Pápai Hírlap – XXXI. évfolyam – 1934.
1934-04-07 / 14. szám
Te k• Főiskolai to Ia i Könyvár 1 N D E N SZOMBATON. fin niTTn i Ffelyben. lajdonos főszerkesztő: Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Előfizetési ár negyedévre 2 pengő. Egyes szám""ara 'Ar r u * ÖRÖS ENDRE. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar Telefon 131. azám. 1 ÖRÖS ENDRE. könyv- és papirkereskedésében. Méltó visszautasításban részesült országgyűlésünk mindkét házában az a nemzetközi porhintésnek szánt komédia, amit egy-két nap előtt xVLaniu és Titulescu urak az oláh képviselőházban lejátszottak. Régi recept (természetesen csak a nem igaz úton járók orvosi vénykönyvében) hazudj vakmerően! Minél vakmerőbb a hazugság, annál jobban elképednek tőle az emberek s mivel az emberek gyöngéje az, hogy az első impressziók hatása alól legkevésbbé tudják kivonni magukat, a lapokban is a szenzációkat olvasísák és falják, de a cáfolataikat már legtöbbször figyelmen kívül hagyják, vakmerőn hazudni, az igazság sárbatiprásával védeni az igazságtalanságot, ez — balkáni felfogás szerint — még mindig igen ajánlatos és jól bevált módszer. Csak arról az egyről feledkeztek el Maniu és Titulescu urak, hogy az a téma, amiről ők ormótlan hazugságaikat akarták világgá röpíteni, ma már nem csupán az ő és a mi témánk, de olyan ügy, amely a világ érdeklődésének középpontjában áll. Ma már senki sem fogja azt minden kritika nélkül készpénznek elfogadni, amivel 14 év előtt a győzelem mámorától és a gyűlölettől elvakítottakat még könnyen becsapni lehetett. Ma már a győztesek, úgy is mint jelenvolt klasszikus tanuk, úgy is mint azóta jobban és .igazságosabban tájékozódottak maguk is meg tudják cáfolni azokat a cinikus gonos'zfsággal feltálalt hazugságokat, amikre aztán a mi országgyűlésünk mindkét házában elhangzott az esetleg mégis megtévesfcthetőket is meggyőzni alkalmas méltó visszautasítás. Somsicli László grófnál, aki személyesen szen!vedte végig a trianoni u. n. békekötés minden gyötrelmét, illetékesebben senki sem mondhatta el, hogy mi történt akkor, amikor aZ erőszak forma szerint ugyan nem, de lényegileg igen, rólunk .nélkülünk határozott. Désj Géza viszont az igazság erejétől áthatottam minden tárgyilagos embert meggyőző módon cáfolta meg azokat a nevetséges állításokat, amelyekben az erdélyi székelyeket és magyarokat elmagyarosodott oláhoknak nevezték ki. Szerencsénk, hogy ma már kevesebb az elfogultak és több a tárgyilagosak száma. Szerencsénk, hogy ma már a hazugsággal ép úgy nem lehet célt érni, mint a hízelgéssel. Vonatkozik ez arra a részletre, melyben ha>záink és az igazság nagy barátját, Mussolinit szerette volna Titulescu a hazugság táborába átcsalogatni. Hogy ennél meddőbben még soha sem furfangoskodott, azzal ép oly tisztában van, mint hogy haszontalanabb még egy hazugsága sem volt, mint az, ami most elhagyta a száját. De hiába, üzd ki bár a, természetet villával — mondja a régi közmondás — az mégis csak visszatér, s ha inincs semmi kilátás a sikerre, Titulescu mást nem adhat, mint ami lényege. A másik téma, amiről e helyen szólani kívánunk, szintén szóba került a héten a parlamentben és pedig a felsőházban egy interpelláció formájában. A névmagyarosítás ügyéről akarunk mi is szólani. Nem először és mivel mi ezt nemzeti szempontból életbevágóan fontosnak tartjuk, azt sem Ígérhetjük meg, hogy utoljára. Egy tiszteletreméltó, idegen nevü felsőházi tag az erőszakos névmagyarosítástól féltette idegen nevü és idegen nemzetiségű honfitársainkat. A választ megkapta azonnal: a kormány csak kívánatosnak tartja a névmagyarosítást, de meg nem követeli azt senkitől. Hogy mennyire igazat mondott a belügyminiszter, arra nézve — ha bárki is kételkednék benne — mi is szolgálhatunk helyi adalékkal. íme Pápa városa, amelynek lakossága közül alig egy-ketten kívánták az újabb névmagyarosító akció kezdete óta nevüket magyarral felcserélni és íme a belügyminiszter legsajátabb főhatósága alá tartozó pápai városháza, melynek főtisztviselői között is igen szép számmal vannak idegen nevüek, akik közül azonban — tudtunkra legalább — még egy sem nyújtotta be azt a kérvényét, mellyel dokumentálni kívánta volna, ho^gy nevében is az kiván lenni, ami nyelvében és érzésében és nem kívánja magát neve által idegen káros és veszedelmes agitáció eszközéül felhasználtatni. Őszintén szólva a magunk részéről restelljük egy kissé, hogy városunk ezen a téren a negáció álláspontjára helyezkedik s hogy még a városházán sem találtuk meg érvelésünkre azt a visszhangot, amit legtisztább intencióktól áthatott agitációnk — úgy érezzük — megérdemelt volna. Talán most Keresztes belügyminiszter újabb meggyőző beszéde után mégis akad a városházán valaki, aki ezt a nemzeti szempontból annyira fontos ügyet kezébe veszi. A városháza példaadása bizonyára üdvös hatású volna a lakosság többi részére is. Képtelenség, hogy egy olyan színmagyar városnak, mint Pápa, ennyi idegenj nevű polgára legyen, mint amennyi — ma még nálunk található. Egy pápai bolyongása Sopronban. A város szivéből percek alatt a gyümölcsösökbe és gesztenyésekbe ágyazott nyaralók közé, a Lőverekbe kerül az ember. S amikor ezek szélére érve, hegyoldali fenyveserdőben találja magát és lepillant a reggeli napfényben fürdő soktornyú városra, melyet fenyveshátú hegyek ölelnek körül, elszorul a pápai ember szive. Nekünk, bakonyaljai pápaiaknak öt-hat kilométert kell megtennünk, hogy erdőt, hegyet találjunk. S amikor az ember a tágas utcákat, levegős tereket rója, s léptennyomon kertek üdeségében tágul tüdeje, parkok zöldjén pihen meg szeme, — ismét eszébe jut jó városa. Igen, nekünk is van parkunk, sőt egy 300 holdas várkertünk is a város szivében, őserdőkbe illő hatalmas fákkal. Csakhogy az év jórészében, ősztől tavaszig zárva, s ha nyitva van is: a hét két napján zárva és a kert legpompásabb része állandóan és mindenki által hozzáférhetetlen. S a szabad napokon és szabad helyeken is 10 fillérjébe kerül az erdő szerelmesének. Sopronban közkincs az erdei levegő, a pápai park azonban ! Esterházy gróf magántulajdona, s vele azt tesz, amit akar. A belvárosban bolyongok, a gyönyörű, ősi palotákkal megrakott utcákon. Mágnások, városi nemes urak, kereskedők és iparosok: előkelő patríciusok palotái vetélkednek itt egymással. A palotáknak ez a vetélkedése bevilágít a város lelkébe, karakterébe. Sopron királyi város volt, őslakói földmívelők, keresd kedők és iparosok voltak, akik gazdaggá, széppé, kultúrálttá tették, s országos eseményeknek lett sokszor hires szintere. Ügy, hogy szívesen költöztek be mágnások és nemesek. Később pedig már együtt dolgoztak a közért, közös terheket viseltek, együtt fejlesztették a kutúrát, este egy színházba jártak. így lett! Sopron kultúrája olyan magas fokú. Ma is a hercegi palota mellett kereskedői ház, s nemes úr háza iparos-házzal szomszéd. Menynyire más Pápa karaktere! A Főtér hatalmas, feudális kastélya uralja a városit, s a Főtér és a város többi, még előkelő családok házai is csak szerény udvarlói a földesúri kastélynak, j Pápát a hatalmas Popo-család kapja meg, ' valószínűleg még Szent István királytól, s a > földesúr udvara gyűjti maga köré az iparoso- i kat, kereskedőket. S ha fejlődik is kultúrélet, sokáig csak a földestár udvarában. Még a 400 éves református főiskola alapját is Bálintpap, Thurzó Elek udvari.káplánja veti meg. Sopron fejlesztésén a város minden rendű és rangú polgára dolgozik. Templomot a polgárok összessége építteti, színházat, zeneegyesületet közösen létesítenek; műgyűjtők a városi polgárok lesznek. Pápán még a XVIII. sz.-ban is Esterházy gróf teremti meg a Főteret, ő csapoltatja le a mocsaras tavat, ő ültet parkot, építtet plébániatemplomot. Sopron polgármestere már a XVII. sz.-ban jogtudós és művész, Pápa polgármestere a mult században timármester. Aki a Városház-teret, Kolostor - utcát, Templom-utcát, Új^utcát, meg a sok régi utcát rója, lenyűgözi a sokszáz éves templomok, öreg paloták gazdagsága, művészi becse, stílusbeli finomsága. Mind-mind előkelő múltról, jólétről, kultúráról beszél. Sopronra az ország történetének minden korszaka rányomta pecsétjét. A Várostorony az Árpádok óta őrködik. Áll még az Ikva^parti kis Szentlélek1 templom, amely a XIII. sz. óta otthona az istenkereső lelkeknek. A XIII. szóbeli finom Kecsketemplom és a két évszázad építkezését magán viselő impozáns Szent Mihály-templom (XIII—XV. sz.) a magyarországi csúcsíves építkezés két remekműve. Mátyás dicső uralkodásának emlékét a renaissance Stornoház őrzi. Állnak még a városfalak, s a belp vváros minden köve rak valamit az újkor történetéhez. A belvárosi mágnáspaloták, előkelő patriciusházak a renaissance és barokk művészet gazdag múzeuma. A bencés-templom remek csúcsíves kapuja, a Fabricius-ház olasz loggiái, az Esterházy hercegi palota finom vonalú zárt erkélyei, a Storno-ház renaissance! kapuja, a Zichy-Meskó-palota pompás kovácsoltvas lépcsőajtaja, a Gambrinus-ház rácsos balkonja és az Eggenberg hercegnő palotájának márványszószékes loggiás udvara felejthetetlen művészi emlékek. A városháztéri Szentháromság-szobor, az Orsolya-tér bájos Mária-kútja, a Szent Mihály utcai faragott kőkapu, gazdag faragású oromfalak, ablakpárkányok, gyámkövek, oszlopfők, a fali fülkék szentjei a szépet szomjazó lelkeknek sok örömöt nyújtanak. S ha a kövek hallgatnak, a föliratos márványtáblák árulják el a házhoz fűződő történeti emlékeket. Pápának is van nagy múltja, van sok történeti emléke, művészi alkotása, melyek országos viszonylatban is igen becsesek. De Sopron gazdagsága mellett szegények vagyunk. Pedig Pápa csak egy évszázaddal fiatalabb város az ősrégi Sopronnál. De hát Sopron, mely az Árpádok alatt királyi vár volt, további fejlődésében nem voltak olyan tragikus intermezzók, mint városunkéban. A tatárdúlás már a város egész lakosságát a Bakonyba kergeti. A XV. sz. íelején épül fel vára, s ez ráifnyomja képét a város további fejlődésére. A mohácsi vész után az ország egyik legfontosabb végvára, ahol nyugodt élet, kultúrfejlődés ki van zárva. A török idők után pedig! a Rákóczi-felkelés kuruc-labanc harcai a végső döfést adják meg, s Pápát, mely a Hunyadiak korában az ország egyik legnépesebb városa, a kuruc érzelmei miatt fölégetik, úgy, hogy 1720-ban lakossága 700 lélekszámra fogy. Sopront meg császárhűsége miatt nem egyszer dédelgetik kiváltságokkal, adományokkal. Szegénységünket tehát történeti szerepünkkel menthetjük, ez magyarázza meg azt, hogy Mátyás király vadászkastélyán és némi várfalmaradványon kivül XVII. sz. előtti műemlékünk nincsen. Sopron belvárosa úgyszólván többszáz éves érintetlenségében mély varázzsal hat
