Pápai Hírlap – XXXII. évfolyam – 1935.
1935-11-30 / 48. szám
LŐWY BUTORÁRUHÁZ GYÖR GR. TISZA ISTVÁN TÉR 5. JÓ BÚTORT AKAR. — Meghalt Klein ezredes-orvos. Dr. Kiéin Lajos nyugalmazott ezredes-orvos folyó hó 25-én agyvérzés következtében hirtelen elhunyt. A megboldogult a világháború után, melynek idejét, mint kórházparancsnok elejétől végig a harctéren töltötte, költözött városunkba s azóta itt köztisztelet mellett áldásos orvosi tevékenységet fejtett ki. Elhunyta bús árvaságra juttatta testvérét, Klein Jankát, aki felé osztatlan részvét fordul. Dr. Klein ezredes-orvos f. hó 26-án végbement temetésén megjelent a helybeli honvéd huszár-osztály tiszti küldöttsége, a frontharcosszövetség vezetősége, városunk orvosi kara teljes számban és nagy gyászoló közönség. A gyászima elhangzása után dr. Domonkos Géza járásorvos meghatott hangon búcsúzott a katonai kötelességteljesítésben csak úgy, mint az orvosi hivatás jóságos végzésében példányképül szolgált ezredes-orvos kollégától. — A ferences templom új kegyszobrai. A pápai ferencesek ezidén gyönyörűen restaurált templomában a közelmúltban három ! új kegyszobrot állítottak föl, melyeket a hivők adományaiból vásároltak. A szobrok elhelyezését Závory Zoltán festőművész, a városi ipariskola rajztanárának eredeti elképzelése alapján j oldották meg, aki művészi falborítást és ebből I kinyúló szobortartó alapzatokat tervezett, amely j teremtő fantáziára valló faragásokkal, gazdag j aranyozással, a templom uralkodó barokk-rokokó stílusához alkalmazkodó művészi stílus-izlésben | készült. Az asztalos munkákat Nikodém Pál j végezte, mig a szobrászati részt és a faragások í pompás aranyozását Ruff János fafaragó és j aranyozó-mester végezte, aki csak nemrégen, j a templom restaurálásakor telepedett meg Pápán, | s már annak aranyozását is végezte. Az újon- j nan felállított szobrokat sok községből kereste ! föl már eddig is a hivők zarándokcsapata. — A vármegye új iskolafelügyelői, j A vallás- és közoktatásügyi miniszter az 1935. j évi VI. tc. végrehajtása kapcsán Veszprém vár- ! megyét öt iskolafelügyelői kerületre osztotta fel j és minden kerület iskoláinak szakszerű látogatására iskolafelügyelőket nevezett ki. Bennünket közelebbről érintőleg kinevezte Pápa városába Zala István tanítóképezdei tanárt; a pápai járásba Szemerédi János pápai tanítóképzőintézeti igazgatót, Gergely Ferenc képzőintézeti tanárt, Grátzer János pápai igazgató-tanítót és Farkas Géza nagygyimóti róm. kath. tanítót nevezte ki iskolafelügyelőnek. Az iskolafelügyelők működésüket december hó 1-én kezdik meg. — A Jókai-kör megnyitó közgyűléséről szóló tudósításunk pótlásául közöljük, hogy a közgyűlés az igazgató-választmányban megüresedett helyekre Szemerédi János áll. tanítóképzői és Vajda Márta áll. polg. leányiskolái igazgatókat választotta meg. — A Kör legközelebbi előadó-ülését december 15-én tartja meg. — Gyász. Őszinte részvéttel értesültünk arról a súlyos csapásról, mely dr. Lusztig Sámuelt, a helybeli ügyvédi kar kiváló tagját, Lloyd-főtitkárt és családját érte szeretett feleségének 55 éves korában történt elhúnytával. A művelt, finomlelkű, kedves úriasszonyt nagy részvét mellett helyezték vasárnap délután örök pihenőre. — A Kertváros új utcatáblái. A Kertvárost új utcajelző táblákkal látták el. És pedig az I. számú utca lett Pozsonyi-utca, a II. Kassai-utca, a III. Munkácsi-utca, a IV. Ungváriutca, az V. Késmárki-utca, a VI. Nyitrai-utca, a VII. Szabadkai-utca, a VIII. Ujvidéki-utca, a IX. Temesvári-utca, a X. Brassói-utca, a XI. Segesvári-utca, a XII. Kolozsvári-utca, a XIII. Aradi-utca, a XIV. Nagyváradi-utca, a XV. Fiumei-utca. A Szinház-tér megtartotta régi nevét. — Selyemtenyésztők jutalmazása. Az orS szágos selyemtenyésztési felügyelőség a gubóí termelés iránti vállalkozási kedv növelése célj jából ez év tavaszán külön jutalmakat helyei zett kilátásba a selyemtehyésztőknek. A jutalmazási akció két részre oszlott. Már a gubók beváltása alkalmával minden egyes selyemtenyésztő, aki legalább 10 kg. gubót termelt, a beváltási áron felül egy szép szines fejkendőt kapott ajándékba. Most a jutalmazás második neme, a pénzbeli jutalmak kiosztása került lebonyolításra. Ebben a jutalmazásban részt vettek mindazon selyemtenyésztők, akik legalább 20 kg. I. osztályú gubót szolgáltattak be. Ezek a selyemtenyésztők tehát az ingyenes fejkendőn kívül pénzjutalomban is részesültek. A pénzjutalmakat a gubóhozam arányában osztotta szét a felügyelőség, éspedig 100, 80, 50, 30, 20, 10, 5p 3 pengős tételekben. A 100 pengős legnagyobb jutalmat ifj. j Ábel Béla mezőkeresztesi selyemtenyésztő ' nyerte el, aki 137 kg. 90 dg. I. osztályú gubót hozott beváltásra, mely mennyiséggel az ország legtöbb, legjobb gubót termelt selyemtenyésztőjének bizonyult. Vármegyénkben 30 pengős jutalmat a m. kir. 4. honv. gy. e. 7. százada (Veszprém) kapott. Ugyané gy. e. 8. százada 20 pengő és Rácz Gyula balatonudvari selyemtenyésztő szintén 20 pengő jutalomban részesült. Ezenkívül még 22 drb*. 10—3 pengős jutalom került kiosztásra. A pénzjutalmakat a jogosult selyemtenyésztők már mindenütt kézhez vették. Remélhető, hogy a jó munkának a jutalmazása a jövőre nézve is ösztönzőleg fog hatni és saját anyagi előnyükre minél számosabban fognak vállal- j kőzni selyemtermelésre. ízléses és olcsó mikulási ajándékok vannak a „Karczaghy" illatszertárban. — Mikulási ünnep. A református nőnevelő-intézet december hó 7-én délután 5 órai kezdettel nagyszabású Mikulási iskolai ünnepélyt rendez, amelyre ez úton is felhívja az intézetben taníttató szülőknek és az intézet jóbarátainak szíves figyelmét. — Emlék-est. F. hó 21-én, csütörtök este a Pápai Teferesz Bochraim ifjúsága bankettel egybekötött emlékestet rendezett, Gottlieb Sámuel v. pápai főrabbi elhalálozásának 7-ik évfordulója emlékére. "Nagyszámú közönség jelenlétében az első felszólaló Gottlieb Sándor, az egyesület elnöke, majd Haberfeld Jakab főrabbi beszéde után Baum S. és Rei- | chenberg N. szólaltak fel. Az emlék-est 11 1 órakor ért véget. — Esküvő. Preisler Alfréd és Wicenec Mici f. hó 30-án Pestszentlőrincen házasságot kötnek. — Szeretetvendégség. A Református Leányegyesület december 1-én, vasárnap este 8 órai kezdettel tartja ádventi szeretetvendégségét a Református Kollégium ebédlőtermében. Műsora a következő: 1. Közének. 72. dics.: Kegyes lelkek ... 2. Imádkozik és bibliamagyarázatot tart Kiss Sándor dispenzátor. 3. Dr. Kovács Lajos: CXXXVIII. zsolt. Császár Ede ig.-tanító vezetésével énekli az egyesület vegyeskara. 4. Reményik Sándornak két költeményét adja elő Böröczky Gizi. 5. Dr. Tóth Endre theol. tanár előadása. 6. Böröczky Béla Adykölteményeket ad elő. 7. Verdi: Szárnyat ölts fel . . . Gáti Samu theol. akad. hallgató vezetésével énekli a főiskolai kis-énekkar. 8. Császár Ede ig.-tanító novelláját olvassa fel. — Teajegyek 60 filléres árban vasárnap délelőtt az istentisztelet után az egyesületben és este a pénztárnál kaphatók. Az est jövedelmét az egyesület szegényei segélyezésére. — A Felsődunántúli Mezőgazdasági Kamara 1935. évi november hó 30-án, szombaton délelőtt 9 órakor Győrött, a Városháza nagytermében tartja XXVI. rendes őszi közgyűlését. A közgyűlés tárgysorozatán a kamarai szakosztályok megalakításán, az 1936. évi munkatervezeten kívül dr. Mohácsy Lajos (Marcalgergelyi) mezőrendőri törvény reformjáról, Ruip Jenő (Pápa) pedig a mezőgazdasági terményeknek a hazai ipar által való fokozottabb feldolgozása tárgyában beadott javaslataikkal szerepelnek. — Műsoros est. A Református Nőegylet 1935 dec. 12-én a nőnevelő-intézet dísztermében a szegény iskolás gyermekek karácsonyi felruházására vetítettképes előadással műsoros estét rendez, melyre már most felhívjuk az érdeklődők figyelmét. A műsort lapunk következő száma hozza. — »A falurossza.« Régi idők szép emlékét idézte fel lelkünkben az evangélikus férfiénekkar, mult vasárnap a Levente-egyesület színpadán előadván »A falurossza« című népszínművet, amelyen apáinkkal egyetemben ifjúkorunkban annyi estén át eléldelegtünk. Korunkban ma már kissé groteszkül hat a népszínművek legtöbbnyire mesterkélt meséje — bakterével, kántorával, duhaj legényeivel, — de azért irodalomtörténeti összehasonlításul is nem árt feleleveníteni a multat, amelyre visszaemlékezni az »öregek«-nek mindig kellemíeslt, Ám, hogy a mai nemzedék is érdeklődik a mult szinműirodalma iránt, tanúsítja az a zsúfolt ház, amely az előadásra összesereglett és gyakori tapsaival kisérte a szereplők ügyes játékát. Ezek közt elsőnek említjük a címszereplő Kozma Zoltánt, aki különösen szép énekével ért el nagy sikerig Szakács Gábor (Gonosz Pista) természetes humorával, jóizű kiszólásaival kacagtatta meg minduntalan a közönséget. Balogh József tempós rátartisága, megfontolt játéka igen jól érvényesült Feledi Gáspár szerepében. Finum Rózsit Bakonyi Erzsi személyesítette meg, énekben, játékban teljesen elfogadhatót nyújtva. Kozma Ilus szívbéli átérzéssel, gondos készültséggel adta Bátky Tercsit. Baranyai Erzsi kedvesen szerelmes menyecske volt. A többi szereplők: Rozsnyai János, Gráf Erzsi, Klavanya Etus, Berta Mili, Tokaji Károly, Szakács László, Kovács József, Berta Márton és Rudi József is igen jól megállották a helyüket. A darabot Rózsa János ig.-tanító tanította be és rendezte teljes sikerrel. x Kollár mester, a közkedvelt magyar bűvész, f. hó 30-án, szombaton d. u. 3 órakor a Levente-Otthonban a helybeli tanuló-ifjúság részére érdekfeszítő, tanulságos, szórakoztató kézügyességi bűvészelőadást tart csekély 10 filléres belépő-díjjal. — Felhívás a frontharcos bajtársakhoz ! Akik a Károly-csapatkeresztnek és a sebesülési érem igazolásának nincs birtokában, folyó évi december 31-ig feltétlen kérjék az erre illetékes közigazgatási hatóságnál. Falun a jegyzőségnél, városban a polgármesteri hivatalnál kérelmezhető. Ennek megszerzése igen ajánlatos, mert annak birtokosa bizonyos előnyöket fog élvezni. — Értesítés. Gróf Esterházy Tamás PápaUgodi és Devecseri uradalmainak Fürdőüzeme Rt. igazgatósága értesíti az igen tisztelt közönséget, hogy a jégpálya átalakítási munkálatai befejeződtek és a legkényesebb igényeket is kielégítő, megnagyobbított jégpálya bérletjegyei kizárólag Stern Ernő könyvnyomdájában (Fő-tér 21.) kaphatók. — Meg vannak Englert Imre gyilkosai. Három évvel ezelőtt történt, hogy Englert Imre pápai orvostanhallgatót, Englert Gyula helybeli Perutzgyári főszövőmester fiát, Pestszentlőrincen agyonlőtték. Englert tudvalevőleg éjjel tért haza testvérénél levő Gyöngyvirág-utcai lakására, s észrevette, hogy az udvaron, a kamarából világosság szűrődik ki. Kíváncsian oda ment, s mikor benyitott a kamrába, revolver dörrenések hangzottak feléje, s ő halálosan megsebesülve a földre zuhant. Beszállították a Szentistvánkórházba, hol sérüléseibe másnap belehalt. Gyilkosai, akik egy motorkerékpár alkatrészeit akarták a kamarában leszerelni, elmenekültek, de a véletlenség három év multán rendőrkézre juttatta őket. Vasárnap éjszaka a rendőrök Budapesten elfogtak egy Bolla István nevű többszörösen büntetett előéletű betörőt, aki kihallgatása alkalmával bevallotta, hogy ő és társa, Zsiros András voltak a Pestszentlőrnci betörés tettesei, s „munkájukban" megzavartatván, társa, Zsiros András lőtte le Englert Imrét. A meglepő vallomás után a rendőrök Zsiros felkutatására indultak, s pár óra multán a gyilkost Vecsésen elfogták. A helyszíni szemle megejtése után Zsiros András is beismerő vallomást tett. Átadták őket a kir. ügyészségnek. — A gyilkosok tehát meg vannak, s el fogják venni méltó büntetésüket. Szegény jó Englert Imrén azonban ez már mit sem segít.