bármely kisebbséghez tartozó fiának egybeforrva kell lennie. Ezt az egységet, ezt az egybeforrást joggal elvárhatjuk minden polgárától e földnek, amely — mint azt a magyar belügyminiszter is jogos önérzettel állapította meg legutóbb — mindenkor egyenlő polgári jogokat, szabad kulturális fejlődést biztosított a vele testvéries egyetértésben élő nemzetiségeknek. Ezt a testvéri egyetértést soha nem 'belső tényezők, hanem egyedül külső befolyások akarták megzavarni. Legkevésbbé sikerült ez 'éppen a németeknél, akik legjobban átérezték minő áldást, előmenetelt és — szellemi és anyagi javakat köszönhetnek a magyar állam szentistváni szellemben megnyilvánuló bölcseségének. Hagyja hát a hatalmas német birodalom hazánkbeli fajtestvéreit a maguk kipróbált régi útján, bízza teljes nyugodtsággal sorsukat a magyar kormányra, amelyre az egyedül is tartozik s ne adjon tápot olyan szervezkedésekhez, amely nem hogy építhetné, hanem inkább ronthatná azt a hidat, amelyet országunk vezetői a két állam jól felfogott közös érdekéből a német birodalom felé kiépítenek. H< i 'ybe t l gyben, melynek szenzációs részletei n,^. J után töltik meg a lapok hasábjait, bennünket a Iegkínosabban az lepett meg, hogy egy embernek — mert eddigi impreszsziónk szerint csupán egyetlen embernek, magának a sikkasztónak volt anyagi haszna a sikkasztásból — hogy lehetett tíz hosszú esztendőn keresztül észrevétlenül végezni a maga bűnös üzelmeit. Hogy ilyen enormis nagy időnek kellett eltelnie addig, amig kiderült, hogy a „Mezőgazdasági Szakiskolák Országos Tanfelügyelősége" nem egyéb szellemes köpeniki találmánynál, s hogy az osztályfőnöktől a számvevőkön át, le egészen a levélhordóig mindenkit orránál fogva lehetett vezetni mindaddig, mig az ezer pengők tízezrekre, a tízezrek pedig százötvenhárom ezerre szaporodtak fel. Hogy valakinek ekkora hivatali tekintélye legyen, hogy a számvevők ne merjenek semmit se megtudakolni, hanem szó nélkül aláírják a főnök bizalmasának kiutalásait. Hogy a főnök annyira megbízzék a maga alantasában, hogy az általa benyújtott minden aktát átolvasás nélkül aláírja ! Valljuk meg őszintén, hogy bizonyos fokig bürokráciánknak nem válik nagy dicsőségére, hogy ez előfordulhatott. Semmiféle túlhalmozott munka szerintünk nem lehet mentség aktáknak könnyelmű aláírására. Ha nem elég a megállapított hivatali idő az ügydarabok földolgozásására, akkor meg kell azt toldani, ha pedig — amit el sem képzelünk — emberi erőt felülhaladná a munka elvégzése, akkor személyzet-szaporítást kell olyant kérni, de semmiesetre sem szabad lehetővé tenni gaz becsapásokat, mint aminőket a fényesen berendezett öröklakás vásárlója és az alkoholra bőségesen költekező Torday László annyi hosszú éven keresztül elkövetett. Az alkoholélvezettel kapcsolatos, a bűnügynek egy külön mellékhajtása, amely szintén fegyelmi kivizsgálás tárgyául szolgál. Itt is leszögezzük azt a már hosszú ideje és nem is egyszer hangoztatott álláspontunkat, hogy mi az alkoholt nem hogy beszámíthatatlansági, de még mentőoknak sem volnánk hajlandók akceptálni, sőt ellenkezőleg, a szesz túlságos élvezetét inkább terhelő, semmint enyhítő körülménynek tekintenők a bűnügyi eljárásban. Talán ez a mostani eset a maga sokirányú tanulságaival alkalmas lesz az e tekintetben ma még általánosan uralkodó felfogás megváltoztatására. A pápai ev. egyházközség sk Lelpnik^zövőgyár mellett fekvő ingatlanát házhelyek céljára, az egyházi főhatóság jogerős jóváhagyása mellett, felparcellázlaíja. Részletfizetésre is kaphatók. Bővebb felvilágosítást nyújt dr. Huszár István ügyvéd Pápa, Közép-utca 5. Új pillér a magyar alkotmányban (my.) A felsőház állásfoglalásával törvényerőre emelkedett a kormányzói jogkör kiterjesztéséről szóló törvényjavaslat, amelynél nagyobb jelentőségű alkotmányjogi intézkedést 1920 óta nem iktattak be a magyar törvénytárba. Egyhangú és méltóságteljes volt a felsőház állásfoglalása, — épúgy, mint a képviselőházé. Egyáltalában: az egész törvényjavaslat előkészítését és megalkotását a különböző politikai tényezőknek olyan harmóniája jellemezte, amire a politikai életben alig van példa. Darányi Kálmán miniszterelnök bölcsesége megérezte, hogy ennél a törvényjavaslatnál nem volna célirányos egyedül a többségi pártra támaszkodni, mert különösen a külföld felé könnyen félreértésre adott volna okot, ha a javaslat — bár teljesen alkotmányosan —, de mégis többségi szavazatokkal emelkedik törvénnyé. Viszpnt a kormánypárton kivül álló politikai tényezők megérezték egyrészt a felelősség történelmi súlyát, másrészt azt, hogy ennél a törvényjavaslatnál együttműködésük nem pártkérdés, hanem egyetemes nemzeti érdek. Természetes, hogy mint a miniszterelnök felsőházi beszédében megállapította, »a törvényjavaslat sima tárgyalásában és elfogadásában része van annak a bizalomnak, amely a kormányzó úr tizenhétéves alkotmányos kormányzása, az országot újjászervező munkássága iránt az egész nemzet részéről ismételten is kifejezésre jutott«. Ez a bizalom osztatlan. A nemzet minden fia tudja, hogy Horthy Miklós nevét a magyar történelem lapjaira írja a hálás utókor. A törvényjavaslat sima letárgyalásában döntő része van ennek a bizalomnak és hódolatnak. Része van Darányi Kálmán miniszterelnöknek is, mert a parlamentárizmus klaszszikus hazájának, Angliának politikai módszereivel élve, már az előzetes tárgyalásoknál elhárított minden esetleges akadályt a törvényjavaslat útjából. Részben azért, mert valóban olyan törvényjavaslatot terjesztett az országgyűlés elé, amely szerves és természetes része az ezeréves magyar alkotmánynak. A törvényjavaslat felsőházi előadója, amikor nagyszabású közjogi tanulmány keretében ismertette a javaslatot, rámutatott, hogy a történelmi alkotmányok rendkívüli előnye a fejlődésképesség, amely a fejlődést az előzmények szerves folytatásaként engedi csupán meg. A magyar történelem messze évszázadaiba visszanyúló kormányzati intézménynek adott olyan keretet, amely teljesen összhangban van a nemzet szuverénitásával és a királyság intézményével épúgy, mint az ezeréves jogfejlődéssel. Egyenesen hiányosságot pótol ez a törvény, nemcsak a jelenre és jövőre, hanem szinte a múltra is, amely megteremtette és felhasználta ezt az intézményt, anélkül, hogy jogi rendszerbe foglalta volna. »Erre a törvényre nem a kormányzónak, hanem a nemzetnek volt szüksége« — mondotta Darányi Kálmán miniszterelnök. Valóban így van. A nemzet a maga fejlődését tette biztonságosabbá, amikor a kormányzó iránt érzett hódolatán keresztül szilárd jogi alapokat teremtett a jelen és a jövő számára. Ez a törvény új pillérévé válik a magyar alkotmánynak.
