Pápai Hírlap – XXXII. évfolyam – 1935.
1935-11-30 / 48. szám
MEGJELENIK MINDEN S Z Szerkesztőség: Liget-utca 6. szára. ClfiSzetési ár negyedévre 2 pengő. Egyes szám ára 20 fillér. Telefonszámok: Szerkesztőség 171. Kiadóhivatal 131. Laptulajdonos főszerkesztő: DR. KÖRÖS ENDRE. Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar könyv- és papirkereskedésében. A magyar rádió, mely a most következő december elsejével éri el fennállásának tizedik évfordulóját, úgy érezzük többet jelent a mi számunkra, mint más nemzeteknek szintén ennyi vagy valamivel több, esetleg pár évvel kevesebb ideje működő rádió-intézményei. Aminthogy így van ez nemcsak a rádióval, de a kultúra minden olyan megnyilvánulásával, amely alkalmas arra, hogy egymástól száz és ezer mérföldekre fekvő országokat egymással bármi módon kapcsolatba hozzon, egymással megismertessen, egymás megbecsüléséretanítson. Egyetlen nemzetnek sincs ugyanis annyira szüksége arra, hogy megismerjék, hogy értéke szerint megbecsülni megtanulják s ha van rá egyáltalán mód és lehetőség, meg is szeressék, mint ennek a mi árva, ro4 kontalan, a múltban mesterségesen elrejtett s csak a nagy katasztrófa révén a maga igazi mivoltában kibontakozó nemzetünknek. Nem irjuk meg, hisz sorsunk azt immár majd két évtized óta szivünkbek irta s minden jó magyar utolsó dobbanásig kitörülhetetlenül ott is tartja, azt az igét, amely mijnden ilyen térségeket, folyamokat, síkokat, hegyeket, tengereket áthidaló nemzetközi összeköttetésnek — mint aminőnek varázsos erejű eszköze a rádió — vezére, ihlető eszméje, reménytkeltő hajnali csillaga. »Soha ki nem mondani, de mindig gondolni rá«, — mondták a franciák évtizeden át s amire gondoltak, az ma már ime megmásíthatatlanul — ha van egyáltalán földi, ami meg nem másítható! — meg is valósult. Jegyezzük fel tehát e helyen a magyar rádió tízéves jubileuma alkalmából azt az érdemét, amit nemzetközi viszonylataink javítása körül szerzett s aminek áldását, ha másban nem, idegenforgalmunk hatalmas megnövekedésében gyakorlatilag is észrevehetünk. És még egy van, még egy valami, amiért a mi rádiónk, a magyar rádió becsesebb a mi számunkra, mint más nemzeteknek a maguk rádiója. Somogyváry Qyula ezt a valamit így juttatta költői kifejezésre a rádió székházának feliratával: Csak hang vagyok, csak szikra gondolat, A millió mérföld nekem pillanat. Atyám a villám, pusztít, öldököl, S engem markol emberi ököl. Most hordom szét, hűséges szolgamód A magyar dalt, a tudást és a szót. Hogy akit sorsa szétszórt, szétzavart, Eggyé forrasszak minden szál magyart. Igen, szétszórtakat, szétzavartakat egybeforrasztani, lélekben egymásnak megtartani, a magyarság öntudatát idegen erőszak, elnyomatás közepette a magyar szó és dal varázsos erejével örökre ébrentartani, mintha ezt nekünk, különlegesen nekünk hozta volna meg isteni ajándékul a Marconi geniális találmánya. Mit kívánjunk a magyar rádiónak tízéves jubileumára? Legyen az, maradjon meg annák, ami eddig volt: magyar rádiónak! Tudja meg Ön Is, hogy már fillértől kezdve saját termésű kitűnő Tokaj hegyaljai boraimat hozom forgalomba. Az új asszu boraim letisztultak és azokat 1\50 P-től árusítom, amit n. b. vevőim figyelmébe ajánlok. Telefon: 72. HOFFMANN JÓZSUA üzlete — Kistér 1. (Piatsek gyógyszertárral szemben) Édes must kapható. Szombaton este 1/ 26 órakor nyit! Választási útravaló. Hosszú utat egyik választásra jogosított j polgártársunknak sem kell megtennie, amig j a maga körzetében a választási helyiséghez l eljuthat, nincs tehát szükség arra, hogyhoszszúra nyúló fejtegetések alakjában lássuk el őket útravalóval. Ám egyet-mást mégis szükségesnek találunk a vasárnaphoz egy hétre kiitűzött és kétségen kívül a megszokott rendben és nyugalomban lezajló városi képviselőválasztás előtt elmondani s szeretnők, ha az elmondandókat e lap hűséges olvasói megszívlelvén, elvinnék magukkal szellemi útravaló gyanánt a választási urna elé. Amit pedig röviden elmondani kívánunk, az valójában nem újság, nem főkép a lapok hasábjain, ahol minden hasonló kínálkozó alkalomból, ha nem is ugyanezen szavakkal, de lényegileg ugyanezt szoktuk elmondani. Szenzációra éhesek tehát hiába várnak innen táplálékot, az ilyenek feltálalásai egyébként sem fért össze soha e lap természetrajzával. Régi igazságok azonban csak nyernek értékben, ha újra és újra ismételtetvén, köztudattá érik azok igazsága. Ilyen igazságnak véljük részünkről azt, hogy városi képviselőtestületi választásnál semmi semmi más szempontnak nem szabad irányadónak lenni, mint az egyéni arravalóság kérdésének. Az egyéni arravalóságot pedig nem lehet és nézetünk szerint nem is szabad más szempontokkal — ilyenek gyanánt szoktak szerepelni felekezetek, foglalkozások vagy pártok szerinti tömörülések — korlátozni, mint az egyéni jellem, az egyéni tu: dás s az egyéni buzgóság szempontjaival,, j Olyanok valók egy város vezetésére, akik nem a saját érdekeikért, de egyedül a város közérdekéért kívánnak a képviselőtestületben dolgozni. Olyanok valók oda, akik hozzáértésükkel elősegítik az ügyek intézését, akik képviselőségüket nem csak címnek tekintik, de érte szorgalmasan meg is dolgoznak. Olyan embereket kihagyni tehát egy varos intéző szervéből, akik e téren évek hosszú során át kipróbáltattak s helyükbe bevinni akarni olyanokat, akikről ezt még talán csak sejteni lehet, könnyelműségnek kellene tartanunk. A természetes kiválás során megüresedő helyekre pedig keressünk és vigyünk be olyan egyéneket, akiknek egyéb téren való szereplése biztos kezességül szolgál abban a tekintetben, hogy képviselőtestületi működésük csak megkoronázása lesz eddigi életüknek. Perhorreszkáltuk fentebb a választásba felekezeti, osztály- vagy pártszempontoknak a belekeverését. Mi sem áll tőlünk távolabb, minthogy e felfogásunk hangoztatásával szembehelyezkedni akarnánk azzal a bizonyos megállapodással, amelyet a képviselők felekezetek és osztályok szerinti lehető arányos megosztása érdekében hat évvel ezelőtt létesítettek városunk hangadó elemei s amelyet két választásnál becsületesen meg is tartottak;. Nem kívánunk ezzel szembehelyezkedni nem főkép azért, mert az a bizonyos paktum éppen a csúf és kárhozatos felekezeti és osztályharcok elkerülése végett létesült és azt a békességet volt hivatva szolgálni, mely tápláló gyökere a város virágzásának. Ha ez a megállapodás — amit mi az utolsó percig hinni nem akarunk — mégis felborulna, abból esetleg olyanok húzhatnának hasznot, akiket talán nem annyira a komoly munka, mint inkább viszály és egyenetlenség szításának' vágya sarkal a képviselői megbízatás elnyerésére. Amikor így aggályoskodunk, korántsem a tárgyilagos bírálatot akarjuk ám a közgyűlés terméből kirekeszteni. Bírálatra, szigorú ellenőrzésre mindig és mindenütt szükség van, ! de kicsinyes személyi szempontból akadékos; kodók ha nem is gáncsolhatják el, de háborgathatják azt a céltudatos működést, melyet a | képviselőtestület e város minden polgára érdekében kifejteni hivatott. Utolsónak hagytuk annak a szempontnak érintését, amelyet a képviselőtestület kebeléből a törvény betűje is kizár: a pártpolitikát?. Ha a képviselőtestületnek nincs joga politizálni, akkor nincs értelme, helytelen és elhibázott volna annak tagjait pártállások szerint megválasztani vagy elbuktatni. A képviselőtestületben nincs egy pártnak sem helye? egyedül a város pártjának, annak a pártnak, amelyhez mindnyájan tartozunk s amelynek zászlajára a város haladása, virágzása, minden munkás polgárának jóléte és boldogulása van felírva! ÚJDONSÁGOK. — A városi választások. Karlovitz Adolf választási elnök a december 8-án megtartandó képviselőtestületi választásokról Hirdetményt tett közzé. A választás öt kerületben történik a következő beosztással: Az első választókerület választ 4 rendes- és 4 póttagot. Az idetartozó I. körzet választ a főtéri róm. kath. elemiben, a III. körzet az izr. elemi iskolában, a VI. körzet az ev. elemi iskolában szavaz. A második kerület 4 rendes- és 4 póttagot választ. Szavazó helyiségek a II. körzet számára a csatornautcai áll ovoda, a IV. körzetnek a Török Bálint utcai elemi iskola. A harmadik kerület 2 rendes- és 2 póttagot választ. Az ide tartozó V/a. körzet az irgalmas nővérek ovodájában, az V/b. j körzet a városi ipariskolában szavaz. A negyedik választókerület 3 rendes- és 3 póttagot választ. Az idetartozó VlI/a. körzet a LeventeOtthonban, a VH/b. körzet az állami polgári leányiskolában szavaz. Az ötödik kerület 2 rendes- és 2 póttagját az idetartozó VIII. körzet a Sportpavillonban választja meg. A szavazás reggel 9 órakor veszi kezdetét és déli szünet nélkül d. u. 4 óráig tart. 4 óra után szavazatokat nem fogadnak el. — Egy pápai származású kanonok halála. Szombathelyen e hét elején elhunyt az ottani székes-káptalan prelátus-kanonokja, dr. Tauber Sándor. A megboldogult főpap városunk szülötte volt, fia néhai Tauber Sándor tanítónak. Sok pápai ismerőse kegyelettel adózik emlékének, amelyet az egyházi irodalomban kifejtett munkássága sokkalta szélesebb körökben is, tiszteltté tett. Egyházi jogi tankönyve ugyanis nemcsak nálunk, de a külföldi theologiákon is használatban volt. — Kiknek a mandátuma járt le ? A város képviselőtestület 30 választott tagja közül a folyó év végével a következő 15-nek mandátuma jár le s kerül új választás alá: I. kerület : Fischer Gyula, dr. Hoffner Sándor, Kardos Henrik, dr. Kis Gábor. II. kerület: Kapa Károly, Keresztes István, Ruip Jenő, Szabó József. III. kerület: Nagy János, Nánik Pál. IV. kerület: Antal Gyula, Giczi Gábor, Szűcs Dezső. V. kerület: Fábián Károly és Kovács József. — A tisztviselői állások betöltése. A normál-státus megállapítása után — mint azt már jeleztük is — hamarosan sor kerül a megüresedett állások betöltésére is. Hogy ez mégsem történhetik meg oly hamar, mint azt gondoltuk s mint azt az előléptetést oly rég nélkülöző tisztikar is bizton remélte, annak oka az az újabb rigorózus intézkedés, mely még a normálstátus keretén belül is felsőbb engedélyhez köti az állások betöltését. Az ez irányú felterjesztés elintézése után — így hát előreláthatólag már csak a jövő évben — végre mégis meg lesz a részleges tisztújítás. LAP OMB O N.