Pápai Hírlap – XXXI. évfolyam – 1934.

1934-03-31 / 13. szám

Tp. Tek. Főiskolai Könyvtár Ref. Főiskola. •.IXJIOIOII- J.ÖÍJL.- sasaÓXL. K MINDEN SZOMBATON. Helyben Laptulajdonos főszerkesztő: JR. KŐRÖS ENDRE. Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar könyv- és papirkereskedésében. Húsvétkor. Márk evangélistánál olvassuk: »És bemenvén a sirboltb\a, látának egy ifjút ülni jobb felől, fehér ruhátí\w öltözve és me gféle miének.« »Az pedig monda nékik: Ne féljetek. A Názáreti Jézust keresitek, aki megfeszíttetett, föltámadott, nincsen itt, imé a hely, ahová öt kelyezék.« (16. r. 5—6. v.) Az emberiség történelmének legnagyobb eseménye öltözött ezekbe a keresetlen szavakba. Sok minden törtéjnt már, de ehhez fogható nem. Ez a me féljetek^ egészen új világot, új életet jelent új értelemmel és céllal. Ez már nem vágyódás és nem 'esieingés, hanem megvalósulás; nem igéret, hanem beteljesülés. Föltámadás! Azzal a világgal szemben, amit ez jelent, csak olyan a régi világ minden filozófiájával és dics ősiégé vei, mint a föltámadottal szemben a hely, ahová Ói Hely ezé k. »Ne féljetek.« Ez ismeretlen volt azelőtt. Ha elhangzott is, nem illetékes ajakról hangzott el. De a legfőbb ellenséggel a félelmek királyával szemben nem is hangozhatott el. Vegyük a legnagyobbat, akit az a kor kitermelt: Jtulüus Caesart. Még ő is ismerte a félelmet. Macedóniai Nagy Sándor pedig hogy sírt, mikor katonái utoljára vonultak el előtte. Szinte kétségbeejtő volt vergődése. Ezek mellett igen eltörpülnek azok a milliók és százmilliók, akik kiviszik elhunyt szeretteik sírjába kedvenc élelmüket és eltemetik velük kedvenc állatukat, nem egyszer kedvesüket. Egész lelkivilágukat a halál gondolata, a megsemmisülés iszonyata töltötte be. Ez ellen való; kétségbeesett védekezés volt mindaz, amit költői fantáziájuk halottaik másvilági életére nézve kitalált. De az Arimáthiai József szikla'síirjából kihangzott szó új világot jelentett. A fényes öltözetű angyal Istennek a heroldja, aki azt az örvendetes üzenetet hozza a világba, hogy Isten beleavatkozott a világ megszokott rendjébe az ember javára! Ne féljetek! Krisztus feltámadott a halottak közül, zsengéjök lett azoknak, akik elaludtak. E szavak egy világmegváltó eseményt jelentenek be a haláltól iszonyodó embernek. Ettől kapta minden színét, báját, zamatát és ragyogását a karácsony. Miért a karácsonyi angyal csak azért hirdethetett nagy örömet Jézus születésekor, mert a húsvéti angyal azt jelenthette be a húsvéti sírból: Ne féljetek! Feltámadott! Enélkül semmivé zsugorodott volna már régen minden róla szóló híradás, sőt nem is lett volna semmiféle híradás. Ki adta volna a hírt és kinek és miért? Semmiért? De húsvét által, az angyal szava által, az üres' sírbolt által, a tanítványok és szent asszonyok boldog ujjongása által, az ötszáz atyafinak örvendező bizonysága által fényt kap a Nagypéntek, tündöklő világosságot a Golgota, új értelmet és célt, boldog reménységet és diadalmas bizonyosságot az összetért emberi lélek. Ne félj etek: Ha félnétek: Nem hinnétek az evangéliomban. Nem hinnétek Abban, akiről az első keresztyének ezrei és a vértanuk tettek bizonyságot. Akit köszöntésükbe is bele foglaltak: feltámadt az Űr bizonnyal. Ne féljetek! Kiváltképen nektek szól a bátorítás, magyar véreim. Nektek ezekben a történelmi időkben kiváltságotok az, hogy hihettek az angyal szavában. Ha nem volna ez a kiváltságotok, nem is volna a halál elől menekvéstek. Ennek a nemzetnek el kellene pusztulnia, ha nem nézhetne most a Golgota fényben ragyogó ormár\a, a húsvéti üres sírra, 1a feltámadt Krisztusra és sírból kiszállt örök I tudományára. De ha kiváltságotok a húsvéti j hit, akkor egyben kötelességetek is. Mert lennek a nemzetnek, ennek a folyvást üldözött, rugdosott, véresre vert és megtépázott nemzetnek nincs más kiváltsága és nincs más me-. inekvése, csak ez az egy, ez az Egyetlenegy! De ha ez az egyetlenegy, amibe fogódzhatsz én nemzetem, akkor kötelességed is ebbe az Egyetlenegybe fogódzni, kötelességed a húsvéti hitet megragadni, hinni, az Élet Fejedelmére nézni és eljövendő diadalmas jö| vendőkről látásokat látni! Ennek a nemzetnek sok ellensége van. Sok gonosz és gyalázatos ellensége. De halálos ellensége cs\ak egy vOfi: aki a hitet tördeli ki szivéből és lelkéből. Mert az halálra sebzi őt. Barátja már kevesebb van a magyar nemzetnek. De már mégis van. Igázi barátja azonban csak egy van: dki a hitet éleszti, erő*síti ebben a boldogtalan nemzetben. Mert az készíti számára az élet ösvényét. Én tudom, kinek hittem és bizonyos vafgyok benne, hogy a mi prédikálásunk nem j hiábavaló! Azért megfogom a kezedet, kedi vos Olvasóm és elvezetlek a húsvéti sirhoz, | hol ez az ige hallatik: »Ne féljetek. A Názáreti Jézust keresitek, aki megfeszíttetett; föltámadott, nincsen itt, imé a hely, 'ahová öt helyezek.a. Ólé Sándor. Vízvezetékünk fejlesztése. A korai enyhe és egyelőre száraz tavasz szokatlanul hamar meghozta a városi ember legnagyobb ellenségét: a port. Bizony, ha nem kezdi el a városi hatóság hamarjában az öntözést, akkor maholnap nem igen mer senki az utcára kibújni. Az a baj azonban, hogy legtöbbször nem sétálási szándék, hanem a kötelességteljesítés kényteleníti az embert utcai sétára s így azután szívhatja magába bőven tüdeje és szervezete ártalmára a bacilusokkal teli kellemetlen anyagot. Azt hiszem, a közóhajnak teszünk eleget, amikor megkérjük a város vezetőségét, hogy ne bízza az öntözést felsőbb hatalmakra, hanem kezdesse azt meg maga minél előbb. Vize az van bőven, csak a fogatokat kell munkába állítani. Azt mondottuk, hogy vizünk az van bőven. Sietünk hozzátenni, ilyenkor tavasszal még. Mert nyáron bizony félő, hogy könnyen beállhat az a vízhiány, amelytől mindaddig retegnünk kell, amíg vízvezetékünket tovább nem fejlesztjük. Mivelhogy szerencsére nem természeti, csak technikai oka lehet annak, ha nálunk vízhiány állna elő. A tapolcafői források, melyek számát néhány év előtt újabb foglalással szerencsésen szaporítottuk, hála Isten, bőven adják az éltető nedvet. Képesek volnának másfélszer Újra kapható ai vílágmárkás férfi-kalap a legújabb színekben és formákban. I*£kl>£fcl egyed£kFnsífóJ«a>.: szllcsme^ter Pápa, Kossuíh-u. 3. í annyi embert is üde ivóvízzel ellátni, mint amennyi jelenleg Pápán él. A baj, mint említettük, technikai természetű. A viznek a folyton terjeszkedő város minden részében, s főkép a magasabban fekvő helyekre való eljuttatása természetes nyomással biztosítottnak már régen nem nevezhető. Jó néhány évvel ezelőtt kiváló szakértő víztorony építését javasolta. A javaslat elvileg tetszéssel találkozott, de a nagy költség miatt a megvalósítás komoly stádiumába a terv nem léphetett. Újabban, úgy halljuk, más megoldási lehetőség gondolata került előtérbe. Nyomásfokozó gépről, illetve gépekről van szó, amelyek a célnak ugyanúgy megfelelnének, mint a ma már sokak szerint elavultnak mondott víztorony és költségük ennél négyszerte kevesebb. Két ilyen gép beállítása a hozzávetőleges tervek szerint nem kerülne többe 40—50 ezer pengőnél. Igaz, hogy a városnak ma ennyi, sőt még ennél sokkal kevesebb pénze sincs, de nem tartjuk kizártnak a gépipar mai nagy versenyében, hogy áruhitellel lehetne megoldani a kivitel kérdését. A próbát mindenesetre meg kell tenni. Lehet esetleg máshonnan is hitelt szerezni. A kamatokat és a törlesztéseket a vízvezetéki hálózat fokozatos kiterjesztése esetén, ami e város lakosságának eminens érdeke, a vízdíjak feltétlenül fedezni fogják. Szeretnők, ha ezzel az üggyel a város ! illetékes tényezői minél előbb foglalkoznának. Nagy érdeke volna a közönségnek, ha a nyár folyamán már nem kellene tartania semmiféle vizmizériától. A megtiltott dal A bíboros mondta a díszmisét — A sok-sok ezer szív meg hinti szét Az ezeréves ősi dallamot, Amit tíz század egymásnak adott: „Magyarországról, romlott hazánkról, Ne feledkezzél el szegény magyarokról" . .. Egy cserkésztiszt tanár, Erdély fia Dalolni kezdi. De kicsiny hia, Hogy el nem vágódik a zöld gyepen, Rázza valami szörnyű gyötrelem — Görcs bújt mellébe, fuldokol szegény, Könnytenger záporoz a két szemén. Mozgás. A bíboros is odanéz, Egy-két gyerek mentőkért menni kész — „Bocsássatok meg" — szólt, — „nincs semmi baj. Csak nálunk tiltott ez a drága dal, Tizennégy éve várom és lesem, Hogy dalolom majd boldog-csendesen, Most lehetett vón, de a mult, a mult Reám zuhant s a lelkem elborult." —S kérdezi angol, francia, a dán, Holland, lengyel, finn, indus és japán : „Szabad eltiltani egy templomi dalt, Mit ezer éven át egy nép sóhajt ?" — A gyermekszív földobban: nem lehet, Daloljuk hát a tiltott éneket — És szöveg nélkül, hangra hang felelt, S öt világrész együtt énekelt. Körül az erdők átvették a dalt, Viharzó dómmá vált, ami kihalt; Velük dalojt az azur-messziség, Rigók, pacsirták, csízek, gerlicék, Harangvirág, vadrózsa, mirtuszág Fújták a láncravert dal himnuszát. Az ég kárpitját nyitják angyalok, Egymásnak adják át a csillagok, Hogy szférák az Istenhez repítsék, I Hogy hallgassa meg, mert lenn nincs segítség. „Magyarországról, romlott hazánkról, Ne feledkezzél el szegény magyarokról." ... Kiss Menyhért.