Pápai Hírlap – XXXIII. évfolyam – 1936.

1936-09-05 / 36. szám

XXXIII. évfolyam. 36. szám. Pápa, 1936 szeptember 5. MINDEN SZOMBATO IV MEGJELENIK Szerkesztőség : Liget-utca 6. szám. PO

f

iz

et

ési ár negyedévre 2 pengő. Egyes szám ára 20 BBéf, Telefonszámok: Szerkesztőség 171. Kiadóhivatal 131. B SS Laptulajdonos főszerkesztő: DR. KÖRÖS ENDRE. Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és tOs Tivadar könyv- és papirkereskedésében. Ünnepi alkalmak, mint aminő például e héten Budavár visszavívásának 250-ik évfordulója volt, alkalmat nyújtanak arra, hogy a múlt tanulságai alapján a jövőről is elmélkedhessünk. A múlt ugyan ritkán ismétlődik meg, ha mégis igen, annyi részletbeli különbség szokott lenni az események között, hogy ezek szinte eltűntetik a lényegbeli egyezést. A nyugati kereszténység nagy fegyverténye volt két és fél száz évnek előtte Budavár visszafoglalása és ebből a fegyvertényből a magyarok dicsőségesen kivették részüket. Hogy aránylag kisebb volt az ostromban résztvevő magyarok száma, azt az ostromot megelőző öt évszázad története érteti meg velünk, amely bizonyítja, hogy ez alatt a végtelen sora alatt a rohanó éveknek, egyedül állottunk a gáton és Kemény Simonok, Zrínyiek, Szondiak, Losonczyak ezreinek és ezreinek és százezreknek kellett elhullania, nemzedékeknek kellett elpusztulnia, falvak és városok százainak leégnie, amíg az az eszme, amelyet a magyarság itt a keleti határon annyi önfeláldozással szolgált, végre egy nagy elhatározó lépésre bírta a vérünk árán biztonságban élő nyugati kereszténységet. De csak számbelileg voltunk kevesebben az ostromnál, vitézségben akkor sem, egyébkor sem nem múlta felül a magyart senki. Petneházy hajdúinak kiomlott vér egybefolyt a megvítt budai bástyákon és utcákon a bajor, az osztrák, a lengyel, a svéd, a holland katonák vérével és megpecsételte a nyugati kultúra védelmére alakult szövetségünket. Ne beszéljünk arról, hogy a szövetség e diadalmas fegyverténye után mi lett a magyarság sorsa! Elég ennek a megvilágítására annyi, hogy Buda megvétele után nem több, mint 18 esztendővel az elnyomott, kizsarolt, földönfutóvá tett magyar nép jajszavára kénytelen volt kibontani II. Rákóczi Ferenc a magyar szabadság lobogóját. Budavár megvételének dicsőségét ez természetesen nem kisebbíti. Mások voltak a velünk együtt harcolók, mások a bennünket elnyomók és kiszipolyozok. Csak a nemzet sorsa volt mindig ugyanaz, csak a nemzet legjobbjai égtek el mindig meddő küzdelmekben ! És ha ma idegen célokért megvívott világháborús borzalmak után — igen, idegen célokért, mert hisz a magyar, mint azt Tisza István a háború kitörésekor kijelentette nem tört, nem áhítozott ellenséges ország területe után s egyedül saját határai biztonságát kívánta — ha ma, még mindig csak halvány reménysugárral kecsegtető megcsonkítottságunk idején a jövőt vizsgáljuk, ismét csak az a kép bontakozik ki, hogy mint hajdan a déli, most az északi közös ellenség ellen mi vagyunk újból a gáton, mi lettünk ismét a határőrök. A bolsevizmus réme ugyan nyugaton, a spanyol félszigeten is felütötte fejét, de a felébredt nemzeti szellem itt esetleg megsemmisítheti. A főveszedelem azonban az északi kolosszus és — ha csak ki nem józanodik az emberiség háborúk lázából, ha csak Oroszországban nem következik be olyan változás, aminőt ma még senki sem sejthet! — akkor készen kell állanunk ismét a helytállás nagy próbájára. Hisszük azonban, hogy ebbe a nagy próbába, melytől vajha mégis megkímélve maradhatnánk, olyan feltételek között megyünk bele, mely eleve biztosítják, hogy áldozataink nem lesznek többé hiábavalóak. Ha annyit szenvedtünk, annyit véreztünk idegen célokért, bennünket soha megérteni nem tudó és nem akaró hatalom érdekében, legyen a jövőben minden munkánk, minden áldozatunk nemzeti eszme, nemzeti öncélúság érdekében hozott munka és áldozat. Vajha a 250 év előtt visszafoglalt budavári Boldogasszony-tornya másokkal egyenrangú, független Nagy-Magyarországra pillanthatna alá! A pápai ünnepi hét. Mikor e sorokat írjuk, még a derekán vagyunk a Pápai Hétnek. Még nyitva a kiállítás, állandóan tolonganak a nézők, még tartanak a kongresszusok és a művészi attrakciók is csak vasárnap nyernek befejezést. Még nem lehet tehát végleges eredményről számot adni, de mindarról, ami eddig történt s ahogyan minden történt, már ma meg lehet állapítani, hogy a nagy vállalkozás sikerült, a Pápai Ünnepi Hét tömegeket mozgatott meg, tömegeket első sorban itt magában Pápa városában, de a környékről és messze vidékekről is és ami ennél jóval fontosabb, ezek előtt a tömegek előtt városunk becsületet vallott, mindaz, amit nekik nyújtott, kielégíthette a közönséget, sok minden még lényegesen felül is múlva a várakozást. Az általános elismerésben megnyilvánult erkölcsi sikeren kívül részünkről csak azt szeretnők, ha ezt nyomon követné az anyagi siker is és pedig itt főkép arra gondolunk: vajha az igazán arra mindenképen méltó régi pápai tisztes ipart fokozódó pártolás révén a boldogulás útján egy jelentős lépéssel előbbre vinné a most folyamatban levő ünnepi hét. Vajha ne idegenbe mennének a jövőben a pápaiak szükségleteik kielégítésére, hanem e város és egész messze vidéke — követve a mult példáját — megbecsülné és venné azt, ami pápai és ami Pápán kapható! Az ünnepi hét előestéje. Szombaton, az ünnepi hét előestéjén az egyesült helybeli dalárdák lampionos menetben keresték fel Hamuth János polgármestert és szerenádot adtak tiszteletére. A menet a Liget-utcából a Szent Imre herceg Főtérre vonult, amelyen a reflektorokkal kivilágított plébániatemplom előtt már ezrekre menő sokaság gyűlt össze. A polgármester megnyitó beszédében, melyet hangszórók közvetítettek! a hatalmas tér minden részébe, megemlékezett Pápa város kultúrális múltjáról, a pápai ipar mindenkori kultúrális teljesítményeiről s üdvözölte a város lakosságát, s a városunkba érkező idegeneket. Szép szavai után az egyesített dalárdák: az Iparos Dalkör, a Kárpát Dalkör, az Ev. Férfi Énekkar, a Ref. Énekegylet és a Munkás Dalárda, összesen 200 dalos hangversenyeztek nagy elvezetére a közönségnek. Felváltva velük a győri katonazenekar adott elő vérpezsdítő indulókat s más zeneszámokat, emelve az ünnepi hét megnyitó hangulatát. A közönség még késő éjjel is hullámzott a fényesen kivilágított Főtéren, a Horthy Miklós Főutcán és a Széchenyi-téren, ahol az épülő református templom homlokzata szintén reflektorok fényében égett. Az ipari- és mezőgazdasági kiállítás megnyitása. Verőfényes szép napra ébredtünk vasárnap. A magyarok Istene nyilvánvalólag jó szemmel nézett a pápai ünneplőkre, akiknek számát a fővárosból beérkezett (19 kocsiból álló) filléres, a szombathelyi filléres, a csornai különvonat több mint 2000 fővel szaporította meg. "Mindezek számára a legszebb nyárutói napot adta az Ég, aminthogy a hét további folyamán is derűs és kellemes volt az időjárás. Délelőtt 10 órakor a tanítóképző-intézet épülete, illetve parkja előtt felállított a város kék -piros színeivel ékes díszkapú előtt 3 veszprémi úton történt a kiállítás megnyitására érkező Petneházy államtitkár s a többi miniszteri kiküldöttek fogadása. Festői csoportban álltak hosszú sorban a bejárati kapuval szemben a bokréta-ünnep résztvevői. Tűzoltók állottak díszőrségül. Petneházy Antal iparügyi államtitkár dr. Fabinyi István földmívelési, dr. Gyulay Lajos kereskedelmi miniszteri tanácsosok és vitéz dr. Jékey Ferenc főispán kíséretében Veszprém felől autón érkezett meg. A díszkapunál Hamuth János polgármester a kiállítás vezetősége és városi előkelőségek társaságában és a város nevében üdvözölte őt. Petneházy államtitkár válaszában Pápa város régi végvári szerepéről szólt, melynek jelentőségét az fokozta, hogy a tiszta magyarságnak volt őrállója. Ugyanilyen szerepe van most e városnak a kultűra, így az ipari kultúra terén is. örömmel jött e városba s örömmel nyitja meg ennek az ipartestület 50 éves jubileuma alkalmából rendezett ipari és mezőgazdasági kiállítását. Ezután beléptek a vendégek a képző-intézet területére, ahol az épület kapuja előtt Hajnóczky Ferenc mint az ipari és Szabadhegy Elemér mint a mezőgazdasági kiállítás elnöke üdvözölték az államtitkárt és a minisztériumok képviselőit, akik ezután a kiállítás megtekintésére indultak. Az ipartestület jubiláris díszközgyűlése. Vasárnap déli 12 órakor tartotta meg a pápai ipartestület 50 éves fennállása alkalmából jubiláris díszközgyűlését. A díszközgyűlésre vidéki küldöttségekkel, helybeli meghívottakkal és az ipartestület tagjaival teljesen megtelt a Jókai-szinház hatalmas nézőtere. A színpadon felállított elnöki asztalnál a közgyűlés előkelő vendégei foglaltak helyet, középen Petneházy államtitkár ült. Az Iparos Dalkör elénekelte a Nemzeti Hiszekegyet, melynek elhangzása után Hajnóczky Ferenc ipartestületi elnök meghatott szavakban köszöntötte a kormányt képviselő államtitkárt, a többi vendégeket, ezek sorában különösen a kiállítás rendezésében nagy segítséget nyújtó Jékey főispánt és polgármestert, az IPOK, a kamara, az ipartestületek kiküldötteit s az összes megjelenteket. Petneházy államtitkár beszélt ezután. Az iparossság iránti mélységes szeretettől áthatott beszédben üdvözölte a jubileumát ülő testületet. Nemzeti önérzettel szólhatunk arról, hogy az iparosság ősi magyar foglalkozás, mert a honfoglaló magyarok között nyergesek, fegyverkovácsok is voltak. Az évszázadokon át kifejlődött ipari szakmák előbb a céh-rendszerben, majd több mint 50 éve az ipartestület keretében élték a maguk életüket. A kormány újabb intézkedései hivatva vannak egyrészt arra, hogy a hatósági jogkör kiterjesztésével az iparos-önérzetet emeljék, másrészt az anyagiak terén előbbre vigyék, munkájának megbecsülést, érvényesülést szerezzenek. Még az iparosság magyarságát, nemzeti érzését aposztrofálta nagy tetszéssel fogadott beszédében az államtitkár s tolmácsolta a jubiláns testületnek Bornemisza miniszter üdvözletét. Végül a testület hét érdemes tagjának: Hermann József, Legény Ferenc, Porpáczi Lajos csizmadia-mestereknek, Böhm Samu faesztergályos-mesternek, Engel Lipót kefekötő-mesternek, Paulics József kovács-mesternek és Nánik Pálnak, a főiskolai nyomda művezetőjének 50 éven felüli ipari munkálkodásuk elismeréséül a miniszter el-